Wikipédia

A határozat

Ember Judit és Gazdag Gyula dokumentumfilmje (1973)

A határozat 1972-ben forgatott, majd 1973-ban elkészült 100 perces, fekete-fehér, ún. szituációs dokumentumfilm, melyben a rendezők, Ember Judit és Gazdag Gyula, valamint az operatőr, Jankura Péter a szereplők mindennemű instruálása és befolyásolása nélkül, kizárólag mint megfigyelők követték kamerájukkal az eseményeket és az azok során kibontakozó dialógusokat, konfliktusokat.

A határozat
1973-as magyar film
Rendező
Műfajdokumentumfilm
OperatőrJankura Péter
VágóGazdag Gyula
HangmérnökSipos István
Gyártás
GyártóBalázs Béla Stúdió
Ország Magyarország
Nyelvmagyar
Forgatási helyszín
Játékidő100 perc
Forgalmazás
Bemutató1973
További információk
Sablon • Wikidata • Segítség

Az új gazdasági mechanizmus reformkísérleteinek végóráiban készült film azt mutatja be, ahogy a bicskei járási pártszervezet vezetői a felcsúti Új Élet Termelőszövetkezet menedzser típusú, agilis és sikeres elnökét autokrata módon, párthatározattal igyekeznek leváltatni, aknamunkájuk azonban a tsz-tagság ellenállásán átmenetileg megbukik. Az elkészülte után rögtön betiltott film 1984-ben – teljes sajtó- és hírzárlat mellett – megkapta a 17. Magyar Játékfilmszemle szakmai díját. Ugyanebben az évben láthatta először a nagyközönség, mozifilmként való forgalmazásának engedélyezésére azonban 1993-ig várni kellett. A Balázs Béla Stúdiónak ez az alkotása a korabeli kritikák és az utókor esztétáinak egybehangzó véleménye szerint a hazai filmes dokumentarizmus egyik legjelesebb darabja.

Cselekménye szerkesztés

A határozat egy vidéki termelőszövetkezet elnökének visszahívása körüli konfliktusokról, a diktatórikus és autokrata hatalomgyakorlásról, a párt vezetési módszereinek torzulásairól, a centralizált irányítással szembeni közösségi és egyéni döntések lehetőségeinek esélyeiről szól. A képkockákon kibontakozik a hetvenes évek tipikus hatalmi paternalizmusa, az a mechanizmus, amellyel a párt helyi szervei a központi politikai akaratot többé-kevésbé burkoltan, de annál fenyegetőbben próbálják ráerőszakolni egy alájuk rendelt közösségre. Hiába prosperál a szövetkezet, a nagyrészt megalapozatlan vádak és kisstílű gyanúsítgatások elegendő ürügyet szolgáltatnak ahhoz, hogy a politika egy autonóm és sikeres termelőegység életébe beleszóljon, szuverenitását kikezdje, eredményhelyzetét lenullázza. Eszköztárában ehhez mindent felvonultat, a tekintélyelvű érveléstől és az elvszerűtlen ideológiai frázisoktól az intrikán és aknamunkán át a fenyegetőzésig és zsarolásig. A film a Kádár-rendszer groteszk tükreként felvonultatja a 70-es évek közéletének jellegzetes figuráit, a hatalmának teljes tudatában pózoló, fölényes és cinikus helyi pártvezetőtől a személyes sértettségükben őt támogató pártapparatcsikokon és ingadozó bürokratákon át az érthetetlennel és értelmetlennel szembeszálló nyakas téeszparasztokig.[1]

 
Az egykori bicskei pártház, amelyben a film nyitó- és zárójelenetét forgatták

A film a MSZMP Bicskei Járási Végrehajtó Bizottságának hivatali irodájában indul, ahol 1972. február 3-án négy pártember üli körül cigarettafüstbe burkolózva az asztalt: Estélyi Gyula, a Járási Pártbizottság első titkára, beosztottja, Farkas György politikai munkatárs, továbbá Gróf István, a Járási Hivatal elnöke, valamint osztályvezetője, Bóka István. Párbeszédükből bontakozik ki a film alaphelyzete: a járási pártvezetők eltökélt szándéka, hogy Ferenczi Józsefet, a felcsúti Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnökét meneszteni fogják, csak azt kell még eldönteniük, hogy ez „önkéntes” lemondással vagy visszahívó határozattal történjék-e. A helyzetet bonyolítja, hogy noha Ferenczi különféle melléküzemágak létesítésével a szanálástól mentette meg, sőt rövid idő alatt látványosan fel is virágoztatta a nem sokkal korábban még a csőd szélén tántorgó szövetkezetet, ám „módszereiben nem disztingvált”, „erkölcsi és anyagi károkat okozott”, aminek „büntetőjogi megítélése” is lehet. Ráadásul „polgári nézetei vannak”. Végül megegyeznek, hogy a „kontrax helyzet”-re (© Estélyi Gy.) tekintettel a határozat végrehajtását gondosan elő kell készíteni. Előbb a tsz vezetőségét és a felcsúti pártszervezetet tájékoztatják a bizottság döntéséről, majd a tagságot is „megdolgozzák”, hogy végül minden a párt elvárásainak megfelelően történjék. A jogszabályok szerint azonban az elnök leváltása a termelőszövetkezeti közgyűlés hatásköre (ez volna az ún. tsz-demokrácia), ezért a szereplők magukat is folytonosan figyelmeztetni kénytelenek a demokrácia szabályainak betartására. Ezek az önreflexiók azonban formálisak; végül megvitatják a következő tsz-elnököt jelölő bizottság kérdését is.[2]

„ Estélyi: – Melyik megoldást válasszuk? És hogyan?
Bóka: – Lemondást. Ferenczi elvtárs amit bejelentett ma reggel nálam…
Gróf [félbeszakítja]: – Kierőszakolás nélküli lemondást.
Bóka: – Kierőszakolás nélkülit.
Gróf: – Értem. Tehát saját elhatározásából…
Bóka: – Saját elhatározásából.
Gróf: – …[a] törvényesség maximális betartása mellett.
Bóka: – Erről az oldalamról ismernek a vezető elvtársok, hogy… hogy nagyon kényesen vigyázok arra, amikor a termelőszövetkezet törvényességét mi vizsgáljuk, hogy én törvénytelen állapotot hozzak magam részéről részre [sic!]. 		”
– Bicskei járási pártbizottsági megbeszélés, 3–4. perc
 
Az egykori felcsúti tsz-iroda épülete, a film egyik jelenetének helyszíne

Ezt követően beindulnak a gépezet fogaskerekei. A néző betekintést nyer egy szervezet működésébe, a dramaturgia eszközei tehát adottak és feszítettek: a járási pártbizottság megbeszélésétől a szervezeti lépcsőfokokon keresztül haladunk a termelőszövetkezet vezetőségi ülésén és a felcsúti pártszervezeti taggyűlésen át a tsz-közgyűlésig. A szövetkezeti demokráciát csupán szólamaikban féltő pártfunkcionáriusok fenyegetőznek és légből kapott vagy alig megalapozott vádakkal állnak elő: Ferenczi tsz-elnök éves gazdasági beszámolója csak számokat tartalmaz, de „nincs benn vetület”; büntetett előéletű anyagbeszerzőt alkalmazott, aki ráadásul valamiféle – a filmben nem részletezett, de a korabeli lapokban olvasható[3] – lányfuttatási ügybe keveredett (ez az ún. Fischer-ügy, aminek apropóján az elvtársak nem mulasztanak el bizalmaskodóan tréfálkozni); szabálytalanságot észleltek a tűzoltókészülékek ellenőrzésével és felújításával foglalkozó melléküzemág munkája körül (voltaképpen ez az egyetlen konkrétum, amibe okkal bele tudnak kötni); Ferenczi ráadásul a reprezentációs költségkeretet is rendre túllépi, amellett a fizetése is aránytalanul magas. A vádakat Ferenczi és a tsz-tagok ugyan cáfolják vagy árnyalják, de újra és újra előkerülnek, a bicskei pártvezetők minden megszólalásukban ezeket sulykolják.[4] Katartikus élményt nyújt, ahogy a gyűléseken részt vevő téeszparasztok megszólalásaikkal igyekeznek gondolkodásmódjukba, nyelvi eszköztárukba illeszteni a hivatalos pártzsargonban megfogalmazott tisztességtelen, érthetetlen és megfoghatatlan vádaskodásokat, az elnökük leváltására irányuló központi akarat megnyilvánulási formáit.[5]

„ – Az a magosabb műveltségű ember vagy tudású vagy beszédre tanult, vagy nem tudom én, mire tanult ember hogy tudja előadni…! Minket meg tudnak győződni arról… győztek… már meggyőztek arról is, hogy a hetven forint több, mint a száz forint. Meggyőznek, mert addig beszélnek, addig beszélnek, hogy a végén az tényleg több, mint a száz forint… ”
– Egy téesztag hozzászólása a termelőszövetkezet kibővített vezetőségi ülésén, 30. perc
 
A Ferenczi elnöksége alatt létesített tsz-melléküzemágnak a filmben többször is említett, még 2020-ban is üzemelő tűzoltókészülék-javító telepe

A közgyűlés látszólag happy-enddel zárul: a tsz-parasztok titkos szavazással elutasítják az elnök menesztésére vonatkozó határozatot, és bár a szavazás eredményét a vezetés az utolsó pillanatban megpróbálja elsumákolni, a Ferenczi által meghívott jogásznak köszönhetően kiderül a szabálytalanság és arra kényszeríti a bizottságot, hogy elismerje vereségét. Győzni látszik tehát a józan ész és a közösségi érdek. A film végén azonban visszatérünk a dohányfüstös pártirodára, ahol az első titkár és elvtársai három hónappal később levonják kudarcuk tanulságait, cinikus kárörömmel nyugtázva a téeszben azóta beindult bomlási folyamatokat, a tagság Ferenczitől való állítólagos elpártolását, amit Estélyi a párt meggyőzésre irányuló eredményes „nevelő munkájának” tulajdonít, és végszóként megállapítja, hogy még sok a tennivaló ezen a téren.[6] Aknamunkájuk elérte célját: Ferenczi 1972 őszén lemondott tsz-elnöki funkciójáról, a közgyűlés pedig 1973 elején fegyelmi vizsgálatot indított ellene – minderről azonban már csak egy felirat tudósít a film zárójelenetében.

Közreműködők szerkesztés

Szereplők szerkesztés

  • Ferenczi József (Cibakháza, 1934 – ?), a felcsúti Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke. 1972. november 27-én lemondatták – hivatalosan „visszahívták” – a szövetkezet éléről, fegyelmit indítottak ellene, majd büntetőperben meghurcolták és 1975 márciusában másodfokon négy hónap, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A mezőgazdász végzettségű agrárszakember nem tudott többé a képzettségének megfelelő munkakörben dolgozni: kénytelen volt elszegődni egy fagylaltos céghez, mellette ruhákat szabott, végül vágóhídi segédmunkásként ment nyugdíjba. Az Új Élet Tsz élére új elnök került, akit azonban egy év után a tagság elzavart, de ezzel a szövetkezet önállósága meg is szűnt, az alcsúti tsz-hez csatolták őket.

A Bicskei Pártbizottság tagjai:

  • Estélyi Gyula (Bánhida, 1926 – Bicske, 1975), az MSZMP Bicskei Járási Bizottságának első titkára, megyei tanácstag. 1945 előtt mezőgazdasági munkás volt, majd a rendőrség kötelékében vállalt szolgálatot. Két év pártfőiskola után az MDP-ben gyors karriert csinált, 1951-ben már járási első titkár Móron, ahol az 56-os forradalom napjaiban meg akarták lincselni, ezért először Szárra menekült, majd Bicskén telepedett le.. A film következményeként őt is elmozdították vezető pozíciójából, és lefokozták ÁFÉSZ-elnökké. Ezt a bukást a végtelenségig hiú, hithű kommunista Estélyi nem tudta feldolgozni: 49 évesen szívroham végzett vele. Zsebében állítólag a ’72-es párthatározat agyonolvasott, gyűrött példányát találta meg a halottkém. 1975. október 15-én, Bicskén temették el. Sírja a megye és a járás kommunistáinak egyik zarándokhelye lett, ahol a helyi pártbizottság szervezésében évente tartottak megemlékezést és koszorúzást, egészen a rendszerváltásig. Elismerései: Népköztársaságért Érdemérem; Munka Érdemrend ezüst- és aranyfokozat.[7][8][9][10][11][12]
  • Farkas György (?–?), az MSZMP Bicskei Járási Bizottságának politikai munkatársa
  • Bóka István (?–?), a Bicskei Járási Hivatal élelmezési és kereskedelmi osztályának vezetője
  • Gróf István (1921–?), a Bicskei Járási Hivatal elnöke
  • dr. Holndonner Ferenc (?–1983), a Bicskei Járási Ügyészség vezetője, pb-tag;[13] Ferenczi meghívására és védelmében jelentette ki a közgyűlésen, hogy a vádakkal kapcsolatban nem tud nyilatkozni, mert még tart a vizsgálat

Ferenczi belső ellenzéke:

  • Treuer József, az Új Élet Termelőszövetkezet főkönyvelője
  • Csepeli Ágoston, a tsz párttitkára; 1973-ban leváltották
  • Hajnáczki Pál, a tsz főagronómusa
  • Molnár Ferenc, községi tanácselnök[14]

A gyűléseken felszólaló felcsútiak: Harangozó Ferenc (70. perc), Horváth Sarolta (67–69. perc), Virág József (46. perc)[15]

Elkészítése szerkesztés

A Balázs Béla Stúdió 1969-es átszervezésekor fiatal filmesek szociológiai filmcsoport létrehozását kezdeményezték, meghirdetve a „műfaji kötöttségektől mentes”, a valóságot jobban megközelítő szociológiai dokumentumfilmek készítésének programját. Ehhez a stúdió filmkészítési gyakorlatát is átalakították, rugalmasabbá tették: filmenként 150 ezer forintos keretet határoztak meg, és az engedélyt nem kötötték előzetes forgatókönyvhöz.[16] A dokumentarista programnak kedvezett, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról az előző évtizedben került ki a dokumentaristáknak az a nemzedéke, amelynek tagjait már a valóságfeltáró riportok készítésének fogásaival vértezték fel.[17] Az egyik meghatározó irányvonal az állampárt által kommunikált közéleti és társadalmi problémákba való bekapcsolódás volt. Népszerűek voltak a fiatalok és a pedagógusok életét bemutató, ifjúságpolitikai és oktatásügyi vonatkozású alkotások.[18] Az elkövetkező években egymás után készültek a jól megválasztott társadalmi helyzeteket a külső szemlélő látószögéből, előítéletmentesen, az eseményekbe be nem avatkozó, a szereplők dialógusait és gesztusait nagytotálokban éles tekintettel láttató, a 70-es évek eleji magyar társadalom ellentmondásait bemutató dokumentumfilmek.[19]

[…] ez úgynevezett »beszélő film«, mert hát az emberek – többek között – beszélgetni is szoktak, meg mellébeszélni, meg hazudni; meg hozzászólni, meg nyilatkozni stb., s a hangosfilm nem mondhat le a szinkronhangról. S az is missziót teljesít, aki az emberi arcon, a hozzá tartozó gesztusrendszeren be tudja mutatni, hogy íme itt van, itt látható, most hallható a hazugság maga. Emberek, legyetek éberek!

“
”
Ember Judit dokumentarista ars poeticájáról 1978-ban[20]

Különösen sikeresek voltak Gazdag Gyula rendező és Jankura Péter operatőr közös munkái, közülük is az 1970-ben A válogatás címen elkészült 41 perces film, amely egy üzemi beatzenekar kiválasztásának és szerződtetésének nehézségeit, a beavatkozni akaró kultúrpolitika önkényességét ábrázolta.[21] Párosukhoz csatlakozott 1972-ben az addig két dokumentum-rövidfilmet készítő Ember Judit, és a „Szociológiai filmcsoportot!” programjának megfelelően lehívták a 150 ezres forgatási keretet, hogy elkészítsék az akkor még Párthatározat munkacímen futó filmjüket, a hivatalos direktíva szerint a tsz-demokráciáról. A Bicskei Járási Pártbizottság vezetője, Estélyi Gyula készséggel beleegyezett a forgatásba, miután ellenezte az új gazdasági mechanizmus intézkedéseit, a termelőszövetkezeti melléküzemágak megjelenését, s úgy vélte, a film politikai hasznot hajthat. A költségvetéshez és a pártszervezet menetrendjéhez igazított, előre kitűzött forgatási napok szűkre szabták a forgatócsoport lehetőségeit. Csak a már egyeztetett szervezeti üléseken vehettek részt, a háttéralkuk, folyosói beszélgetések és meggyőzési kísérletek rögzítésére nem volt mód. Az utolsó tsz-közgyűlésre már pénz se maradt, így csak a film végfeliratában informálták a nézőket a további fejleményekről.[22] A 35 mm-es filmszalagra rögzített 16 órányi anyagból megvágott dokumentumfilm így is szokatlanul hosszú lett: játékideje 100 perc.[23]

Noha az alkotók azonosultak a kibontakozóban lévő objektivista dokumentumfilmes szempontokkal, azaz céljuk a jól megválasztott szituációk ráhatás nélküli rögzítése volt, a filmnek keretet adó járási pártbizottsági megbeszéléseket a szereplők utólag rekonstruálták, a rendezők kérésére.[24] Az események, konfliktusok, megszólalások maguk szülte dramaturgiája mellett sok múlt az operatőri munkán is. Jankura objektívje a pártbizottsági megbeszéléseken imbolyogva, körözve pásztázza végig a beszélő, hallgató, cigarettázó arcokat,[25] míg a nagyobb gyűléseken a hagyományos, letisztult dokumentarista kamerakezelés dominál, habár a zárt, gyakran nyomasztóan zsúfolt terek tagadhatatlanul fokozzák a hangulatteremtő erőt. Az események felvétele többnyire két könnyű kamerával és egyenes hangrögzítéssel történt, a cinéma direct(wd) elveinek megfelelően.[26]

Fogadtatása szerkesztés

Az utómunkálatokkal 1973-ra elkészült film bemutatását és forgalmazását Aczél György egyből letiltotta. Ettől függetlenül a filmszakmában szinte azonnal ismertté és elismertté vált A határozat, melyet a magyar filmes dokumentarizmus egyik legjelentősebb alkotásának tartottak és tartanak mindmáig.[27] Bársony Éva azt méltatta, ahogy az alkotók filmjükben beavatkozás nélkül segítik a rálátást a folyamatok és dialógusok mögöttes összefüggéseire.[28] Báron György kiélezett, erős sodrású drámaként, a feszültséget fokozatosan felépítő, izgalmas filmként értékelte,[29] egy későbbi kritikájában pedig „mércé”-nek és „jelzőbójá”-nak nevezve a mondanivalóját sűrítetten és hatásosan megfogalmazó filmet.[30] Fekete Ibolya filmrendező 35 évvel a film elkészülte után is iszonyúan erős, szikár, pontos és kikezdhetetlen műnek tartotta A határozatot.[31] A film egyes jeleneteit állítólag pártiskolákon vetítették, Estélyi elvtárs megszólalásaival illusztrálandó, hogyan nem viselkedhet egy járási pártfunkcionárius.[32]

Kiemelkedő a film politikatörténeti jelentősége is, amennyiben a hagyományos történészi narratívák alternatívájaként a hetvenes évek Magyarországának mikrotörténeti aspektusába, a mindennapok társadalomhistóriájába nyújt párját ritkítóan pontos betekintést. A határozat, noha csupán egy helyi jelentőségű konfliktust jár körül, az ennek során megragadott folyamatok és visszásságok bemutatásával a társadalmat működtető rendszer és a kor belpolitikájának egészére nézve is tanulságokkal és következtetésekkel szolgál.[33]

A filmet 1984 februárjában mutatták be először, de a forgalmazását még hosszú évekig nem engedélyezték.[34] Az alkotást azonban így is mintegy százezren látták a 80-as években különféle vetítéseken, melyeket művelődési házakban, ifjúsági és filmklubokban, kollégiumokban rendeztek.[35] 1987. december 2-án a zuglói Kassák Klubban tartott vetítés után a nézők Ember Judittal is beszélgethettek.[36] A határozatot filmszínházban először 1993. november 14-én mutatták be, a Toldi mozi kistermében,[37] 1996. május 29-én pedig a televízió 1-es csatornája is műsorra tűzte, késő este.[38] A film dialógusai 1994-ben megjelentek Gazdag Gyula Képeskönyv 1958–1979 c. kötetében.[39] A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet 2012-ben DVD-formátumban jelentette meg a filmet.[40]

Díjai, elismerései szerkesztés

1984-ben a film nagy botrányok és sajtózárlat közepette, a filmfőigazgató tiltakozása ellenére megkapta a 17. Magyar Játékfilmszemle szakmai zsűrijétől a legjobb rendezésnek járó díjat, amiről a nagyközönség csak évekkel később értesült.[41] 1985 februárjában a film nevezést kapott a Berlinalén belül megrendezett Fiatal Filmesek Fórumán,[42] júniusban pedig a Sydney Filmfesztivál(wd) Gazdag Gyula-retrospektív szekcióján belül vetítették,[43] és még ugyanabban az évben megfordult Edinburgh, London filmfesztiváljain is.[44] Itthon továbbra sem került forgalmazásba, de a következő évek során bejárta a világ több fesztiválját: New York, Minneapolis, Jeruzsálem (1986), Párizs (1987).[45] Az Amerikai Filmintézet az alkotást beválogatta minden idők 100 legjobb dokumentumfilmje közé.[46]

A 2008. november 4–9. között Budapesten megrendezett V. Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál keretében A határozatot négy másik filmmel együtt külön blokkban vetítették mint a műfaj egyik klasszikusát.[47]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Bódy 1977 :74.; Báron 1981 :73–74.; Friss 1996 :9.; Fekete 2008 .; Szabó 2016 :6.; Berta 2013 :99–100., 105–106.
  2. ↑ Báron 1981 :72–73.; Berta 2013 :105.
  3. ↑ Népi Ellenőrzés, Népszabadság, Chicago és környéke stb.
  4. ↑ Tarr 1978 :11–12.; Báron 1981 :73.; Szabó 2016 :16.; Berta 2013 :100.
  5. ↑ Báron 1981 :72.; Báron 1981 :73–74.
  6. ↑ Tarr 1978 :12.; Báron 1981 :74.
  7. ↑ Estélyi Gyula. Nemzeti Emlékezet Bizottsága (Hozzáférés: 2021. március 3.)
  8. ↑ Elhunyt Estélyi Gyula. Fejér Megyei Hírlap, 1975. október 12.
  9. ↑ Sötétben, félhomályban. Új Tükör, 1988/37, 8. o.
  10. ↑ Fejér Megye Tanácsának Közlönye, 1975. november 1.
  11. ↑ Izing 1996 :21.; Szabó 2016 :16., 19.
  12. ↑ Síremlék-koszorúzás Bicskén. Fejér Megyei Hírlap, 1986. augusztus 29.
  13. ↑ gyászjelentés: Fejér Megyei Hírlap, 1983. június 7.
  14. ↑ A szereplők nevének és tisztségének forrásául részben a film feliratai szolgáltak.
  15. ↑  A felcsútiakat beazonosította: Izing 1996 :19.
  16. ↑ Szekfű 1976 :53–54.; Bódy 1977 :74.; Zalán 1979 :3.; Berta 2013 :96.
  17. ↑ Szekfű 1976 :53–54.; Bódy 1977 :74.
  18. ↑ Szekfű 1976 :54–55.; Bódy 1977 :75.
  19. ↑ Bódy 1977 :74–75.; Zalán 1979 :1–3.
  20. ↑ Tarr 1978 :9.
  21. ↑ Bódy 1977 :74., 77. (5. sz. jegyzet).
  22. ↑ Tarr 1978 :11–12.; Izing 1996 :21.; Szabó 2016 :5., 17–18.
  23. ↑ Bódy 1977 :77. (5. sz. jegyzet) szerint a játékidő ugyan 106 perces, de a BBS adatlapján 100 percben határozzák meg a hosszát: A határozat. Balázs Béla Stúdió Kutató Archívum (Hozzáférés: 2020. április 19.) arch
  24. ↑ Tarr 1978 :12.; Berta 2013 :100–101.
  25. ↑ Báron 1981 :73.
  26. ↑ Berta 2013 :101.; Szabó 2016 :6.
  27. ↑ Szekfű 1976 :54.; Zsugán 1978 :30.; Báron 1981 :72.; Szabó 2016 :7.
  28. ↑ Bársony 1978 :14.
  29. ↑ Báron 1981 :74.
  30. ↑ Báron 1990 :391.
  31. ↑ Fekete 2008 :40.
  32. ↑ Izing 1996 :21.
  33. ↑ Berta 2013 :95., 98.
  34. ↑ A Heti Világgazdaság Klub. Veszprémi Napló, XL. évf. 42. sz. (1984. február 19.) 8. o.
  35. ↑ Gervai 2003 :10.
  36. ↑ Film a dobozból. Vasárnapi Hírek, III. évf. 48. sz. (1987. november 29.) 7. o. • Napló. Magyar Nemzet, L. évf. 282. sz. (1987. november 30.) 4. o.
  37. ↑ Moziműsorok. Magyar Hírlap, XXVI. évf. 262. sz. (1993. november 11.) 18. o.
  38. ↑  Vitézy Zsófia: Történelmi panoptikum. Magyar Hírlap, XXIX. évf. 126. sz. (1995. május 31.) 8. o.; Friss 1996 :9.
  39. ↑ Nyerges András: Hablaty a ’70-es évekből. Magyar Hírlap, XXVIII. évf. 27. sz. (1995. február 1.) 14. o.
  40. ↑ Szabó 2016 :5. (1. sz. jegyzet).
  41. ↑ Gervai 1989 :12.; Tamás 2003 :100.; Szabó 2016 :5.
  42. ↑ Filmjeink külföldön. Zalai Hírlap, XLI. évf. 39. sz. (1985. február 16.) 4. o.
  43. ↑ Magyar filmek külföldön. Magyar Hírlap, XVIII. évf. 141. sz. (1985. június 18.) 6. o.
  44. ↑ Szabó 2016 :5. (1. sz. jegyzet).
  45. ↑ Szabó 2016 :5. (1. sz. jegyzet).
  46. ↑ Muray: Elment a szelíden kérdező. Magyar Nemzet, LXX. évf. 315. sz. (2007. november 19.) 14. o.
  47. ↑ 5. Verzio: dokufilmfesztivál. Népszava, CXXXV. évf. 247. sz. (2008. október 21.) 6. o.

Források szerkesztés

  • ↑ Báron 1981: Báron György: A paternalizmus csődje: Gazdag Gyula rendezői portréjához. Mozgó Világ, VII. évf. 2. sz. (1981) 68–79. o.
  • ↑ Báron 1990: Báron György: A süllyedő Titanicon: Jeles András filmjeiről. Holmi, II. évf. (????) 4. sz. 391–403. o.
  • ↑ Bársony 1978: Bársony Éva: Fagyöngyök. Filmvilág, XXI. évf. 19. sz. (1978. október 1.) 12–14. o.
  • ↑ Berta 2013: Berta János: „A döntés az megvan.”: Hatalmi viszonyok és társadalomtörténeti aspektusok a hetvenes években A határozat című dokumentumfilm kapcsán. In Kolozsvártól Pécsig, a yaoitól a juhászatig: Néprajzi-kulturális antropológiai tanulmányok két doktori iskolából. Szerk. Farkas Judit, Keszeg Vilmos. Budapest: L’Harmattan. 2013. 95–113. o. = Studia Ethnologica Hungarica, 16. ISBN 9789632367088  
  • ↑ Bódy 1977: Bódy Gábor: A fiatal magyar film útjai. Valóság, XX. évf. 11. sz. (1977. november) 73–78. o.
  • ↑ Fekete 2008: Fekete Ibolya: A legbetiltottabb: Ember Judit. Filmvilág, LI. évf. 12. sz. (2008. december) 40–43. o.
  • ↑ Friss 1996: Friss Róbert: Fehéren feketén. Népszabadság, LIV. évf. 126. sz. (1996. május 31.) 9. o.
  • ↑ Gervai 1989: Gervai András: „Kipukkadt a hallgatás burka…”: Beszélgetés Ember Judittal. Film Színház Muzsika, XXXIII. évf. 4. sz. (1989. január 28.) 12–15. o.
  • ↑ Gervai 2003: Gervai András: Régi filmügyek: Beszélgetés Szabó B. Istvánnal. Kritika, XXXII. évf. 2. sz. (2003. február) 8–11. o.
  • ↑ Izing 1996: Izing Antal: Téeszdemokraták: A határozat, 1972. 168 Óra, VIII. évf. 27. sz. (1996. július 9.) 18–21. o.
  • ↑ Szabó 2016: Szabó Elemér: „Körül voltam én véve rendesen […], ha nincs a film, akkor engem biztos, hogy börtönbe zárnak”: Interjú Ferenczi József egykori tsz-elnökkel, A határozat című dokumentumfilm kulcsszereplőjével. Korall, 65. sz. (2016) 5–20. o.
  • ↑ Szekfű 1976: Szekfű András: Dokumentumfilm, szociológia, elkötelezettség: A Balázs Béla stúdióbeli új törekvésekről. Rádió és Televízió Szemle, VIII. évf. 1. sz. (1976) 53–58. o.
  • ↑ Tamás 2003: Tamás Amaryllis: Filmszemle történelem. Dunatükör, II. évf. 2. sz. (2003. április) 91–102. o.
  • ↑ Tarr 1978: Tarr Béla: Jelenné tenni a múltat: Beszélgetés Ember Judittal. Filmvilág, XXI. évf. 13. sz. (1978. július 1.) 9–12. o.
  • ↑ Zalán 1979: Zalán Vince: Mindennapjaink dokumentuma. Filmvilág, XXII. évf. 3. sz. (1979. február 1.) 1–4. o.
  • ↑ Zsugán 1978: Zsugán István: Érvényes lenyomat – hétköznapjainkról. Új Tükör, XV. évf. 39. sz. (1978. szeptember 24.) 30. o.

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_határozat&oldid=26341151”