Voyager-program
A Voyager-program keretében a NASA 1977-ben két űrszondát indított a külső bolygók megfigyelésére, a Voyager–1-et és a Voyager–2-t.[1] A két űrszonda azóta túlszárnyalta az elvárásokat, csillagközi térbe értek. Az 1977-es indítási dátumot a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptunusz és az Uránusz állásának kihasználása miatt választották, hogy meg tudják figyelni mind a négy bolygót. A Voyager–1 indítása után született meg a döntés, hogy a második szondát az Uránusz és a Neptunusz irányába küldik.[2]
2023-ban mindkét Voyager még működőképes, csillagközi térben utaznak, a belső Naprendszert elhagyva. Napjainkig hasznos információt gyűjtenek és küldenek vissza a Földre.[3]
A Voyagerek sorsa, hogy – talán örökké – a Tejútrendszerben vándoroljanak
2023 júniusában a Voyager–1 61 185 kilométer per órás sebességgel halad a Naphoz képest, 23,97 milliárd kilométer távolságra van a központi égitesttől (~160 csillagászati egység).[3] A Voyager–1 az első ember által készített tárgyként lépett csillagközi térbe, 2012. augusztus 1-én.[4][5] Ettől függetlenül, és a hiedelmek ellenére, még nagyon sok időbe fog telni, hogy elhagyja a Naprendszert, a Voyager–1 nagyjából 30 ezer év múlva fog kilépni a Nap vonzásából, az Oort-felhőből és ezzel a rendszerünkből.[6]
2023 júniusában a Voyager–2 55 335 kilométer per órás sebességgel halad a Naphoz képest, 19,98 milliárd kilométer távolságra van a központi égitesttől (~133 CsE).[3] A Voyager–2 2019. november 5-én lépett a csillagközi térbe.[7][8][9]
A Voyagerek által összegyűjtött adatok és fényképeknek köszönhetően sok újat tudtunk meg a négy bolygóról és holdjaikról. Képeik megmutatták a Jupiter komplex felhőit, szél és viharrendszereit, illetve vulkanizmust talált az Io hold felszínén. Ezek mellett új tudást hozott a Szaturnusz gyűrűiről is.
Az Uránusz esetében a Voyager–2 tíz új holdat és egy meglepően erős mágneses mezőt. A Neptunusz melletti repülése óta tudjuk, hogy van három gyűrűje és hat további holdja, illetve mágneses mezeje is. A Voyager eddig (2023) az egyetlen űrszonda, mely meglátogatta a két jégóriást.
2018 augusztusában a NASA bejelentette, hogy a New Horizons űrszonda adatai alapján tényleg létezik a hidrogénfal a Naprendszer külső részeiben, amit először a két Voyager fedezett fel 1992-ben.[10][11]
A két űrszondát a dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratoryban építették fel, a NASA pénzügyi támogatásával.
A program eredeti költségvetése 865 millió dollár volt, de a Voyager csillagközi küldetés miatt ez további 30 millióval emelkedett.[12]
Voyager szondák
szerkesztés(zárójelben az indítás dátuma és a vizsgált bolygók)
- Aktuális helyzet: 2024 augusztusában több mint 24,4 milliárd kilométerre (162,9 csillagászati egységre) volt a Naptól.[3]
- Voyager–2 (1977. augusztus 20. Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz);
- Aktuális helyzet: 2024 augusztusában több mint 20,4 milliárd kilométerre (137,0 csillagászati egységre) volt a Naptól.[3]
Küldetés
szerkesztésEredeti küldetés
szerkesztésMindkét szonda vizsgálta a bolygók légkörének összetételét, szerkezetét, dinamikáját; a bolygók holdjainak morfológiáját, geológiáját; meghatározták az égitestek tömegét, alakját, méretét, adatokat gyűjtöttek a mágneses terekről, a részecske- és plazmaeloszlásról. A szondák építése, indítása és bolygókutató küldetése 875 millió dollárba került, a csillagközi repülési program első két éve 30 millió dollárba.
Az eredeti elképzelések szerint még kettős indítást terveztek a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz és a Plutóhoz 1976–77-ben, és újabb kettős indítást a Jupiterhez, az Uránuszhoz és a Neptunuszhoz 1979-ben. Pénzügyi okok miatt az űrszondák számát kettőre csökkentették, melyek csak a Jupitert és a Szaturnuszt közelítették volna meg. Az új programot előbb Mariner Jupiter/Saturnnak nevezték el, majd az indítás előtt 6 hónappal Voyagernek. Az új küldetés költségeit 250 millió dollárra becsülték, ami csak harmada az eredeti tervek költségeinek.
A Voyager űrszondákat a NASA Jet Propulsion Laboratóriumában fejlesztették ki. Részletesen bemutatja küldetésük első szakaszát Carl Sagan a Cosmos filmsorozat 6. részében.
A küldetés meghosszabbítása
szerkesztés
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ A Naprendszeren túl - Almár Iván előadása a Voyager űrszondákról. [2017. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 24.)
- ↑ THE FANTASTIC VOYAGE OF "VOYAGER" (amerikai angol nyelven). The Attic, 2020. január 9. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ a b c d e Voyager - Mission Status (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ Greicius, Tony: NASA Spacecraft Embarks on Historic Journey Into Interstellar Space. NASA, 2015. május 5. [2020. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ In Depth | Voyager 1. NASA Solar System Exploration. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ Voyager - Frequently Asked Questions (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ Voyager 2 reaches interstellar space (angol nyelven). EurekAlert!. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ Chang, Kenneth. „Voyager 2’s Discoveries From Interstellar Space”, The New York Times, 2019. november 4. (Hozzáférés: 2023. június 13.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Potter, Sean: NASA’s Voyager 2 Probe Enters Interstellar Space. NASA, 2018. december 9. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
- ↑ Gladstone, G. Randall, S. Alan (2018. augusztus 28.). „The Lyman‐α Sky Background as Observed by New Horizons” (angol nyelven). Geophysical Research Letters 45 (16), 8022–8028. o. DOI:10.1029/2018GL078808. ISSN 0094-8276.
- ↑ „NASA Spotted a Vast, Glowing 'Hydrogen Wall' at the Edge of Our Solar System”, livescience.com, 2018. augusztus 9. (Hozzáférés: 2023. június 13.) (angol nyelvű)
- ↑ Voyager - Fact Sheet (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 13.)
További információk
szerkesztés- Magyar oldalak
- Külföldi oldalak
- Voyager: The Interstellar Mission
- Voyager Spacecraft Approaches Solar System's Final Frontier Archiválva 2004. október 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
