Szepestótfalu

	Szepestótfalu (Slovenská Ves)
	; Szepestótfalu zászlaja
	; Szepestótfalu zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Szlovákia
Kerület	Eperjesi
Járás	Késmárki
Rang	község
Első írásos említés	1311
Polgármester	Stanislav Gallik
Irányítószám	059 02
Körzethívószám	052
Forgalmi rendszám	KK
	Népesség
Teljes népesség	1879 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség	83 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	647 m
Terület	22,44 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 49° 13′ 30″, k. h. 20° 25′ 30″49.225000°N 20.425000°EKoordináták: é. sz. 49° 13′ 30″, k. h. 20° 25′ 30″49.225000°N 20.425000°E
	Szepestótfalu weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Szepestótfalu témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség
	Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szepestótfalu (szlovákul: Slovenská Ves, németül: Winschendorf) község Szlovákiában, az Eperjesi kerületben, a Késmárki járásban.

Fekvése

Késmárktól 10 km-re északra, a Biela-patak völgyében fekszik.

Története

A település a Stragar nevű földön keletkezett a 13. század végén a magyar-lengyel határvidéken, ahol akkoriban határállomás is állt. A hagyomány úgy tartja, hogy a falu eredetileg nem a mai helyén, hanem attól északra, a Seifenbach-patak mellett, az egykori Vigadónak nevezett vendégfogadó környékén állt. Ez a hagyomány azonban valószínűleg az egykor itt létezett, 1504-ben már pusztaként említett Schaierberg nevű faluval áll összefüggésben.

Tótfalu első ismert birtokosai Zumcotha fiai Kozma, Miklós és István, akik 1286-ban Stragar és Feketeerdő nevű birtokrészeiket 150 márkáért Sváb Arnold comesnek, a Görgey család ősének, görgői Detre fiának adták el. 1311-ben „Villa Sclauonicalis” alakban a szepesi káptalan oklevelében említik írásos formában először. Ekkor Arnold gróf birtoka, aki a falut karthauzi szerzeteseknek adta. Ezután több birtokosa is volt, melyek közül a Tótfalusi Sváby családnak még a 18.-19. században is voltak itt birtokai. 1337-ben „Tothfolua”, „Thouthfolua”, 1404-ben „Villa Sclauonicalis” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Nevét az alapján kaphatta, hogy a Szepesség akkor már német többségű települései között Tótfalu lakossága szláv volt.

1443. június 5-én földrengés rombolta le a falut. 1444-ben nagy tűzvész pusztított. A 16. században, az 1560-as években Tótfalut is elérte a reformáció. 1663-ban ismét nagy tűzvész pusztított. 1682-ben Thököly hadainak nyomására, majd 1703 és 1710 között a Rákóczi-szabadságharc alatt vesztették el újra átmenetileg a katolikusok a templomot. Az 1754. évi nemesi összeírás szerint a községben az alábbi nemesek bírtak ingatlanokkal: Luszinszky Leó, Mattyasovszky Lajos, Doloviczinyi György, Lányi Márton, Grotkovsky János, idősebb Sváby János, ifjabb Sváby János, Podhorányi István, Sváby Ferenc és Horonszky János. Közülük a Svábyak és a Mattyasovszky család a legnevezetesebbek. 1787-ben 137 házában 1017 lakos élt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „TÓTFALU. Szepes Várm. földes Urai Matyasovszky, és több Uraságok, lakosai külömbfélék; határjának fele termékeny, fája, legelője elég van, piatza Kézsmárkon közel.”^[2]

1828-ban 174 háza és 1275 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, erdei munkákkal, vászonszövéssel foglalkoztak. Az 1832. évi egyházi vizitáció megemlíti, hogy a templomot – melyet 1673-ig az evangélikusok használtak – Bársony György szepesi prépost visszaadta a katolikusoknak. A templom ezután még kétszer cserélt gazdát.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Tótfalu, (Winschendorf), német falu, Szepes vmegyében, Bélához észak-nyugotra egy órányira: 1055 evang., 45 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Savanyuviz. Fürész- és lisztmalmok. Sok erdő. F. u. Matyasovszky, Almásy, Sváby, Kiss, Horánszky, Lányi, Grodkovszky s m. Ut. p. Késmárk.”^[3]

1873-ban kolerajárvány pusztított, mely 185 emberéletet követelt. 1878-ban postahivatal, 1880-ban tűzoltóegylet létesült a községben. 1880 és 1910 között sok lakója kivándorolt a tengerentúlra. Később lakosainak egy része Poprád, Késmárk és Szepesbéla üzemeiben dolgozott. 1911-ben újabb nagy tűzvész pusztított a községben, ekkor 12 lakóház és 36 gazdasági épület lett a lángok martaléka. A trianoni diktátumig Szepes vármegye Késmárki járásához tartozott.

Népessége

1910-ben 952, többségben szlovák lakosa volt, jelentős német kisebbséggel.

2001-ben 1789 lakosából 1736 szlovák volt.

2011-ben 1862 lakosából 1780 szlovák.

Nevezetességei

A Gyertyaszentelő Boldogasszonynak szentelt római katolikus temploma a 14. század második felében épült gótikus stílusban, 1510 körüli Madonna-szobra Lőcsei Pál mester iskolájából való. A templomot 1769-ben átépítették.
A barokk Mária-oszlop a 18. században készült.
Egykori nemesi kúriáiból csak egy 18. század végén épített maradt fenn, ebben van az iskola.
Népi faházai műemlékek.

További információk

Jegyzetek

↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.

Források

Ivan Chalupecký a kol.: Slovenská Ves v premenách času

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1a51c02e0fdfeab92df411283c0efd8f3e0c312b-1] The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal

[2] Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.

[3] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.

[1]

[2]

[3]