Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov

orosz lovassági tiszt, tábornok

Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov (oroszul: Владимир Александрович Сухомлинов; Telšiai, 1848. augusztus 16. [régi orosz naptár szerint augusztus 4.] – Berlin, 1926. február 2.) orosz lovassági tiszt, tábornok. Előbb az orosz hadsereg vezérkari főnöke, majd hadügyminiszter.

Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov
Született1848. augusztus 16.
 Orosz Birodalom, Telšiai
Meghalt1926. február 2. (77 évesen)
Németország Weimari köztársaság, Berlin
SírhelyBerlin-Tegel Russian Orthodox Cemetery
Állampolgársága
Nemzetiségeorosz
Fegyvernemlovasság
Rendfokozatavezérkari főnök
CsatáiOrosz–török háború (1877–78)
Kitüntetései(a teljesség igénye nélkül) Szent György-rend 4. osztálya
Szent Vlagyimir-rend 4., 3. és 2. osztálya
IskoláiNikolaevskaya Cavalry school
Civilbenhadügyminiszter
A Wikimédia Commons tartalmaz Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov orosz tábornok 1848-ban született, az Orosz Birodalom területén. Szentpétervárra járt lovassági iskolában és 1867-ben már a királyi ulánusoknál szolgált. 1874-ben diplomát szerzett. Katonaként részt vett 1877-78-as Orosz-török háborúban, ahol kiérdemelte a Szent György kereszt 4. fokozatát.

1883 és 1886 között egy dragonyos ezred parancsnoka. 1886-tól egészen 1897-ig a Szentpétervári lovas iskola vezető tisztje. Eközben, 1890-ben tábornoki rangot kapott. 1897. után egy ideig a 10. Lovashadosztály vezetője. 1899-től a kijevi katonai körzet vezérkari főnöke, majd 1904-től annak a parancsnoka. 1908-ban ő lett az új hadügyminiszter.

Új posztján Szuhomlinov megpróbálta átszervezni a hadsereget. Az első világháború során nem tudta kellő módon irányítani csapatait. 1915-ben meggyanúsították, hogy ő felel az egész orosz hadsereget érintő lőszerhiányért. Emiatt lemondásra kényszerült, utódja Alekszej Andrejevics Polivanov orosz tábornok lett. Később perbe fogták a lőszerhiány miatt, de végül megszüntették az eljárást.

1917-ben a cár bukásával és az Ideiglenes kormány hatalomra jutásával ismét letartóztatták és korrupció és csalás vádjával perbe fogták. Bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A bolsevikok hatalomátvételével szabadlábra került, ez után emigrált Finnországba. 1921-ben megírta emlékiratait. 1926. február 2-án halt meg Berlinben.

Főbb kitüntetései szerkesztés

Források szerkesztés