Wikipédia

Arda jeruzsálemi királyné

örmény származású nemes, Jeruzsálem királynéja (12. század)

Arda jeruzsálemi királyné és edesszai grófné, született Arda marasi úrnő (örményül: Արդա; ? – Konstantinápoly,[1] 1118 után) örmény nemeskisasszony, házassága révén 1098–1100 között Edessza grófnéja, 1100–1105 között Jeruzsálem királynéja.

Arda
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi középkori miniatúra)
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi középkori miniatúra)
Edessza grófnéja
Uralkodási ideje
1098 – 1100. október 2.
Elődje–
UtódjaMorfia melitenei úrnő
Jeruzsálem királynéja
Uralkodási ideje
1100. november 11. – 1105 körül
Elődje–
UtódjaAdelaide del Vasto
Életrajzi adatok
UralkodóházBoulogne-ház
Született?
Elhunyt1118 után
Konstantinápoly
ÉdesapjaTaphnuz/Torosz marasi nagyúr
HázastársaI. Balduin jeruzsálemi király
A Wikimédia Commons tartalmaz Arda témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

I. Balduin edesszai gróffal és jeruzsálemi királlyal kötött politikai érdekházassága gyermektelen maradt. A jeruzsálemi uralkodó a koronázás után néhány évvel, hivatalos indoklás nélkül felbontotta a házasságot; Arda volt jeruzsálemi királyné ezután zárdában, majd bizánci száműzetésben élt.

Élete

szerkesztés

Származása és keresztneve

szerkesztés

Arda marasi úrnő születési helye és ideje ismeretlen; édesapja kilétére vonatkozóan sincsenek egyértelmű adatok. Apja egy bizonyos Konstantin rokona – fia vagy testvére – volt, akit a források különböző neveken említenek: Taphnuz, Tatul, Taftoc, Torosz. Aacheni Albert krónikásnál Marasi Arda apja Taphnuz néven, „Konstantin fivéreként” szerepel; a Taftoc név Türoszi Vilmosnál jelenik meg, míg a Torosz megnevezés Édouard Dulauier 1850-es Edesszai Máté-kiadásában bukkan fel.[2] Türoszi Vilmos leírásában Arda édesapja „egy bizonyos Taftoc nevezetű, nemes és eminens örmény fejedelem [volt], neki és Konstantin fivérének a Taurusz-hegy környékén bevehetetlen erődítményei és nagy számú bátor harcosa voltak; emiatt és gazdagságuk, [valamint] nagy hatalmuk miatt azon nép királyának tekintették őket.”[3]

Mindezek alapján különböző történészek három örmény előkelőséget azonosítottak Arda lehetséges apjaként: Torosz rupenida herceget,[4] Tatul marasi nagyurat és egy Taphnuz, más változatokban Taftoc nevű örmény fejedelmet. Van, aki Torosz rupenida herceget I. Torosz kilikiai örmény fejedelemmel(wd), I. Konstantin fiával azonosítja, aki szintén a Rupen-házból származott.[5][6] Weiprecht-Hugo von Rüdt-Collenberg ezzel szemben I. Konstantin fivéreként tünteti fel Toroszt.[7] Az a „Konstantin”, akit Arda édesapjának rokonaként emlegetnek, a kilikiai uralkodón kívül lehet még a szintúgy örmény Konstantin gargari fejedelem(wd) is,[8] aki a keresztesek érkezése után belefolyt az edesszai kormányzásba.[9] Az ő rokonságába tartozhatott Taphnuz avagy Taftoc örmény herceg. Ez a Taphnuz vagy Taftoc gazdag törzsfő volt, és ismeretes, hogy élete utolsó éveit Bizáncban töltötte.[2] A harmadik jelölt, Tatul marasi nagyúr kalcedoni keresztény lehetett,[8] emellett az tudható róla, hogy a helyiek és a bizánci hatóságok által egyaránt elismert jogon uralkodott Maras városában, mielőtt 1104-ben visszavonult volna Konstantinápolyba.[2] Az Encyclopaedia of Islam egyik szerzője, E. Honigmann, valamint Steven Runciman történész is valószínűnek tartja a két személy – Taphnuz/Taftoc örmény herceg és Tatul/Torosz marasi nagyúr – azonosságát, ezt a feltételezést többek között a konstantinápolyi visszavonulás támasztja alá.[10]

Az örmény nemeskisasszonyt, aki az edesszai gróf felesége lett, a korabeli források nem említik név szerint. A máltai lovagrend iratait feldolgozó Sebastiano Paoli 1733-as munkájában már Ardaként hivatkozik rá;[11] a keresztes háborúk történetével foglalkozó modern forrásművek hagyományosan ezzel a névvel illetik. Gérard Dédéyan francia történész amellett érvel, hogy az örmény nemeskisasszony eredeti keresztneve valószínűleg a ’jóság, erény, nemesség’ jelentésű görög Areté (Αρετη) lehetett.[12]

Házasságkötése; edesszai grófnéként

szerkesztés

1096-ban az első keresztes hadjárat okán az európai keresztes seregek, útban Jeruzsálem felé, a kilikiai Maras városában tartottak pihenőt. A keresztesek egyik vezetője Boulogne-i Balduin frank nemesúr (1060 után–1118), Bouillon Gottfried öccse volt, aki nem a fősereggel tartott, hanem attól rendre leszakadva örmények lakta vidéken vette fel a harcot a muszlimok ellen. Boulogne-i Balduin felesége, Godehilde de Tosny a keresztes főhaddal utazott, azonban 1097 második felében, a marasi állomásozás alatt betegségben elhunyt. Marasból Bloulogne-i Balduin nem a Szentföld, hanem az Eufrátesz vidékén található Edessza irányába vonult tovább. Torosz edesszai úr, a város gyermektelen örmény uralkodója fiává fogadta a frank nemest, aki 1098 márciusában, az örmény kormányzó halála után a város új uralkodójaként felvette az edesszai grófi címet, létrehozva az első keresztes államot. Az özvegy gróf trónra lépését követően, 1098 első felében[13] feleségül vette Arda marasi úrnőt, aki így a keresztes fejedelemség uralkodónéja lett. A házasság politikai érdekből köttetett: egyrészt a marasi nagyúr örmény hercegként jogot formált az örmény területekre, ekképp az Edesszát megszerző Boulogne-i Balduin biztosította legitimitását; másrészt a gróf így akarta megszerezni az örmények támogatását; harmadrészt Torosz marasi nagyúr jelentős – mintegy 60 000 bezant[2] – hozományt ígért leánya mellé. Boulogne-i Balduin és örmény felesége kölcsönösen idegenkedtek egymástól: boldogtalan kapcsolatban éltek, gyermekük nem született.[14]

1098 év végén az edesszai örmények összeesküvést szőttek frank uruk ellen, amihez éppen az örmény barátság biztosítására szánt marasi kapcsolatot használták fel. A magas adókat és a frank vezetést megelégelő örmény lázadók ugyanis a leánya esküvői ünnepsége után továbbra is a városban időző Torosz marasi nagyúrhoz fordultak: őt szánták I. Balduin helyére, illetve egy, a frankoknak kedvezőbb forgatókönyv szerint a marasi fejedelem és veje közösen kormányozták volna tovább a grófságot.[15] A gróf azonban leleplezte az összeesküvést; fő szervezőit megcsonkította, a gyanúba keveredetteket pedig bebörtönözte és elkobozta javaikat. Annak ellenére, hogy cinkossága nem bizonyosodott be, Torosz nagyúr sietve visszamenekült a hegyekben található erődjébe a hozomány jelentős részével – addig ugyanis csak hétezer[16] aranyat adott át leánya férjének.[15]

Jeruzsálemi királynéként

szerkesztés

1100-ban Boulogne-i Balduin lépett bátyja, Bouillon Gottfried örökébe Jeruzsálem élén. Fivére halálának hírére Boulogne-i Balduin feleségét Edesszában hátrahagyva indult Jeruzsálembe, ahova megérkezvén felvette a jeruzsálemi királyi címet; Arda ezzel Jeruzsálem első[* 1] királynéja lett. A királyné és udvarhölgyei az Antiochia és Jaffa közötti utat tengeren tették meg, mivel a szárazföldi közlekedést túl veszélyesnek ítélték.[17] A kikötővárosok legtöbbje ekkor még muszlim kézen volt, a királynénak erős kíséretre volt szüksége az utazáshoz, ezért feltehetően az utat nem tudta már megtenni a tél folyamán; erre csak 1101-ben kerülhetett sor.[4] Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a források alapján úgy tűnik, a királyné nem volt jelen férje 1100. december 25-ei, betlehemi koronázásán. Szintén emellett szól, hogy az 1101 szeptemberében lezajlott első ramlai csata során a királyné még Jaffában tartózkodott: mikor elterjedt a király halálának és a csata elvesztésének tévhíre, Arda királyné innen küldött segítségért vízi úton Tankréd antiochiai régenshez.[4][18] 1102 májusában, a második ramlai ütközetben szenvedett vereség hallatán a királyné és az udvar a menekülést fontolgatta, de a szaracénok bekerítették Jaffát.[19] A csatamezőről sikeresen elmenekülő Balduin király végül ezúttal is visszaverte az ellenséget.

Minthogy a korabeli krónikák nem utalnak rá, hogy férje 1100-as betlehemi koronázásán kívül lett volna még egy ceremónia a feleségének, Ardát bizonyosan nem koronázták királynévá. Emellett nem volt sem tanúja, sem kibocsátója egyetlen fennmaradt oklevélnek sem, s vélhetően nem rendelkezett saját pecséttel.[20] Foucher de Chartres frank történetíró, aki egyben I. Balduin káplánjaként is működött, krónikájában nem a regina, ’királyné’, hanem a coniunx regis, ’a király hitvese’ terminust használja vele kapcsolatban.[20] Susan B. Edgington történész szerint az, hogy az első ramlai ütközet után, a király halálának hírére levélben fordult egy másik keresztes fejedelemhez, arra utal, hogy Ardának volt némi beleszólása az államügyekbe.[9] Deborah Gerish ezzel szemben kiemeli, hogy mind Foucher de Chartres, mind a század második felében író Türoszi Vilmos megjegyzi a jaffai városlakók, illetve a vének, elöljárók szerepét a döntésben – ezt Gerish akként értelmezi, hogy Arda nem határozhatott és cselekedhetett egyedül.[21]

1102–1108 között[16] I. Balduin jeruzsálemi király önhatalmúlag érvénytelenítette házasságát Ardával. A pontos időpont nem ismeretes: Türoszi Vilmos 1105 körülre datálja a válást, Guibertus de Novigento ezzel szemben rögtön a királyné Edesszából való megérkezése utánra.[22] A válás oka ugyanúgy bizonytalan. Guibertus de Novigento arról számol be, hogy a királynét kalózok erőszakolták meg még a Jeruzsálembe tartó út során,[23] más krónikások szerint viszont a királyné kicsapongó életet élt: egyik, leginkább botrányosnak ítélt házasságtörő viszonyaként említik, hogy a Jaffába tartó hajóúton „kegyeiben részesített egy muszlim kalózt is.”[24][25] Foucher de Chartres nem nevezte meg a házasság felbontásának indokát, tehát valószínűleg az uralkodónak nem volt elfogadható ürügye rá;[26] és úgyszintén nem tudósított az okról Türoszi Vilmos: „tekintet nélkül a házasság törvényeire, jogszerű eljárás nélkül [a király] arra kényszerítette, hogy Szent Anna […] kolostorában apáca legyen, noha [Ardát] nem ítélték el semmilyen bűnt miatt, és maga sem vallott be semmit.”[27] Ugyanő viszont megemlékezett Arda későbbi kifogásolható konstantinápolyi magaviseletéről, s ez a szemében utólagosan igazolhatta az asszony eltaszítását.[28] I. Balduin nem folyamodott a pápához a házasság semmissé nyilvánításáért, pedig a hitvesi hűtlenség vádja nyomós indokul szolgálhatott volna.[29] A király lépésében a politika játszhatta a legnagyobb szerepet: a hozományt Torosz marasi nagyúr nem fizette ki teljes egészében, Marasi Arda nem szült gyermeket, emellett az örmény kapcsolatok Jeruzsálemben elértéktelenedtek a király számára. További okként húzódhatott a háttérben, hogy a jeruzsálemi államkincstár kiürült, és a királyi jövedelmek szűkösségének fényében egy új királyné hozománya enyhítette volna a pénzszűkét.[26][30]

Száműzetésben

szerkesztés

I. Balduin király mellőzött minden hivatalos procedúrát a házasság felbontásában, hitvesét egyszerűen Szent Anna kolostárába kényszerítette apácának.[26] A klastrom Szent Anna és Szent Joachim otthonának, Szűz Mária szülőházának helyén épült feltehetően nem sokkal Jeruzsálem bevételét követően, minthogy a keresztes hadjáratok előtt a városban járt zarándokok még nem tesznek említést a templomról.[23] Mivel a kolostor adott otthont száműzetésében a királynénak, az intézmény jelentős királyi adományokban részesült.[23] Arda királyné később a király beleegyezésével elhagyhatta a zárdát: Türoszi Vilmos tudomása szerint az asszony „azzal a hamis történettel” kért engedélyt a királytól apja meglátogatására Konstantinápolyban, hogy a városban adományokat gyűjt a kolostornak.[31] Konstantinápolyba érvén levetette az apácacsuhát, és csatlakozott a városa elfoglalása után száműzött, azonban továbbra is jómódban élő édesapjához.[24] Türoszi Vilmos szerint az egykori királyné itt „belevetette magát a nagyváros nyújtotta örömökbe”;[25] szabados és erkölcstelen életet élt.[32]

1112-ben I. Balduin király nőül szándékozott venni I. Roger szicíliai gróf özvegyét, Adelaide del Vasto itáliai nemesasszonyt. A frigyet el is rendezték annak ellenére, hogy az egyház szemében I. Balduin bigámiát követett el: a király és Arda még mindig házastársi kapcsolatban álltak, hiszen a pápa nem érvénytelenítette házasságukat. Arnulf jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld egyházi vezetője elismerte a király és Adelaide del Vasto házasságkötését. 1117-ben a király súlyosan megbetegedett, környezete pedig meggyőzte arról, hogy a kór a bűnösnek tekintett harmadik házasság büntetése. Miután felépült a betegségből, a király II. Paszkál pápa nyomására hazaküldte harmadik feleségét, a frigyet a pápai legátus érvénytelenítette. I. Balduin gyóntatói szavára hallgatva ezután visszahívta magához Ardát.[33] Bernard Hamilton történész szerint erre aligha kerülhetett volna sor, ha igazak az asszony szabados életmódjáról szóló beszámolók.[26][31] Alan Murray ezzel szemben úgy véli, a király tanácsadói tartottak attól, hogy a korona szicíliai kézbe kerül, és a király erre tekintettel hozhatta meg döntését az örmény királyné státusának helyreállításáról.[34] Az örmény hercegnő elutasította az ajánlatot, és továbbra is a számára nagyobb személyes szabadságot biztosító Konstantinápolyban maradt. I. Balduin jeruzsálemi király 1118. április 2-án halt meg; nem ismeretes, hogy Arda mennyivel élte őt túl.

Megjegyzések

szerkesztés
  1. ↑ Bouillon Gottfried, Jeruzsálem uralkodói között tartják számon, nem vette fel a királyi címet. Nem nősült meg, így országának nem volt „első asszonya” sem.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Cawley, Charles: Arda jeruzsálemi királyné életrajzi adatai. Foundation for Medieval Genealogy (angolul) (2019. február 27.) (Hozzáférés: 2019. március 29.) (HTML)
  2. ↑ a b c d Runciman 1999  166–67. oldal
  3. ↑ Türoszi 1943  415–16. oldal
  4. ↑ a b c Hamilton 1978  144. oldal
  5. ↑ Ghazarian, Jacob G: The Armenian Kingdom in Cilicia During the Crusades: The Integration of Cilician Armenians with the Latins, 1080–1393. Richmond, Surrey: Curzon Press. 2000. 102 és 127. o. ISBN 0 7007 1418 9  
  6. ↑ Türoszi 1943  416. oldal, 5. lábjegyzet
  7. ↑ Wipertus-Hugo von Rüdt-Collenberg: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: the Structure of the Armeno-Cilician Dynasties. Párizs: Librairie Klincksieck. 1963. Table I  
  8. ↑ a b Dédéyan, Gérard: Les princes Arméniens de l’Euphratèse et l’Empire byzantin (fin xie - milieu xiie s.). In L’Arménie et Byzance: Histoire et culture. (franciául) Párizs: Publications de la Sorbonne. 1996. 86 és 87. o. = Byzantina Sorbonensia, 12. ISBN 2-85944-300-2 Hozzáférés: 2019. március 29.  
  9. ↑ a b Edgington 2019  47. oldal
  10. ↑ Runciman 1999  166–167. oldal
  11. ↑ Paoli, Sebastiano: Codice Diplomatico Del Sacro Militare Ordine Gerosolimitano Oggi Di Malta. (olaszul) Lucca: Máltai Lovagrend. 1733. 355. o. Hozzáférés: 2019. március 29.  
  12. ↑ Dédéyan, Gérard: Les Arméniens entre Grecs, Musulmans et Croisés : étude sur les pouvoirs arméniens dans le Proche-Orient méditerranéen (1068–1150). II. kötet Lisszabon: Fundação Calouste Gulbenkian. 2003. 1039–1040. o. ISBN 9728767145  
  13. ↑ MacEvitt 2010  70. oldal
  14. ↑ Runciman 1999  166. oldal
  15. ↑ a b Runciman 1999  168. oldal
  16. ↑ a b Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. 182. o. ISBN 1-900934-03-5 Occasional Publications UPR, 4. kötet  
  17. ↑ Runciman 1999  249. oldal
  18. ↑ Runciman 1999  339. oldal
  19. ↑ Edgington 2019  183. oldal
  20. ↑ a b Gerish 2006  126. oldal
  21. ↑ Gerish 2006  126–27. oldal
  22. ↑ Hamilton 1978  144–145. oldal
  23. ↑ a b c Pringle 2007  142. oldal
  24. ↑ a b Pörtner 1985  272. oldal
  25. ↑ a b Runciman 1999  357. oldal
  26. ↑ a b c d Hamilton 1978  145. oldal
  27. ↑ Türoszi 1943  461. oldal
  28. ↑ Gerish 2006  127. oldal
  29. ↑ Edgington 2019  184. oldal
  30. ↑ Türoszi 1943  462. oldal, 8. lábjegyzet
  31. ↑ a b Hodgson 2007  143. oldal
  32. ↑ Türoszi 1943  462. oldal
  33. ↑ Pörtner 1985  175. oldal; Runciman 1999  359. oldal
  34. ↑ Hodgson 2007  144. oldal

Források

szerkesztés
  • ↑ Edgington 2019: Edgington, Susan B: Baldwin I of Jerusalem, 1100–1118. Abingdon-on-Thames és New York: Routledge. 2019. = Rulers of the Latin East, 2. ISBN 978-1-4724-3356-5  
  • ↑ Gerish 2006: Gerish, Deborah: Holy War, Royal Wives, and Equivocation in Twelfth-Century Jerusalem. In Noble Ideals and Bloody Realities: Warfare in the Middle Ages. Szerk. Niall Christie és Maya Yazigi. Leiden: Brill. 2006. 119–144. o. = History of Warfare, 37. ISBN 9789004150249  
  • ↑ Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • ↑ Hodgson 2007: Hodgson, Natasha R: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative. Woodbridge: The Boydell Press. 2007. = Warfare in history, 25. ISBN 978-1-84383-332-1  
  • Howarth, Stephen: A templomosok titka. Ford. Pálvölgyi Endre. (hely nélkül): Kossuth Kiadó. 1986. ISBN 963-09-2872-8  
  • ↑ MacEvitt 2010: MacEvitt, Christopher: The Crusades and the Christian World of the East: Rough Tolerance. Philadelphia: University of Pennsylvania Press. 2010. = The Middle Ages Series, ISBN 978-0-8122-4050-4  
  • ↑ Pörtner 1985: Pörtner, Rudolf: A Szent Sír hadművelet: A keresztes hadjáratok a legendákban és a valóságban (1095–1187). Ford. Mészáros Klára. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1985. ISBN 963 07 3488 5  
  • ↑ Pringle 2007: Pringle, Denys: The Churches of the Crusader Kingdom of Jerusalem: Volume 3, The City of Jerusalem: A Corpus. New York: Cambridge University Press. 2007. ISBN 978-0-521-39038-5 Hozzáférés: 2016. május 5.  
  • ↑ Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-389-347-X  
  • ↑ Türoszi 1943: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. I. kötet. Ford. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey. New York: Columbia University Press. 1943. = Records of civilization, sources and studies, 35.  

További információk

szerkesztés
  • Cawley, Charles: Arda jeruzsálemi királyné életrajzi adatai. Foundation for Medieval Genealogy (angolul) (2019. február 27.) (Hozzáférés: 2019. március 29.) (HTML)
  • Pangonis, Katherine: Queens of Jerusalem: The Women Who Dared to Rule. London: Weidenfeld & Nicolson. 2021. ISBN 9781474614085  
  • Schrader, Helena P: The Powerful Women of Outremer: Forgotten Heroines of the Crusader States. Barnsley, Yorkshire: Pen & Sword History. 2024. ISBN 9781526787552  
Előző:
–
Edessza grófnéja
1098–1100
 Következő:
Morfia melitenei úrnő
Előző:
– 		Következő:
Adelaide del Vasto

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Arda_jeruzsálemi_királyné&oldid=27319508”