Varga Csilla

(1947–) magyar zongoraművész

Varga Csilla (Budapest, 1947 –) magyar zongoraművész.

Varga Csilla
Született1947 (77 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaMihály András (1973–1993)
Foglalkozásazongoraművész
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

SablonWikidataSegítség

Életpálya szerkesztés

Nyolcéves korában kezdett zongorázni Szalay Irénnél. 14 évesen a „rendkívüli tehetségek" felvételijén bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Nemes Katalin növendéke lett. Kamarazenét későbbi férjétől, Mihály Andrástól tanult. Az 1968-as „Végzősök versenyén" első díjat nyert. Még ebben az évben az Országos Filharmónia szólistája lett. A Magyar Rádió országos Beethoven-versenyén második díjat nyert, a Magyar Rádió Országos Zongoraversenyén - Kocsis Zoltán mögött - szintén második helyezést ért el.

Koncertezett Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, Ausztriában, Angliában, Lengyelországban, Jugoszláviában, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Kubában, Finnországban, Svédországban, Németországban, ahol állandó kamarapartnerével, Onczay Csabával is adott koncerteket. Partnereivel – többek között Perényi Eszterrel, Perényi Miklóssal, Oláh Vilmossal, Konrád Györggyel, Nagy Enikővel – többek közt a Rádióban, a Zeneakadémián, a Régi Zeneakadémián, a Fészek Művészklubban, az Óbudai Társaskörben, az MTA Dísztermében, a Nádor Teremben lépett fel.

A tanítás mellett fiatal művészek – zongoristák, más hangszeresek, énekesek – zenei továbbképzésében vesz részt.

Repertoárján a zongora- és kamaraművek sokasága szerepel Bachtól a klasszikusokon és a romantikusokon keresztül a kortárs szerzőkig. Elkötelezettje a XX. századi magyar zeneszerzők előadásának, bemutatásának.

Források szerkesztés