Az Un jour, un enfant (magyarul: Egy nap, egy gyermek) című dal volt az 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál négy győztes dalának egyike, melyet a francia Frida Boccara adott elő francia nyelven.

Un jour, un enfant
Adatok
Év 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Franciaország Franciaország
Előadó(k) Frida Boccara
Nyelv francia
Dalszerző Émile Stern
Szövegíró Eddy Marnay
Karmester Franck Pourcel
Dalszöveg diggiloo.net
Eredmények
Döntő 1. hely, 18 pont
Kronológia
Előző ◄ La Source (1968)
Következő Marie-Blanche (1970)►

A dalt nemzeti döntő nélkül választották ki, Boccarát a francia tévé kérte fel a feladatra. A dal egy ballada, melyben az énekesnő egy gyermek szemszögéből mutatja be a világ csodáit.

A március 29-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizennegyedikként adták elő, a német Siw Malmkvist Primaballerina című dala után, és a portugál Simone de Oliveira Desfolhada Portuguesa című dala előtt. A szavazás során tizennyolc pontot szerzett, mely három másik dallal holtversenyben az első helyet érte a tizenhat fős mezőnyben. Ez volt Franciaország negyedik győzelme.

A másik három győztes a spanyol Salomé Vivo cantando című dala, a brit Lulu Boom Bang-a-Bang című dala és a holland Lenny Kuhr De troubadour című dala volt.

A következő francia induló Guy Bonnet Marie-Blanche című dala volt az 1970-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes az ír Dana All Kinds of Everything című dala volt.

Kapott pontokSzerkesztés

Zsűrik
 
YUG
 
LUX
 
ESP
 
MON
 
IRE
 
ITA
 
GBR
 
NED
 
SWE
 
BEL
 
SUI
 
NOR
 
GER
 
FRA
 
POR
 
FIN
Kapott pontok 0 1 0 2 4 0 4 2 1 0 1 0 1   2 0
A tábla a fellépés sorrendjében van rendezve

Külső hivatkozásokSzerkesztés