Napraforgó (növényfaj)

növényfaj
(Napraforgó (növénynemzetség) szócikkből átirányítva)

A napraforgó (Helianthus annuus) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjában a Heliantheae nemzetségcsoport egyik legismertebb faja. Kedvelt haszonnövény, a szántóföldi növények egyike. Olajának kedvező élettani hatásai miatt gyógynövénynek számít. Ez Magyarországon a legfontosabb, a legnagyobb területen termesztett olajnövény.

Infobox info icon.svg
Napraforgó
Virága
Virága
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids II
Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales)
Család: Őszirózsafélék (Asteraceae)
Nemzetség-
csoport
:
Heliantheae
Nemzetség: Helianthus
Faj: H. annuus
Tudományos név
Helianthus annuus
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Napraforgó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Napraforgó témájú médiaállományokat és Napraforgó témájú kategóriát.

Származása, elterjedéseSzerkesztés

Észak-Amerika nyugati feléről (a pacifikus–észak-amerikai flóraterületről) származik. Az indiánok már 3000 éve termesztették. Európába 1569-ben spanyol hódítók hozták át és eleinte dísznövényként termesztették.[1] Még a 16. században átjutott Ázsiába és Afrikába is.

Kertészeti változata a dísznapraforgó (ez több faj, alfaj, illetve változat összefoglaló neve). Haszonnövénnyé azután vált, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét – ez előtt Magyarországon is dísz-, illetve szegélynövénynek ültették.

Először, olajtartalmuk miatt a 19. században, Oroszországban ültettek hatalmas napraforgómezőket.[1]

Magyarországon még a második világháború után is sokáig alapvetően takarmánynövény volt. A termékváltást a nagyobb olajtartalmú fajták, majd (1975-től) a nagyobb hozamú hibridek behozatala alapozta meg. Az 1970-es évek végétől olaja keresett exportcikké vált; termőterülete 300 000 ha fölé nőtt. Ennek eredményeként termésátlaga jelentősen emelkedett, és a '70-es évek első felére jellemző 1,2 t/ha után a '80-as–'90-es években 2,0 t/ha körül stabilizálódott. A rendszerváltás után egy bő évtizedre átmenetileg visszaesett, majd meredeken emelkedni kezdett, és 2004-ben már 2,33 t/ha-ral (Franciaország mögött) a második legnagyobb volt a világon. Termőterülete a '80-as évek közepén érte el a 350 000 ha-t, majd gyorsuló ütemben nőtt tovább – a rendszerváltás óta 300 000 és 550 000 ha (jellemzően 380 000 és 470 000 ha) között ingadozik; mélypontja 2000–2001-ben volt. Az utóbbi évek 500 000 ha fölötti területe teljes szántóföldi termőterületünk több mint 10%-a.

Megjelenése, felépítéseSzerkesztés

1–3 m magasra növő, el nem ágazó szárú, kórós lágyszárú. Szára dudvás, belül szivacsos; érés közben durva, érdes felületű, fásodott kóróvá alakul. A régebben termesztett tájfajták magasabbak (2,5–3,2 m), száruk időnként elágazó, többtányéros. Nagyüzemi termesztésre csak az alacsony vagy középmagas (1–2 m), bókoló, és el nem ágazó, egytányérú fajták alkalmasak.

Gyökérzete fejlett. A mélyre hatoló főgyökérből dúsan fejlődő oldalgyökerei 60–70 cm mélységig átszövik talajt. Ezeket a sűrűn növő, fehér gyökereket „esőgyökereknek” is nevezik, mert tömegesen akkor fejlődnek ki, ha a napraforgó sok csapadékot kap. Ennek hiányában a vizet a mélyebbre nyúló és ugyancsak nagy szívóerejű gyökereivel veszi fel.

Nagy, szív alakú, serteszőröktől érdes, mellékeres levelei szórtan állnak, nyéllel kapcsolódnak a szárhoz.

Fészekvirágzatának (fészek, tányér) peremén fészekpikkelyek találhatók. A tányér szélén vannak a rovarok csalogatására szolgáló, sárga, nyelves virágok. A tányér közepe felé haladva, szabályos körökben helyezkednek el a hímnős csöves virágok, amelyekben a porzók előbb érnek, mint a bibe. Ezért a napraforgókat kölcsönös beporzással, rovarok termékenyítik meg. A virágzat átmérője eléri a 40 cm-t is, virágzási ideje július és szeptember között van.[1]

Termése a fajtától függő színű és méretű, egymagvú kaszat.

Életmódja, termőhelyeSzerkesztés

Egyéves, meleg- és fényigényes, nem fagytűrő. A szárazságot meglehetősen jól tűri, de nagy termésekhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Növekedése kezdetén teljes vízigényének kevesebb mint ötödével beéri, a tányérkezdemény kialakulásától a virágzás idejéig ez 40–45%-ra emelkedik, az olajképződéskor pedig néhány százaléknyit csökken. Ha ezek az időszakok csapadékhiányosak, a magokban kevesebb lesz az olaj.

Szinte bármilyen talajon megél, de hozama a rosszabb termőhelyeken lényegesen kisebb. Magyarországon a kezdeti alacsony termésátlagok fő oka az volt, hogy a napraforgót az igénytelen növények közé sorolták, és nagyobbrészt csak gyengébb talajokon termesztették – eleinte utak, kukorica- és burgonyatáblák szélén vetettek egy-két sort, később a más szántóföldi növények termesztésére alkalmatlan területeket hasznosították vele. A talajok nyers tápanyagát és vízkészletét jól hasznosítja. Megfelelő termőhelyen rendkívül nagy tápanyagigényű növény, amely valósággal „kirabolja a talajt”. Fajlagos tápanyagigénye 100 kg főtermésre számítva:

  • 4,1 kg N,
  • 3 kg P2O5,
  • 7 kg K2O;

– ez összesen 14,1 kg vegyes NPK hatóanyag; a tápanyagok aránya 1:0,7:1,7. A túlzott nitrogénbőség fölerősíti a gombakártevőket és rontja az olajképződést.

Egy-egy területre csak 5-6 évenként vethető, különben kártevői felszaporodnak.

KórokozóiSzerkesztés

  • szklerotínia (Sclerotinia sclerotiorum) – fehérpenészes szár- és tányérrothadás;
  • botritisz (Botrytis cinerea) – szürkepenészes szár- és tányérrothadás;
  • diaporte (Diaporthe helianthi) – diaportés betegség (szárfoltosság és korhadás);

FelhasználásaSzerkesztés

Magjának bele vitaminokat (B1, B2), nikotinsavat, foszfort, vasat, káliumot, növényi zsírokat és sok fehérjét tartalmaz.

A napraforgószirmokból készített teában lévő összetevők bizonyítottan vízhajtó, lázcsökkentő és sebgyógyító hatásúak.[1]

A magbél (szotyola vagy makuka) nyersen, olajban sütve, vagy szárazon pirítva is ehető. A nyers mag csíráztatva és salátákba, szendvicsek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen salátákba teszik, párolva zöldségként ehető. Értékes, sütésre is alkalmas olaj sajtolható belőle.

A napraforgóolajat eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban használták, étkezési célokra csak a 19. század eleje óta veszik igénybe, de eleinte igen korlátozottan. A 20. század elején az olaj többségéből szappant főztek vagy festéket gyártottak, élelmezési felhasználása az 1940-es években vált tömegessé. Korunkban nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az olaj előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják.

Nemcsak fontos olajnövény, de értékes zöldtakarmány is. A másodnövényként sűrűn vetett napraforgó a legbiztosabb zöldtrágyanövény az ország bármely területén.

TermesztéseSzerkesztés

Legnagyobb napraforgómag-termelők
2021
(Számok millió tonnában)
1.   Ukrajna 16,3
2.   Oroszország 15,6
3.   Argentína 3,4
4.   Kína 2,8
5.   Románia 2,8
6.   Törökország 2,4
7.   Bulgária 2
8.   Franciaország 1,9
9.   Magyarország 1,7
10.   Tanzánia 1,1
..
Föld összesen 59
Forrás: FAO[2]

A napraforgó az egyik legfontosabb és legelterjedtebb olajnövény a világon. 2021-ben a napraforgót több mint 70 országban termesztették, és az éves termés mennyisége meghaladta az 59 millió tonnát.

A világ legnagyobb napraforgómag termelői közé tartozik Ukrajna, Oroszország, Argentína, Kína és Románia. Ezek az országok a 2021-es termelésük alapján az első öt helyen álltak. 2021-ben Ukrajna és Oroszország az éves termés több mint felét (54%) adták a világ napraforgómag termelésének.

A napraforgómagból sajtolt napraforgóolajat széles körben felhasználják élelmiszerként, valamint állati takarmánynak és bioüzemanyagként is. Az utóbbi években az amerikai és az európai termelők egyre inkább versenyeznek a fejlődő országokból származó olcsóbb napraforgómagokkal, és az olaj ára is gyakran ingadozik a globális piacokon.

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 121. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  2. http://www.fao.org/faostat/en/#data/QC%7Cpublisher=United Nations, Food and Agriculture Organization, Statistics Division (FAOSTAT)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés