A harmincéves háború nagyobb csatái
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
1618 és 1648 között vívták Európában a hadjáratoknak azt a bonyolult sorozatát, amelyet együttesen harmincéves háborúként ismerünk. Részben polgárháború volt ez a Német-római Birodalmon belül, részben Franciaország, Svédország és a spanyol meg az ausztriai Habsburgok harca az európai főhatalomért, részben pedig „szent háború” a katolikusok és a protestánsok között. A háború Mátyás és II. Ferdinánd Habsburg császárnak a csehországi protestantizmus felszámolására tett kísérletében gyökerezett. Svédország 1630-as és Franciaország 1635-ös beavatkozása biztosította, hogy Közép- és Nyugat-Európában alig maradjon régió, amit nem érintett a háború.
Fehér-hegy
szerkesztésA fehérhegyi csata 1620. november 8-án zajlott Prága mellett. A Katolikus liga 20 000 fős és a csehek: 24 000 fős serege állt egymással szemben.
A 17. század elejére a kálvinista protestantizmus mély gyökereket eresztett Csehországban. 1618-ban Mátyás német császár unokaöccse, a jövendő II. Ferdinánd személyében katolikus királyt próbált a csehekre kényszeríteni, mire általános felkelés tört ki. 1620-ban az Anhalti Krisztán (Keresztély) vezette cseh sereg a Prágához közeli Fehér-hegy (Bilá Hora) lejtőin vonult állásba. A császári hadsereg Tilly gróf parancsnoksága alatt állt szemben vele. Krisztiánt teljesen felkészületlenül érte Tilly hegynek fölfelé indított támadása, és a cseh derékhadat gyorsan lerohanták. A protestáns sereg felbomlott, Tilly hamarosan elfoglalta Prágát, és véget vetett Csehország függetlenségének.
Dessau
szerkesztésA dessaui csata 1626. április 25-én zajlott Lipcsétől 50 km-re északra. A császáriak 20 000 fős és a protestánsok 12 000 fős serege állt egymással szemben. Veszteségek: a protestánsok közül 4000-en estek el.
1625-ben IV. Keresztély dán király a szorongatott német protestánsok megsegítésére beavatkozott a Német-római Birodalom ellen. Ezen új veszedelem ellen II. Ferdinánd császár Albrecht von Wallenstein herceg tábornagy szolgálatait vette igénybe, aki nagy hadsereg kiállítását vállalta a császár ügyének támogatására. Wallenstein Dessau hadászati jelentőségű hídjánál várta be az Ernst von Mansfeld vezette protestáns sereget. Aki ezt a hidat birtokolta, ellenőrizte a Sziléziába vezető fő útvonalat, tehát Wallenstein számítása szerint Mansfeldnek át kellett haladnia rajta. Feltételezése helytállónak bizonyult: 1626. április 25-én megjelent a 12 000 főnyi protestáns sereg. Wallenstein elrejtette ágyúit és legjobb csapatait, halálos csapdává változtatta a hidat Mansfeld katonái számára, akik létszámuk harmadát elveszítve visszavonulásra kényszerültek. Ezután Wallenstein hada északra menetelt, elfoglalta Dánia jelentős területeit, és békefeltételek kérésére kényszerítette IV. Keresztélyt.
Magdeburg
szerkesztésA magdeburgi csata 1631. május 20-án zajlott a császáriak és a svédek közt, a seregek nagysága nem ismert. Magdeburg Németország középső részén fekszik, Berlintől 130 km-re nyugatra.
1630-ban Gusztáv Adolf svéd király seregével partra szállt Észak-Németországban, hogy ott segítséget nyújtson a körülzárt protestáns városoknak. E városok közül a legfontosabb a megingathatatlan hithű lutheránus Magdeburg volt, nem mellesleg a Német-római Birodalom egyik leggazdagabb városa, 30 000 lakossal. Magdeburgot 1630 novembere óta ostromolták Tilly és Pappenheim császári hadai, és végül 1631. május 20-án esett el, miután a nehéztüzérség két rést lőtt a városfalba. A győztes császári sereg részeg katonái kegyetlenül feldúlták Magdeburgot. Talán 25 000 polgár is meghalt a mészárlásban vagy a vérben úszó utcákon végigsöprő tűzben.
Breitenfeld, első csata
szerkesztésAz első breitenfeldi csata 1631. szeptember 17-én zajlott, a Lipcse melletti Breitenfeldnél. A svédek és szászok közös serege 42 000 főt, a császári sereg 35 000 főt tett ki. Veszteségek: a császáriak közül 7-8000 fő halott, 13–14 000 hadifogoly.
Magdeburg 1631. májusi feldúlása után II. Gusztáv Adolf svéd király védelmi szövetséget igyekezett kötni János György szász választófejedelemmel, hogy egyesítse a protestáns hatalmakat II. Ferdinánddal és az erőszakos katolikus ellenreformációval szemben. 1631 augusztusának végén Tilly vezérletével császári sereg tört be Szászországba, hogy a svéd ügy elhagyására kényszerítse János Györgyöt.
A Lipcsétől délre fekvő Breitenfeldnél Tilly és Pappenheim 17 négyszögben (tercio) állította fel csapatait a svéd–szász sereggel szemben. A maga korában megszokotthoz képest a svéd hadsereg meglehetősen fegyelmezett fegyveres erő volt, és a harcászatot mesteri fokon gyakorló Gusztáv Adolf két hosszú vonalba rendezte csapatait. Ezzel a Tillyével azonos hosszúságú arcvonalat képzett, ugyanakkor létfontosságú tartalék is maradt a kézben. Pappenheim nehézlovassága hétszer rohamozott, de a svédek alkalommal visszaverték. Ez alatt Tilly lovassága alaposan helybenhagyta a szász lovasságot, ugyanakkor János György gyalogsága is megfutamodott. A protestánsok ügye már elbukni látszott.
Ekkor vetette harcba Gusztáv Adolf második harcrendjét, méghozzá úgy, hogy a fő arcvonalon merőlegesen átgázolt a Loderbach patakon. Tilly megmagyarázhatatlan módon úgy döntött, nem támad rájuk, a svédek pedig rázúdultak a balszárnyára. A svéd tüzérség is beavatkozott, és tüzével alaposan megritkította a császári sereg maradványait. Szép bemutatója volt ez a gyalogság, lovasság és tüzérség Gusztáv Adolf hadi géniuszára jellemző összehangolt alkalmazásának, és e meggyőző demonstráció hatására a protestáns német fejedelmek zászlaja alá sereglett.
Lützen
szerkesztésA lützeni csata 1632. november 16-án zajlott a szászországi Lützennél. A svéd sereget 12 800 gyalogos és 6200 lovas, a császárit 13 000 gyalogos és 6000 lovas alkotta. Előbbiekből 5-6000-en, utóbbiakból 6-8000-en estek el.
A breitenfeldi diadal után Gusztáv Adolf „mindent vagy semmit” stratégiát választott. Nürnbergnél állított csapdát Wallenstein császári hadvezérnek. 50 löveget telepített tüzelőállásba. Wallenstein azonban átlátott a terven, és 1632 nyarán mindkét küzdő fél kifárasztó-felőrlő stratégiát követett. Novemberben Wallenstein, aki azt hitte, már véget ért a hadjáratok évszaka, két oszlopra osztotta erőit, és Lipcse felé vonult vissza téli szállására. Gusztáv Adolf a Lützen–Lipcse országúton érte őt utol. Wallenstein seregétől jobbra Lützen vára állt, míg a bajor lovasság a császári hadsereg gyengébb balszárnyán állt fel. A svédeknek, akiknek a mozgását kezdetben rendkívüli módon akadályozta a reggeli pára, sikerült mégis bekeríteni a császári harcrendnek ezt a leggyöngébb pontját. Már szinte biztosnak látszott Wallenstein katasztrofális veresége, ám ekkor mégis megérkezett a segítség, Pappenheim egy másik császári hadoszloppal.
Ezalatt a Weimari Bernard vezette svéd balszárny is súlyos gondokkal küszködött. Gusztáv Adolf lovasrohamot vezetett csapatai szorongatott helyzetének enyhítésére, ebben a harcban azonban elesett. Weimari Bernardnak végül sikerült bekeríteni a császári jobbszárnyat, s ezzel, ha nehezen is, de kivívta a győzelmet. Alkonyatkor Wallenstein visszavonult Lipcsébe, majd onnan Csehországba. Habár a svédek maradtak a csatamező birtokosai, a protestáns ügy szempontjából a csata legjelentősebb következménye Gusztáv Adolfnak, „Észak Oroszlánjának” elvesztése volt.
Nördlingen
szerkesztésA nördlingeni csata 1634. szeptember 6-án zajlott, Münchentől északnyugatra. A spanyolok seregét 20 000 gyalogos és 13 000 lovas, a protestánsokét 16 000 gyalogos és 9000 lovas alkotta. A protestánsok közül 17 000-en elestek, 4000-en fogságba kerültek.
II. Gusztáv Adolf halála miatt a svéd hadjárat éppen akkor vesztette el a stratégiai irányítást, amikor a katolikus tábor egységesebbé vált. Wallenstein eltávolítása a hadvezéri posztról segített begyógyítani a Habsburgok császári és spanyol ága között keletkezett nézeteltérést. 1634 szeptemberében egyesített hadaik bevonultak Bajorországba. A svéd hadsereggel Nördlingennél vívott ütközetüket egyszerre jellemezte a rendkívüli hősiesség és a rendkívüli zűrzavar. A császári és spanyol csapatok a város előtti sík terepet szállták meg, előőrsükkel az utat uraló dombon. A svéd hadsereg egy sor alacsony dombon foglalt állást tőlük 1,5 kilométerre délnyugatra. A protestánsok napkeltekor egyszerre terveztek támadást a völgyben és a dombon, ám parancsnokaik végzetes hibát követtek el: nem számoltak a vidék erdőivel, amelyek majdnem lehetetlenné tették alakulataik mozgásának összehangolását. A csata heves, de zűrzavaros csetepaték sorozatává fajult. Volt pillanata, amikor két svéd gyalogdandár egymást lőtte. Az egymástól elszigetelt svéd csapatok végül alul maradtak és lemészárolták őket. Mivel ez a Habsburg-győzelem valós veszéllyé tette Európa egyetlen „univerzális monarchiában” való egyesítését, Franciaország belépett a harmincéves háborúba.
Breitenfeld, második csata
szerkesztésA második breitenfeldi csata 1642. november 12-én zajlott. A császáriak seregét 20 000, a svédekét 22 000 katona alkotta, a császáriak közül 5000-en elestek és ugyanennyien fogságba kerültek.
1636-ban a katolikus Franciaország a protestáns Svédország és Hollandia szövetségeseként lépett be a háborúba, mert a hitbéli hűségnél sokkal erősebben sarkallta a vágy, hogy gátat vessen a Habsburgok ambícióinak. A spanyolok 1636-ban betörtek Franciaországba, de kiszorították őket, 1642-re pedig Torstensson, a svéd hadvezér az ausztriai Habsburg-tartományokban dúlt és pusztított. A Lipcse elfoglalására törekvő Torstensson a város közelében ütközött meg a Lipót Vilmos főherceg és Ottavio Piccolomini gróf vezette császári hadakkal. A csatát a császáriak nyitották meg tüzérségük láncos golyóval lőtt tömeges tüzével, amivel az elsöprő lovassági támadást igyekezett előkészíteni. Torstensson felismerte, hogy csapást kell mérnie, még mielőtt az ellenség csatarendbe áll, s ezért gyorsan megtámadta a császáriak balszárnyát. Az szinte azonnal össze is omlott, a főhercegnek a fegyelem fenntartására tett minden erőfeszítésére ellenére. A másik szárnyon azonban a bajor lovasság visszaverte a vele szemben álló svédet, míg a főherceg gyalogsága nyomást kezdett gyakorolni a svéd derékhadra. Torstensson átdobta a jobbszárny csapatait a másik oldalra, és a svéd gyalogság visszanyomult korábbi helyére. Az általános kavarodásban a császári lovasság elszigeteltségben találta magát – ugyanis visszavonult a támogató gyalogság, – és a megadáson vagy a menekülésen kívül nem maradt választása. Egész lovasszázadok dobták földre a fegyvert, majd álltak át a helyszínen Torstensson szolgálatába. A császári sereg összeomlott, és futásban keresett menedéket. A csata utójátékaként a feldühödött főherceg, aki elvesztette seregének felét, az egyik ezred teljes tisztikarát hadbíróság elé állította. A magasabb rangú tiszteket lefejezték, az egyszerű közkatonák közül minden tizediket azonnal agyonlőttek. A császáriak hadiszerencséje mélypontra jutott.
Rocroi
szerkesztésA rocroi-i csata 1643. május 19-én zajlott le, Reimstől 90 km-re északkeletre. A spanyol sereget 8000 lovas és 19 000 gyalogos, a franciát 7000 lovas és 15 000 lovas alkotta. A csatában spanyolok közül 8000-en elestek, 7000-en fogságba estek.
1642 májusában spanyol hadsereg vonult végig Franciaországon Don Francisco de Melo parancsnoksága alatt, és megállt megostromolni Rocroi-t, egy kisebb erősséget Reimstől északra. A franciák az ifjú Louis d’Enghien herceg vezetésével a helyszínre siettek, hogy felvegyék a harcot. A spanyolok szokássá merevült négyszög-alakzataikban álltak fel, nem pedig a franciák által előnyben részesített, fejlettebb harcvonalban. Lovasságát mindkét fél a szárnyakon helyezte el. A csata május 19-én napkeltekor kezdődött, s kezdetben a spanyolok számára kedvezően alakult, ugyanis lovasságuk legyőzte az ellenség balszárnyán álló lovasságot. A jobbszárnyon azonban a francia lovasság futamította meg a spanyolt. Ebben a pillanatban d’Enghein herceg rohammal áttört az ellenség centrumán, s ezzel a hadmozdulattal sikerült felmentenie kimerült gyalogságát. A két támadó közé szorult spanyol lovasság rendje felbomlott, és a menekülők a közeli láp felé vették az irányt. Megfutamodásukkal a menekülés legcsekélyebb reménye nélkül bekerítésben hagytak 8000 spanyol gyalogost. A fegyelmezett spanyol terciók heroikus harcot vívtak, a francia lovasság négy rohamát verték vissza. Szívós kitartásuk dacára a francia tüzérség és lovasság irgalmat nem ismerő, szakadatlan támadásai végül megtörték ellenállásukat. A parancsnokok büszkén a kapitulációt, a két megmaradt terciónak Enghien szabad elvonulást biztosított. A megegyezés még mindig nem jelentette a vérontás végét. A zűrzavarban valaki rálőtt d’Enghein hercegre, mire a bosszúra éhes francia lovasság a védtelen spanyolokra vetette magukat, és több mint felüket legyilkolták. Ez a vereség az európai spanyol katonai nagyhatalom lehanyatlásának fontos állomását jelentette.
Jankau (Jankov)
szerkesztésA jankaui csata 1645. március 5-én zajlott Prága közelében. 15 000 főnyi svéd sereg állt szemben a császáriak ugyanekkora seregével.
A második breitenfeldi csata után csak a dán–svéd háború kitörése mentette meg a császári erőket a végső katasztrófától. 1645 nyarára azonban a svéd hadvezér, Torstensson visszatért Közép-Európába, és a Prága előtti Jankaunál (ma:Jankov) állta útját a császári hadsereg. A kialakuló csata hegyes és erdős terepen vívott kisebb összecsapások sorából állt. A svédek létszámhátrányban vették fel a harcot, és Torstensson minden harcászati tudására szüksége volt a császári hadak legyőzéséhez. A császári gyalogság alig fejtett ki ellenállást, csak a bajor lovasság vette fel komolyan a harcot a protestánsok ellen, ők viszont – ellenfeleiknél kevesebben lévén, és kisebb tűzerővel rendelkezvén – tömegével estek el. Ennek az elit katonaságnak az elvesztése katonai értelemben megnyomorította Ferdinánd császárt, és megfosztotta a katolikusokat a kedvező béke minden reményétől.
Zusmarshausen
szerkesztésA zusmarshauseni csata 1648. május 17-én zajlott München közelében a császáriak serege és a francia–svéd sereg közt.
1648-ra a szász választófejedelem békét kötött Svédországgal, s ezzel veszélyes elszigeteltségben hagyta Ferdinánd császárt. 1648 tavaszán a megmaradt bajor és császári seregek francia-svéd túlerővel találták szemben magukat. A két császári-katolikus haderő között alig vagy egyáltalán nem létezett együttműködés, ugyanis vezéreik összevesztek a rangbéli elsőbbség kérdésén. A császári csapatok mozgását ráadásul a velük vonuló elképesztő tömegű tábori népség is lassította: talán négy is jutott belőlük minden katonára. Melander császári tábornagy megpróbálta távolabbra menekíteni üldözőitől a gyalogságot és a tüzérséget: remélte, hogy Montecuccoli, az olasz hadvezér képes lesz sikeres utóvédharcot folytatni a lovassággal. Az olasz ezt jelentős szívósságot tanúsítva meg is tette, amíg Melander el nem esett, akkor azonban a gyalogságon kívül mindent és mindenkit hátrahagyott, azt azonban Landsbergbe menekítette. A közben visszavonult bajor sereg parancsnokát árulás vádjával azonnal őrizetbe vették.
A zusmarshauseni csatát nem sokkal követte a vesztfáliai béke, amelynek az előkészítő tárgyalásai akkor már jó ideje folytak, látszólag a végtelenbe nyúlóan. A harmincéves háborút végleg lezáró rendezés segített bevezetni Svédországot az európai hatalmi tényezők körébe, és végül rákényszeríttette Spanyolországot a Holland Köztársaság függetlenségének elismerésére. A békeszerződés a protestánsokra is kiterjesztette a szabad vallásgyakorlás jogát, és lefektette a dinasztikus elvek és az egymást átfedő politikai alapú igazgatási egységek helyett a nemzetállamokra alapozott Európa alapjait.
Források
szerkesztés- R. G. Grant: Csaták – A fegyveres küzdelem ötezer éves története. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. ISBN 963967804X
- Csikány Tamás: A harmincéves háború. Korona Kiadó, 2005. ISBN 9789639589360
- R. G. Grant: Katonák – Harcos és látványa a történelemben. Budapest, Mérték Kiadó, 2008. ISBN 9789639889019