Tarnóczy Mátyás

Lelóci és jezernecei Tarnóczy Mátyás (Alsólelóc, 1605 körül – Velehrad, 1655. augusztus 30.) római katolikus pap, nyitrai őrkanonok, esztergomi kanonok, zalavári apát, csanádi püspök, váci püspök, csanádi prépost.

Tarnóczy Mátyás
Született	1605 körül Alsólelóc
Elhunyt	1655. augusztus 30. Velehrad
Munkássága
Felekezet	római katolikus egyház
Hivatal	Csanád püspöke
Hivatali idő	1648–1650
Elődje	Zongor Zsigmond
Utódja	Rohonczy István
Hivatal	Vác püspöke
Hivatali idő	1650–1655
Elődje	Püsky János
Utódja	Zongor Zsigmond
Tarnóczy Mátyás a Catholic Hierarchy-n

Élete

Lelóczi és jezerneczei Tarnóczy Mátyás született a nyitramegyei Alsólelócon, 1605 körül vagy 1615 körül született. Édesapja, Tarnóczy János szolgabíró, édesanyja Viszocsányi Ilona volt. A filozófiát Olmützben végezte, és 1636. augusztus 12-én avatták baccalaureussá avatták. A teológiát a bécsi Pazmaneumban végezte. Az egyházi rendeket 1630. február 27-én vette föl Nagyszombatban. Első miséjét március 6-án mutatta be Nyitrán. Ekkor már nyitrai őr­kanonok volt. Mint kanonok vezette a Nyitra melletti köröskényi plébániát, és visszaszerezte az evangélikusoktól a templomot. Lippay György esztergomi érsek 1640. október 23-án esztergomi kanonokká és a nagyszombati pap­nevelő intézet lelki igazgatójává nevezte ki. 1644-ben engedélyt kért arra, hogy Rómába zarándokolhasson. Ekkor az Oltáriszentség oltárának rektora is volt. December 13-án megkapta a szent­tamási prépostságot, később pedig a zalavári apátságot.

Hosszútóthy László halála után, 1648. április 20-án szepesi prépost és csanádi püspök lett. A római szentszék 1650. április 4-én erősítette meg kinevezését, és Lippay prímás szeptember 18-án püspökké szentelte Nagyszom­batban, a jezsuiták templomában. Tarnóczy igen buzgó főpap volt. Egyházmegyéjét személyesen akarta meglátogatni, még pedig, hogy a törökök részéről fenyegető veszedelmeket elkerülje, a ferences szerzetesek ruhájában. Csak barátjai rábeszélésére állott el a tervétől. III. Ferdinánd magyar király 1650. december 28-án váci püspökké, 1653-ban pedig po­zsonyi préposttá nevezte ki. A váci egyházmegye ugyancsak szenvedett a török iga alatt, akár a csanádi, tehát Tarnóczy ide sem jöhetett, így Császár János nógrádi plébánost nevezte ki jószágkórmányzójává és helyettesévé. A helynök a kecskeméti haszonbérekről szóló nyugtát így állította 1651. május 13-án: »Én Szegedi Császár János pap, Nógrádi plébános, Váczi Püspök és Szepesi Prépost Tarnóczy Mátyás Uram Eőnagysága Vicáriusa, Jószághának Gongyaviselője és Árendátora.» Tarnóczy ekkor még Nagyszombatban lakott; szeptember 10-ről innen ad helynökének utasítást a püspök­ség uradalmainak igazgatására nézve. Azonban később Nógrádba jött, mert 1652. március 1-ji dátummal itt írta alá a váci püspökség öt vármegyében lévő tizedeinek lajstromát. A következő években Korompay Péter pozsonyi, majd esztergomi kanonok volt püspöki helynöke és tizedeinek meg javadalmainak haszonbérlője, aki 1653-ban elkészítette a püspöki javak urbáriumát. 1654. május 30-án ő állította ki a kecskemétieknek a tizedről szóló nyugtát, 1655. május 31-én oltárkövet szentelt a szegedi ferencesek tem­ploma számára és augusztus 13-án elrendelte a jubileumi búcsú ki­hirdetését.

A váci egyházmegyében akkora volt a paphiány, hogy az 1638. évi zsinatra összegyűlt főpapokat maga Esterházy Mik­lós nádor kérte, hogy küldjenek ide papokat a szegény elhagyatott nép gondozására. Lippay György prímás pedig fölszólította 1654-ben Tarnóczyt, hogy küldjön egyházmegyéjéből néhány ifjút a nagyszombati papnevelő intézetbe. Erre a püspök pa­naszkodva azt válaszolta, hogy bár terjedelmes egyházmegyéjében már csak öt katolikus plébános van; de mivel csak három helyről kap tizedet, jövedelme oly csekély, hogy önmaga is alig képes állá­sához méltóan megélni, és azért ezt a kívánságot nem teljesítheti. Azonban az ifjúság neveléséről gondoskodott az által, hogy 1653-ban a Wesselényi Anna által alapított kluknói és a Zápolyaiak által alapított szepeshelyi kápolna javadalmait a jezsuitáknak adta azzal a kötelezettséggel, hogy az ifjúságot kato­likus szellemben neveljék. Ezen alapítólevelekből kitűnik az is, hogy szentszékileg megerősített váci püspök volt.

Tarnóczy papi buzgóságának esett áldozatául. Tragikus halá­lát a viszocsányi kastélyban lévő arcképére írt emléksorok így be­szélik el: 1655. augusztus 17-én eljött a ciszterciták velehradi (Morvaország) kolostorába, ahol Clairvaux-i Szent Bernát ünnepén misé­zett. A következő napon elbúcsúzott a szerzetesektől és Salix János apáttól kísérve, elutazott Polcsovics falu felé. De egyszerre megvadultak a lovak, a kocsi rúdja eltörött és kereke széthullott. A faluban nem tudtak alkalmas kereket kapni, tehát a klastromból kértek új szekeret és azon visszahajtattak Velehradra. Másnapra volt kitűzve a nagy jubileumi búcsú megünneplése. Tarnóczy látva az egybegyűlt nagy sokaságot, elhatározta, hogy a bérmálás szentségét is kiszolgáltatja. Eközben erős láz fogta el, környezete kérte, hogy hagyja abba tevékenységét, de ő nem engedett és azért még rosszabbul lett. Szent Ágoston napján arra kérte az apátot, hogy mondjon érette szentmisét. Ezalatt kétszer meggyónt, ugyanannyiszor feloldoztatott a jubileumi formula szerint és fölvette az utolsó kenet szentségét. Végül augusztus 30-án, esti 7 órakor, húsznál több vele-hradi szerzetes jelenlétében kiadta lelkét. Az általa kiválasztott helyen, az apátok között temették el. A hálás jezsuiták is állítottak neki emlékkövet a szepesi székesegyházban. Végrendelete szerint a prímásnak 3 hordó liszkai bort és két hímzett erszényt hagyott; a jezsuitáknak a pozsony megyei Mászt falut, 4000 forint készpénzt, 2000 forint alapítványt egy Nyitramegyei konvertita ifjú nevelésére és borokat hagyományozott. Egyéb termé­szetben lévő hagyatékát a szegények, szerzetesházak és papneveldék között osztották szét. A szepesi prépostok névsorának egy kézirata a következőképen jellemzi Tarnóczyt: »Az Istennel való ritka egyesülés és mély alázatosság férfia volt, ki a császár által neki fel­ajánlott esztergomi érsekséget elfogadni nem akarta.«

Források

• Chobot Ferenc: A váci egyházmegye történeti névtára I–II., Vác, 1915–1917 (elektronikus elérhetőség), II. kötet, 575–578. o.
• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.   [1]
• Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100–1900. Esztergom, 1900. (elektronikus elérhetőség)