Volner János

(1969) magyar politikus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 18.

Volner János (Budapest, 1969. szeptember 28. –) jobboldali politikus, 2010 és 2018 között a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, 20102016 között frakcióvezető-helyettese, 2012 és 2018 között a párt alelnöke, 2016 és 2018 között frakcióvezetője. 2018 októberében kilépett a Jobbikból és csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz. 2020 szeptemberében Volner Párt (később HUXIT párt) néven pártot indított.[1][2]

Volner János

Született1969. szeptember 28. (55 éves)
Budapest
PártHuxit Párt (korábbi nevén Volner Párt)

Foglalkozáspolitikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Volner János témájú médiaállományokat.

Életpályája

szerkesztés

Állítása szerint 18 éves kora előtt kezdett el dolgozni eladóként, munka mellett szerzett érettségit 1988-ban, bár ennek nem maradt megismerhetően dokumentált nyoma.[3] 1989-től 1994-ig a rendőrség állományában dolgozott, ahol állítólag eredményessége miatt többször kitüntették és előléptették, de megismerhető nyoma ennek a rendőri pályának sincs, maga Volner viszont kérkedően is megnyilvánult az állítólagos rendőri pályájával.[3] 1994-től az üzleti életben helyezkedett el, ahol cégvezetőként a kutatás-fejlesztés, a termékgyártás és a kereskedelem területén „széles körű hazai és nemzetközi tapasztalatokra tett szert”, bár a vállalkozásai körül tisztázatlan pénzügyi folyamatok és adócsalás gyanúja is felmerült; egy ízben maga Orbán Viktor is adócsalónak nevezte a Parlamentben. Volner tagadta az ez irányú vádakat.[3] Egyetemi tanulmányait Oroszországban, a nem akkreditált[4] szentpétervári MUFO-n (Mezsdunarodnij Unyiverszityet Fundamentalnovo Obucsenyija, vagyis Alapvető Tanulmányok Nemzetközi Egyeteme) folytatta, 2013-ban szerzett diplomát,[5] ezt a diplomát az azt kiadó intézmény háttere miatt azonban komolytalan minőségűnek titulálták,[6] ahogy a vizsgáit is állítása szerint szinkrontolmács segítségével tette le; a diploma soha nem került honosításra, Orbán pedig az adócsalás mellett ezt is szóvá tette egy ízben, mikor kamuegyetemen szerzett diplomaként szólt róla még 2016-ban.[7][3] Egy időben Csemőn is élt, ahol a helyi Községi Faluszépítő Versenyen 2008-ban és 2015-ben is kapott emlékplakettet. Gyakori témája volt a „cigánybűnözés”, ezt csemői „élményénél” is elővette, amikor ott állítólag cigány fatolvajok ellen lépett fel.[8] Ismerői szerint jól tudta eladni magát a Jobbikban és meggyőzően tudott beszélni, de aktív cselekedetekben már nem jeleskedett túl jól, pártügyekben éppúgy nem, ahogy komolyabb és ezért több munkát igénylő pozíciókat sem ambicionált; később is inkább olyan utakat választott, ami neki a legkedvezőbb, és ha egy általa kiszemelt poszt nem volt számára elérhető továbbállt egy másik pártba, ahogy a Jobbikot a Mi Hazánkra cserélte. Miután azonban a Mi Hazánkból is kilépett és megalakította a saját magáról elnevezett Volner Pártot hangsúlyosan a Fidesz politikájával azonos narratívákat követett, többször szerepelt kormányközeli médiumok műsoraiban, dacára, hogy korábban kritizálta a kormányt és a kormányközeli médiumok is lejárató anyagokat közöltek róla. Volner beterjesztése volt az a 2020 novemberi javaslat is, ami megnehezíti az ellenzéki pártok mandátumszerzési feltételeit, de ezzel kapcsolatban is tagadta, hogy a Fidesz befolyásolta volna. Orbán ekkoriban az évekkel korábbi kritikus megnyilvánulásaihoz képest már úgy hivatkozott rá, mint „utolsó mohikánra”, míg ismerői szerint ő és a pártja is a Fidesz szatelitszervezete lett, mert ahogy fogalmaztak: anyagi érdekből bármilyen ideológiát képes kellő vehemenciával képviselni.[3]

Közéleti tevékenysége

szerkesztés

2007-ben az elsők között jelentkezett a frissen megalakult Magyar Gárda Mozgalom soraiba, melynek később országos szóvivője lett. 2009 óta a Jobbik tagja. Aktív szerepet vállalt a Jobbik Gazdasági kabinetjének munkájában. 2012 májusában a Jobbik alelnökének választották, amely tisztségében 2014-ben a párt választmánya megerősítette.[9]

A 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik Pest megyei listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a Jobbik általános frakcióvezető helyetteseként és az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának alelnökeként dolgozott.[9]

A 2014-es országgyűlési választáson a Jobbik országos listájának harmadik helyéről került az Országgyűlésbe. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke és az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja.[9] 2016-ig frakcióvezető helyettes, majd Vona Gábor lemondása után frakcióvezető.

2016-ban a Jobbik kongresszusa megerősítette alelnöki posztján. 2018-ban pártja országos listájának 2. helyéről jutott mandátumhoz.

2018. november 10-én Dúró Dóra, Apáti István és Fülöp Erik országgyűlési képviselők társaságában megalakította a Mi Hazánk frakciónak nem minősülő országgyűlési képviselői csoportját.[10]

2019. szeptember 11-én kilépett a Mi Hazánk országgyűlési képviselői csoportjából.[11]

2020. szeptember 19-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy új ellenzéki pártot alapít Volner Párt néven és indulni kíván a 2022-es országgyűlési választásokon. Volner úgy vélekedett, hogy a választásokon sem a Fidesz, sem a baloldali összefogás nem tud majd országgyűlési többséget szerezni, ezért kisebbségi kormány alakul majd, ebben az esetben pártja lesz a „mérleg nyelve” és döntő befolyást elérve végrehajthatja programját. 2022. január 31-én bejelentette, hogy pártja nem indul a választásokon.[12]

2022. május 8-án bejelentette, hogy a Volner Pártot átnevezi Huxit Párt névre.[13] Az átnevezés a bejelentés ellenére nem történt meg.

2022 végén a Külgazdasági és Külügyminisztérium szingapúri külszolgálati lehetőséget ajánlott neki,[14][15] amivel nem élt.[16][17]

Nős, előző házasságából két, jelenleg már felnőtt korú gyermeke született.

  1. www.webuzem.hu: Adatbázis: Volner János | K-Monitor (magyar nyelven). adatbazis.k-monitor.hu. (Hozzáférés: 2024. november 16.)
  2. Bence, Horváth: Volner Párt néven alapított pártot Volner János (magyar nyelven). 444, 2020. szeptember 19. (Hozzáférés: 2024. december 18.)
  3. a b c d e Orbán Viktor utolsó mohikánja Telex, 2021. február 1.
  4. Olyan diplomát írt be magának államilag elismertként a jobbikos Volner, ami nem az. (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  5. Az Országgyűlés hivatalos honlapja
  6. A jobbikos Volner Jánosnak van diplomája. Csak épp a világ egyik legviccesebb egyetemén szerezte 444.hu, 2014. március 28.
  7. Orbán Viktor 444-et olvas, amikor be akarja támadni a Jobbikot 444.hu, 2016. június 6.
  8. Morvai Krisztina szerelemre vágyik Index, 2011. május 1.
  9. a b c parlament.hu
  10. https://mihazank.hu/frakcionak-nem-minosulo-orszaggyulesi-kepviseloi-csoportot-hozott-letre-a-mi-hazank-mozgalom/
  11. Volner János (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  12. Nem indul a választásokon a Volner Párt, hogy ne veszélyeztesse „a kommunista utódpártok és a szélsőséges liberálisok elleni győzelmet”. telex.hu, 2022. január 31. (Hozzáférés: 2022. január 31.)
  13. István, Bereznay: A Volner Párt Huxit néven folytatja, kiléptetnék az országot az EU-ból (magyar nyelven). index.hu, 2022. május 8. (Hozzáférés: 2022. május 8.)
  14. Volner János a Magyar Gárda, a Jobbik és a Mi Hazánk után a Külügyminisztérium kötelékében folytatja. Telex.hu. (Hozzáférés: 2022. szeptember 10.)
  15. Zrt, HVG Kiadó: A diplomatának készülő Volner János szinte semmilyen feltételnek nem felel meg, de a külügy megoldja „okosba" (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. december 29. (Hozzáférés: 2024. december 18.)
  16. Mégsem lesz diplomata az exjobbikos Volner Jánosból: szingapúri „álomállás” helyett marad, és pártját építi hvg.hu, 2023. szeptember 13.
  17. Volner János nincs Szingapúrban, nem lett diplomata Magyar Hang 2023. szeptember 13. https://hang.hu/belfold/volner-janos-nincs-szingapurban-nem-lett-diplomata-157633

További információk

szerkesztés