Főmenü megnyitása

100% a KMP által irányított irodalmi, művészeti és politikai folyóirat 1927. szeptember – 1930. augusztus közt. A Horthy-korszakban a leghosszabb ideig megjelent legális kommunista orgánum volt.

Szerkesztők, munkatársakSzerkesztés

A lapot Tamás Aladár szerkesztette, munkatársai hazai kommunisták és a KMP-hez közel álló írók voltak, köztük Antal János, Danzinger-Agárdi Ferenc, Gereblyés László, Gergely Sándor, Haraszti Sándor, Madzsar József, Molnár Erik, Nagy Lajos, Pápa József, Pákozdy Ferenc, Schönstein Sándor, Tihanyi Ernő. Emigrációban élő kommunisták is írtak a lapba, például Bolgár Elek, Gábor Andor, Lukács György, Révai József.[1]

TartalmaSzerkesztés

Agitatív versek, tényleíró szociografikus írások, riportok és novellák jelentek meg a lap hasábjain. A világirodalomból elsősorban a szovjet írók munkásságát ismertette, de az izmusok, s a realizmus is rendszeres témaként szerepelt.

RepertóriumSzerkesztés

  • 100% repertórium, összeáll. Botka Ferenc. In Tamás Aladár: A 100% története. 1973.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Révai írásait álnéven adták közre.

ForrásokSzerkesztés

  • Program és hivatás : magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye. Budapest. Gondolat Kiadó, 1978. 100% lásd 522–526. p.
  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1915. o. ISBN 963-05-6807-1