Főmenü megnyitása

Adelheid jeruzsálemi királyné és szicíliai grófné, született Adelaide del Vasto (olaszul: Adelasia Incisa del Vasto; Piemont, 1074Patti, 1118. április 16.) itáliai nemeskisasszony, első házassága révén 1089–1101 között Szicília grófnéja, 1101–1112 között Szicília régense, második házassága révén 1113–1117 között Jeruzsálem királynéja.

Adelheid
Adelasia Incisa del Vasto
Adelheid jeruzsálemi királyné hazaküldése (14. századi középkori miniatúra)
Adelheid jeruzsálemi királyné hazaküldése (14. századi középkori miniatúra)

Szicília grófnéja
Uralkodási ideje
1089 1101. június 22.
Elődje Eremburga di Mortain
Utódja Elvira kasztíliai királyi hercegnő
Jeruzsálem királynéja
Uralkodási ideje
1113. szeptember 1117
Elődje Arda marasi úrnő
Utódja Morfia melitenei úrnő
Életrajzi adatok
Uralkodóház Aleramid-ház
Született 1074
Piemont
Elhunyt 1118. április 16.
Patti
NyughelyeSzicília
Édesapja Manfred del Vasto liguriai őrgróf
Édesanyja Agnès de Vermandois
Házastársa I. Roger szicíliai gróf
I. Balduin jeruzsálemi király
Gyermekei Simon
Roger
Maximilla
A Wikimédia Commons tartalmaz Adelheid témájú médiaállományokat.

I. Roger szicíliai gróf halála után régensként kormányozta a szicíliai grófságot kiskorú fia, II. Roger szicíliai gróf és király helyett. Régenssége alatt megkezdődött a normannok betelepülése a sziget arabok lakta déli vidékeire. 1113-ban politikai érdekházasságot kötött I. Balduin jeruzsálemi királlyal, a frigyet azonban egyházi nyomásra csakhamar felbontották. Az egykori grófné és királyné vagyontalanul tért vissza szülőhazájába, ahol haláláig élt.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Származása és ifjúkoraSzerkesztés

Adelaide del Vasto 1074-ben vagy 1075-ben jött világra Manfred del Vasto[1] liguriai őrgróf (?–1079)[* 1] és Agnès de Vermandois gyermekeként. Ordericus Vitalis angol történetíró szerint Adelaide del Vasto édesapja a híres Bonifacio del Vasto volt;[* 2] azonban a legtöbb történész Gaufridus Malaterra itáliai szerzetes elbeszélésének ad igazat, eszerint Adelaide del Vasto nem a leánya, hanem az unokahúga volt Bonifacio és Anselmo del Vastónak.[* 3] Apai ágról ősi itáliai frank nemesi házból, az Aleramid családból származott, és távoli rokonságban állt a montferrati grófi családdal. Fivérei felnővén szinte mindannyian uralkodói rangra tettek szert, megalapozva a család saluzzói, buscai, lanciai, cevai és savonai őrgrófi ágait.

Házassága és gyermekeiSzerkesztés

A krónikások szerint Adelaide del Vastót kiforgatták vagyonából, s ő nincstelenként menekült vagyona elrablói elől Szicília földjére, ahol feleségül ment az uralkodóhoz. A meseszerű események háttere valószínűleg azon alapszik, hogy édesapja 1079-ben bekövetkezett halála után Adelaide del Vasto nagybátyjai gyámsága alá került – innen származik Ordericus Vitalis téves nézete, miszerint a nemeskisasszony Bonifacio del Vasto leánya volt. 1089-ben gyámjai feleségül adták őt a Hauteville-házból származó I. Roger szicíliai grófhoz (1031k.–1101), aki azelőtt már kétszer volt nős, de mindkét felesége korán elhalálozott. A frigyben a menyasszony hozománya mellett az Aleramid család normann kapcsolatai is döntő szerepet játszottak. A hozomány ugyanakkor – mivel a hagyományok és a száli törvény szerint a föld csak fiágon öröklődhetett tovább – nem jelenthetett területeket, ami a feudális kor nézőpontja szerint szegénységre vallott; feltehetően ez alapozta meg azt a mondát, hogy Adelaide szegényen ment a szicíliai uralkodóhoz. A Hauteville és az Aleramid családok szövetségét további házasságokkal erősítették meg: Jordán, I. Roger elsőszülött törvénytelen fia Adelaide del Vasto egyik húgát vette feleségül, s Hubert Houben történész szerint Gottfried, a gróf másik, szintén balkézről származó fia is eljegyzett egy del Vasto-lányt, de leprában meghalt még az esküvő előtt.[2]

I. Roger szicíliai gróf és Adelaide del Vasto házasságából legalább három[2] gyermek származott:[* 4]

  • Simon (1093–1105), később Szicília grófja;
  • Roger (1095–1130), később Szicília grófja és királya, Taranto hercege;
  • Maximilla (1098 körül–1137 után), Aldobrandeschi VI. Hildebrand felesége.

UralkodásaSzerkesztés

Szicília régensekéntSzerkesztés

1101. június 22-én elhunyt I. Roger szicíliai gróf. Az uralkodónak előző két házasságából több leánya, valamint egyetlen törvényes fiúgyermeke – Mauger troinai gróf – született. Mauger pontos halálozási dátuma azonban nem ismert, így az sem, hogy életben volt-e még apja halálakor, s ha igen, igényt tartott-e a megüresedett trónra. Minthogy a szicíliai grófi korona Adelaide del Vasto elsőszülött fiára, Simonra, majd az ő 1105. szeptember 28-án bekövetkezett korai halálát követően öccsére, II. Rogerre szállt, feltételezhető, hogy Mauger ekkora már nem élt, vagy ha igen, akkor Adelheid grófnénak sikerült kizárnia őt az örökségből.[2] Mind Simon, mind II. Roger még kiskorúak voltak, így helyettük édesanyjuk irányította az országot régensként.[2] Szinte rögtön azt követően, hogy a grófné átvette a kormányzást, felkelések törtek ki Calabria és Szicília egyes vidékein.[3] A krónikákban „bárók lázadásaként” feltüntetett eseményre a régensnő határozottan válaszolt, kemény kézzel verte le a felkelést.[4]

Bár egy 1109-es görög-arab nyelvű oklevélben az özvegy grófné címe „nagy uralkodónő, Szicília és Calabria malikája [királynője], a keresztény hit védelmezője”,[5] a régensnő által kiadott oklevelek tanúbizonysága szerint tényleges hatalma csak Calabria legdélibb részére, valamint Szicília északkeleti felére terjedt ki. A sziget déli és nyugati területeit ugyanis elsősorban arabok népesítették be, bár éppen ebben az időszakban kezdődött meg a normann származású bárók letelepedése ezeken a részeken, ami előkészítette a terepet ahhoz, hogy az ország fővárosát áthelyezzék Calabriából Szicíliába.[5] A hatalmi tengely délebbre tolódásának első jeleként a grófi udvartartás mind gyakrabban időzött Messina városban, szemben a korábbi, I. Roger uralkodása alatti gyakorlattal, mikor az uralkodócsalád az északabbra fekvő Mileto erődjében élt, ahol a grófi pár gyermekei is világra jöttek.[6] Az uralkodói székhely áthelyezésére Palermo városába a grófné régensi idejének végén, 1112 márciusa és júniusa között került sor.[7] A lépés nem csak abból a szempontból volt fontos, hogy a grófság központja megváltozott, hanem abból is, hogy egy többségében arabok lakta település lett egy keresztény európai ország fővárosa.[5]

Adelheid grófné régensként főként férje egykori embereire és szakavatott görög hivatalnokokra[8] támaszkodott. Közülük a legfontosabb szerepet a görög-bizánci Khrisztodulusz emír (amiratus) töltötte be, aki 1105-ben a kormányzat egyik vezetőjévé és első emberévé emelkedett.[4] Szintén kulcsszerepet játszott az állam életében Robert Borrell, Josbert de Lucy és Hauteville Vilmos, akik még I. Roger idejében kerültek hatalmi pozícióba.[9] Férje egykori támogatói mellett Adelheid régensnő maga mögött tudta nemcsak a latin, hanem a szicíliai sziget görög keresztény kolostorait is, melyek barátságát bőkezű adományokkal honorálta.[10] A grófné befolyására és közbenjárására fivére, Enrico del Vasto megszerezte a hatalmat Paternò és Butera fölött, majd uralma növelésének érdekében házasságot kötött I. Roger szicíliai gróf korábbi házasságából született gyermekével, Flandina grófnővel.[2]

II. Roger gróf 1111 decemberében töltötte be tizenhatodik életévét és lett nagykorú,[1] azonban csak 1112 második felében kezdte el önállóan gyakorolni az uralmat, azaz édesanyja régenssége is ekkor ért véget.[5][11]

Jeruzsálemi királynékéntSzerkesztés

 
I. Balduin jeruzsálemi király, Adelaide del Vasto második férje

1112-ben frank lovagok keresték fel az özvegy grófnét I. Balduin jeruzsálemi király (1060 után–1118) házassági ajánlatát hozva. A jeruzsálemi uralkodó első hitvese még a keresztes háborúk első évében elhunyt; a frank nemesi sorból származó I. Balduin ezután Arda marasi úrnő személyében örmény nemeskisasszonyt vett feleségül. A párnak nem született gyermeke. 1105 körül a király kolostorba kényszerítette második hitvesét; vélhetően az állt Arda királyné elűzése mögött, hogy az örmény kapcsolatok elértéktelenedtek a király számára.[12] A jeruzsálemi uralkodót az vezette a szicíliai özvegy grófné megkéréséhez, hogy a mesébe illő hozomány mellett a grófné és a szicíliai normannok kapcsolata tengeri hatalommal és erőfölénnyel kecsegtetett az antiochiai normannokkal szemben.[13][14]

Minthogy második fia már elég érett volt az önálló uralkodáshoz, Adelheid grófné tárgyalni kezdett a jeruzsálemi követekkel. Azt szabta meg feltételként az ajánlat elfogadásához, hogy ha fia születik a jeruzsálemi királytól, mindenféleképpen ez a fiú örökli majd a jeruzsálemi trónt; amennyiben pedig a kapcsolat gyermektelen maradna, II. Roger szicíliai grófra száll a korona.[1] Tekintve, hogy a grófné ekkor már közel járt negyvenedik életévének betöltéséhez, csaknem bizonyos volt, hogy nem tud majd a Boulogne-házból származó trónörököst adni a királyságnak. A jeruzsálemi udvar rövid habozás után elfogadta a feltételeket; így Adelheid özvegy grófné 1113 nyarán jelentős hozomány, valamint muszlim íjászok és szicíliai fegyveresek kíséretében elutazott a Szentföldre.[15] Aacheni Albert krónikás VII. Kleopátra egyiptomi fáraónő és Marcus Antonius találkozásához hasonlította az eseményt: „olyan pompával [szállt tengerre a menyasszony], amilyet azóta sem látott a Földközi-tenger vidéke, amióta Kleopátra erre vitorlázott a Kúdnoszra Marcus Antonius elé.”[14] „A menyasszony arannyal átszőtt szőnyegen hevert gályáján, a hajó orra arannyal és ezüsttel volt kiverve. Két másik, háromsorevezős gálya kísérte, a hajók orra hasonlóképpen díszes volt. Ezeken a hajókon utazott Adelaide katonai kísérete, amelyben ott voltak a fia testőrségéhez tartozó arab katonák is. Sötét bőrükkel ragyogóan mutattak vakító fehér öltözékükben. Ezt a három hajót hét másik követte, amelyek a grófné személyes vagyonát szállították.”[16] A szicíliai hajóraj augusztusban futott be Akkon kikötőjébe, ahol a király udvara kíséretében várta menyasszonyát: az egész város ünnepi díszbe öltözött a menyasszony tiszteletére, „és az utcák bíbor zászlódíszben ragyogtak.”[17] A párt szeptemberben, a fővárosban adta össze a jeruzsálemi pátriárka.

A házasság nem sikerült jól: a pénzszűkében lévő király hamar elköltötte hitvese hozományát a katonák zsoldjára; Adelheid királyné pedig kényelmetlenül érezte magát a palermói udvar fényűzése után egyszerűnek tetsző jeruzsálemi udvarban. A házasságot többen is – főként az alsópapság nyilvánította ki ebbéli véleményét és nemtetszését[17] – bűnösnek találták amiatt, hogy Arda marasi úrnő még életben volt, házasságát a királlyal az egyház nem érvénytelenítette, tehát I. Balduin bigámiát követett el, amikor feleségül vette Adelheid királynét. 1116-ban II. Paszkál pápa nyomására a király kinyilvánította abbeli szándékát, hogy elhagyja harmadik házastársát. A király azonban vonakodott eleget tenni a pápa óhajának, minthogy felesége elűzésével jelentős szövetségestől esett volna el. 1117 márciusában azonban az uralkodó súlyosan megbetegedett. Környezete meggyőzte, hogy betegsége harmadik házassága bűnös voltából fakad, és így halála után pokolra fog kerülni.[18] A megrettent király hallgatott tanácsadóira: felgyógyulása után nyomban érvénytelennek minősítette a házasságot, s kicsikarta feleségétől a válási egyezmény aláírását. A lépés hátterében meghúzódó valódi ok valószínűleg az lehetett, hogy a jeruzsálemi főurak nem akarták elfogadni II. Roger szicíliai grófot királyuknak, aki a házassági egyezmény értelmében lett I. Balduin örököse.[19] A király döntését az akkoni zsinat hagyta jóvá.[1] Adelheid grófné és királyné vagyontalanul hajózott vissza Szicíliába 1117 áprilisában, Szent Márk napján.[20] Az út előtt fogadalmat tett, hogy amennyiben biztonságosan hazaér, templomot emeltet Szent Anna és Szűz Mária tiszteletére; hazatérése után teljesítette fogadalmát.[20]

HalálaSzerkesztés

Adelheid szicíliai grófné és jeruzsálemi királyné 1118. április 16-án halt meg.[21] Halálát állítólag előre megjósolta 1117. december 16-án a Szentföld felett felragyogó északi fény, amit a hiedelem királyok halálának előjeleként tartott számon.[22] Pattiban temették el. II. Roger szicíliai gróf az öröklési egyezmény ellenére nem lehetett jeruzsálemi király; a gróf később egyfajta elégtételként nem nyújtott segítséget a keresztes államoknak a második keresztes hadjárat alatt.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Más adatok szerint Adelaide del Vasto édesapja nem Liguria, hanem Savona őrgrófja volt. Innen fakad Adelaide del Vasto másik megnevezése, az Adelaide di Savona/Savonai Adelheid.
  2. A latin szöveg szerint: „filia Bonefacii Liguris.”
  3. A latin szöveg szerint: „neptem Bonifacii, famosissimi Italorum marchionis, filiam videlicet fratris eius.”
  4. Más források négy gyermekről (Simon, Matild, Roger, Maximilla) tudnak, ld. Genealogical tables of the De Hautevilles of Sicily. In Johns, Jeremy: Arabic Administration in Norman Sicily: The Royal Diwan. New York: Cambridge University Press. 2002. XVI. o. ISBN 9781139440196  . I. Roger gróf gyermekeinek azonosítását nehezíti, hogy több Matild nevű lánya volt.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Murray 2000  179. oldal
  2. a b c d e Houben 2002  24. oldal
  3. Graham A. Loud: Roger II and the Creation of the Kingdom of Sicily (Manchester Medieval Sources). Manchester: Manchester University Press. 2012. 10. o. ISBN 978-0-7190-8202-3  
  4. a b Houben 2002  25. oldal
  5. a b c d Houben 2002  27. oldal
  6. Takayama 1993  41. oldal
  7. Johns 2002  78. oldal
  8. Johns 2002  65. oldal
  9. Takayama 1993  43. oldal
  10. Houben 2002  26. oldal
  11. Johns 2002  64. oldal
  12. Runciman 1999  357. oldal
  13. Houben 2002  28. oldal
  14. a b Pörtner 1985  273. oldal
  15. Houben 2002  28–29. oldal
  16. Runciman 1999  357–58. oldal
  17. a b Pörtner 1985  274. oldal
  18. Hamilton 1978  146. oldal
  19. Murray 2000  116. és 179. oldal
  20. a b Hamilton 1978  147. oldal
  21. Houben 2002  29. oldal
  22. Runciman 1999  359. oldal

Források és irodalomSzerkesztés

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • Houben 2002: Houben, Hubert: Roger II of Sicily: A Ruler Between East and West. (hely nélkül): Cambridge University Press. 2002. ISBN 9780521655736  
  • Howarth, Stephen: A templomosok titka. Ford. Pálvölgyi Endre. (hely nélkül): Kossuth Kiadó. 1986. ISBN 963-09-2872-8  
  • Johns 2002: Johns, Jeremy: Arabic Administration in Norman Sicily: The Royal Diwan. New York: Cambridge University Press. 2002. ISBN 9781139440196  
  • Murray 2000: Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. ISBN 1-900934-03-5 Occasional Publications UPR, 4. kötet  
  • Pörtner 1985: Pörtner, Rudolf: A Szent Sír hadművelet: A keresztes hadjáratok a legendákban és a valóságban (1095–1187). Ford. Mészáros Klára. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1985.  
  • Read, Piers Paul: A templomosok. Ford. Majorossy Judit. (hely nélkül): Gulliver Könyvkiadó Kft. 2001. ISBN 963-92-3212-2  
  • Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-379-448-X  
  • Takayama 1993: Takayama Hiroshi: The Administration of the Norman Kingdom of Sicily. (hely nélkül): Brill Academic Pub. 1993. = The Medieval Mediterranean, 3. ISBN 978-9004098657  

Kapcsolódó irodalomSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Előző:
Eremburga di Mortain
Szicília grófnéja
1089–1101
 
Következő:
Elvira kasztíliai királyi hercegnő
Előző:
Arda marasi úrnő
Jeruzsálem királynéja
1113–1117
 
Következő:
Morfia melitenei úrnő