Wikipédia

Mick Taylor

brit zenész, a The Rolling Stones korábbi szólógitárosa
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. (2007 májusából)
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját! (2007 májusából)

Mick Taylor (eredeti nevén Michael Kevin Taylor; (Welwyn Garden City, Anglia, 1949. január 17. –) angol zenész, a The Rolling Stones egykori szólógitárosaként lett ismert.

Mick Taylor
Életrajzi adatok
Születési névMichael Kevin Taylor
ÁlnévLittle Mick
Született1949. január 17. (75 éves)
Welwyn Garden City, Anglia
HázastársaRose Millar (1)
ÉlettársSusan McMinamin[1]
Gyermekei
  • Chloe Taylor
  • nem ismert
Pályafutás
MűfajokRock and roll
Blues
Hard rock
Aktív évek1964–
EgyüttesBluesbreakers
The Rolling Stones
HangszerElektromos gitár
Tevékenység
KiadókColumbia, Decca, The Rolling Stones, Atlantic, EMI, Virgin, CBS, Maze Records
Mick Taylor weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Mick Taylor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája szerkesztés

Mick Taylor egy angliai kisvárosban, Hatfield-ben nőtt fel, 9 évesen kezdett gitározni. Eleinte az iskolatársaival alakított zenekarokban játszott, majd The Juniors (vagy The Strangers) néven kezdtek koncerteket adni. Innen egyenes út vezetett a TV-beli szerepléshez, és egy kislemezt is kiadtak. A zenekar egyik tagja összeszedett egy új együttest, a The Gods-ot, amelyben Taylor mellett többek között Ken Hensley is helyet kapott. 1966-ban a The Gods vezette fel a világhírű supergroupot, a Creamet, a Starlite Ballroomon, a Wembley Stadionban. Taylort ekkora már csodagyerekként tartották számon, és mielőtt betöltötte volna a 18-at, már együtt játszott, turnézott, és szerepelt stúdiókban John Mayall-lel a John Mayall & the Bluesbreakers-ben. Taylor közben egyedülálló, érzelmes gitárjátékával következetesen fejlődött a blues és a rock ‘n roll irányába.

A Rolling Stonesszal szerkesztés

Mick Jagger és Keith Richards új gitárost keresett 1969-ben az Észak-Amerikai turnéjukhoz (akkoriban a The Rolling Stones már 3 éve nem turnézott), mivel a Stones egyik alapító tagját, Brian Jonest nem vehették számításba drogproblémái miatt. A drogszenvedélye miatt a szétesett Jones eltávolodott a zenekartól, és már csak hátráltatta a The Rolling Stones-t, koncertezni sem tudtak Briannel. Jones távozott a zenekarból, majd néhány hétre rá, 1969-ben holtan találták a háza medencéjében. Miképp fulladt vízbe, máig nem tisztázott.

Jagger állítólag nem akart meghallgatást tartani, és a folyamat, mely útján Taylor Stone lett, jelentősen eltér attól, ahogyan 5 évvel később Ronnie Wood csatlakozott. Jagger egyszerűen megkérdezte John Mayall-t, hogy kit tanácsolna Brian helyére. Ő Mick Taylort ajánlotta, és Jagger meghívta Micket egy próbára. Taylor megérkezett és azt gondolta, hogy csak valamilyen stúdiómunkára hívta őt a Rolling Stones, de utána rájött, hogy ez egy meghallgatás, mivel egy új gitárost kerestek. Taylorral felvették a „Live with me”-t, és a „Country Honk”-ot, melyek később a Let It Bleed-en jelentek meg. Tetszett Richardsnak Taylor játéka, és Jagger csak ennyit mondott neki: Találkozunk holnap. A Honky Tonk gitártémája inspirálta Taylort, mikor megalkotta a „Country Honk” riffjét, és a Stones-szal együtt újravették a „Honky Tonk Woman”-t. A legenda szerint a Honky Tonk Woman-ben Brian is gitározott, így ez az egyetlen szám, melyen Taylor és Jones együtt játszik. De ez legenda, valójában nem igaz. Igazából Brian Jones utoljára 1968 júniusában működött közre stúdióban a Stones-szal együtt. Ezután már csak a „You Got The Silver”-höz járult hozzá autoharp-on.

 
Mick Taylor 1972-ben

A “Kicsi Mick”-ként volt ismert az együttesen belül. Taylor részt vett az 1970-ben kiadott koncertalbumon, a Get YerYa-Yas Out!-on, melyet még 1969-ben, a Madison Square Garden-i koncerten rögzítettek, egy héttel az altamonti tragédia előtt. A Stones Taylorral még 4 stúdióalbumot adott ki: Sticky Fingers, Exile on Main Street, Goat’s Head Soup, és az It’s Only Rock and Roll. Az olyan dalokkal, mint pl: „Jiving Sister Fancy”, „Sway”, „Can't You Hear Me Knocking”, „Moonlight Mile”, „All Down the Line”, „Shine a Light”, „Stop breaking Down”, „100 Years Ago”, „Winter”, „Time Waits for No One” és a „Fingerprint File” jól bizonyítják, hogy Mick Taylor mekkora tudású és jelentőségű gitáros volt a Stones-ban eltöltött 5 éve alatt. Mick Taylor művészileg az Exile on Main Street-en, az 1972-es amerikai, és az 1973-as európai turnén teljesedett ki. A zenekarban egyértelműen alárendelt szerepet játszó Mick Taylor nagyobb részt akart a Stones által összekeresett pénzből, és ez konfliktusokhoz vezetett, melynek végén elhagyta az együttest. Mick Taylor koncerteken játszott gitártémái rossz minőségű bootlegeken maradtak fent az utókor számára.

Taylor a kilépés előtt még részt vett egy stúdiófelvételen Nyugat-Németországban, Münchenben. A session után egy partyn odament Jagger-hez, és közölte vele, hogy kilép az együttesből, majd kisétált a buliról. Mick és Keith is kétségbeesett, mikor megtudták, hogy távozik. Jagger 1995-ben, egy Rolling Stone-beli interjúban beismerte, hogy a Stones zeneileg a Mick Taylor-os korszakban volt a csúcson. Jagger azt is mondta, hogy Taylor sose mondta nekik el, hogy mért távozott: „(Taylor) szólókarrierre vágyott. Szerintem úgy érezte, hogy Keith mellett nehezen tudna érvényesülni.” Mick Taylor a későbbiekben még feltűnik Keith Richards első szólólemezén, a Talk is Cheap-en az „I Could Have Stood You Up”-ban. Együtt játszik a Stones-szal 1981. december 14-én a Kansas City-beli Arrowhead Stadium-ben. 1986. december 28-án Keith-szel lépnek fel egy színpadon egy New York-i klubban. Elvileg a “Key to the Highway”-t és a „Can't You Hear Me Knocking”-t játszották, bár ezekre Richards nem emlékszik tisztán. Mikor a Stones 1989-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, Mick Taylor is részt vett a Stones-szal az ünnepségen.

Mick Taylor és Keith Richards tökéletesen kiegészítették egymást színpadon és a felvételeken, kettejük játéka együtt briliáns volt. Richards szaggatott, reszelős ritmusgitározása keveredett Taylor felejthetetlen, lágy dallamos játékával, azonban Mick gitározása túl domináns volt Keith-szel szemben. Richards-t zavarta, hogy Mick Taylor volt a vezető gitáros, és az is tény, hogy Jagger és Taylor nagyon jól tudott együtt dolgozni, mikor Richards nem volt jelen, és ez későbbiekben befolyásolta a kapcsolatukat. Mikor Keith hiányzott (Richards néha a drogok miatt olyan állapotban volt, hogy nem tudott a stúdióban lenni), Jagger és Taylor olyan dalokat rögzített, mint a "Sway", "Moonlight Mile" és a "Winter". Taylor egyre többet elégedetlenkedett, hogy már hosszú ideje a zenekar tagja, és mégis alárendelt szerepet játszik. Az egyetlen dal, melyen dalszerzőként elismerték, az "Ventilator Blues" (Jagger/Richards/Taylor) volt az Exile on Main Street-ről. Más daloknál, mint például a “Moonlight Mile”, nem ismerték el szerzőként. Feltűnik még az 1981-es Tattoo You-n is, azokban a dalokban, melyek akkor születtek, mikor még a Stones tagja volt.

Taylort a Stones csak egyszer ismerte el dalszerzőként, és ez késztette őt a zenekar elhagyására. Az Exile on Main Street felvételei alatt Dél-Franciaországban Taylor ráállt a heroinra, és már ekkor mondogatta egyes embereknek, hogy kilép az együttesből. Az is jelentős tényező volt távozásában, hogy az 1973-as európai turné után úgy tűnt, hogy a Stones nem marad sokáig egyben. Keith Richards egyre drogfüggőbb lett, úgy tűnt, hogy a zenekar összeomlik. Taylor megunta az együttes életvitelét, és felesége is, Rose, arra ösztönözte, hogy kezdjen szólókarrierbe. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a világ egyik legjobb szólógitárosa volt, rá is várhatott volna egy Eric Claptonéhoz hasonló szólókarrier.

Diszkográfiája szerkesztés

 Ennek a szakasznak egy része vagy egésze lefordítandó. Segíts te is a fordításban!

A John Mayall's Bluesbreakersszel szerkesztés

  • Crusade (Decca, 1967/LP; 1987/CD)
  • The Diary of A Band, Volumes 1 & 2 (Decca, 1968/2LP; 2007/2CD)
  • Bare Wires (Decca, 1968/LP; 1988/CD)
  • Blues from Laurel Canyon (Decca, 1968/LP; 1989/CD)
  • Back to the Roots (Polydor, 1971/LP; 2001/2CD)
  • Primal Solos (Decca, 1977/LP; 1990/CD) – selection of live recordings 1965 (with Eric Clapton), and 1968 (with Mick Taylor)
  • Return of the Bluesbreakers (AIM, 1985/LP; 1993/CD)
  • Wake Up Call (Silvertone, 1993/CD)
  • The 1982 Reunion Concert (Repertoire, 1994/CD) – with John Mayall, John McVie, and Colin Allen
  • Silver Tones: The Best of John Mayall & The Bluesbreakers (Silvertone, 1998/CD)
  • Along For The Ride (Eagle, 2001/CD)
  • Rolling With The Blues (Recall, 2005/2CD) – selection of live recordings 1972, 1973, 1980, and 1982
  • Essentially John Mayall (Eagle, 2007/5-CD box set)

A Rolling Stonesszal szerkesztés

Taylor plays on "Honky Tonk Women"
Taylor plays on "Country Honk" and "Live With Me"
Taylor plays on "I Don't Know Why" and "Jiving Sister Fanny".
Taylor plays on "Tops" and "Waiting on a Friend", both tracks recorded in 1972 during the Goats Head Soup sessions.
Taylor plays on "Let It Rock" (live 1971) and the 1974 b-side "Through The Lonely Nights".
Taylor plays on "Pass The Wine (Sophia Loren)", "Plundered My Soul", "I'm Not Signifying", "Loving Cup (Alternate Take)", "Soul Survivor (Alternate Take)" and "Good Time Women".
  • Brussels Affair (Rolling Stones Records, 2011) – 1973 live performance
  • GRRR! (Rolling Stones Records, 2012) – (compilation) UK #3 / US #19
  • Hyde Park Live (Rolling Stones Records, 2013) – (2013 live performance) UK #16 / US #19
Taylor plays guitar on "Midnight Rambler", acoustic guitar and backing vocals on "(I Can't Get No) Satisfaction"

A Rolling Stones egyes tagjaival

from 1973–1979 recording sessions in London aka "Half Stoned" sessions
produced by Mick Jagger and Keith Richards

Jack Bruce-szal szerkesztés

  • Live on the Old Grey Whistle Test (Strange Fruit, 1995) – Több, 1975 és 1981 közötti Old Grey Whistle Test show anyaga. Taylor 7 felvételen gitározik.
  • Live at the Manchester Free Trade Hall (Polydor, 2003) – 2 CD.

Bob Dylanel szerkesztés

Carla Olsonnal szerkesztés

  • Too Hot For Snakes (?, 1991) – másként Live at the Roxy; includes two Mick Taylor compositions: "Broken Hands" and "Hartley Quits".
  • Too Hot For Snakes Plus (Collectors' Choice, 2008) – 2-CD set of the Roxy album plus "You Gotta Move", and a second disc of 13 studio tracks from 1993–2004, including a previously unreleased versions of "Winter" and "Think I'm Goin' Mad" from the Olson-produced Barry Goldberg album Stoned Again.
  • Within An Ace (?, 1993) – Taylor performs on 7 of the 10 songs.
  • Reap The Whirlwind (?, 1994) – Taylor is featured on 3 tracks.
  • The Ring Of Truth (2001) – Taylor plays on 9 of the 12 tracks.

Szóló diszkográfia szerkesztés

Studióalbumok
  • Mick Taylor (1979) US #119 (5 weeks in top 200)
  • A Stone's Throw (1998)
Élő albumok
  • Stranger in This Town (1990) (produced by Mick Taylor and Phil Colella)
  • Arthur's Club-Geneve 1995 (Mick Taylor & Snowy White) (Promo CD/TV Especial)
  • Coastin' Home [AKA Live at the 14 Below] (1995) re-issued 2002
  • 14 Below (2003)
  • Little Red Rooster (2007) recorded live in Hungary during 2001 with the Mick Taylor Band

Szólókarrierje szerkesztés

Miután Taylor elhagyta a Stonest, Jack Bruce megkérte, hogy alakítsanak Carla Bley-jel együtt egy szupergrupot. Az ellentétes nézőpontok miatt (főleg, hogy különböző személyiségek voltak) egy nagyon rövid európai turné után (beleértve a holland Pinkpop Festivalon való fellépésüket) a zenekar feloszlott, még mielőtt valamilyen stúdióanyagot rögzítettek volna.(2004-ben egy manchesteri koncertet rögzítettek, és végül ezt a felvételt hozták forgalomba CD-n.) 1976 után Taylor valamennyire visszavonult. Néhány felvételen együtt dolgozik John Phillips-szel a Gong's Expresso II-n, majd mikor egy ideje senki se hallott róla semmit, kiadta az első szólólemezét Mick Taylor címen, 5 évvel a Stones elhagyása után. Ha későbbi szólólemezeivel összehasonlítjuk ezt, akkor talán ez a legjobb. Míg a punk és az újhullám hódított, addig Taylor az albumán jazz-t és latinos blues-t játszott. Ilyen körülmények között ezt nem lehetett eladni, Taylor kezdett lemondani nagyszabású ambícióiról. Az 1970-es és 1980-as évek alatt a legtöbb ember Taylor nevét még mindig a Stones-szal kapcsolta össze, ő pedig súlyos szenvedélybetegségeitől szenvedett, de ennek ellenére folytatta a szólókarrierjét. John Phillips említette az önéletrajzában, hogy amikor Taylorral egy David Bowie film zenéjében együtt játszott, Taylor és felesége nagyon zárkózott volt. Mindezek ellenére Taylor játszott Phillips második szólófelvételén, a Pay, Pack & Follow-on, Jaggerrel és Richardsszal együtt.

Taylor második legismertebb felvétele talán Bob Dylannel készült, 1983-ban. Az Infidels című albumon Mick Taylor virtuóz módon gitározott. Taylor egy teljes évtizeden át New Yorkban élt, mikor sötét korszak köszöntött be az életében. Szenvedélybetegségeivel küzdött, majd 1990-ben Los Angelesbe költözött.

Állítólag a felesége, Rose, eladta Mick több gitárját és aranylemezét az 1970-es évek második felében. A pár 1975-ben kelt egybe, majd néhány év múlva elváltak.

Az 1980-as évek végén - az 1990-es évek elején Taylor stúdiókban dolgozott, és turnézott az USA-ban és Európában a Max Middletonnal(Jeff Beck korábbi zenekara) és Blondie Chaplin-nel (ő most a Stones háttérénekese). 2000-ben kiadott egy új albumot, az "A Stone's Throw"-t.

Napjainkban kis klubokban és színházakban turnézik, fesztiválokon tűnik fel.

Minden idők 100 legjobb gitárosa (2011-es lista) – Rolling Stone magazin
Előző gitáros:
Randy Rhoads
(36. helyezett) 		Mick Taylor
(37. helyezett) 		Következő gitáros:
The Edge
U2
(38. helyezett)


  1. ↑ https://ultimateclassicrock.com/the-rolling-stones-children/
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mick_Taylor&oldid=26926913”