Főmenü megnyitása

Lazarevics István szerb despota

(VI. István szerb despota szócikkből átirányítva)

VI. Lazarevics István (szerbül: Стефан Лазаревић), (13741427. július 19.) szerb fejedelem 1389-től, despota 1405-től haláláig.

III. István
István freskója a Manasija kolostorból
István freskója a Manasija kolostorból

Szerbia fejedelme
Uralkodási ideje
1389 1405
Elődje I. Lázár
Utódja nem volt
Szerbia despotája
Uralkodási ideje
1405 1427
Elődje nem volt
Utódja György
Életrajzi adatok
Uralkodóház Hrebeljanović-dinasztia
Született 1374
Kruševac
Elhunyt 1427. július 19.
Glava, a mai Kragujevac közelében
NyughelyeManasija kolostor, Despotovac közelében
Édesapja I. Lázár
Édesanyja Milica
Házastársa Helena Gattilusio
III. István aláírása
III. István aláírása
CoatOfArmsOfStefan LazarevicHrebeljanovic.png
A Wikimédia Commons tartalmaz III. István témájú médiaállományokat.

Édesapja, Lázár halála után az egykor hatalmas szerb birodalom szétmállott.[1] I. Tvrtko bosnyák király elfoglalta a dalmát partokat (Primorje),[1] Brankovics Vuk Pristina vidékét[1] és I. Bajazid oszmán szultán adófizetője lett,[1] a Balsák családja Albániát;[1] így Lázár özvegyének, Milicának és a kiskorú Istvánnak a régi szerb cárságból csak igen kevés maradt: azt is csak a török kegyelméből bírták.[1] Bajazid nőül vette Milica gyönyörű leányát, Milevát – ezért kegyelmezett meg hozzátartozóinak.[1] Szerbia függetlensége azonban véget ért, mert súlyos évi adót kellett fizetnie és mint vazallus országnak részt kellett vennie a török harcokban.[1] Amikor Milica már azt hitte, hogy fia maga is képes az ügyeket intézni, visszavonult az általa Krusevác közelében alapított ljubosztinyei kolostorba,[1] ahova számos – az első rigómezei ütközetben özvegységre jutott – előkelő szerb nő követte.[1] Itt a trónról lemondva fia javára, mint apáca 1405. november 11.-én halt meg.[1] István ezután egyedül uralkodott török fennhatóság alatt,[1] de meg kellett osztoznia a megmaradt szerb területen Brankovics Vukkal,[1] mert amíg Lazarevics a töröktől Moravát kapta, mint hűbért,[1] addig Vuk Szitnicát.[1] 1421-ben és 1422-ben sikeres harcokat vívott Albániában és Velence is néhány primorjei várat kénytelen volt átengedni és évi 1000 arany adót fizetni.[1] 1425-ben Szrebernicán országgyűlést hirdetett, és gyermekei nem lévén, rokonát Brankovics Györgyöt, Vuk fiát jelölte meg a szerb trón törvényes örököséül.[1] 1426-ban Budán járt, Zsigmond magyar király fennhatóságát elismerte,[1] és a következő évben, 1427. július 30.-án halt meg.[1] Nemes lelkű,[1] művelt[1] és vallásos férfiú volt,[1] igazi lovagjellem;[1] számos templomot építtetett[1] és mint író is kiváló érdemeket szerzett.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y Bokor József (szerk.). Szerbia, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft. (1998). ISBN 963-85923-2-X. Hozzáférés ideje: 2007. január 11. 

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés