Vita:Garzó László

Legutóbb hozzászólt Puskás Zoli 9 évvel ezelőtt a(z) Törlési megbeszélés eredménye (2015. február) témában

Kedves Bíráló(k)!

Vitatom, hogy a szócikk nem való a Wikipédiába. Kétségtelen, hogy a forrásokat nagyon nehéz megjelölni, bár két alapvető ezek közül megemlítésre került. Garzó véleményem szerint megfelel a "nevezetesség" elvnek, hiszen művei rendszeresen jelennek meg Az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül, olvasottsága a műfajon belül átlagosnak mondható. Bár csak elektronikusan publikál (igaz korábban egy-egy novellája nyomtatásban is megjelent)de ezért nem ítélhető el, tekintve, hogy e felé fejlődünk. Novelláiból képrgény is készült, melyek közül kettő részt vett az AVANA által rendezett Hungaroconon is, mely országos rendezvény, és nyert is a Hattyú című. Ács Zsolt volt a rajzoló.(ezeknek talán még meg van elektronikus nyoma)Pl. AVANA honlap, régebbi közlemény stb. Emellett műveit átveszik más oldalak is, megkeresték e-book forgalmazók is. Néhány műve elérhető pl. a Book and Walk-on. Bár országos Média nem foglalkozik vele (nem celeb), de Lakóhelyén gyakran szerepel. Említve volt a Főiskolai meghívása. A Kecskeméti Planetárium rendszeres előadója. A Planetárium honlapján, valamint a helyi médiában szerepel a neve előadóként. Bevallom én nem vagyok nagy Wiki szerkesztő, s mivel Garzóról elsősorban interjúk, nyomtatott hírek, beszélgetésk jelentek meg,s csak ritkán van ennek elektronikus nyoma, nagyon nehéz erre hivatkozni.(bár a google-ben megtalálható néhány nyom) A legfőbb elektronikus nyom maga a szerző publikációi. Kérem, aki tapasztaltabb segítsen nekem, hogyan lehetne ezt a problémát áthidalni, mert kár lenne, ha a szócikk törlésre kerülne, hiszen egy meghatározó, értéket közvetítő emberről van szó. (mint azt a Wiki szabályok írják nem kell bulvárszerplőnek lennie, és hogy a média napi szinten onsta róla a "híreket".) Ha valaki a segítségemet kéri, a fentiekben én is ugyan ezt tettem, állok információval, részletekkel a rendelkezésére. Sajnos a Wiki szerkesztés nem az erősségem, így ha valaki megfelelően, "jelölőnyelv" szabályai szerint kiigazítaná a szócíkket, azt szívessen venném.

Köszönöm.

segítség "Garzó László" szócikkhez

szerkesztés

{{segély}}(?)

Kedves Szerkesztőtársak!

Nem vagyok nagy Wiki szerkesztő, de létrehoztam egy szócikket Garzó Lászlóról. Nemrég vitatták a szócikket, illetve korábban,hogy nem felel meg teljes egészében a "jelölőnyelv" szabályainak. A vitalapon kifejtettem álláspontom. Kérlek Benneteket segítsetek nekem. Nagyon nehéz forrást találni, mert elsősorban nyomtatott források, és élőszoban elhangzott információk álltak a rendelkezésemre. A nyomtatott források is idővel elvesznek/tek. Az elektronikus források is csak egy ideig elérhetőek. Már alig egy-kettő lelhető fel. Kérlek benneteket fejtsétek ki véleményetek, segítsetek forrást találni, és szerkeszteni a szócikket. Én is szívesen segítek, szolgálok információval, mert kár lenne, ha törölnék a szócikket.

Köszönettel: Cygnus


A cikket átalakítottam (wiki jel.nyelv) --Tulipanos vita 2013. április 13., 21:35 (CEST)Válasz

Törlési megbeszélés eredménye (2015. február)

szerkesztés

  Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve


Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!

Az eredmény: Törölve, nem wikiképes. --Puskás Zoli vita 2015. február 28., 23:17 (CET)Válasz

(cikkcikk szerkesztésevitavita szerkesztésemunkalapmunkalap szerkesztésetörténethivatkozásoklogdellogfigyeltörölátnevezjogsértőzlevédlezárWP:AK)

Indoklás 176.63.12.206 (vita) 2015. február 7., 15:15 (CET) Erről a szócikkről törlési megbeszélést kezdeményeznék. A szerző nem elég ismert ahhoz, hogy az indokoljon egy Wikipédia-szócikket, ráadásul bizonyos stílusjegyek magában a szövegben és a vitalapon (pl. egyes köznevek nagy kezdőbetűvel való írása) arra utalnak, hogy a szerző önmagáról írta a cikket. Maga a szöveg sem tükrözi a Wikipédia színvonalát, akaratlanul komikus hatást kelt (pl. középiskolai verseny, mint "írói teljesítmény", a MEK részére beküldött, szerkesztés és tördelés nélküli elektronikus szövegek besorolása a szerző "megjelent műveiként", autodidakta módon elsajátított "csillagászati szakértelem", stb). – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 176.63.12.206 (vitalap | szerkesztései) 2015. február 7., 15:41 (CET)Válasz

  maradjon, mert

  • Az öncikk önmagában nem törlési indok.
  • A szövegbeli problémák szintén nem törlési indok, a {{lektor}}(?) sablon vagy a kijavítás gyorsan megoldja a gondot.
  • Az ismertség pedig szubjektív dolog, az, hogy számodra ismert vagy nem, szintén nem törlési indok, könyvei megtalálhatóak. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2015. február 7., 20:03 (CET)Válasz

  törlendő, legalábbis szerintem.

  • "Az öncikk önmagában nem törlési indok." Idézet a Wikipédia: leggyakoribb baklövések oldalról: "Ha önéletrajzot hozol létre. Az egyik gyakran elkövetett hiba az újoncok részéről, hogy önmagukról írnak cikket. Mivel a Wikipédia egy enciklopédia, nem arra való, hogy minden szerkesztőről szócikk legyen, aki közreműködik. Ellenben a szerkesztői lapod arra való, hogy önmagadról írj."
  • "A szövegbeli problémák szintén nem törlési indok, a {{lektor}}(?) sablon vagy a kijavítás gyorsan megoldja a gondot." Az a baj, hogy ha ezeket töröljük a cikkből, nem marad semmi. Csupa irreleváns információval van tele.
  • "Az ismertség pedig szubjektív dolog, az, hogy számodra ismert vagy nem, szintén nem törlési indok, könyvei megtalálhatóak." Egy könyve van, a Szilánk, amely az Álomgyárnál jelent meg, az pedig magánkiadó. Köztudott, hogy a magánkiadóknál nincs minőségi szűrő, bárkitől bármit kiadnak, ha az illető fizet. Az ilyen könyvek általában 30-50, jó esetben 100 példányban fogynak el, a szerző ismerőseinek számától függően. Ami azt a problémát illeti, hogy "számomra ismert vagy sem", én SF/F szakmabeli létemre mostanáig csak egy pályázat kapcsán találkoztam a nevével, ahol jelenleg az olvasói pontozásban az utolsó helyen áll. A "megjelent művei" résznél tényleg van egy hosszú lista, de ezek valójában nem könyvek, csak szerkesztés és tördelés nélküli Word dokumentumok, amiket elektronikusan beküldött a MEK-nek - nyilván azért oda, mert ők minden beérkező dokumentumot felvesznek az adatbázisukba. Ezzel a megoldással véleményem szerint tudatosan vezeti félre a cikk olvasóit, ami talán a legnagyobb probléma ezzel a cikkel. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 92.249.146.55 (vitalap | szerkesztései) 2015. február 8., 00:37 (CET)Válasz

  megjegyzés A törlésre javasolt lapok oldalra kitettem ezt a vitát. Véletlen megláttam, hogy törlésre javasolták ezt a cikket, de nem tették ki a törlésre javasolt lapok oldalra. Az allap forráskódjában kijavítottam a szócikk nevét, mert hibásan Garzó László helyett, a ,,szócikk neve’’ jelent meg. Lehet, hogy rosszul csináltam valamit? A cikk vitájába nem kívánok beleszólni és szavazni sem, mert nem is lenne jogom szavazni. --Nori6239 vita 2015. február 8., 14:08 (CET)Válasz

  megjegyzés "...a törlésről szóló megbeszélések nem szavazások, ezért azokon bárki részt vehet." m82xe (vitalap), 2015. február 8., 22:27 (CET)Válasz
  • Ha forrásokkal alá tudja támasztani, akkor bárki írhat magáról cikket. Az, hogy ne írjon a szerkesztő öncikket, csak egy javaslat, mondván, hogy kezdőként vélhetően nem fogja tudni megfelelő forrásokkal alátámasztani, aztán jön a törlés és/vagy vita. De ezt öncikk-dolgot száműzni kéne a TMB-ről, mert gyakorlott szerkesztők is hivatkoznak erre időnként sajnos, holott ez önmagában nem probléma. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2015. február 9., 15:37 (CET)Válasz
  megjegyzés Értem, és köszönöm az infót, ezt nem tudtam. De igazából nem is az a lényeges, hogy öncikk. Ez az ország (meg szerintem a többi is) tele van olyan emberrel, aki meg van győződve róla, hogy ő nagyszerű "kortárs sci-fi író, novellista, esszéista", és nem érti, miért nem adnak ki tőle soha semmit. Önköltségen adatják ki a műveiket olyan kiadókkal, akik erre szakosodtak, és aztán előszeretettel hivatkoznak rá, hogy hány megjelent kötetük van. Ha ezeket az embereket írónak tartjuk, akkor egy alsó tagozatos is lehet író, akinek szülei csokorba gyűjtik és saját pénzen kiadatják az iskolai fogalmazásait. Magával a jelenséggel persze nem lehet mit kezdeni, de úgy gondolom, legalább azt nem kellene hagyni, hogy a Wikipédiára is beszivárogjon. Végső soron ez egy enciklopédia, vagyis szerintem nem a megfelelő fórum arra, hogy az ilyen típusú önjelölt írók az egójukat építgessék. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 193.6.168.254 (vitalap | szerkesztései) 2015. február 10., 10:21‎ (CET)Válasz
Kérlek, a jövőbeli hozzászólásaid végére tegyél négy hullámvonalat (~~~~), hogy az automatikusan kiegészüljön az IP címet/felhasználónevet és a dátumot tartalmazó aláírással. Köszönjük. m82xe (vitalap), 2015. február 10., 23:03 (CET)Válasz
Egyrészt miért ne, másrészt meg ez nem változtat azon, hogy a cikk tárgya nem nevezetes. Piraeus vita 2015. február 27., 21:21 (CET)Válasz
  megjegyzés Kb. 2007 és 2010 között elég sok cikket szerkesztgettem (igaz, törlésre nem jelöltem semmit), de azóta nem, és sajnos elfelejtettem a felhasználónevem (újat pedig nincs kedvem csinálni). Kérlek, fejtsd ki bővebben, hogyan befolyásolja egy cikk minőségét, helyét a Wikipédián az, hogy ki jelöli törlésre. Üdvözlettel: az anon. 188.143.15.205 (vita) 2015. február 11., 23:47 (CET)Válasz
  megjegyzés Ez nem érv, a lezáró adminisztrátor – akár én leszek, akár más – ezt az állásfoglalást egészen biztosan nem fogja figyelembe venni. Magáról a cikkalanyról vagy a cikkről kell eldönteni, hogy megfelel-e az irányelveinknek, ehhez kapcsolódóan várnánk érveket. --Puskás Zoli vita 2015. február 18., 11:15 (CET)Válasz
  •   törlendő „Ha forrásokkal alá tudja támasztani, akkor bárki írhat magáról cikket” → nincs a cikkben független forrás (és a neten sem találtam), mely részletesen foglalkozna a cikk alanyával. A „könyvei megtalálhatóak” nem érv a wikiképessége mellett, bárki kiadhatja a könyveit, ha van pénze/kapcsolata. Az életéről, munkásságáról nem találni forrást sehol, csak egyes szám első személyben írottat, ami ugye nem független. --Rlevente   üzenet 2015. február 18., 11:25 (CET)Válasz
  •   törlendő Nincs a cikkben független forrás és a neten sem találok. Szerintem korai még ez a cikk. Piraeus vita 2015. február 27., 21:19 (CET)Válasz

A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Visszatérés a(z) „Garzó László” laphoz.