Thürmer Gyula
Thürmer Gyula (Budapest, 1953. április 14. –) kommunista politikus, a Magyar Munkáspárt elnöke.
Thürmer Gyula | |
Thürmer Gyula 2018-ban | |
Született | 1953. április 14. (71 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége | pártelnök (1989–) |
Iskolái |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Thürmer Gyula témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete
szerkesztésÉdesapja hivatásos honvédtiszt, édesanyja hímzőnő. Egy húga van, aki pedagógus.
1971-ben a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium elvégzése után a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanult egészen 1976-ig. Hazatérése után a Külügyminisztériumban kezdett el dolgozni. 1980-ban doktori fokozatot szerzett nemzetközi politikai szakon. Tagja lett a Correspondence International nemzetközi folyóirat igazgatótanácsának. 1980 és 1982 között a moszkvai magyar nagykövetségen teljesített külszolgálatot. 1982-től az MSZMP KB Külügyi Osztályánál dolgozott, majd 1988-ban a párt főtitkárságának külpolitikai tanácsadója lett.
1989-ben részt vett a Magyar Szocialista Munkáspárt (ami mára a Magyar Munkáspárt nevet vette fel) újjászervezésében. A párt alakuló kongresszusán, 1989. december 17-én megválasztották a Munkáspárt elnökévé, mely posztot azóta is megtartotta.
A választásokon a párt listavezetője, egyéni választókörzetben Csepelen szokott indulni. A 2014-es budapesti főpolgármesteri választáson főpolgármester-jelöltként indult, de nyilvántartásba vételét elutasították.[1] 2016-ban indult a február 28-i salgótarjáni időközi önkormányzati választáson, ahol mindössze 275 szavazatot kapott, és alulmaradt Simon Tiborral, a Fidesz és Hulitka Istvánnal, a Jobbik jelöltjével szemben is.[2]
Nős, két gyermeke született: fia a 2018-ban elhunyt Máté Gyula, aki „Máté T. Gyula” néven jobboldali újságíró volt,[3] lánya Marianna.[4]
Könyvei
szerkesztés- Nem kell NATO! (1995), Progressio Kft.
- Balszemmel (könyvsorozat, 2006–), Progressio Kft. | Balszemmel
- Az elsikkasztott ország (2009), Korona Kiadó
- 25 év árral szemben (2014), Progressio Kft.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Budapest elvesztette Thürmer Gyulát (magyar nyelven). 24.hu, 2014. szeptember 12. [2024. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. április 10.)
- ↑ Salgótarján időközi polgármester-választás 2016.02.28. - valasztas.hu. [2017. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 22.)
- ↑ pestisracok.hu. [2018. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 16.)
- ↑ Spirk, József: Családi vállalkozás lett a kommunista párt (magyar nyelven). index.hu, 2011. augusztus 19. (Hozzáférés: 2024. április 10.)
Források
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- A Munkáspárt 2006-os Thürmeres kampányfilmje (5:00) YouTube
- Interjú 2008 decemberéből Archiválva 2009. május 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A legfrissebb Balszemmel-részek
- "Kádár est parti, Soros est arrivé" - Gyula Thürmer, le dernier fidèle du socialisme hongrois. YouTube, (TV Liberté, 2019. november 8.)