Tarka Magyar!

(Tarka Magyar szócikkből átirányítva)

A Tarka Magyar! elnevezésű tüntetést 2008. október 4-én tartották Budapesten. A szervezők céljai szerint azért, hogy résztvevői hitet tegyenek az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és utasítsák el az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Mindössze néhány ezer ember vett rajta részt annak ellenére, hogy a média és a parlamenti pártok teljes támogatását élvezhették a szervezők. A rendezvényen megjelent számos közéleti személyiség, köztük néhány baloldali és liberális politikus is, bár a demonstráció szervezői kifejezetten magánembereket hívtak tüntetni a társadalmi béke érdekében. A demonstráció elnevezésével Magyarország sokszínűségére kívántak utalni. A tüntetéshez kapcsolódó nyilatkozatot számos civilszervezet és politikus aláírta.

Létrejötte szerkesztés

A Tarka Magyar! demonstrációt az erőszak és kirekesztés elleni tüntetésként jelentett be egy magánszemély. Bárki csatlakozhatott hozzá, aki egyetértett a céljaival. Igen jelentős médiatámogatást kapott a magyarországi írott és elektronikai sajtótól, szinte mindenhol megjelent a kezdeményezés.[1] A rendezvényre 100 000 embert vártak a szervezők, így ha megvalósult volna, ez lett volna a rendszerváltás óta a szervezők szerint a legnagyobb civil, politikamentes rendezvény.

Viták az esemény körül szerkesztés

A rendezvényt támogató nyilatkozatot minden parlamenti párt vezetője aláírta, de ennek bejelentését a szervezők a rendezvény előtti utolsó pillanatokra akarták időzíteni.[2] Habár az ötlet megálmodói politikamentesnek képzelték az eseményt, és kifejezetten kértek minden aláírót, hogy ne kommentálják, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök mégis megtette azt, így a szervezők kénytelenek voltak sajtóközleményt kiadni, hogy ne érezze senki úgy, hogy a szocialista politikus kisajátítja a rendezvényt.[3][4] A Magyar Demokratikus Charta alapítói azt kérték a mozgalomhoz csatlakozóktól, hogy vegyenek részt a Tarka Magyar néven szervezett civil demonstráción.[5]

A Tomcat néven elhíresült blogger ellentüntetést jelentett be a rendőrségen a felvonulók ellen, ugyanazon útvonalon, csak egymással szemben haladva az Andrássy út szervizútjára.[6] Miután a Bombagyár stábja megtudta, hogy azon Gyurcsány Ferenc is részt kíván venni,[7] lemondták a rendezvényt és a tüntetési szándékukat is.[8]

A rendőrség ennek hírére először az egész belvárost le akarta kordonokkal zárni, okulva a 2008-as melegfelvonulás alatt történtekből,[9] azonban később módosította álláspontját, és csak a mellékutcákat zárta le. A menethez csak a Hősök terénél, illetve az Erzsébet térnél lehetett csatlakozni.[10] A szervezők csak azt engedték maguk közé, akit jónak láttak[11] – ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy az árpádsávos zászlót hordozóknak nem engedték a belépést. A rendezvényt igen nagy erőkkel biztosította a rendőrség, vidékről is több megyéből rendeltek fel a fővárosba rendfenntartókat.[12]

A felvonulás szerkesztés

Az eseményen az előzetes várakozásokkal ellentétben, a becslések szerint is csupán 2000-en voltak a menet indulásakor,[13] később a tömeg 4-5 ezer főre duzzadt.[14] Az eseményt közleményben üdvözölte Sólyom László köztársasági elnök is. Nagyon sok rendőr biztosította az eseményt, ellentüntetők azonban alig lézengtek. Ennek ellenére jelentős forgalmi dugók alakultak ki a lezárások miatt.[15] A szervezők a csekély létszámot (előzetesen 100 000 embert vártak) a rossz idővel (borult, 10-12 °C volt aznap), valamint azzal magyarázták, hogy a politika rátelepült a rendezvényre.[16] A rendezvényen több közéleti személyiség és politikus is megjelent.[17] A vonuló menethez végül is csak a Hősök terén kapcsolódott Gyurcsány Ferenc, számos biztonsági emberrel körülvéve. Ott volt még Novák Péter, Gerendai Károly, Bródy János, Till Attila és Heller Ágnes filozófusnő. Az SZDSZ-es politikusok közül Léderer András és Eörsi Mátyás volt jelen.[16] Más politikusokat, illetve közéleti személyeket alig-alig láttak a tudósítók, pedig sok neves ember támogatta előzetesen a demonstrációt. Az itt felállított színpadon zenélt Rácz Kati és a Flush zenekar, akik a 2008-as budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni. A tüntetés végén a résztvevők magasba emeltek számos sokszínű ruhadarabot, ezzel is demonstrálva a céljaikat.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Tarka Magyar! sajtófigyelés, a Tarka Magyar! blogjáról
  2. Nem örülnek Gyurcsánynak a Tarka Magyar szervezői, Index, 2008. szeptember 30.
  3. Az összes parlamenti párt vezetője aláírja, A Tarka Magyar! blogról, 2008. szeptember 30.
  4. Tüntet a kormányfő, de nem örülnek neki Archiválva 2008. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, Borsod Online, 2008. október 2.
  5. Magyar Demokratikus Charta: az aláírók vegyenek részt a Tarka Magyar rendezvényen[halott link] Hir3.hu
  6. Lolcat nincs, tüntetés van, Bombagyár, 2008. szeptember 30.
  7. Tarka magyar, szürke demonstráció és a Magánember (videóval!) Archiválva 2008. október 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hírszerző, 2008. október 5.
  8. Gyurcsány Ferenc kivonul szombaton - akkor mi nem, Bombagyár, 2008. október 1.
  9. Nem tüntetnek a Tarka Magyar ellen[halott link], Metropol, 2008. október 2.
  10. Nem lesz kordon az Andrássy úton, Index, 2008. október 3.
  11. Lezárás, kordon, egymilliós rendőrök - készülnek a Tarka Magyarra Archiválva 2008. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Stop.hu, 2008. október 3.
  12. Viharsarki rendőrök a Tarka Magyar demonstráción[halott link], Beol.hu, 2008. október 3.
  13. Véget ért a Tarka Magyar, Duna TV, 2008. október 4.
  14. Mintegy 4-5 ezer főre duzzadt a Tarka Magyar!-on vonulók száma Archiválva 2016. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hirado.hu, 2008. október 4.
  15. Elindult a Tarka Magyar!, Figyelőnet, 2008. október 4.
  16. a b Több ezren a Tarka Magyaron, Index, 2008. október 4.
  17. Ötezren vonultak a Tarka Magyar!-on az erőszak és a kirekesztés ellen Archiválva 2008. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben Hirado.hu

További információk szerkesztés