Főmenü megnyitása
Brian Eno
Brian Eno a Long Now Foundation 2006. június 26-i szemináriumán.
Brian Eno a Long Now Foundation 2006. június 26-i szemináriumán.
Életrajzi adatok
Születési név Brian Peter George St. John le Baptiste de la Salle Eno
Pályafutás
Műfajok Kísérleti rock, art rock, glam rock, elektronikus zene, ambient
Aktív évek 1970
Együttes Roxy Music
Kapcsolódó előadó(k) Robert Fripp, King Crimson, David Bowie, Talking Heads, David Byrne, Kevin Ayers, Harmonia, Portsmouth Sinfonia, Phil Manzanera, John Cale, Nico, Daniel Lanois, Harold Budd, Michael Brook, Laurie Anderson, Jon Hassell, Laraaji, Jah Wobble, U2, James, Devo, Television, 801, Ultravox, Quiet Sun, Coldplay, Depeche Mode, Primal Scream, Paul Simon
Hangszer Ének, gitár, billentyűs hangszerek, szintetizátor
Kiadók E.G. Records, Astralwerks, Thirsty Ear Recordings

[http://www.enoshop.co.uk Brian Eno weboldala]

Brian Peter George St. John le Baptiste de la Salle Eno[1] (Woodbridge, Suffolk, Egyesült Királyság, 1948. május 15.), ismertebb nevén Brian Eno brit zenész, zenei producer, zenetudós és énekes. Szólókarrierje révén „az ambient atyja”-ként is emlegetik.

Eno gondolkodását nagy mértékben befolyásolta a minimalizmus. A művészeti iskola elvégzése után az 1970-es évek egyik legsikeresebb glam rockegyüttese, a Roxy Music szintetizátorosa lett. Miután 1973-ban kilépett az együttesből, négy rockos hangzású albumot vett fel, melyek közül az első az ugyanabban az évben megjelent Here Come the Warm Jets volt. Érdeklődése ezután az absztrakt „hangképek” felé fordult, amit később ambientnek neveztek. Két legfontosabb ilyen stílusú albuma az 1975-ös Discreet Music és az 1978-as Music for Airports.

Szólókarrierje során Eno olyan művészekkel és együttesekkel készített felvételeket, mint Robert Fripp, Harold Budd, John Cale, a Cluster és David Byrne. Az 1970-es évek második felében David Bowie Berlin-trilógiájának felvételében segédkezett, producerként dolgozott a Devo együttes mellett, valamint a punk hagyományaira épülő No Wave stílusirányzatot is népszerűsítette. Eno honosította meg az aleatorikus, vagyis a véletlen segítségével létrejövő zene fogalmát a pop világában.[2] Producerként többek között olyan albumok fűződnek a nevéhez, mint a Talking Headstől a Remain in Light, a U2-tól The Joshua Tree, Paul Simontól a Surprise és a Coldplaytől a Viva la Vida or Death and All His Friends.

A zene mellett Eno installációkat készít és rendszeres rovata van a The Observer című hetilapban. Az ő és Peter Schmidt képzőművész nevéhez fűződik az Oblique Strategies, melynek lényege, hogy egy pakli kártyán különböző, alkalmanként homályos értelmű utasítások, kérdések vannak, melyek a problémamegoldást hivatottak elősegíteni. Eno nemrégiben egy fejezetet írt a Paul D. Miller (DJ Spooky) által szerkesztett Sound Unbound: Sampling Digital Music and Culture című könyvbe.

Tanulmányai és pályája kezdeteSzerkesztés

Eno tanulmányait az ipswichi St. Joseph’s College-ben,[3] az Ipswich Art Schoolban (Roy Ascott Grouncourse-csoportjában) és a Winchester School of Artban folytatta. Itt 1966 és 1969 között képzőművészetet tanult. Ekkoriban egy magnetofont használt hangszerként, de első – kísérletező – együttesét is ezekben az években alapította. Tom Phillips festő, a St. Joseph’s tanára bátorította művészi ambícióit. Gyakran játszottak „zongorateniszt”: ennek során összegyűjtöttek néhány zongorát, levették a borításukat, sorba állították őket a hallban és azután teniszlabdákkal dobálták őket. Ennek nyomán Eno Cornelius Cardew avantgárd zeneszerző Scratch Orchestra nevű formációjával is kapcsolatba került. Eno legkorábbi, hivatalosan megjelent felvétele Cardew The Great Learning című művének Deutsche Grammophon által kiadott változata. Ezen Eno a Paragraph 7 című részben hallható. Egy másik korai felvétel Malcom Le Grice Berlin Horse című 9 perces installációjának zenéje volt, ami 1970-ben jelent meg. Az egész művet 1971-ben mutatták be.[4]

Roxy MusicSzerkesztés

Brian Eno hivatásos zenészi pályája Londonban kezdődött, ahol 1971-ben a Roxy Music nevű glam rockegyüttes tagja lett. Az együttes koncertjein ő kezelte a keverőpultot, az EMS VCS 3 típusú szintetizátort és több magnetofont, amelyekkel a többi hangszer hangzását is módosítani tudta; emellett vokálozott is. A neki köszönhető különleges hangzás mellett feltűnő színpadi ruhái is ismertté tették. Eno 1973-ban, a Roxy Music második, For Your Pleasure című albumát népszerűsítő turné után lépett ki az együttesből. Távozásának fő okai a Bryan Ferry énekessel való nézeteltérések és a rocksztár-életmód unalmassága voltak.[5]

Egy 1992-es interjúban Eno a Roxy Musickal töltött éveit rendkívül fontosnak nevezte: „Mivel lementem arra a metróállomásra és találkoztam Andyvel (Andy Mackay szaxofonossal), csatlakoztam a Roxy Musichoz; ennek eredményeképpen profi zenész lettem. Ha csak tíz méterrel arrébb sétáltam volna vagy lekéstem volna a szerelvényt, vagy a másik kocsiban utaztam volna, ma talán képzőművészetet tanítanék.”[6]

SzólóbanSzerkesztés

Eno szinte azonnal szólókarriert kezdett. 1973 és 1977 között négy, elektronikus hangzású rockalbumot vett fel; ezek a Here Come the Warm Jets, a Taking Tiger Mountain (By Strategy), az Another Green World és a Before and After Science. A Tiger Mountainen hallható Eno egyik legismertebb dala, a Third Uncle, melyet a Bauhaus nevű együttes is feldolgozott. Dave Thompson megfogalmazása szerint a dal „gitárriffek és csörömpölő dobok majdnem punk-szerű rohama. Mások kezében a dal talán egy heavy metal himnusz lett volna, bár szövege a legelszántabb léggitárost is zavarba ejtené.”

Ezt a négy „énekes” albumot 2004-ben a Virgin Recordshoz tartozó Astralwerks felújított formában újra megjelentette. Mivel Eno egyikre sem akart bónuszdalokat tenni, néhány – eredetileg kislemezen megjelent – dal nem jelent meg újra (a Seven Deadly Finns és a The Lion Sleeps Tonight a katalógusból mára már törölt Eno Vocal Boxban jelent meg, a King’s Lead Hat kislemezes változatát viszont sosem adták ki újra).

Eno ekkoriban a 801 tagjaként Phil Manzanerával is turnézott. Az együttes afféle supergroup volt, amely Eno, Manzanera és a Quiet Sun, valamint a The Beatles és a The Kinks dalainak többé-kevésbé átdolgozott változatait játszotta.

1972-ben Eno kifejlesztett egy szalagos késleltetési rendszert, amit először Robert Fripp-pel, a King Crimson gitárosával használt. A Frippertronics névre keresztelt rendszer segítségével 1972 és 1973 folyamán el is készült első közös albumuk, a (No Pussyfooting). Saját bevallása szerint Eno a rendszer ötletét Terry Riley minimalista zeneszerzőtől vette, aki 1963-as Music for The Gift című albumán egy hasonló, két Revox típusú magnetofonból álló visszacsatolási rendszert használt (ezt Riley Time Lag Accumulatornek nevezte). Fripp és Eno második albuma, az Evening Star 1975-ben jelent meg, emellett Európában is koncerteztek.

Eno 1972-ben csatlakozott a Portsmouth Sinfonia nevű zenekarhoz, amelyben klarinéton játszott. Ő volt első két albumuk, az 1973-as The Portsmouth Sinfonia Plays the Popular Classics és az 1974-es Hallellujah! The Portsmouth Sinfonia Live at the Royal Albert Hall producere. Eno második, Taking Tiger Mountain (By Strategy) című albumán a zenekar híresen disszonáns vonósszekciója is játszott. A zenekarban ekkor több olyan zenész – például Gavin Bryars és Michael Nyman – is játszott, akiknek Eno Obscure Records nevű kiadója jelentette meg albumait. Ugyancsak 1974-ben Kevin Ayers mellett Eno volt June Campbell Cramer költőnő Lady June’s Linguistic Leprosy című albumának zeneszerzője.

Eno ezután egyre több eklektikus, ambient stílusú albumot készített. A szakértők többsége neki tulajdonítja az ambient fogalmát is; ez olyan – döntően halk – zenét jelöl, melynek célja az egyén környezet-érzékelésének megváltoztatása.

Első ilyen műve, az 1975-ben megjelent Discreet Music általános vélekedés szerint az első ambient stílusú album. Az eredeti kiadás hátoldalán az album készítéséhez használt, összetett szalagos késleltetési rendszer működési elvét Eno egy folyamatábrában foglalta össze. Ezt követte az 1978 és 1982 között megjelent Ambient sorozat, ami négy részből áll: Music for Airports (Ambient 1), The Plateaux of Mirror (Ambient 2), Day of Radiance (Ambient 3) és On Land (Ambient 4). Ezeken a zene nagy részét Eno készítette, kivéve az Ambient 2-n, melyen Harold Budd billentyűs hangszereken játszott. Az Ambient 3 egyetlen zenésze Laraaji volt (citerán és cimbalmon játszott), Eno pedig producerként működött közre.

Amikor 1981-ben visszatért Ghánából (az On Land felvétele előtt), Eno először hallotta Miles Davis He Loved Him Madly című, több mint 32 perces felvételét, ami a zenész Get Up with It című 1974-es albumán jelent meg. Eno később ezt mondta: „Teo Macero forradalmi produceri munkája azon a felvételen azt sugallta, mintha meglett volna benne az a „terjedelmesség”, amit akkoriban kerestem. Fellini Amarcordjához hasonlóan ez is olyan ihletforrásnak bizonyult, amihez rendszeresen visszatérhettem.”

Eno saját magát „nem zenész”-nek tartja, a hangszerek hangzásának módosítására pedig a treatments (magyarul kezelés) kifejezést használja, hogy tevékenységét elválassza a hagyományos zenészekétől. Eno szakmai hozzáértése, a stúdió kompozíciós eszközként való használata hozzájárult ahhoz, hogy producerként is dolgozzon. Munkamódszerét az 1970-es évek közepén rendkívül egyedinek tartották. Ezt az is bizonyítja, ahogy közreműködésére más zenészek utaltak: „Enossification” (Genesis: The Lamb Lies Down on Broadway), „Direct inject anti-jazz raygun” (Robert Wyatt: Ruth is Stranger Than Richard), „Playing the Eno” (John Cale Island Records által kiadott albumai).

Obscure RecordsSzerkesztés

Más előadókkal közös munkáiSzerkesztés

Az 1990-es évekSzerkesztés

A 2000-es évekSzerkesztés

Produceri munkája és más projektjeiSzerkesztés

Eno, a producerSzerkesztés

The Microsoft SoundSzerkesztés

Generatív zeneSzerkesztés

Egyéb munkáiSzerkesztés

DiszkográfiaSzerkesztés

BibliográfiaSzerkesztés

Források és jegyzetekSzerkesztés

  1. Estrella, Espie: 'What is ambient music?' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. szeptember 5.)
  2. Prendergast, Mark. The Ambient Century (Angol nyelven). London: Bloomsbury Pub Ltd. ISBN 0747542139 (2000). Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 5. 
  3. stjos.co.uk: 'Welcome to St Joseph's College ' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. szeptember 5.)
  4. wkv-stuttgart.de: 'Malcolm Le Grice Installation' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. szeptember 5.)
  5. contactmusic.com: 'Roxy Music – Eno Left Roxy Music to Do His Laundry' (angol nyelven), 2005. július 13. (Hozzáférés: 2008. szeptember 5.)
  6. Prendergast, Mark. Book Two: Minimalism, Eno and the New Simplicity, The Ambient Century: From Mahler to Trance: The Evolution of Sound in the Electronic Age (Angol nyelven). Bloomsbury USA, 118. o.. ISBN 1582341346 (2001). Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 5. 

Külső hivatkozásokSzerkesztés