Sárgagyűrűs bogáncscincér
A sárgagyűrűs bogáncscincér (Agapanthia dahli) a rovarok (Insecta) osztályába, bogarak (Coleoptera) rendjébe és cincérfélék (Cerambycidae) családjába tartozó faj. Egyike a hazai parlagfűfogyasztó rovaroknak.
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Agapanthia dahli Richter, 1821 | ||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
|
Agapanthia betulina | ||||||||||||||||||||
| Alfajok | ||||||||||||||||||||
|
A. d. calculensis | ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Sárgagyűrűs bogáncscincér témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgagyűrűs bogáncscincér témájú kategóriát. |
Elterjedése szerkesztés
A faj széles körben elterjedt, a palearktikum északnyugati területén, keleten Nyugat-Szibériáig, nyugaton Közép- és Dél-Európáig fordul elő.
Magyarországon általánosan elterjedt, gyakori.
Megjelenése szerkesztés
Imágó szerkesztés
Igen változatos megjelenésű faj. Karcsú test és hosszú csápok jellemzik, imágó hossza 12-21 mm között változik. Testének színezete fémfényű fekete, szárnyfedőit foltokba tömörült sárgás szőrzet teszi márványossá. Az előtor felső éle és a homlok sűrű sárga szőrzettel fedett. Csápízeit szürkésfehér, sűrű szőrzet teszi gyűrűssé.
Pete szerkesztés
4,5 mm hosszú, ovális, színe citromsárga és narancssárga közötti átmenetbe hajló, opálos.
Lárva szerkesztés
Lárvája 14–27 mm hosszúságú karcsú, hengeres, csontszínű, lábatlan pondró. Más cincérfajok lárváihoz képest igen mozgékony.
Báb szerkesztés
Bábja 13–22 mm hosszúságú karcsú szabadbáb.
Életmódja szerkesztés
A sárgagyűrűs bogáncscincér elsődleges tápnövényéről, az útszéli bogáncsról (Carduus acanthoides) kapta a nevét. A kifejlett egyedek leggyakrabban e növényen tartózkodnak. Rendkívül mozgékonyak, fény és meleg igényesek.
Életciklusa szerkesztés
Az imágók május végén, június elején kelnek ki, az érési táplálkozás és párzás után a tápnövény szárába helyezik petéiket, mindig a szárral párhuzamosan mélyen a tápnövény bélállományába. A petékből 1 hét után kelnek ki, a mozgékony, gyorsan fejlődő lárvák. A pondrók kezdetben a tápnövény szárában felfelé, majd lefelé haladva felélik a növény bélállományát. A táplálkozást szeptember végén, október elején befejezik, ilyenkor már a szár alsó részében, a gyökérnyak felett készülnek az áttelelésre. A lárvák között igen nagy a táplálék-konkurencia, amennyiben egy szárban több példány is él, gyakorta előfordul a kannibalizmus, illetve más élősködő fajok lárváit is felfalják. Áttelelés után április végén, május elején bábozódnak.
Tápnövényei szerkesztés
Legfőbb tápnövénye az útszéli bogáncs, de más fészkesvirágzatú növényen is megfigyelték. A napraforgó (Helianthus annus) károsításával gazdasági kárt is okozhat, azonban sok gyomnövényként ismert fészkesvirágú fajt károsítván tevékenysége hasznos is lehet. 2007-ben az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) szárában is megtalálták lárváit, így egyike azon kevés hazai fajnak, amik esetlegesen felhasználhatók a parlagfű elleni biológiai védekezésben.
Egyéb tápnövényei:
- Carduus spp.
- szamárbogáncs (Onopordum acanthium)
- sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius)
- fehér üröm (Artemisia absinthium)
- Cirsium spp.
- közönséges bojtorján (Arctium lappa)
- keszeg saláta (Lactuca serriola)
Kártétele szerkesztés
Magyarországon az 1980-as években jelentkezett először kártevőként, komoly károkat nem okoz, de az egykori Szovjetunióban és Romániában a napraforgó jelentős kártevőjeként tartják számon. Az imágók táplálkozásuk során 10–15 cm-es darabokat hámoznak le a napraforgó szárának epidermiszéről, amik később megbarnulnak. A nőstények eközben lyukakat fúrnak a napraforgó szárába és elhelyezik petéiket, amik felélik a napraforgó bélállományát. Egy szárban akár 8-10 lárva is előfordulhat, ilyen erős fertőzöttség esetén a szár eldőlhet, az enyhébb fertőzést kevéssé sínyli meg a növény, bár az olajtartalom mindenképp csökken.
Vegyszeres védekezésre a faj ellen általában nincs szükség, a napraforgóban betakarítás után végzett agrotechnikai műveletek (szárzúzás, szántás, stb.) elpusztítják a lárvákat, így ritkán jelennek meg nagy számban.
Magyarországtól keletre a sáfrányos szeklice kártevőjeként is számon tartják, de a növény magyarországi minimális vetésterülete miatt nem jelentős a kártétele.
Források szerkesztés
- Horváth Zoltán, Németh Ferenc: Újabb adatok a napraforgón károsító Agapanthia dahli Richt. (Coleoptera: Cerambycidae) biológiájához. Állattani közlemények 74. köt. 1-4. sz. 41-48. oldal
- Horváth Z. (1986): Adatok a napraforgón károsító Agapanthia dahli Richt. (Col.,. Cerambycidae) biológiájához. Növényvédelem, 22 (5): 140-141. 44.
- Jermy Tibor, Balázs Klára (szerk.): A növényvédelmi állattan kézikönyve 3. kötet, Bp., 1990 Akadémiai Kiadó
