6512-es közút

út Tolna megye és Somogy megye határvidékén

A 6512-es számú közút egy közel tíz kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Somogy megye és Tolna megye határvidékén.

6512-es közút
Úttípus összekötő út
Hossza9,8 km
Ország  Magyarország
Tartományok Somogy megye, Tolna megye
Az út eleje Nagyberki 61 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Jágónak 6519

NyomvonalaSzerkesztés

A 61-es főútból ágazik ki, annak 101,400-as kilométerszelvénye után, a Somogy megye Kaposvári járásához tartozó Nagyberki központjában. Dél felé indul, Kossuth Lajos utca néven, majd 900 méter után keresztezi a MÁV 41-es számú Dombóvár–Gyékényes-vasútvonalát, Nagyberki megállóhely északkeleti szélénél. Onnan már a Dózsa György utca nevet viseli, és 1,3 kilométer után lép ki a község belterületéről. Néhány méterrel a második kilométere előtt keresztezi a Kapost, elhalad Kisberki településrész mellett és egyúttal keletebbi irányt vesz.

4,3 kilométer után éri el Szabadi határát, egy darabig a két község határvonalát követi, majd 4,9 kilométer után elhalad Nagyberki, Szabadi és Kercseliget hármashatára mellett; innen a két utóbbi település határvonalát kíséri. 5,9 kilométer után egy kisebb irányváltással teljesen kercseligeti területre ér, a község házait 6,6 kilométer után éri el. Fő utca néven halad eleinte déli irányban, így halad el a Maár-kastély mellett, majd 7,5 keletnek fordul, és a Petőfi Sándor utca nevet veszi fel. Így lép ki a község házai közül is, 7,9 kilométer után.

A 8,750-es kilométerszelvénye táján lép át Somogyból és a Kaposvári járásból Tolna megyébe, ezen belül a Dombóvári járásba, a megye délnyugati csücskében elhelyezkedő Jágónak területére. 9,6 kilométer után ér a község házai közé, majd ott, a központban rögtön véget is ér, egy körforgalomba érkezve, a 6519-es útba beletorkollva, annak 4,200-as kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 9,823 kilométer.

TörténeteSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. november 6.

JegyzetekSzerkesztés