Wikipédia

Szépfalusy Péter

magyar fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár

Szépfalusy Péter (Szeged, 1931. június 12. – Budapest, 2014. november 16.[2]) Széchenyi-díjas magyar fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a kvantummechanika, a statisztikus fizika és a kaotikus viselkedés vizsgálata. Felesége Menyhárd Nóra állami díjas fizikus.

Szépfalusy Péter
Selmeci Béla fotója (2009)
Selmeci Béla fotója (2009)
Született 1931. június 12.
Szeged
Elhunyt 2014. november 16. (83 évesen)
Budapest[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása fizikus
Kitüntetései
Tudományos pályafutása
Tudományos fokozat
  • a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa (1957)
  • a fizikai és matematikai tudományok doktora (1975)
Szakintézeti tagság Magyar Tudományos Akadémia
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája Szerkesztés

1949-ben érettségizett, majd beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre (BME), ahol 1953-ban fejezte be tanulmányait. Ezt követően 1955-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar fizika szakán vett részt posztgraduális képzésben és szerzett fizikus oklevelet. Közben kapta meg kitüntetéses villamosmérnöki oklevelét.

Villamosmérnöki diplomájának megszerzése után a BME-n kapott állást, itt tanársegédi beosztásban dolgozott 1957-ig, ekkor megkapta adjunktusi kinevezését. 1963-ban áthívták az ELTE elméleti fizika tanszéke mellett működő akadémiai kutatócsoporthoz, itt tudományos főmunkatársi beosztásban kutatott. Hat évvel később az ELTE elméleti fizika tanszékén kapott docensi állást. 1976-ban távozott az egyetemről és az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (MTA KFKI) Szilárdtestkutató Intézeténél (1981-től Szilárdtestfizikai Kutatóintézet) kezdett el tudományos tanácsadóként dolgozni. 1984-ben kutatóprofesszori megbízást kapott. 1986-ban visszatért az ELTE-re, ahol a szilárdtestfizikai tanszéken kapott egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezést. A tanszéket 1996-ig vezette. 1998-ban egy kari átszervezés után a komplex rendszerek fizikája tanszékén lett egyetemi tanár, illetve folytatta 2001-ig a két évvel előtte alakult MTA–ELTE Statisztikus Fizikai Kutatócsoport vezetését. 2001-ben professor emeritusi címet kapott. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott.

1957-ben védte meg a fizikai tudományok kandidátusi, 1975-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Statisztikus Fizikai Bizottságának és a Szilárdtestfizikai Bizottságnak lett tagja. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választották. Emellett a Tudományetikai Bizottság és az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában is részt vett. Emellett 1985 és 1990 között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat alelnöke volt. 1979 és 1988 között a Zeitschrift für Physik B, valamint a Physica A, 1985 és 1995 között az Acta Physica, 1991 és 1994 között a Europhysics Letters című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának tagja volt. 1992-ben a Fractals szerkesztőbizottságába is bekerült.

Munkássága Szerkesztés

Fő kutatási területei a kvantummechanikai többtest-probléma, a statisztikus fizika, a kaotikus viselkedés vizsgálata, a fázisátalakulás elmélete és nemlineáris jelenségek voltak.

Tudományos munkásságának kezdetén foglalkozott a kvantummechanikai többtest-problémával. Legfontosabb eredménye a hullámfüggvény ortogonalizálását helyettesítő pszeudopotenciál pontos nemlokális elméletének felállítása a Hartree-Fock módszer keretében. Elindítója volt a magyarországi statisztikus fizikai kutatások szélesebb körű alkalmazásának. Későbbi vizsgálatai kiterjedtek a héliumfolyadék, valamint a Bose–Einstein kondenzált gázok tulajdonságaira, kidolgozta a dielektromos formalizmust, amely kezelni tudja a különböző módusok csatolását a szuperfolyékony állapotban. Emellett meghatározta a kondenzátum sűrűségének alacsony hőmérsékleti pontos kifejezését.

Részt vett a dinamikai skálatörvények felállításában és a renormálási csoport kifejlesztésében. Munkássága jelentős a kaotikus jelenségek elmélete terén. A komplexitás mérőszámaként új mennyiséget vezetett be. Sikerült értelmeznie a fizikai diffúziót átmeneti (tranziens) káoszban és meghatározta annak tulajdonságait. A fázisátalakulás témakörében elsőként mutatott ki egy új típust a termodinamikai formalizmus területén.

Díjai, elismerései Szerkesztés

  • Szent-Györgyi Albert-díj (1992)
  • Széchenyi-díj (1995) – A fázisátalakulások dinamikai skálatörvényeinek meghatározásában elért eredményeiért, a térelméleti módszereken alapuló soktestproblémának, a kritikus jelenségek és fázisátalakulások modern elméletének, továbbá az egyensúlytól távoli instabilitások hazai kutatásának bevezetéséért, a kvantumrendszerek kaotikus viselkedésére vonatkozó, világszerte elismert munkásságáért.
  • Alexander von Humboldt-díj (1998)
  • Arany János Közalapítvány Nagydíja (2001)
  • a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011)

Főbb publikációi Szerkesztés

  • Fluctuation and Lambda Phase Transition in Liquid Helium (társszerző, 1968)
  • On the Dynamics of Continuous Phase Transitions (Kondor Imrével, 1974)
  • Univerzális törvényszerűségek nem lineáris rendszerek dinamikájában (1983)
  • Entropy Decay as a Measure of Stochasticity (társszerző, 1986)
  • New Aprroach to the Problem of Chaotic Repellers (Tél Tamással, 1986)
  • Kaotikus állapot jellemzése dinamikai entrópiákkal (1988)
  • Diffusion in Normal and Critical Transient Chaos (társszerző, 1997)
  • Dielectric Formalism and Damping of Collective Modes in Trapped Bose–Einstein Condensed Gases (Bene Gyulával, 1998)

Jegyzetek Szerkesztés

  1. ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. május 28.)
  2. ↑ Halálozás Archiválva 2014. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben. ELTE Fizikai Intézet. 2014. november 20.

Források Szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szépfalusy_Péter&oldid=23620680”