Főmenü megnyitása

Aeneis (irodalmi mű)

Vergilius Kr. e. 1. századi latin eposza
(Aeneis (epika) szócikkből átirányítva)

Az Aeneis (magyarosan: Éneisz) Vergiliusnak tulajdonított Kr. e. I. századi eposz, amelyen költője Kr. e. 29-től egészen Kr. e. 19-ben bekövetkezett haláláig dolgozott.

Aeneis
Dido halála. Miniatúra a Vatikáni Apostoli Könyvtár egyik legrégebbi Aeneis-kódexéből
Dido halála. Miniatúra a Vatikáni Apostoli Könyvtár egyik legrégebbi Aeneis-kódexéből

Szerző Vergilius
Eredeti cím Aeneis
Megírásának időpontja Kr. e. 19
Nyelv latin
Témakör Aeneas bolyongásai és Itáliába jövetele
Műfaj eposz
Részei 12 ének
Kiadás
Magyar kiadás Vergilius: Aeneis (ford. Lakatos István), Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962, 308 p
Külső hivatkozás http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.htm
A Wikimédia Commons tartalmaz Aeneis témájú médiaállományokat.
Pompei falfirkák az Aeneisből vett részletekkel (illetve azok parafrázisaival, paródiájával).

Tartalomjegyzék

TörténetSzerkesztés

Hatalmas művét, amelyen Vergilius tizenegy éven át dolgozott, végrendeletében elégettette volna. Augustus császárnak a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette meg a művet a tűzbevetéstől. Vergilius döntésének oka az volt, hogy úgy vélte, még mindig nem ért el az írásművészet oly magas csúcsára, hogy témáját, Aeneas (magyar fonetikus átírással Éneász) történetét méltóképp megénekelhesse. E művében – amely a viszontagságok ellenére is többé-kevésbé befejezett állapotban maradt fenn az utókor számára – nagyra törőbb célt tűzött maga elé, mint eddig bármikor: bemutatta a leendő római ereklyék megmentését Trójából, Aeneas útját Itáliába, és győzelmét mindazon hatalmak felett, amelyeknek alapítói tettének ellenszegültek.

A mű terjedelme tizenkét ének, művészien felépítve úgy egészében, mint részleteiben is. Az eposz első felében olvasható Aeneasnak, Venus fiának útja Itália felé, és rögtön az első énekben a cselekmény közepébe cseppenünk: Aeneast, már látótávolságban Itália partjaitól egy vihar visszasodorja Észak-Afrika partjaihoz. A második ének Trója pusztulásáig nyúl vissza, ahonnan Aeneas kíséretével elindul; a harmadik a Szicíliáig megtett utat írja le; a negyedik Karthágó alapítójának, Dido királynőnek nagy elterelő kísértését mutatja be, s azt, hogyan hal meg Dido, miután csábítási kísérletével kudarcot vall; az ötödik a Szicíliában töltött békés időről számol be, amely az Aeneas apja, Anchises tiszteletére rendezett játékokkal telik el. A hatodik a Cumaeből az alvilágba tett utat ábrázolja, ahol feltárul előtte leszármazottjainak jövője. A további hat énekben folynak a harcok Latiumért, azért a földért, ahol az Aneiasz által megalapított Róma erős nemzetté fog emelkedni.

Vergilius az Aeneisben azáltal érte el költészetének legmagasabb fokát, hogy még mélyebben merült el a nyelvben, mint azelőtt. Példa erre a nyolcadik ének befejező sora, amelyen Vergilius ókori kritikusai, a grammatikusok, megbotránkoztak:

sarjainak sorsát-hírét vállára felöltvén.

– Aeneis, VIII.731

Amit itt Aeneas a vállára vesz, az a pajzs, amelyet Vulcanus a leendő Róma történetéből vett képekkel díszített. A valóságban a pajzzsal történik meg az, hogy vállra emelik. Egy másik példa, a hatodik énekből, amelyben Aeneasnak és vezetőjének, a cumaei Sibyllának az alvilágba vezető útját írják le:

Ībant obscūrī sōlā sub nocte per umbram

– Aeneis, VI.268

Szó szerinti fordításban:

mentek sötéten a magányos éjszakában az árnyakon át…

 
Eneász szökése Trójából. A képet Federico Barocci festette 1598-ban. Borghese Galéria, Róma

A jelzők felcserélése (ki vagy mi volt sötét, illetve magányos) itt nem szónoki játék, hanem annak a közegnek a felhasználása, amelyben a figurák mozognak: tárgy és kifejezés egy és ugyanaz. A harmadik nagyon jó példát mutat be a második énekből, ahol Laocoon sorsát írja le Vergilius, egyetlen sor fejezi ki azt, ahogy Laocoon épp egy bika feláldozásához kezd:

a pompás
oltáron testes barmot készült bemutatni.

– Aeneis, II.202

Mi történt a bikával, miután a kígyók megtámadták Laocoont? A bikáról Vergilius nem tesz konkrét említést a mű további részében, de a Laocoon kínlódását leíró részből következtethetünk rá:

Mint sebesült bika bőg, mely rosszul kapta a taglót
s oltárától elszabadulva kirázza nyakából.

– Aeneis, II.223–224

A latin eredetiben figyelemre méltó a hangfestés a sok „u” hang által:

quālis mugitus, fugit cum saucius āram
taurus et incertam excussit ceruice secūrim

– Aeneis, II.223–224

Végezetül egy példa a Vergiliusra igen jellemző irónia, nyelvi játékosság köréből: amikor Dido királynő az Aeneas iránti szerelméről beszélve azt mondja:

Huic ūnī forsan potuī succumbere culpæ

– Aeneis, IV.19

e megoldás kétértelműségét az 'uni' névmás nemtől független volta teremti meg, amíg a királynő ki nem mondja az utolsó szót, a mondata szó szerint azt jelenti: „Ennek az egynek szívesen alája feküdnék”, amit az olvasó nem érthet másra, csak Aeneasra, akire az 'uni' mindenképpen vonatkozhat. Végső csattanóként azonban a királynő hozzáteszi: „culpae”, és így a mondata azt jelenti: „Ennek az egy bűnös csábításnak szívesen engednék”, és így már a szerelméről beszél. Mindazáltal a szórendet nem tarthatjuk véletlennek, a kicsiny megtorpanás a záró spondeus előtt ezt a szép játékot a szavakkal úgy engedi meg lefordítanunk: „Ennek az egynek (ti. a férfinak) szívesen engednék, de hát az bűn volna”. Jellemző, hogy a szakirodalomban komoly viták folytak arról, hogy vajon tényleg érthette-e így a szerző, mert tudomásunk szerint Rómában a hagyományos testhelyzetben a nő feküdt fölül.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Aeneis (irodalmi mű) témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés