Szabófalva

falu Romániában, Neamț megyében

Szabófalva (románul: Săbăoani) Románia keleti részén, Moldvában, Neamț megye keleti felén található nagyközség. Egy falu, Traian (Traján) tartozik hozzá.

Szabófalva (Săbăoani)
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régió Moldva
Fejlesztési régióÉszakkelet-romániai fejlesztési régió
MegyeNeamț
Rangközségközpont
PolgármesterVîrgă Florin
Irányítószám617400
SIRUTA-kód124215
Népesség
Népesség9511 fő (2021. dec. 1.)
Község népessége9901 (2011)[1]
Népsűrűség316 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság231 m
Terület36,7 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 00′ 47″, k. h. 26° 51′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 00′ 47″, k. h. 26° 51′ 56″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szabófalva (Săbăoani) témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A lakosság a moldvai csángók északi csoportjához tartozik, azonban az elmúlt fél évszázad erőteljes nyelvromlást idézett elő. Tánczos Vilmos 2010-ben publikált felmérését és a halálozási statisztikát összevetve mára a lakosságnak már kevesebb mint 20%-a beszéli még első vagy második nyelvként a magyar nyelv középkori, sz-elős (sziszegős) változatát. Mivel a nyelvjárásnak (melyre sokan külön regionális nyelvként is tekintenek) Szabófalván és a szomszédos Kelgyeszten kívül nemigen van már máshol beszélője, az északi moldvai csángó nyelv(járás) az erőteljesen veszélyeztetett nyelvek közé sorolható. Ennek ellenére megmentésére csekély figyelem fordul.

Fekvése szerkesztés

Románvásártól 10 kilométerre északra, a megyeszékhely Piatra Neamţ-tól 60 kilométerre keletre található, a Moldva és a Szeret folyók közötti termékeny síkságon fekszik.

Demográfiai adatok szerkesztés

Népesség alakulása a múltban:

  • 1641-ben 195 fő katolikus lakos
  • 1661-ben 287 fő
  • 1682-ben néhány
  • 1684–ben lakatlan
  • 1692-ben 45 fő
  • 1770-ben 670 fő
  • 1842-ben 1540 fő
  • 1898-ban 2462 fő
  • 1930-ban 4448 fő (4374 katolikus)

A jelenlegi helyzet:

0-14 éves férfiak 0-14 éves nők 15-59 éves férfiak 15-59 éves nők 60+ éves férfiak 60+ éves nők
fő: 1400 1353 3106 2881 608 953
százalék: 13,6 13,1 30,2 27,9 5,9 9,3

1992-ben a falu 10301 lakosából 10152 (99%) volt római katolikus vallású – tehát valószínűleg csángómagyar -, akik közül az idősebbek magyar nyelvűek. A középkorú lakosság még érti a magyar nyelvet, de már nem használja, a fiatalok és gyerekek pedig már egyáltalán nem ismerik. A hivatalos népszámláláskor viszont két személy kivételével mindenkit román nemzetiségűnek tüntettek fel. A nagyon erős, tervszerű elrománosítás hatása, hogy ma már a lakosság szégyenli származását, és nem vállalja a magyarság megvallásának következményeit. Mindezek ellenére elmondható, hogy Szabófalva ma is a moldvai csángó magyarok legnagyobb települése (mint általában a történelem során), ahol több ezren beszélik a magyar nyelv ősi változatát, ennek ellenére 2002-ben mindössze két fő vallotta magát magyarnak. A népesség még mindig növekedik.

Nevének eredete szerkesztés

Nevét a fennmaradt szájhagyomány szerint első lakosáról, egy Szabó nevezetű emberről kapta. Román neve (Săbăoani) a magyarral párhuzamos román helynévadásra utal.

Története szerkesztés

Szabófalva nevét 1453-ban említették először. Első lakói feltehetően a 14. században érkezhettek a Nagy-Szamos völgyéből és az erdélyi Mezőség más vidékeiről, majd a 15. század végén újabb betelepedés történt, ekkor Báthory István vajdával elégedetlenkedő erdélyi menekültek érkeztek.

A 17. század elején a feltevések szerint Szabófalvára telepedhettek át a közeli Berendfalva lakói is, egykori templomuk helyét Szabófalva Miszéczke határrészének neve őrzi.

1606. május 12-én kelt oklevél adatai szerint Mogila Jeremiás fejedelem Szabófalvát a seculi görögkeleti kolostornak ajándékozta.

A 17. század közepén már népes és jelentős település volt.

1635-ös adatok szerint 80 magyarok lakta ház található itt, plébánia.

1646-ban Bandinus érsek 300 lakosról ír a településen, és arról, hogy ismét pap nélkül él Szabófalva népe, csak 1658-ban kerül oda Bernardino Valentini. De nem soká marad, mert a szabófalviak ismét paphiányról panaszkodnak.

1607-ben Giovanni Battista del Monti Rómába küldött jelentésében Moldva öt legnépesebb és legfontosabb városa között említi Szabófalvát. Ez a Rómába küldött levél volt az első ismert írásos dokumentuma annak, hogy a moldvai csángók magyaroknak vallják magukat.

1670-es években a településre hadak[pontosabban?] törtek rá, házaikat felégették, lakosait leölték; az életben maradtak Erdélybe és Lengyelországba menekültek.

1682-ben már mint lakatlan helyet említették, a templom összedőlt, felszerelése elveszett. Később a lakosság egy része visszatelepült. 1692-ből fennmaradt jelentés szerint egykori 600 lakosából 45 már visszajött. A templomukat ugyan ismét felépítették, de felszerelése még 1697-ben sem volt.

Szabófalváról ezután csaknem négy évtizedig nem szólnak az oklevelek.

1738-ban azonban ismét plébániaként működik, és 1761-ben már új temploma is van, Mihály arkangyal tiszteletére szentelve. Tornya azonban nincs, a harangot a mellette álló külön harangtoronyban helyezték el.

Carol Magni a katolikus misszió prefektusa 1832–1838 között, moldvai tartózkodása idején Szabófalván román nyelvű népiskolát és kántorképzőt nyitott. Arra törekedett, hogy megtörje a magyar öntudatú kántorok hatalmát, éppen ezért gyökeresen megváltoztatta az egyházi adózást. Moldvában a helyi római katolikus közösségek legtöbbször közvetlenül Erdélyből fogadták meg és saját egyházi adójukból fizették a magyar anyanyelvű és öntudatú kántorokat. Az új rendelkezések értelmében a híveknek az egyházi járandóságukból külön összeget kellett befizetniük a parókián, hogy majd abból a plébános saját akarata szerint válasszon és fizessen kántort, vagyis deákot. A szabófalvi elégedetlenkedők közvetlenül a de Propaganda Fidéhez fordultak. Levelükben határozott hangnemben magyar papot kértek gyülekezetük élére. Ugyanakkor azzal fenyegették meg a katolikus egyházi vezetőket, hogy ha nem oldják meg méltányosan kéréseiket, akkor mind áttérnek az ortodox hitre. A fellázadt hívek végül is falujukból elkergették a nem kívánt papot, (Remigius Silvestrit) és felháborodásukat jelentették a fejedelmi udvarnál. Ott előbb felajánlották a tiltakozóknak, térjenek át mind az ortodox hitre, majd Alexandru Ipsilanti, Moldva fejedelme, egy földesurakból álló bizottságot alakított az ügy kivizsgálására, mely végül is egy köztes megoldást javasolt: az egyházi adó összeszedésére két szabófalvi gazdaembert neveztek ki.

Az 1831-es parasztfelkelés szerkesztés

A törökök kiűzése után katonaságot toboroztak Moldvában. A falu lakói azonban csak császári behívóra voltak hajlandóak berukkolni. Lázadásukat katonaság verte le. Erdős Szászka Péter összeírása szerint közel 300 szabófalvi és környékbeli lakos esett áldozatul a vérengzésnek.

Az olasz papoknak a saját közösségeikkel szemben érzett megvetése egyértelműen megmutatkozott az 1831-es szabófalvi magyar felkelés leverése után. Az idegen ajkú misszionáriusok olyan aktívan vettek részt a lázadók megalázásában, hogy Moldva újonnan kinevezett apostoli vikáriusának lazítania kellett az addig gyakorolt intoleráns nyelvi magatartáson. Kényszeredetten meg kellett tiltania a magyar nyelv nyílt üldözését: „Esztelenül jár el, aki franciául akarna prédikálni azoknak, akik csak németül vagy szlávul tudnak, éppen így áll a dolog … az adott esetben, midőn a misszionáriusok a hitből román nyelvű oktatást akarnának adni annak a népnek, amely csak magyarul tud.”

Gazdaság szerkesztés

A fő megélhetési forrás ma is a mezőgazdaság, kisebb mértékben kereskedelem. A munkaképes lakosság nagy része külföldön dolgozik, főleg Olaszországban.

Védőrendszer: tszernakert, őrzőkapuk szerkesztés

A falut régen három-négy méter magasságú fal kerítette. A sánc az északnyugati oldal kivételével körbevette Szabófalvát. Hat kapun lehetett be- és kijutni, hat irányba vezetett út. A kapuk mellett őrkunyhók voltak, ahol egy őr állt. Éjszakára bezárták a kapukat. Az őr szolgálatáért cserébe a rá eső falurész gazdáinak terményéből dézsmát kapott.

Ott, houl a zutak jöttek be a faluba, hattak kaput. Sz ide tettek őrzőt. A zőrzőnek sántak kalibát, vesszővel bekertelve, bevjerték földdel, teteiét befették nádval, s tettek szalmát rája. Ez voult egészen ezerkilencszázhatvankettőig. Minden útnál, melik jött be a faluba, vult kapu. Edj vult, hol van a vaszút, edj, hol a Temető, edj a Balazok felé, edj Gzirest felé, edj Keldjeszt felé, edj Román felé. Hat kapu vult. Amig megsánódott a kolketív, addig vult, azuta elveszett. Addig éijen a kapukot sánta bé, nyitta bé. Miét nyitta bé? Ő fekütt le a kalibájába, sz ha ién akartam menni éijen valamerre, ő kellett tuggya. Hogy tuggya meg, ki menen lopni. Vaj mentem Románváraszba, keltem fiel joregvel nyárba. Kellett tugyja meg ő, nyitta ki a kaput. Ők voultak a zőrzők, a zitárak. A vászút felé vult Páncér Jánasz, Románvárasz felé vult Burján Anton, Keldjeszt felé vult Griszti Martin Józsi, Gyirst felé egy Balazi, nem tudat madjarul… a temetőnél vult Borka Péter. Ezek a zőrzőkapuk. Oda nem ment a gazdag, sak aki nem vult miből éljen. Akkor a mező nem a gazdaszágé vult, hanem az eniem vult. Nekem vult ugaram, sz ién adtam neki dzsizmát. A dzsizma hogy vult? A zugaromon mennyi termett, adtam belőle részt. Attam tíz kéve kendert, öt kéve buzát. Pityjokát attam egy koszárt. Ha nem attam ién, ment ő sz vette el a dzsizmát.

A tszernakert (amely a falut elkertelte a külterülettől) árokból és földhányásból állt. Az árokból a földet kidobták a mezők irányába. Az így kialakított függőleges falban partimadarak fészkeltek. A sáncot befásították, hogy az eróziót mérsékeljék. A visszaemlékezők szerint távolról úgy látszott a falu, mintha erdő lenne ott. Minden évben szántáskor a tszernakertet javítani kellett. Fel volt osztva néhány méteres darabokra, minden családnak rendbe kellett hozni a rá eső részt. A falusiak szerint régebbi időkben a tatár és török seregek támadásai ellen épült.

A védelmi rendszer 1962-ig állt fenn. A termelőszövetkezet létrejöttével, a magántulajdon elvétele után nem volt értelme tovább működtetni.

Kultúra, oktatás, vallás szerkesztés

 
Izvoraşul

Az északi csángók körében a 20. század első éveiben volt fotódokumentációs néprajzi gyűjtés (Yrjö Wichmann [1]), a harmincas években már hangfelvételek is készültek. Ebben az időszakban már pusztulóban volt a magyar nyelv, később pedig már csak morzsáit találták az egykor példátlan népi tudásanyagnak.

A faluban két általános iskola van. Egy évfolyam általában hét-nyolc párhuzamos osztállyal működik. Ezen felül Újfalu (Traian) településrészen is van egy általános iskola. 1962-ben líceumot hoztak létre, hogy a magyar nyelv gyorsabban elvesszen. Mindenhol román nyelven folyik az oktatás. A "forradalom" után, az 1990-es évek elején volt próbálkozás a magyar nyelvoktatás megkezdésére, de óriási ellenállásba ütközött nemcsak az iskola többi tanára, de az egyház, a titkosszolgálatok és minden hatóság részéről. A részt vevő kisdiákokat megbuktatták az érettségi vizsgán, tanárukat pedig elbocsátással és súlyosabb dolgokkal fenyegették, így a magyar nyelv legősibb változata hamarosan kihalhat.

Nevezetességek szerkesztés

  • A település nagy kőtemplomát Szűz Mária mennybemenetelére szentelték, öt filia tartozik hozzá.

A templomot a hagyomány szerint Losonczi Margit, Jó Sándor (Alexandru cel Bun) moldvai fejedelem katolikus felesége építette, mely 1599-ben már nagyon rossz állapotban volt, a teteje erősen megrongálódott, ezért a vajda elrendelte megjavíttatását. Szabófalván ez időben nem volt pap, a románvásári plébános járt ki néha misézni. 1606-ban még mindig nem volt papjuk, csak 1636-ból van hírünk arról, hogy pap került Szabófalvára, most már ő látja el a románvásári híveket is. Ez időben csak a római katolikusoknak van templomuk, összesen négy a községben. Az öreg templom a falu közepén áll. Az utóbbi években két új templomot is építettek, tőle jelentős távolságra a falu északi és déli részein. Újfalu (Traian) településrésznek is saját temploma van.

Híres szabófalviak szerkesztés

  • Lakatos Demeter (Szabófalva, 1911.– Szabófalva, 1974.) költő, az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője
  • Erdős Szászka Péter – Szabófalva helytörténetírója, Lakatos Demeterrel irodalmi kört szerettek volna alapítani
  • Perka Mihály (Szabófalva, 1936.) tanár, a helytörténeti gyűjtemény létrehozója, fenntartója
  • Petru Sescu (Szabófalva, 1965) katolikus püspök

Lásd még szerkesztés

Hivatkozások szerkesztés

Források szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés