Főmenü megnyitása

Vita:Katona József Színház (Budapest)

2009. február 19.Szerkesztés

ElvekSzerkesztés

Az "építés alatt" sablont kivettem. Az első 26 év keresztmetszetét elkészítettem. A szerkesztés során számos kérdés vetődött fel. Ezekre próbáltam a tagolásokkal, válogatással reagálni. A következő rendező elvek határozták meg a munkámat.

  • Tagok listája. Egy művész csak egy listában szerepel. Abban az esetben, ha hosszabb-rövidebb ideig tagja volt a társulatnak, a főiskolások illetve a vendégek között nem szerepel.
  • Az alapító tagok közé soroltam Bán Jánost is, aki az alapító évben is sokszor színpadra lépett. Ezt lábjegyzetben is rögzítettem
  • Mint vendég: Problémát jelent, hogy a színház színlapjain nem minden alkalommal tünteti fel ezt a címkét. Sok esetben a forrásokból logikai alapon szűrtem ki a feltételezett vendégművészeket.
  • Több olyan szereplővel találkoztam -például: Morvay Imre- akit nem tudtam besorolni. A színháznak nem volt szerződtetett tagja, de nem szerepel neve mellett az "mv" címke.
  • A főiskolásoknál is gondot jelentett a címke hiánya. Itt is válogattam logikai szűréssel, többszörös rostálással.
  • Az első 26 év összeállításakor, nem álltak rendelkezésemre eredeti színlapok, műsorfüzet is csak kevés. Így a szócikk nem tekinthető forrásértékűnek, még akkor sem, ha minden egyes információnak van közvetlen, vagy közvetett forrása.
  • A 26 év bemutatóinak száma több mint száz. Próbáltam szelektálni elsősorban a színházi tag rendezőknél. Ez nem jelent minősítést. Arra gondoltam, hogy a saját szócikkeikben a teljes munkásságuk részletezhető. Több szempont alapján szelektáltam, végül is a bemutatók 70-75 százaléka szerepel a cikkben. Ezek-után meditálok, hogy a hiányzó bemutatókat is rögzíteni kellene.
  • Szándékaim szerint a vendég- és külföldi rendezők illetve a magyar darabok bemutatóinak listája teljes. Ami nem szerepel azokon, az figyelmetlenségre vezethető vissza.
  • Örömmel veszem, ha a fenti elvek figyelembe vételével lektoráljátok, kiegészítitek a cikket. Üdv.! Kispados vita 2009. február 19., 12:56 (CET)

KövetkezikSzerkesztés

Az állandó javítás, lektorálás mellett a szöveges fejezetek elkészítését, ellenőrzését végzem. A tervezett struktúra a tartalomjegyzék alapján tanulmányozható. A külföldi vendégjátékokról szeretnék egy több dimenziós statisztikát is közreadni. Ebben és más fejezetekben való közreműködést is örömmel veszek. Kispados vita 2009. február 19., 12:56 (CET)

Név pontosításSzerkesztés

A szócikk írásakor már számtalan Katona József Színház hivatkozással rendelkezett a Wiki. Ezek mind a budapesti teátrumra utaltak. Mivel a köznyelv ezzel a névvel mindenkor a fővárosi társulatot azonosította, ezért döntöttem a pontatlanabb megoldás mellett, ráadásul a kecskeméti társulat neve összeforrott a város nevével.

Az általam elkezdett szócikk átnevezése előtt nem lettem megkérdezve, valószínű meggyőzhető lettem volna a lépés helyességéről. Gondolom ennek megfelelően nem meglepetés, hogy a változtatást elfogadom és igyekszem a hivatkozott szócikkeket is javítani. Ebben azért kérnék segítséget. Tőlem függetlenül is megindult már ez a munka. Jiri Menzel-nél a hivatkozást azonban a "budapestire" kellett visszacserélnem, mert itt rendezte a Szarvaskirályt, amelynek a bemutatója 1984 másus 31.-én volt. – Kispados vita 2009. március 1., 13:20 (CET)

A kecskeméti köznyelv biztos másként gondolja. Nem értem a reakciót egy névpontosításra. Egy cikk sem magántulajdon, bárki szerkesztheti, ez a wikipédia lényege. Dolgozom amúgy eleget a hiányzó kategóriák és linkek pótlásán és javításán, nincs szükségem semmilyen letámadásra. Az átnevezés nem volt az. Paulus Pontius Crassus vita 2009. március 1., 13:47 (CET)

Kispados, ne haragudj, nem szokás itt megkérdezni az egyértelműsítések előtt a szerzőket, eddig senki nem volt, aki megbántódott miatta és nekünk se ez volt a szándékunk. (Az enyémeket is folyton átpakolják, nekem inkább tetszeni szokott, hogy „jé, X utca Y városban is van?”) Mivel azonban nagyészt én csináltam a cikkekben az átjavításokat, merem állítani, hogy erős túlzás, hogy „mind a budapestire utalt”, jelen pillanatban 30 körüli a pestire és 20 körüli a kecskemétire hivatkozó. A köznyelvvel meg vigyázni kell, számomra például elég ismeretlen volt mindkettő, tekintve, hogy eddig csak Miskolcon voltam színházban (ha a szabadtérieket nem számítjuk), és a köznyelv eleve pontatlan, mert egyszerűsít, ahol tud. (a köznyelv pl. tele van ilyenekkel, hogy „a vár”, a „belváros”, „a buszpályaudvar”, és ez városonként, sőt, néha városrészenként mást jelen :) –  Alensha  sms 2009. március 1., 14:40 (CET)

Első bemutatóSzerkesztés

Nekem úgy rémlik, hogy az első bemutató Jókai Thespis kordéja című darabja volt. Ezt még pont nem láttam, úgyhogy kissé bizonytalan vagyok, hogy ez még az épület avatása volt. vagy az önálló Katona első produkciója. Kicsit vita 2009. március 2., 19:29 (CET)

Hirtelenjében ezeket a linkeket[[1]] [[2]] találtam, sajnos nem vagyok most a könyvtáram közelében. Kicsit vita 2009. március 2., 20:12 (CET)

Az épületSzerkesztés

"Ekkor is irigylésre méltó, korszerű színházként tartották számon." :-)

Erről kérdezd meg a színháziakat. Tartalmában igen, fizikai mivoltában barokkos túlzás. Kicsi a színpad, bűvészkedni kell a díszlettel. Emlékszem, az átadáskor még beázott a födém, így minden eső alkalmából vitték a vödröket a nézőtérre és bizony a színpadra is befolyt a víz. Azóta ezt a gondot kijavították tudtommal, sikerült valamit korszerűsíteni is. (A nézőtérhez pár éve kerekesszék-emelőt és mozgássérült mosdót is építettek be.) Kicsit vita 2009. március 3., 23:49 (CET)

Egyéb ötletekSzerkesztés

Esetleg fel lehetne sorolni, hogy milyen adathordozók jelentek meg az előadásokról (legutóbb 10 DVD, azelőtt sok videókazetta). Idelátogató külföldi társulatok? És a Kamráról is kellene valami utalás majd. Kicsit vita 2009. március 4., 16:01 (CET)

BontásSzerkesztés

Sajnos már túlléptem a 32 kilobájtot. Mindenféleképpen bontani kellene. Mivel a szócikk napjaink bemutatóival, érdekesebb történéseivel állandóan bővül, ezért azt gondoltam, hogy a 2008/2009-es évadtól önálló, de kapcsolódó szócikket nyitok. Ezenkívül a Belvárosi Színházról szóló fejezetet is ki lehetne emelni önálló szócikkbe.

Előre is köszönöm az észrevételeket, javaslatokat! – Kispados vita 2009. március 11., 17:13 (CET)

Igen, nagyon sok ez így. Egy rövidített változatot kellene megtartani és külön lapot nyitni több mindennek. Sajnos elég elfoglalt voltam, de igyekszem átnézni alaposan. Végiggondolom. – Kicsit vita 2009. március 17., 00:43 (CET)


Nézegetem, nézegetem és egyre inkább úgy érzem, hogy iszonyat mennyiségű adat ez így, s több helyen használni kellene a bővebben sablont. A külföldi vendégjátékoknál mindenképp. És néhány felsorolásnál, de nem tudom, hogy lenne praktikus. Mondjuk a tagoknál maradhatna az alapítók blokk és a többiket a bővebben link mögé rakni. A jelenlegi (és a további évadokat is) külön lapra tenném.

És még egy megjegyzés: az előadásoknál szerintem jelezni kellene a Kamrában játszottakat.

Mindenképp le a kalappal! Kicsit vita 2009. április 16., 20:12 (CEST)

Lezárt fejlesztésSzerkesztés

A szócikk szerkezete kialakult. Egy fejezethez /Külfüldi színházak vendégjátékai/ nem sikerült forrást találni. Örülnék, ha valaki rendelkezne ezzel és feltöltené. A szócikkben a 1982-2007/2008-as időszak összefoglaló jellegű. Az idei /2008/2009-es szezontól azonban minden színházi időszak önálló fejezet. Az előadások küzül csak azok részletes szereposztását , rögzítettem, amelyek kikerültek a repertoárból. A külföldi vendégjátékok fejezetet folyamatosan kell aktualizálni, ennek időpontját a lábjegyzetben szükséges jelezni. Kispados vita 2009. április 1., 04:40 (CEST)

ÉszrevételekSzerkesztés

Alapjában véve nagyon jó tartalmilag a cikk, igazából a formával van inkább baj.

Pár észrevétel:

  • kéne egy hosszabb intró (esetleg vmi infobox is elférne)
  • a Korábbi önálló társulatok alcímeihez kéne dátumozás
  • a Nemzeti Kamaraszínház alatti bemutatókat 2 oszlopba kéne és időrendbe rendezni
  • A Külföldi társulatok vendégjátékai rész miért üres? Ha nincs hozzá anyag, akkor delete!
  • A További repertoár darabokban muszáj stáblistát mellékelni? Szerintem fölösleges.
  • A Külföldi vendégszereplések részben a díjak miért nincsenek a díjak alfejezetben?
  • A Külföldi vendégjátékok 1985- rész a legkuszább! Ezt tényleg rendezni kell. Nem kell külön ország és város szerint ez a rész, össze kéne a kettőt olvasztani.
  • A Darabok - városok – éveket 2 oszlopba kéne megoldani, akkor talán nem lenne olyan összevissza
  • Alapjában minden címet dőlttel kéne megcsinálni és a hivatkozások jobban mutatnának reffel, mint így → [www.vmi.com]

Szerintem ezek után meg lehetne próbálni a kiemelést! ;) – OrsolyaVirág HardCandy 2009. április 11., 21:47 (CEST)

Petőfi Sándor utca 2009-benSzerkesztés

c. kép éppen Nádasdy Ádámnak a színházat, mint épületet és mint kőszínházat jellemző írásához kiváló illusztráció. Nem áll külön egymagában mint most a budapesti vagy a szegedi nemzeti színház, hanem eltűnik a Petőfi Sándor utca bérházrengetegében, alig találod meg, (kivált, ha vidéki vagy), de aztán mégiscsak ott van, s nem akármilyen.– Mártiforrás 2009. április 14., 22:28 (CEST)

Szépül a szócikk, deSzerkesztés

rendet kell tenni a jegyzetekben. Lehet közvetlenül kimutatni az internetre, de sokkal elegánsabb azt mind jegyzetben megjeleníteni.– Mártiforrás 2009. április 15., 23:27 (CEST)

Most kéne abbahagyniSzerkesztés

Tisztelt Szerkesztő Társak!

Én - naiv lélek - a wiki szellemiséget többek között a vitalapok létéből vezettem le, azt gondoltam azok azért vannak -user és szócikk platformon is- hogy ott, a közös munka során adódó vitákat rendezzük megbeszéljük. Én soha egyetlen szócikkben nem végeztem úgy változtatást /a helyesírási hibák kivételével/ hogy azt a cikk szerkesztőivel ne vitassam meg. A általam indított nagyobb cikkeknél azonnal megnyitom a vitalapot és leírom a cikkel kapcsolatos elképzeléseimet. Erre példát ezen a lapon is láttok. Úgy tűnik a vitalapokat kevesen olvassák, ennek ellenére a szerkesztők nagy része a konzultációs javítások híve. Ezen a lapon erre is láttok példát, hárman is tettek építőjellegű megjegyzéseket, amelyek nagy részét már be is építettem a cikkbe.

 
A Petőfi Sándor utca 2009-ben
A színház cégére az utcai óra mögött

Ezzel az általam elfogadott gyakorlattal szemben vannak szerkesztők, akik sem vitalapot,[1] sem magát a szócikket nem olvassák, hanem a nekik nem tetsző részéket könyörtelenül törlik. A mellékelt képnek is ez a sorsa, egy szerkesztő nem releváns megjegyzéssel újra és újra törli azt, anélkül hogy a másik három, más véleményen lévő szerkesztőt meggyőzné. Én háromszor visszaállítottam a törlését, többé nem teszem. Nem érti meg, hogy itt nem a kép minőségéről van szó. Előfordulhat azonban tisztán esztétikai megközelítésben is, hogy egyes szakértők véleménye erősen eltér. Nem tudom mi alalpján vindikálhat magának bárki arra jogot, hogy véleményét szentnek és sérthetetlennek kell tartani.

Még egy gondolat. Nagyon sok gondot jelent mindenkinek a -közelmúlt eseményeit feldolgozva-, hogy illusztrálási lehetőségei szinte nullával egyenlőek. A "Katona" cikk készítésénél az elmúlt huszonöt év adatait nem csak fel kellett dolgoznom, hanem az illusztráláson is nekem kellett gondolkoznom. Így történhetett, hogy a színház előcsarnokában kiállított rosszul világított tablókat fényképeztem, tévéfelvételekről kockáztam képeket, mivel ezek legalizáltak a wikiben. Sajnos a napnak sem tudtam szólni, amikor a Petőfi Sándor utcát fényképeztem, egy felhő sem sietett a segítségemre a kiegyenlítettebb fényviszonyok elérése érdekében. Meg sem próbáltam elérni, hogy a Haris közi invitáló fal repedéseit foltozzák be, mert hogy néz az majd ki a képen. Én nagyon örülnék egy dilettáns amatőr képnek, amely mondjuk 90 évvel ezelőtt készült a színház előcsarnokában, vagy nézőterén. Az egy kor dokumentum lenne, mint ahogy az itt elhelyezett képek is azok lehetnek évtizedek múlva. Egyébként a wiki szellemiségből az is következne, hogy nem csak törlünk, pusztítunk, hanem fogjuk a fényképezőgépünket és elmegyünk új, garantált művészi képeket csinálni és ezekkel lecseréljük a korábbi dilettáns "alkotásokat".

Sajnos a "Katonával" nehéz fába vágtam a fejszét. Megfogadtam, hogy teljessé teszem az alapítók szócikkeit a wikiben. Már nem sok van hátra. Azonkívül van még bennem kaland vágy. Más ismerőseimhez hasonlóan, a kisebbség stílusa miatt nem futamodok meg. Pedig most kéne abbahagyni... Kispados vita 2009. április 15., 23:52 (CEST)

Már rég abba kellett volna hagyni. Vagy méginkább - abbahagyatni.
De nem veled. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. április 16., 02:17 (CEST)
Kispados! ne hülyéskedj, Nikita azért nem az etalon! Mellesleg, ha ekkora ász, ő miért nem készít képet? Légy szíves ne hagyd abba a munkád!– OrsolyaVirág HardCandy 2009. április 16., 20:46 (CEST)

Hát igen!Szerkesztés

A gyerekek mind okosak, a felnőttek meg mind buták, ezt teszi a nevelés, mondotta Móra Ferenc. User:Kispados ráérzett a témára, s tudta illusztrálni, fantasztikus. Hát persze úgy tudta illusztrálni, ahogyan itt legtöbben a wikiben, amatőr fotósként.– Mártiforrás 2009. április 16., 00:22 (CEST)

Bizony, ezt jól mondtad.  Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 16., 00:25 (CEST)

BizonySzerkesztés

Azt is meg lehet érteni, ha az embert elkeseríti a wikin látható sok gyenge illusztráció, én is voltam már többször kétségbeesve e miatt, meg azon is, hogy belőlem sose lesz profi fotós, aztán meg ha szép témákhoz akad valami gyenge illusztráció, annak is nagyon örülök. Játszik itt velünk a sors meg a copyright.– Mártiforrás 2009. április 16., 23:36 (CEST)

JegyzetekSzerkesztés

  1. A vitalapomon kaptam vitriolos, enyhén szólva sértő, megalázó tanácsokat, kioktatást: "h lelkes fotós vagy, de ezt még gyakorolnod kell, kezd azzal, h megpróbálod eltalálni az épületet is :-) " Ha elolvasta volna a cikknek legalább a bevezető fejezetét rájöhetett volna, hogy azt nem lehet mert megbújik a Petőfi Sándor utcai forgatagban
Kispados! Lehet, hogy Nikita Cannes-ban készített fotókat világsztárokról, azonban ez nem jogosítja fel Őt arra, hogy ilyen alpári,lekezelő stílusban beszéljen Veled! Nem Ő az etalon, ne törődj vele! – OrsolyaVirág HardCandy 2009. április 17., 12:36 (CEST)

Gyalog ÖdönSzerkesztés

Szia Szikra18

Köszönöm a kiegészítéseket valamin a reményeim szerinti lektorálást is. Gyalog Ödön tagságára viszont nem találok hivatkozást. Megtudnád erősíteni ezt a kiegészítést? Nincs kedved regisztrálni?

Üdv.! – Kispados vita 2009. április 17., 22:27 (CEST)

Hogyan tovább? MeditálásSzerkesztés

Akartam jelezni, de úgy tűnik más vitalapon tettem meg, most a meditálás időszakában vagyok. Nézegetem, hogyan kell sablont készíteni. Az alapító tagokat szeretném sablonra tenni és minden érintett művész szócikkénél feltüntetni.

Kicsit javaslatára meditálok a "bővebben" sablon használatán. Első lépésben, kísérletképpen a "Mint vendég" fejezetet tenném ki oda. Gondolkozom további szegmentáláson is. A probléma az, hogy nagyon gyenge a cikk olvasottsága és úgy tűnik bontás esetén tovább romlana.

Ebben a pillanatban úgy látom nincs sok értelme az aktuális évaddal, külön részletesen foglalkozni. megvárom az évad végét és akkor végig gondolom ezt a fejezetet is. Meditálok azon, hogy minden évad kapna egy önálló szócikket. Például: "Katona József Színház (Budapest) 2008/2009-es évad"

Szintén Kicsit javasolta, hogy a bemutatóknál jelezni kellene, ha a Kamra volt a helyszín. Ebben a pillanatban talán azt látom elfogadhatónak, ha egy csillaggal jelezzük azokat. Például: Top Dogs*

SzegmentálásSzerkesztés

Kísérletképpen három fejezetet kiszerkesztettem. Az alapító tagok névsorát sablonra tettem, mert azt az érintett színészek szócikkébe is elszeretném helyezni. persze, csak ahogy az időm engedi. Önálló cikk lett a külföldi vendégjátékok rész valamint a 2008/2009-es évad. Ez utóbbinak egy sablont is készítettem.

Kispados vita 2009. április 24., 18:57 (CEST)

Színikritikusok díjaSzerkesztés

Elvesztem a temérdek infó közt vagy még nem szerepelnek az új díjak? (Hajduk, Tenki)

--Kicsit vita 2009. szeptember 28., 23:47 (CEST)

Köszi :-) --Kicsit vita 2009. szeptember 29., 00:07 (CEST)

Szerintem jó ez így. --Kicsit vita 2009. szeptember 29., 17:35 (CEST)

Rögtönzésszerő átnevezési hullámSzerkesztés

Sajnos elérte a szócikk csoportot egy rögtönzésszerű átnevezési hullám. Sajnos a végét nem látom, értelmes vitát sem tudok indukálni ezért itt is rögzítem az eddigi hadakozásaim. Remélem ezt az alapcikket nem akarja átnevezni senki. Íme a reagálásaim:


Döbbenet! Átnevezési hullám, 10 napon belül két szerkesztő rögtönzése. Írtam a szerkesztőknek, de levelemere nem reagáltak. A "Katona" szócikk csoport névstruktúrájának kialakítása, hosszadalmas konzultáció, kompromisszumos eredménye. A fő szempont az volt, hogy a keresésénél a szócikkek együtt jelenjek meg. Az elmúlt egy évben ezt próbáltuk szem előtt tartani, még az utolsó ilyen cikk szerzője (Kecskeméti Katona József Színház) is követte ezt a szisztémát. Most két szerkesztés szinte azonos időpontban rögtönzésszerűen cikkek át illetve újra-átnevezését.

Adam78-nak írott levélSzerkesztés

Ő a hagyományos kötőjelet cserélte nagyra. Íme az észrevételeim. Ezekre nem reagált, de a hivatkozásokat aktualizálta.


Szia!

A laptörténet szerint egyes szócikkeket Te neveztél át. Például: Katona József Színház (Budapest) 2008/2009-es színházi évad-ról, Katona József Színház – 2008/2009-es színházi évad-ra. Problémáim:

  • Egyes cikkek átnevezése előtt a hivatkozások alapján megállapítható szócikk csoport szintjén kellene vizsgálatot tartani. A "Katona" csoporthoz ugyanis irányító sablon is tartozik.
      • Az átnevezés lényege a nagy kötőjel beszúrása volt. Ebben a formában azonban a szócikk több platformon nem érhető el. Pl: Nézettségi statisztika. Elérhető viszont a név első változatával: Katona_József_Színház-_2008/2009-es_színházi_évad


      Amint látható -követhetően- a névnek ez a harmadik variációja. A "Katona" alap cikkének készítésekor komoly vita folyt a név körül. Csak kompromisszumos megoldás születhetett, amelyet én igyekszem maximálisan szem előtt tartani. Az évad első cikkének írásakor is vitára bocsájtottam a nevet észrevétel nem érkezett. Egy év változatlanság után azonban, váratlanul megindultak a névváltozások, amelyek sajnos a tartalmat is érintik.


      A problémára egyébként a [[3]] szócikk ellenőrzésekor figyeltem fel. Ennek vitalapjára illetve az átnevező szerkesztőnek írt észrevételemre válasz nem érkezett.


      Félreértés ne essék Maximálisan egyetértek a wiki egységesítésével, csinosításával is. Egyes automatikusan végrehajtott módosítások azonban a wiki tartalmát károsan befolyásolhatják.

      Üdv.!

      CsFerenc-nek írott észrevételeimSzerkesztés

      Ő először egy más, a "Katona" szócikkcsokorhoz tartozó szócikkel kezdte. Észrevételeimre nem reagált, sőt más szócikkeket is átnevezett. A válasz nélkül maradt észrevételeim.

      A budapesti Katona József Színház színészeinek listája

      Szia!

      Sajnos ezt a szócikket elfelejtettem figyelőlistára tenni, így csak, ma fontosabb cikkeim ellenőrzésénél vettem észre a névmódosítást. Meglepetéssel vettem észre, hogy számtalanul vannak hibás belső hivatkozásaim.

      Én voltam az aki, a színház szócikkeit elkezdtem írni. Ezt azonban nem egyedül tettem. A név meghatározással kapcsolatban is komoly viták voltak egy évvel korábban. Végül kompromisszumos megoldás született. Ennek eredményeképpen, mivel két Katona József Színház van az országban a következő formában állapodtunk meg:

      Budapesti Katona József Színház - Katona József Színház (Budapest)|Budapesti Katona József Színház

      Ez az alap. A néhány hete született kecskeméti szócikk is ezt a formát követi.

      A budapesti cikket terjedelme miatt több al-cikkre bontottuk. Ezek száma állandóan bővül, hiszen minden évad egy új szócikket kap. Mivel ezeket a cikkeket többé-kevésbé a budapesti cikkről lehet indítani ezek neveit nem bővítettük a helység meghatározásával. Ennek megfelelően lett Katona József Színház Tagok-Vendégek-Főiskolások-Egyetemisták vagy Katona József Színház-külföldi vendégjátékai 1985- vagy Katona József Színház – 2008/2009-es színházi évad. A sablon pedig:

      Tudtuk, hogy a névmeghatározás nem lehet kompromisszum mentes, Ezért hosszas polémia után döntöttük. Mindezt a wikipédia szellemében tettük. Ebben a szellemben fontos lett volna, hogy az átnevezés előtt konzultálj a cikkek szerzőivel. A szerkesztési statisztika alapján megállapítható, kik azok, akikkel vélemény lehet cserélni. Fontos lett volna a konzultáció és az együttműködés azért is mert rengeteg szócikk hivatkozása vált ezáltal hibássá, ezeket le kellett volna azonnal javítani.

      A névválasztás, mint említettem nem volt egy könnyű futam. Abban az esetben azonban, ha a szócikk csokor neveit újra revízió alá vesszük, figyelembe kell venni hogy hivatkozások százait kellene javítani, amit tökéletesen szinte képtelenség lenne megcsinálni. Ebben a pillanatban, ha a wiki keresőjébe beütjük a Katona József Színház karakterláncot, a kecskeméti és a budapesti színház mellett az egyértelműsítő lap neve is megjelenik. Nehezen hihető, hogy bárki is A budapesti Katona József Színház karakterlánccal keres.


      A szócikkben -egyébként- nem csak színészek szerepelnek.

      A wiki szellemében -fenti indokok alapján- javaslom a szócikk nevét az eredetire visszaállítani. Üdv.! – Kispados vita 2010. április 19., 01:47 (CEST)


      Szia! őszintén szólva meglepett, hogy nem reagáltál sem itt, sem a cikk vitalapján. Érdekes módon ugyanígy tett egy másik szerkesztőtárs is, aki a hagyományos kötőjeleket nagyra cserélte, tönkre téve így számtalan hivatkozást. Mentségére legyen mondva, ha nem is válaszolt észrevételemre, aktualizálta a hivatkozásokat és helyre állt a rend. Egyébként éppen ma szándékoztam visszaállítani az általad lecserélt régi nevet. Nagyon nagy problémának tartom ugyanis, ha a wiki hivatkozások hibásak. Ezért sok időt fordítok cikkeim külső hivatkozásainak ellenőrzésére aktualizálásra. Ha erre időt fordítok, akkor azt hiszem természetes, hogy a belsőkkel is ugyanezt teszem. Üdv.! – Kispados vita 2010. április 27., 22:59 (CEST)
      Szia! Mégiscsak jó lenne, ha elolvasnád a 10 nappal ezelőtt írt indoklásomat. Ellenőrizhetted volna egyébként azt is, hogy az átnevezésed miatt bizony szócikkek sokaságában árválkodtak a hibás wiki hivatkozások. Ha nem veszem észre, talán soha nem javítja le senki. Egyébként ismerem a a szócikk megnevezéssel kapcsolatos ajánlásokat, és azok is ismerték akik egy éve ebben a polémiában kialakítottak kompromisszumos álláspontot. Azóta próbálom ezt az álláspontot védeni. Továbbra is az a véleményem, hogy az átnevezésed előtt bele kellett volna olvasnod az érintett cikkekbe és a javaslatodat vitára kellett volna bocsájtani. Akkor meg lehetett volna állapítani azt is, hogy a szócikk csokor aktualizálása megvalósítható-e a nevek következetes lecserélése után. A bottal végzett aktualizálással kapcsolatban csak annyit. Talán Neked kellett volna megvizsgálnod az átnevezés előtt a szócikk hivatkozásait. Egyébként nagyon jó, hogy a botokkal tipizálható hibák javíthatóak. Az ezekkel végzett műveletek előtt is azért szükséges lenne rendszerszintű vizsgálat. A közelmúltban például egy szerkesztő esztétikai problémáik miatt cserélte le a hagyományos kötőjelet nagy alakúra, hivatkozás hibák sokaságát generálva ez által.
      Én egyébként továbbra is a wiki írott és íratlan szabályaira hivatkozom Nálad. Reményeim szerint én szem előtt tartom ezeket. Üdv.! – Kispados vita 2010. április 28., 11:14 (CEST)

      FeladomSzerkesztés

      Szia! ne haragudj, de én most kiszállnék ebből az értelmetlen vitából. Nem véletlenül igyekszem a háttérben maradni, erre nekem ebben a formában semmi szükségem. Úgy tűnik az átnevezéseket tovább folytatod, lassan a "teljes Katona" csokrot sorra keríted. Nekem semmi kedvem azokhoz a szerkesztő társakhoz fordulni segítségért, akikkel egy éve komoly kompromisszumok árán kialakítottuk a jelenleg alkalmazott formát. Hangsúlyozom meghatározó szempont volt a keresés könnyítése, hiszen nyilvánvaló volt mindenkinek, hogy a többség a Katona József Színházzal és nem a Budapesti vagy a Kecskeméti meghatározással kezdi a keresést. Ennek megfelelően született az alap kifejezés: Budapesti Katona József Színház. Érdekes módon a legutoljára, készült kecskeméti cikk is ugyanezt a szabványt követte.

      Az első átnevezésed az eredeti cikk 5.2. fejezetének a kiszerkesztése volt. Ebben a részben azok a művészek szerepelnek, akik, rövidebb hosszabb ideig a "Katona" vonzáskörzetébe kerültek. Nem csak a színészek, mint ahogyan az első átnevezésednél tetted; és nem csak az egykori tagok ahogy most nevezed figyelmen kívül hagyva a szócikk tartalmát. Ez tipikusan egy olyan szócikk, amelynek nem szántunk önálló életet, biztosra vettük, hogy csak a hivatkozó főcikkekről térnek át ide az érdeklődők. Egyébként Te mit szólnál, ha bárki az általad írt cikket annak elolvasása nélkül rögtönzés szerűen nevezgetné át. Neked ez volt a második próbálkozásod és még mindig nem feded le a cikk tartalmát, igaz "A budapesti" címke mindkét esetben megtalálható.

      Még egy-két megjegyzés:

      • Az alapcikkbe eddig 32 szerkesztő dolgozott be, köztük Te is 2009. március 30-án. Ebben az időben volt születőben az általad most megváltoztatásra ítélt kompromisszum. Kérdezhetné, akkor miért nem kifogásoltad ezt a név kialakítást? A vitában miért nem vettél részt?
      • A szócikk új nevét névelővel kezded. Erről is voltak már nagy viták. Az én álláspontom szerint csak nagyon indokolt esetben szabad használni, ha a keresési találatok valószínűségét szeretnénk növelni.
      • Bevallom Neked őszintén nagyon komolyan foglalkozom azzal a gondolattal, hogy abba hagyom a wikin való ténykedést. Lehet, hogy egészségesebb lenne veszni hagyni a több száz órás munkát, amelyet eddig ennek a cikkcsokornak az írásába fektettünk. Őszintén szólva görcsbe szorul a gyomrom, ha a figyelő listámra nézek. Nem tudom melyik cikkem lesz a következő áldozata a divattá vált ad-hoc jellegű átnevezéseknek. Egyébként őszintén sajnálom, hogy az elmúlt 10 nap alatt egyetlen általam felvetett észrevételre sem reagáltál, sőt tovább folytattad a "Katonás" cikkek átnevezését. Szerintem a wiki szelleméből nem ez következik! Üdv.

      Hivatkozások a szócikk elejénSzerkesztés

      Én is tudom, hogy a hivatkozásokat és a sablonokat a szócikk végére kell helyezni. Ez azonban nem egy kőbe vésett szabály. Ha ezek a hivatkozások a terjedelmes cikk végén jelennének csak meg az olvasottság még a jelenleginél is alacsonyabb lenne. --Kispados vita 2013. december 25., 20:25 (CET)

      Úgy tűnik nem voltam elég meggyőző. Érdekes a wikipédiában az olvasottság nem szempont. Még jó, hogy csak havonta egyszer jövök be aktualizálni. --Kispados vita 2013. december 25., 20:48 (CET)

      Részemről végeSzerkesztés

      A szócikk gondozását a mai nappal -Hungarikusz Firkász- szerkesztő ténykedésének köszönhetően befejeztem. A wikipédiából is távozom. Remélem lesznek, akik átveszik, vagy tovább folytatják ezt a munkát! --Kispados vita 2014. március 8., 08:13 (CET)

Visszatérés a(z) „Katona József Színház (Budapest)” laphoz.