Főmenü megnyitása

Aktív intézkedések

Titkosszolgálati tevékenység

Az aktív intézkedések (oroszul: Активные мероприятия; angolul: Active measures) a titkosszolgálatnak az idegen államok kormányzatának és társadalmának befolyásolására irányuló, kezdeményező jellegű tevékenysége, megkülönböztetve a szűkebben vett hírszerzéstől, ami információk megszerzését célozza, és így passzívnak tekinthető. Az aktív intézkedések a hírszerzés egész történetének részét alkották és a ma működő nagy titkosszolgálatok is széles körben alkalmazzák azokat, eltérően attól a nyugati propagandában kialakított képtől, miszerint ez a szovjet hírszerzés, konkrétan a KGB találmánya és egyedül általa alkalmazott eszköze lett volna. Ennek ellenére a kifejezés a nemzetközi szóhasználatban elsősorban a hidegháború alatti szovjet hírszerző tevékenységhez kötődik.[1]

Terminológiai kérdésekSzerkesztés

Az „aktív intézkedések” kifejezése a szovjet titkosszolgálatok gyakorlatában alakult ki egyfajta fedőnévként az egyébként a titkosszolgálatok által széles körben alkalmazott tevékenységre. A Nyugatra átállt volt szovjet hírszerzők ismertették – az őket befogadó nyugati titkosszolgálatok aktív támogatásával – ezt a gyakorlatot a közvélemény számára, ekkor vált közkeletűvé az angol fordítása (active measures) és így alakult ki az a kép, hogy itt egyfajta kizárólagos szovjet gyakorlatról van szó. A kifejezés és a gyakorlati tevékenység modern amerikai megfelelője a covert operation (kb. „álcázott művelet”). A titkosszolgálatok azonban, éppen tevékenységük titkainak megőrzése érdekében és ebből következően, a különböző országokban sajátos nyelvezetet alakítottak ki, amelyekben a kifejezések egymással pontosan nem feleltethetők meg, csakúgy, ahogy szervezeti felépítésük is gyakran lényegesen különbözik egymástól, annak ellenére, hogy tartalmilag lényegében azonos feladatokat látnak el.

TörténeteSzerkesztés

A hírszerzés ősi mesterségének története a kezdetektől bővelkedik olyan példákban, amikor az ellenfél soraiba bejutott ügynökök feladata nem csak hírek, információk szerzése, hanem az ellenséges állam döntéshozatalának befolyásolása is volt. Már Szun-ce is megemlíti a kémek különböző fajtái között a belső kémet, akinek értelemszerűen ilyen feladatai is lehettek.[2]

Az ókori Kelet kisebb-nagyobb államai közötti küzdelmekben csakúgy, mint például a középkori Itália városállamaiban gyakori volt a palotaforradalmak szítása egymás hatalmi központjaiban, vagy a rémhírek terjesztése (konspiráció) az ostromlott várak védői között, amik modern kifejezéssel aktív intézkedéseknek számítanak.

Klasszikus példája az aktív intézkedéseknek a második világháborúban az angolszász szövetségesek által kidolgozott és végrehajtott bonyolult művelet-sorozat, az Operation Fortitude(en), amire a normandiai partraszállást megelőzően került sor a németek félrevezetése érdekében.

Az aktív intézkedések addig példátlan méretű és állandósult használatára a hidegháború idején került sor a „kommunista országok” és a „szabad világ” között, vagy keleti szóhasználattal a „szocialista tábor” és az „imperialista országok” között. A két fő ellenfél természetesen a Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve e két állam külföldi titkosszolgálatai voltak, de a kisebb szövetséges országok hírszerző szolgálatai is részt vállaltak ebben a tevékenységben.

A CIA által irányított Szabad Európa Rádió nagy szerepet vállalat a kommunista diktatúrák elleni harcban, tevékenysége a pszichológia hadviselés mellett sok szempontból érinti az aktív intézkedések területét is.

A nyugati titkosszolgálatok ugyancsak a pszichológiai hadviselés keretében végrehajtott aktív intézkedésként az ötvenes évek első felében tömegével bocsátottak fel kém-léggömböket(en) főleg Csehszlovákia és Magyarország fölé ellenállásra, felkelésre biztató, részletesen kidolgozott propaganda-anyagokkal.

A szovjet részről a KGB és a GRU által végrehajtott legfontosabb ilyen tevékenység a nyugati országokban spontán létező békepárti társadalmi szervezetek tevékenységének támogatása, ösztönzése, illetve időnként ilyen szervezetek létrehozása is. (A nyugati országok kommunista pártjainak felhasználása titkosszolgálati célokra a még a két világháború között szerzett tapasztalatok szerint erősen kontraproduktív volt, ezért azt idővel szigorúan megtiltották.)

Kennedy meggyilkolását mindkét fél igyekezett a saját céljaira felhasználni. A KGB – természetesen közvetítők révén – olyan információkat terjesztett, amelyek H. L. Hunt, erősen jobboldali amerikai olajmágnás bűnösségét bizonyították volna, míg az Egyesült Államok részéről Lee Harvey Oswald kubai és szovjet kapcsolatait domborították ki.[3]

1983-ban a szovjet titkosszolgálatok kezdték terjeszteni azt az elméletet, hogy az AIDS-vírus amerikai laboratóriumokban született a biológiai fegyverek kikísérletezésére irányuló munka során és onnan véletlenül szabadult el. A művelet „sikeres” volt, ez a felvetés sokáig, világszerte divatos összeesküvés-elméletté vált.[4]

JegyzetekSzerkesztés

  1. R. C. S. Trahair: Encyclopedia of Cold War espionage, spies, and secret operations, Greenwood Publishing Group, 2004, ISBN 978-0-313-31955-6 (angolul, 391. o.)
  2. http://mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm
  3. R. C. S. Trahair: Encyclopedia of Cold War espionage, spies, and secret operations, Greenwood Publishing Group, 2004, ISBN 978-0-313-31955-6 (angolul) 148-149 o.)
  4. E. Geißler, „AIDS und seine Erreger – ein Gespinst von Hypothesen, Erkenntnissen und Verschwörungstheorien“. In: Andreas Anton, Michael Schetsche und Michael Walter: Konspiration, Soziologie des Verschwörungsdenkens. Springer VS, Wiesbaden 2013, 113-137.Geissler E. and Robert H. Sprinkle: “Disinformation squared. Was the HIV-from-Fort-Detrick myth a Stasi success?“ Politics and the Life Sciences 32/2, 2013, im Druck.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés