Főmenü megnyitása

Szamuely Tibor (politológus)

politológus

Szamuely Tibor (Moszkva, 1925. május 17.London, 1972. december 10.) politológus, történész, egyetemi tanár, Szamuely László közgazdász testvére, Szamuely Tibor politikus, újságíró unokaöccse.[1][2]

Szamuely Tibor
Született 1925. május 17.
Moszkva
Elhunyt 1972. december 10. (47 évesen)
London
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politológus, egyetemi tanár
Sírhely Kensal Green Cemetery

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Moszkvában született, édesapja Szamuely György (1899–1938) volt, Szamuely Tibor testvére. Mivel apja, foglalkozása miatt[m 1] rendszeresen utazott, Tibor Angliában járt iskolába (1932–1934). Apját 1937-ben letartóztatták, majd kivégezték.[3] A második világháborúban a Vörös Hadseregben harcolt, majd beiratkozott az egyetemre, ahol doktori fokozatot szerzett. 1951-ben[m 2] letartóztatták, s a vorkutai táborba internálták. Két év múlva szabadult. Ekkor megkapta az engedélyt, hogy Magyarországra telepedhessen családjával. Budapestre költöztek, ahol a tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán az újkori egyetemes történeti tanszék egyetemi tanáraként dolgozott, s az egyetem rektorhelyettese volt. A pártvezetéssel történt konfliktusa miatt ez utóbbi tisztségből eltávolították. 1960-tól 1964-ig az MTA Történettudományi Intézetének volt főmunkatársa. 1963 végén[m 3] Ghánába küldték tanítani, a Kwame Nkrumah Ideológiai Intézetbe. Innen Angliába emigrált, ahol a Reading University politológia tanára lett, s mint a szovjet ügyek szakértője, rendszeresen publikált folyóiratokban.

Fő kutatási területe az újkori egyetemes történelem volt, s ennek szellemében publikált egy, az 1870 és 1918 közötti időszakról forráskiadványt, Az újkori egyetemes történelem dokumentumokban, 1870–1918 (Bp., 1962) címmel. Kutatta továbbá a nemzetiszocializmus magyarországi és európai történetét. Több középiskolai történelemkönyv társszerzője volt.

Főbb műveiSzerkesztés

  • A KMP megalakulása és harca a proletárdiktatúráért (Bp., 1964)
  • A nemzeti szocializmus (Bp., 1964)
  • Socialism and the Great War: The Collapse of the Second International (London, 1972)
  • The Russian Tradition (London, 1974)
  • Socialism and liberty (London, 1977)

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A szovjet külkereskedelmi minisztérium tisztviselője volt.
  2. Más források szerint 1950-ben
  3. Más források szerint 1969-ben

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szamuely László önéletrajza
  2. Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (HITEL Lap-, Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992, ISBN 963 04 1859 2 335. oldal)
  3. A politikai elnyomás, Moszkvában és a Moszkvai területen agyonlőtt és eltemetett áldozatainak mártirológiája 1938-53 – Szamuely György

ForrásokSzerkesztés

  • Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (HITEL Lap-, Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992, ISBN 963 04 1859 2)
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Szamuely Tibor. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 19.)

További információkSzerkesztés

  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Irodalmi Újság (London, Párizs); 1973/1. (G. P.)