Tamási Lajos

(1923–1992) magyar költő

Tamási Lajos (Nagykónyi, 1923. január 1.Budapest, 1992. november 26.) József Attila-díjas magyar költő. Nevéhez fűződik az 1956-os forradalom egyik legismertebb verse (Piros a vér a pesti utcán), mely 1956. október 29-én elhangzott a Szabad Kossuth Rádióban.

Tamási Lajos
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Csigó László felvétele
Élete
Született 1923. január 1.
Nagykónyi
Elhunyt 1992. november 26. (69 évesen)
Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Nemzetiség magyar
Házastársa Radich Magdolna
Gyermekei Tamási Anna (1954)
Tamási Juli (1956)
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers
Első műve A harmadik szerszám
(verseskötet, 1950)
Fontosabb művei Piros vér a pesti utcán (1956)
Irodalmi díjai József Attila-díj (1951, 1952)
A Wikimédia Commons tartalmaz Tamási Lajos témájú médiaállományokat.

Életpályája szerkesztés

Szegényparaszti családban született a Tolna és Somogy megye határán fekvő Nagykónyiban. A nyarakat a közeli Értényben anyai nagyszüleinél töltötte; az itteni emlékeit több versében is feldolgozta. 1928-ban a család Budapestre költözött, az apa szakképzetlen napszámosként a Közvágóhídon dolgozott. Később az anya fűszerüzletet nyitott.

Tamási Lajos előbb polgári iskolába járt, ahol többek között Féja Géza is tanította. A négy polgári elvégzése után a pesterzsébeti Kossuth katolikus gimnáziumban tanult tovább. Érettségi után az Országos Társadalombiztosító Intézetnél (OTI) helyezkedett el. 1942-ben jelentkezett a bölcsészkarra, hogy elkerülje a sorozást, de hiába vették fel, a család anyagi helyzete nem tette lehetővé továbbtanulását. Egy osztálytársa édesapja állást szerzett neki a Dunai Repülőgépgyárban, ami hadiüzem lévén a dolgozói mentesültek a katonai szolgálat alól. A szervezett munkások hatására belépett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ).

1944 őszén a front közeledtével behívták katonának, de a katonai kiképzés előtt megszökött, és egy budai pincében rejtőzködött. A háború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) Külváros című lapját szerkesztette; itt jelentek meg első versei. 1948-ban pártmunkásként a Belügyminisztériumba került, ahol a közigazgatás területén dolgozott. 1950-ben, a Rajk-per után eltanácsolták, így került az Írószövetség pártszervezetéhez. Ebben az évben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál első verseskötete (A harmadik szerszám), amelyért József Attila-díjjal tüntették ki.

1953-ban vette feleségül Radich Magdolnát, aki egész életén át kitartott mellette. 1954-ben született első, 1956-ban második lányuk.

1956. március 29-én leváltották az Írószövetség párttitkári tisztségéből. Október 23-án tagja volt az Írószövetség reformkommunista szárnya által alkotott küldöttségnek, amely a Központi Bizottságtól kérte volna a tüntetések engedélyezését. A fegyveres harcok megkezdődésekor írta Piros a vér a pesti utcán című híressé vált versét. Október 27-én tagja volt annak az írószövetségi küldöttségnek, amely azt követelte, hogy Nagy Imre álljon a forradalom élére. Ugyanezen a napon kinevezték a Szabad Magyar Rádió kormánybiztos-helyettesének. November 4-én a szovjet bevonulást Halottak napja című versében örökítette meg, az elesetteknek az Egy körúti sírkeresztre című versében állított emléket. December 6-án letartóztatták, de ismerősei közbenjárására másnap kiszabadult.

1957-ben megjelent verseskötetéből – Köpeczi Béla figyelmeztetésére - kihagyja a Piros a vér...-t és az Egy körúti sírkeresztre-t. Ennek ellenére a kötet nem nyerte meg a hatalom tetszését, és visszavonták a boltokból, a szerzőre pedig a „fehérterrorista” bélyeget sütötték rá. 1957 júniusában Aczél György behívatta (Benjámin Lászlóval, Kuczka Péterrel, Örkény Istvánnal együtt), és bűnbánatra szólította fel őket. Tamási helyzete bizonytalanná vált; a családot egy ideig felesége tartotta el. 1958-ban megírta A csepeli gyorsvasúton című versét (Élet és Irodalom, 1958/39), amelyben egy pisztolytáskás munkásőrben apját vélte felismerni, és megállapította: „jó helyen van ez a fegyver.”

1960-ban saját a Csepel Művekhez került, és a Csepel című üzemi újság irodalmi mellékletét szerkesztette. 1962-ben megszervezte az Olvasó Munkás Klubot, amelyet 1983-ig vezetett. A klub vendége volt többek között Kassák Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Féja Géza, Veres Péter, Erdei Ferenc, Lengyel József, Fekete Gyula, Szabó Pál. 1984-ben SZOT-díjjal tüntették ki; halála után Nagy Imre-emlékérmet és 1956-os emlékérmet kapott.

 
Sírja a Farkasréti temetőben (7/5-1-25)

Verseskötetei szerkesztés

  • A harmadik szerszám (1950) - József Attila-díjjal jutalmazták
  • Munkások (1952) - József Attila-díjjal jutalmazták
  • Dal az ifjúságról (1955)
  • Keserves fáklya (1957)
  • A ledöntött kőfal (1963)
  • A vas gyötrelme (1968)
  • Zugligeti ősz (1985)
  • Hazatérés (válogatott versek, 1993) posztumusz
  • Keserves fáklya. Válogatott versek; szerk. Benke László; Hét Krajcár, Bp., 2005
  • El ne felejtse, aki él. Tamási Lajos legszebb versei, '56 szellemiségének hiteles őrzői; szerk. G. Komoróczy Emőke, Benke László; Hét Krajcár, Bp., 2016

Források szerkesztés

További információk szerkesztés