Főmenü megnyitása
A Kör egyik legszebb kilátása a Nagy-Hideg-hegyről. A futók 50 km megtétele után érik el ezt a pontot

A Kör egy rendkívül nehezen teljesítő terepfutó kihívás. Teljesítése nincs időponthoz kötve, az év bármely napján neki lehet vágni egyéniben, illetve párban. A futóknak egy kb. 150 km (a kezdetekben 152 km) hosszú útvonalat kell teljesíteniük a Börzsönyben, amely 7100 méter pozitív szintemelkedést tartalmaz. A teljesítésre 30 órájuk van, a teljesítést a szervezők által biztosított nyomkövetővel kell igazolni.

A Kör létrejötteSzerkesztés

A Kört két hazai terepfutó, Csányi „Csanya” László és Erdei András álmodta meg. Nem versenyt akartak létrehozni, hanem egy nehezen teljesíthető kihívást. Ilyen – úgynevezett – instant verseny már volt a világon több helyen, azóta hazánkban is lett pár, de Magyarországon ez volt az első ilyen jellegű kísérlet. A Kör helyszíne rövid mérlegelés után a Börzsöny lett, annak domborzatából fakadó nehézségei, valamint településektől távoli elhelyezkedése miatt. Az útvonal 2013 szeptemberére állt össze, és még annak az évnek az őszén megjelentek az első próbálkozók.

A Kör nehézségeSzerkesztés

 
Egy kellemetlenebb szakasz a Rakottyás-völgyben nem sokkal a 2014. decemberi jégkár után

A legfontosabb nehézség természetesen a számadatokban rejlik. A nagyjából 150 km 7100 méter szintemelkedéssel 30 óra alatt kevés futónak jelenthet reális célt. A sikeres teljesítők mindegyike jó pár év futáson, 100 km-es teljesítések tucatján van túl. Bírni kell a monotóniát, az egyedüllétet, az időjárási viszontagságokat, esetenként a hosszú éjszakát. Gyakran rögtönözni kell, például egy eltévedés esetén.

A nehézségeket jól mutatja, hogy kicsivel több, mint három év alatt 34 próbálkozásból 16 volt csupán sikeres, a páros teljesítéseket és a többszörös teljesítőket figyelembe véve is csupán 13 ember mondhatja el magáról, hogy rendelkezik sikeres Kör-teljesítéssel.

A sikeres teljesítéshez elengedhetetlen a börzsönyi útvonalak haladó szintű ismerete. Az útvonal ugyan térképen elérhető, de a Börzsöny vadregényességéből fakadóan még gyakorlott futó is több helyen el tudja veszíteni a helyenként hiányos turistajelzéseket, jelentős időt veszítve ezzel. Azok a futók, akik biztosra akarnak menni, a teljesítés előtt pályabejárást tartanak.

Az útvonalkövetésen túl a másik nagy nehézség a Börzsöny vulkanikus jellegéből fakad. Több helyen is 5-600 méternyi szintemelkedést, illetve ereszkedést kell leküzdeni, gyakran rendkívül meredek, sziklás szakaszokkal megspékelve. A völgyekben bővizű patakok, gyakran nagy sár nehezítik a haladást. A terepből fakadó nehézségek eloszlása sem egyenletes a teljes távon. A Kör legnehezebb szakaszai, a Magas-Börzsöny embert próbáló terepei 40 és 85, illetve 105 és 140 km között kiemelt nehézséget jelentenek. A legjobb futók is jóval lassabban haladnak a Körön, mint egyéb hazai tájegységeken.

További nehézség a kellő mennyiségű víz beszerzése útközben. Féltávig több helyen is van forrás, közkút, viszont féltáv után csak bizonytalan vízhozamú források, illetve az útvonaltól távolabb fekvő források vannak. Mindenhol jól meg kell gondolnia a futónak, hogy mennyi vízzel menjen tovább.

Segítő nélküli teljesítés esetén viszonylag nagy súlyt is cipelnie kell a futónak. Ez egyéni igények szerint változik, de azért átlagosan 5–6 kg-ra lehet számítani a rajtban.

Mivel a próbázási szándékot 10 napra előre be kell jelenteni, sokszor további nehézséget jelentenek az előre ki nem számítható időjárási körülmények, amit nehezít a Magas-Börzsöny mikroklímája. Sajnos a legjobban felkészült induló esélyeit is nagyban rontja egy hirtelen beköszönő csapadékos időszak, viharos szél, leereszkedő köd, vagy a gerinceket betakaró felhő. Mindezekből fakadóan kifejezetten baleset-, sőt akár életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak, ezért is csak sokéves tereprutinnal érdemes elindulni. A felsorolt időjárási helyzetek mindegyikére volt már példa, az indulást ennek megfelelően kell mérlegelni.

SzabályokSzerkesztés

A szabályok egyszerűek, egyértelműek, az alap terepfutó etikán alapszanak. A legtöbb szabály a kezdetektől megvan, de néhány módosítást be kellett iktatni a teljesítések tapasztalatai alapján.

A próbálkozást 10 nappal előre be kell jelenteni a szervezőknek. Egy évben kétszer lehet próbálkozni. Ez az időintervallum 2015 végéig 5 nap volt, a nyomkövető eszköz biztosíthatósága, valamint az időjárás kiszámíthatatlansága miatt döntöttek a szervezők a hosszabbítás mellett. Az évi kétszeri próbálkozás is későbbi változás, a komolytalan indulási szándékok lettek ezzel megrostálva.

Néhány komolytalan próbázás után a szervezők 2017 augusztusában újabb szabálymódosítást voltak kénytelenek bevezetni. Az indulást legalább egy – két évnél nem régebbi és minimum 100 km-es – terepfutó verseny teljesítéséhez kötötték, a kvalifikációs versenyekről lista készült, amely a honlapon megtalálható. A két évnél nem régebbi Kör-teljesítések gazdái mentességet élveznek ezen szabály alól.

A futónak a teljes távot be kell járnia az óramutató járásának megegyezően 30 óra alatt.

Az útvonalat bárhol elhagyhatja – például vízvételi céllal –, de ugyanoda vissza kell térni, és onnan folytatni tovább. Szintén a 2017. augusztusi szabálymódosítással került be az a kiegészítés, hogy az útvonalat elhagyókat (ha ezzel jogosulatlan előnyhöz jut a futó) időbüntetéssel fogják sújtani, melynek mértéke egyedi elbírálás alá kerül majd.

A teljesítéskor semmilyen járművet nem lehet igénybe venni.

Iramfutó segítsége tilos, tehát nem állhat be a próbázó mellé egy friss futó rövidebb szakaszra.

Lehet menni egyéniben vagy párban, de egyszerre csak egy teljesítő (egyéni vagy páros) lehet a Körön.

Páros teljesítés esetén, ha az egyik próbázó nem ér be szintidőn belül, akkor a társa is sikertelenné válik. Erre a szabálymódosításra azért volt szükség, hogy az iramfutó használatának a tilalmát ne lehessen kijátszani.

A teljesítést a szervezőktől kapott nyomkövetővel igazolja a futó.

Külső segítséget (frissítő társakat) igénybe lehet venni, ilyenkor a teljesítő neve mellé „Segítővel” megjegyzés kerül.

A Körön való indulás ingyenes.

A Kör útvonalaSzerkesztés

 
A Kör útvonala a GPSies alkalmazásban

A Kör a Kismarosról könnyen megközelíthető Királyrétről indul, és oda is érkezik vissza. A rajt/cél helyszíne az időközben megszűnt Ákosvár Büfé előtti terület. A táv névlegesen 152 km, ezen a távon azonban a jelenleg elérhető mérési módszerekkel nem lehet pontos adatot kijelenteni, ráadásul a táv a folyamatos apróbb útvonalmódosítások miatt is változik. A futók által használt nyomkövető rendszerint 155–160 km között mér, a szervezők térképén a kezdetekben 152 km szerepelt, és a teljesítői érmen is ez az adat van feltüntetve. Az útvonal a szervezők honlapján megtalálható: az óramutató járásával megegyező irányban járja végig a teljes Börzsönyt, érintve a Magas-Börzsöny vulkanikus képződményeit, és a hegység peremén fekvő laposabb területeket is. A próbázó bejárja a Börzsöny legszebb részeit, a hatalmas bükkösöket, a patakokkal gazdagon átszőtt mély völgyeket, sziklás, köves bérceket. Néhány turistaházon kívül csupán a hajdanvolt fakitermelési, illetve bányászati munkák emlékei, felhagyott kisvasutak nyomai, a munkások pihenőhelyeinek a maradékai azok, amik megtörik a börzsönyi erdőtáj vadregényességét. Települést szinte sehol nem érint az útvonal, csak 25 km-nél megy át Márianosztrán, illetve 40 km-nél érinti Nagybörzsöny peremét. A futók végig jelzett ösvényeken haladnak. Az útvonal az eredeti tervek szerint sehol sem érinti önmagát, de ez a turistajelzések folyamatos változása miatt nem mindig fenntartható. Ugyanezen ok miatt az útvonalat 2016 nyarán megváltoztatták, kikerült a Kör egyik legnyugatibb csúcsa, a Nagy-Galla, és bekerült egy hurok a Kisirtás–Érsek-tisztás közötti szakaszra. A Kör hossza ezzel jelenleg 149,5 km.

NyomkövetésSzerkesztés

 
A Körön használt nyomkövető eszközök

A futók a teljesítést a szervezőktől kapott nyomkövető használatával igazolják. Ez a rendszer a GPS-műholdak és a mobiltelefonos hálózatok segítségével folyamatosan rögzíti és küldi az útvonaladatokat, résztávok sebességeit, megtett távolságokat. A nyomkövető eszköz másik funkciója,hogy a movingobject alkalmazáson keresztül a próbázókat valós időben lehet nyomon követni akár a szervezőknek, akár a szurkolóknak, hozzátartozóknak. Ez a nyomkövetés nagyon izgalmas tud lenni: a futóközösség egy része az összes próbázót árgus szemmel figyeli. További előnye a nyomkövetésnek, hogy egy esetleges sérülés esetén a sérült futó megtalálása lényegesen könnyebb, mint enélkül. Szerencsére erre eddig még nem volt szükség.

Sajnos a Börzsöny domborzati viszonyai miatt a hegységben nem mindenhol van térerő, így a nyomkövetés egyes részeken megszakad, de az eszköz, amint újra térerőt talál, betölti a hiányzó adatokat.

A nyomkövetéssel kapcsolatos feladatokat Sidló Csaba végzi a kezdetektől fogva.

DíjazásSzerkesztés

 
A sikeres teljesítőknek járó egyedi kovácsolt érem

A Körön való indulás igen komoly fizikai és mentális felkészülést igényel, és a tapasztalt ultrafutóknak is komoly kihívás, még akkor is, ha túl vannak több, 100 km feletti teljesítésen, ezt a teljesítések alacsony száma bizonyítja, épp ezért a Kör minden teljesítőjének, illetve sikertelen próbázónak hatalmas élmény ezen a kihíváson részt venni. Az élmény mellett a Kört folyamatosan elérhetővé tevő csapat, a terepfutás.hu csapata ajándékokkal kedveskedik a sikeres teljesítőknek. Aki 30 órán belül teljesíti a Kört, az egy szépen formázott, egyedi kovácsolt éremmel lesz gazdagabb, valamint az érem mellé terepfutó versenyeken való indulási lehetőséget is nyer.

Azok a sikeres Kör-teljesítők, akik ugyanabban a naptári évben megcsinálják a Vérkört (instant túraútvonal a Vértesben 77 km-es távon), illetve a Budai Térképkört (82 km a Budai-hegységben), valamint van összesen 185 km-nyi teljesítésük olyan teljesítménytúrákról, ahol az útvonal kört ír le, megkapják a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület által létrehozott Körök Köre Kupa óriás fokozatát.[1]

Az elsőkSzerkesztés

A 2013. szeptemberi indulás felkeltette a hazai ultrafutók figyelmét, az első próbálkozó Kövecs Ferenc volt. Ő akkor féltávig - Perőcsény határáig - jutott. Nem sokkal utána, október elején viszont Barta László sikeres futást tett, 28 óra 45 perces idejével ő a Kör első teljesítője. Az első duplázás is az ő nevéhez fűződik, fél év múlva visszament, és saját idején bő három órát javítva újabb sikeres Kört futott. Az első páros teljesítés 2014 januárjában lett meg, a Sperka Tamás–Lőw András páros 29 óra 35 perces idővel került fel a dicsőségfalra. Az első sikeres női próbázóra viszont sokat kellett várni, ő 2016 tavaszán szintén párban ment a Körre. Csernus Brigitta és Takács Krisztián „Csipi” ideje 28 óra 56 perc. Csernus Brigitta egy évvel a sikeres páros teljesítés után 2017 márciusában újabb sikeres Kört futott. 27 óra 27 perces idejével ő az első egyéni női Kör-teljesítő.

Többszörös teljesítőkSzerkesztés

Egy ilyen nehézségű kihívás visszacsábítja a futókat. Több sikeres teljesítő is visszatért, egy újabb teljesítésért, esetleg jobb időért, vagy mostohább körülményekért. Az első duplázás Barta László nevéhez fűződik. A legtöbb sikeres teljesítéssel Takács Krisztián „Csipi” rendelkezik, 2018. Karácsonyán hetedszerre is szintidőn belül ért be a Körön. Egyetlen többszörös női teljesítőként Csernus Brigitta már háromszor is sikeresen bejárta az útvonalat.

A pályacsúcsok fejlődéseSzerkesztés

A kb. 150 km a Börzsöny kemény vulkanikus hegyein nagy kihívás mindenkinek, a 30 órás szintidő pedig igencsak megrostálja az indulókat. A pályacsúcs ennek ellenére folyamatosan javul.

Barta László első idejét (28:45) néhány nappal később Márton Dániel egy emlékezetes esős teljesítésen több mint egy órával megjavította (27:23). Tavasszal Barta a második teljesítésén visszavette a pályacsúcsot Mártontól (25:22). Ezután az idő után természetesen a 24 órára kacsingatott az élmezőny. Gyurkó Péter egy feladott kísérlet után a második kísérleténél fél órára került az álomidőtől (24:33), majd 2014 őszén Nyakas Gábor kevéssel ugyan, de 24 órán belül ért körbe (23:51).

Nyakas rekordja közel két évig kitartott, ugyanis 2014. december elsején a hazai hegyeket és különösen a Börzsöny magasabban fekvő területeit olyan jégkár sújtotta, ami nemhogy a pályacsúcs megdöntését, de még a szintidőn belüli célbaérést is szinte lehetetlenné tette. Az ónos eső olyan vastag rétegben rakódott a 60-80 éves bükkfák ágaira, hogy azok nem bírták a terhelést, és tízezerszám dőltek ki.[2] A Kör útvonalából jó 20 kilométer vált járhatatlanná. Az erdészet csak 2016 nyarára tisztította meg az erdőt a kidőlt fáktól.

Az erdő megtisztítása után 2016 őszén két váci futó nagy reményekkel, komoly felkészülés után vágott neki a Börzsönynek. Azonban az indulás előtti napokban lehullott eső nem kedvezett a terepnek. A helyenként mély sár és a vizes, csúszós avar által nehezített utak ellenére Jakus Béla és Veres Gábor 22 óra 10 perces idővel új páros és abszolút pályacsúcsot állított fel.

2017 ősze a kedvező körülményeknek hála eseménydússá vált. Először Vizi Tibor "köszönt be" és érte el az addigi legjobb időt saját maga második teljesítésén, végig jó erőben, rendkívül egyenletes haladást felmutatva a felszáradóban levő terepen (21:30). Hat nappal később a tovább javuló feltételek mellett Nyakas Gábor -miután egész nap 20-40 perccel lemaradva követte az új csúcsot-, a véghajrában további két percet faragott az időből (21:28).

Az első női teljesítési kísérlet Németh Emese által 2014 kora tavaszán történt (párosban Németh Kristóffal), azonban a sok tájékozódási probléma miatt csak szintidőn kívül ért vissza Királyrétre. Őt legközelebb Csernus Brigitta követte (Takács Krisztián "Csipivel" párban) még a jégkár által sújtott Börzsönyben 2016 tavaszán. Erőfeszítésüket siker koronázta, biztonsággal beértek a nehezített körülmények ellenére (28:56).

Az egyéni női legjobb időt is Csernus Brigitta állította fel 2017 kora tavaszán (27:27), amikor egyedül, de frissítő segítőkkel járta be a 150 km-t. Ezt 2018 októberében sikerült megjavítania Papp Tündének, aki ugyancsak segítőkkel haladt. Sokáig úgy tűnt, 25 óra körüli célidővel ér vissza Királyrétre, de Csóványos környékén, éjszaka a 700 m feletti régióban viharos időbe került, a látótávolság csupán 1-2 méterre csökkent, így végül meg kellett elégednie azzal, hogy -több útvesztés után és néhány sérüléssel- 27 órán belül célba ért.

A leggyorsabb női teljesítés mégis Szimandl Anita nevéhez fűződik, aki 2017 áprilisában Pap Gáborral párban szép tavaszi időben haladt végig az útvonalon (26:27).

Jelen pillanatban a Körnek 7 sikeres női teljesítése van, melyből hármat Csernus jegyez.

Aktuális pályacsúcsokSzerkesztés

Név Eredmény Dátum
Abszolút Nyakas Gábor 21:28 2017. 10. 12.
Férfi egyéni segítő nélkül Nyakas Gábor 21:28 2017. 10. 12.
Férfi egyéni segítővel Vizi Tibor 21:30 2017. 10. 07.
Női egyéni segítő nélkül Csernus Brigitta 29:08 2017. 09. 15.
Női egyéni segítővel Papp Tünde 26:56 2018. 10. 23.
Férfi páros segítő nélkül Kurunczi Nándor – Nagy Adrián 27:41 2017. 04. 29
Férfi páros segítővel Jakus Béla – Veres Gábor 22:10 2016. 10. 22.
Női páros segítő nélkül - - -
Női páros segítővel - - -
Vegyes páros segítő nélkül Takács Krisztián Csipi – Csernus Brigitta 28:56 2016. 03. 13.
Vegyes páros segítővel Pap Gábor – Szimandl Anita 26:27 2017. 04. 30.

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://turazokni.hu/korok-kore.html
  2. A Magas-Börzsöny fáinak fele rongálódott”, greenfo.hu, 2014. december 12. (Hozzáférés ideje: 2016. november 24.) 

ForrásokSzerkesztés