Szentgyörgyi János

Szentgyörgyi János (? – 1467 után) középkori magyar főúr, erdélyi vajda, akit Mátyás király rendszerint egyszerűen csak Gróf (comes) Jánosnak nevezett.

Szentgyörgyi János
Született	15. század nem ismert
Elhunyt	1492
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	politikus
Tisztsége	erdélyi vajda (1460-as évek – )
Sablon • Wikidata • Segítség

Bazini és Szentgyörgyi György gróf koronaőr fia. A Mátyás király és Frigyes császár közti küzdelemben 1459-ben ő is, mint atyja, a császárral szövetkezett, de utóbb Mátyás királyhoz pártolt, és az 1460-as évek elején Erdély vajdájává tették. 1463 márciusában az Erdély követei jelenlétében tartott tolnai országgyűlés a török ellen fölállíttatni rendelvén az úgynevezett közhadsereget (lat. exercitus generalis), Mátyás király még ebből gyűlésből elküldte Erdélybe Szentgyörgyit a hozott végzések végrehajtására. Szentgyörgyi haza érkezése után mind a három nemzet rendeit gyűlésre hívta össze, amely nagyobb ajánlatot tett, mint amennyit a tolnai gyűlés kívánt. Míg ugyanis a tolnai végzések szerint a nemesi fölkelésen kívül minden nemes embernek tízen felül lévő minden tíz jobbágyából csak egyet kellett magával vinnie, addig Erdélyben minden jobbágy tehetségéhez mért fegyverrel köteleztetett megjelenni a közfelkelésen, s csak egyötödük maradhatott otthon a megye védelmére.

1467-ben Mátyás király Erdélyre is kiterjesztette a királyi kincstári adót (lat. tributum fisci regalis) és a koronavámot (lat. vectigal coronae), mely közelégületlenség forrása lett az új adó alá esendők között. Erdélyszerte nagy izgatás indult meg a «zsarnok» fejedelem ellen. A mozgalom élén farnosi Veres Benedek, Geréb Péter szász ispán és Zsúki László állott, kik pártfeleikkel együtt bejárták az országot, lázadásra bujtogató párhuzamot vonva a zsarnok Mátyás és a békekedvelő, atyáskodó kormányzatú Szentgyörgyi vajda között. A magyarok és szászok ezen egyesülése egyenesen a koronától való elszakadást vette célba. Szentgyörgyit akarták királlyá tenni a beavatottak, kik ideiglenes kormányt is szerveztek az ország főuraiból s ezeknek 1467. augusztus 18-án fegyveres oltalmat esküdtek. A fegyverre kelés azonban, a vezetők tehetetlensége miatt, nagy zajjal ugyan, de vontatva ment, úgyhogy még csak az előkészületeknél voltak, mikor Mátyás 8000 lovas és 4000 gyalog élén köztük termett. A lázongók csapatai «mintha tüzes mennykő csapott volna közéjük – írja Petrus Ransanus – szétszaladtak», szidván a vajdát, hogy ily bajba keverte őket. Ekkor a királyjelölt Szentgyörgyi hirteleni elszánással egy meglepő lépésre határozta el magát. Bűnbánólag borult le egész kíséretével együtt a király előtt, bízva ennek nagylelkűségében és politikai belátásában. Szentgyörgyi ezzel elárulta pártját, de megmentette a maga életét. Mindössze csak vajdai méltóságát vesztette el, de egyébként épp oly kevéssé bűnhődött, mint testvére Zsigmond, aki szintén tagja volt az ideiglenes kormánynak. Mátyás, akinek a megtért vajdától a szégyenletes kudarc után nem volt oka tartani, készséggel megbocsátott a levert egyénnek, de az országa épségének megbontására vállalkozott nemességgel kegyetlenül éreztette szigorát.

Források

• Bokor József (szerk.). Szentgyörgyi (3), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2017. november 23.