Gurahonc
Gurahonc, 1910 és 18 között Honctő (románul: Gurahonț) falu Romániában, Arad megyében.
| Gurahonc (Gurahonț) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Arad |
| Község | Gurahonc |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 317145 |
| SIRUTA-kód | 10952 |
| Népesség | |
| Népesség | 1619 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 7 (2011)[1] |
| Népsűrűség | 168,52 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 140 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 16′, k. h. 22° 21′Koordináták: é. sz. 46° 16′, k. h. 22° 21′ | |
 | |
| Gurahonc weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gurahonc témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Aradtól 107 kilométerrel északkeletre, a Honcisor patak Fehér-Körösbe folyásánál, a Zarándi-hegység és a Béli-hegység lábánál fekszik. A község 16 582 hektáros területéből 9039 hektár erdő, 2184 szántó, 3459 legelő és 1150 rét. Legmagasabb pontja a 870 méteres tengerszint feletti magasságú Aradai-csúcs.
Nevének eredete szerkesztés
A Honc (Honţişoara) patak korábbi nevének és a 'torkolat' jelentésű gură szónak birtokos összetételéből való. Először 1386-ban Hunc, majd 1439-ben Hunnczteu, 1441-ben Hontheu, 1464-ben Hwnczfalva, 1518-ban Gurahoncz, 1574-ben Honcz, 1601-ben Gaura, 1697-ben pedig Gura néven említették. A Honctő név szintén a Honc patak torkolatát jelenti.
Története szerkesztés
1525-ben a világosvári uradalom része volt, majd 1574-ben török birtok. 1746-ig Zaránd, majd Arad vármegyéhez tartozott. A helyi hagyomány szerint a 18. századig Honcisortól délkeletre, a patak felső folyásánál, a Trihonc-nak nevezett helyen állt, és a század közepén vagy végén mindkét falu onnan települt volna mai helyére. A régi faluhelyen még az 1920-as években is láthatók voltak az egykori temető sírkeresztjei. A patak torkolatától keletre egykor rézzúzó működött.
Mai helyre költözése után sokáig szórtan feküdt, és házait 1821 után új birtokosa, Remekházi Remold Károly vonatta utcarendbe. Ugyanő építtette ortodox templomát is. Egyháza a 19. század folyamán filiaként még Honcisorhoz tartozott. A Remekházi Remold család kihalása után uradalma a Boros család tulajdonába került. Boros Béni, akit a település emlékezete – Remold Károlyhoz hasonlóan – szeretettel őrzött meg, az utak mellé eperfákat, az alacsonyabb fekvésű rétekre diófákat, a hegyekre gesztenyést telepített. A parasztgazdaságok eladásra gyümölcsöt és búzát termesztettek, szenet égettek, kátrányt, faecetet és faszeszt gyártottak. Az 1890-es években 410 család foglalkozott benne kallózással.[2] Szűcsei többek között derékig élő, nyakban mélyen kivágott, egész felületükön kék kés lila gyapjúszállal hímzett női melleseket készítettek.[3]
Jelentős településsé az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak legfelső, Borossebes és Brád közötti szakasza építésekor vált, amelynek tervezését és kivitelezését a helyi birtokos Boros Béni vezette. Miután 1889-ben elérte a vasútvonal, 1890-ben itt hozták létre a vállalkozás talpfakészítő telepét, amely naponta háromszáz talpfát gyártott. Ugyanekkor már körjegyzőség székhelye volt, 1880-tól gyógyszertár működött benne,[4] sok kisebb kézműves telepedett meg. Létrejött a Hazai Faipari Vállalat, amely több száz holdas vagyonra tett szert, és az I. világháború alatt orosz hadifoglyokat is dolgoztatott. A vasútállomás mellett cementgyárat (tanonciskolával) és több halgazdaságot alapítottak. A falu szélén egy új telepen kaptak házat a gyár magyar, horvát és szlovák munkásai. Számukra 1891-ben magyar tannyelvű iskolát alapítottak (sőt, 1907-ben a román felekezeti iskola meg is szűnt), de gyermekeik nemzedéke a világháború után elrománosodott. Román munkásai hamar külön szakszervezetbe tömörültek. 1914-ben Jószáshelyről ide helyezték át a hetipiacot, és 1920-ban négy országos vásár színhelye is volt.
1919 után ifj. Boros Béni Magyarországon telepedett le, birtokát részben eladta, részben a román állam sajátította ki. Lakossága az 1921-es földreform idején a szomszédos falvakból érkezettekkel gyarapodott, akik a régi, szalmafedeles boronaházak mellé tágas téglaházakat építettek maguknak. Az 1920-as években beolvadt Báltfalva. A cementgyárat a román állam eladta a konkurens tordai cementgyárnak, amely 1933-ban lebontatta, felszerelését ócskavas áron elkótyavetyélték. A helyén a Centrocoop cég felépítette az akkori Románia legnagyobb szörp- és lekvárüzemét. A gyár a szocializmus idején is működött. 1990-ben több száz dolgozója volt.
1940 után sok észak-erdélyi román települt le benne. A II. világháború után rajonközpont. 1955–60-ban kórházat építettek benne. (2002 óta, pénzhiány miatt csupán járóbeteg-szakrendelőként működik.) 1966 után hozzácsatolták Jószáshelyt, amely most a település Fehér-Körös jobb parti utcáját alkotja. 1993-ban lakóinak 58%-a született helyben. A Honcisor 2000-es áradása után árvízvédelmi töltést építettek ki.
Lakossága szerkesztés
- 1880-ban 349 lakosából 258 volt román, 52 magyar és 14 német anyanyelvű; 272 ortodox, 45 római katolikus, 18 zsidó és 12 református vallású.
- 1910-ben 997 lakosából 531 volt magyar, 391 román és 60 német anyanyelvű; 404 ortodox, 335 római katolikus, 118 zsidó, 84 református és 44 evangélikus vallású.
- 2002-ben 2020 lakosából 1960 volt román és 38 cigány nemzetiségű; 1531 ortodox, 285 pünkösdista, 158 baptista és 32 római katolikus vallású.
Gazdaság szerkesztés
- Laurul szörpgyár.[5]
Oktatás szerkesztés
- Az 1965-ben szervezett Ioan Buteanu Iskolacsoport erdészeti szakembereket képez.
Nevezetességek szerkesztés
- A Honcisor jobb partján, Boros Béni 19. század közepén épült, klasszicista kastélyát a mérnök által létesített, 4,2 hektáros, 2500 fajnak otthont adó arborétum veszi körbe. 1935-ben lett a román államé, amely mintagazdaság központjává tette. 1969-től új fajokat honosítottak meg. 1970-ben a patak áradása egy részét elpusztította. Területét később, a patak folyása mentén 8,5 hektárral bővítették. Jelenleg a nagyváradi egyetem környezetvédelmi tanszéke kezeli.
- A falutól északkeletre, a Fehér-Köröstől északra a két hektáros Báltyele-rezervátum, a ritka Simonkai-imola (Centaurea simonkaiana) nevű növényfaj lelőhelye. A román hadsereg 1939-ben bunkerrendszert ásott a műút északi oldalán, amelyet fogadóként, vendéglátó helyként, kiállítások és koncertek helyszíneként hasznosítanak.
Ismert emberek szerkesztés
- Itt született 1912. május 9-én Magyari Bertalan fül-orr-gége szakorvos, orvosi szakíró, egyetemi oktató.
Képek szerkesztés
-
Fekete ökörfarkkóró az arborétumban -
Fogadóvá és galériává átalakított bunker -
Római katolikus templom
.JPG)
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ [1]
- ↑ Edvi-Illés László: Az aradi kereskedelmi és iparkamara kerületének (...) gazdasági leirása. Arad, 1897, 144. o.
- ↑ Georgeta Stoica – Paul Petrescu – Maria Bocșe: Dicționar de artă populară. Bucureși, 1985
- ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
- ↑ www.laurul.ro
Források szerkesztés
- Gaál Jenő: Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása. Arad, 1898
- Marian Rizea – Eugenia Rizea – Dorel-Crăciun Moț – Cristian Geamânu: Gurahonț – Gura de rai. Ploiești, 2009
További információk szerkesztés
- A bunkerrendszert hasznosító nonprofit szervezet blogja (angolul)
- Gurahonc kincstári falu úrbéri térképe 1790-ből [2]
.svg){kind=small}