Szárazréti autóbusz-baleset

A szárazréti autóbusz-baleset, a magyar közlekedéstörténet egyik legismertebb balesete 1982. szeptember 9-én történt Székesfehérvár Szárazrét városrészében. Oka az volt, hogy az 5-ös vasútvonal Farkasvermi úti átjárójának fénysorompója nem működött, a MÁV M40-004 pályaszámú mozdonnyal továbbított 2 kocsis, 98 km/órával közlekedő 2237. sz. nemzetközi gyorsvonat pedig elgázolta a figyelmetlen sofőr által továbbított 14. Számú Volán székesfehérvári üzemegységéhez tartozó, BV 59-42 rendszámú Ikarus 280 típusú autóbuszát, mely aznap a 37-es viszonylatszámú helyi járatot szolgálta ki. A baleset áldozatai nagy számban gyermekek voltak, akik a Szárazréti Általános Iskolából tartottak hazafelé a busszal. A balesetet az 57 éves Ny. József autóbusz-vezető okozta, mert körültekintés nélkül próbált meg áthajtani a vasúti átjárón. Az ütközésben összesen 16 fő vesztette életét, 6 fő szenvedett súlyos illetve könnyebb sérüléseket. A balesetnél helyszínelő egyik rendőr a halálos áldozatok között megtalálta saját kislányát is.

Szárazréti vasúti baleset
Részletek
Dátum 1982. szeptember 9.
Ország  Magyarország
Helyszín Székesfehérvár, Feketehegy–Szárazrét
Baleset típusa elütés útátjáróban
Okok műszaki hiba, emberi mulasztás
Adatok
Áldozatok 16
Sérültek 6

A baleset után oktatófilm készült, amely széleskörű társadalmi összefogásra ösztönözte a lakosságot a szárazrétihez hasonló tragédiák elkerülése érdekében.

A baleset előzményeiSzerkesztés

A balesetben érintett vonat a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonalon közlekedett a MÁV M40-004 pályaszámú mozdonnyal továbbított nemzetközi gyorsvonatával.

A balesetben érintett autóbusz Szárazrétig kevés utassal, majdnem üresen közlekedett, utasainak nagy részét – a Szárazréti Általános Iskolából hazafelé tartó gyerekeket – az iskola előtti megállóban vette fel. A gyerekek nagy része a busz hátsó részében ült le, ami később katasztrofális következményekkel járt.

A balesetSzerkesztés

A busz előtt egy személyautó hajtott át az átjárón, majd – mivel az akadálytalanul haladt át – az 57 éves buszvezető megállt, majd áthajtott az éppen nem működő fénysorompóval biztosított átjárón. A busz vezetője meglátta a közeledő gyorsvonatot, de gondolván, hogy átér a vonat előtt, megkísérelte az áthajtást, azonban ez nem sikerült.

A közeledő gyorsvonat mozdonyszemélyzete az átjárótól nagyjából 100 méterrel vette észre az autóbuszt. A mozdonyvezető azonnal gyorsfékezést alkalmazott, de a balesetet már nem tudták elkerülni, a vonat 80 km/óra sebességgel elgázolta az autóbuszt. Az ütközés során a mozdony a buszt középen, a csukló előtti részen kettészakította, az utánfutó részt pedig a töltés melletti füves részre repítette.

A balesetvizsgálat, és a baleset büntetőjogi következményeiSzerkesztés

A rendőrség és a MÁV által közösen lebonyolított balesetvizsgálat együttesen az autóbusz vezetőjét tette felelőssé a balesetért, aki figyelési kötelezettségét elmulasztva hajtott át a vonat előtt.

A lefolytatott baleset-vizsgálati eljárás felhozta a mozdonyszemélyzet esetleges felelősségét is a balesettel kapcsolatosan, de ezt elvetették, mivel sem ők, sem Székesfehérvár állomás forgalmi irodája nem tudott arról, hogy a berendezés hibás.

Az autóbusz vezetőjét a bíróság 1982. december 16-án 6 év fogházban letöltendő szabadságvesztésre, és járművezetéstől való örökös eltiltásra ítélte.

A baleset hatásakéntSzerkesztés

Az 1959-ben készült „Sorompó” című oktatófilm, 1980-ban színes technikával újraforgatott „Vigyázat! Sorompó!” című változata után egy újabb oktatófilmet készített a Közdok Vállalat, „Vigyázat! Vasúti átjáró!” címmel, amibe belekerültek a szárazréti tragédia képei is.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés