Alekszej Jermolajevics Evert

orosz cári tábornok
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2019. október 15.

Alekszej Jermolajevics Evert (oroszul: Алексей Ермолаевич Эверт; Vereja, Orosz Birodalom, 1857. március 4.Szovjetunió, 1926. május 10.[1]) orosz cári tábornok az első világháborúban, leginkább a Bruszilov-offenzívában játszott szerepéről ismert.[2]

Alekszej Jermolajevics Evert
Született1857. március 4.
Vereja
Meghalt1926. május 10. (69 évesen)
Szovjetunió
SírhelyMozhaysk
Állampolgársága
Nemzetiségeorosz
Rendfokozatatábornok
Csatáielső világháború
Kitüntetései
  • Knight of the Order of St. Alexander Nevsky
  • Order of Saint Anna, 1st class
  • Order of Saint Anna, 2nd class
  • Order of Saint Anna, 3rd class
  • Order of Saint Anna, 4th class
  • Fehér Sas-rend
  • Order of Saint Stanislaus, 1st class with swords
  • Order of Saint Stanislaus, 2nd class with swords
  • Szent Vlagyimir-rend 4. fokozata
  • Order of Saint Stanislaus (House of Romanov)
  • Szent Vlagyimir-rend 3. fokozata
  • Order of St. Vladimir, 2nd class
  • Gold Sword for Bravery
  • Order of St. George, 3rd class
  • Order of St. George, 4th class
  • a francia Becsületrend főtisztje
  • Croix de guerre 1914–1918
  • Knight Commander of the Order of the Bath
  • Felkelő Nap érdemrend
  • Szent Mihály és Szent György rend nagykeresztje
  • Románia Csillaga érdemrend nagykeresztje
  • Cross "Danube Crossing"
  • Order of the Star of Karađorđe
SzüleiErmolai Evert
IskoláiGeneral Staff Academy

1876-ban lépett be a hadseregbe, miután végzett a Sándor Katonai Iskolában. 1882-ben végzett a Vezérkari Akadémián, majd a 3. gyaloghadosztály (1882–1886), a Varsói Katonai Körzet (1888–1893), valamint a 11., 4. és 5. hadtest törzsében szolgált. Az orosz–japán háború alatt az 1. mandzsúriai hadsereg törzsfőnöke volt. 1908-tól a 13. hadtest parancsnoka volt, 1912-től pedig az Irkutszki Katonai Körzeté.

Az első világháború kitörésekor, 1914 szeptemberében a Galíciában tevékenykedő 4. orosz hadsereg parancsnokává nevezték ki Anton Salza helyére. 1915 augusztusában előléptették a Nyugati Front parancsnokává.

1916 márciusában ő vezette a sikertelen offenzívát a Narocs-tónál (ma Naracs-tó), amelynek az lett volna a célja, hogy enyhítse a Verdunnél a nyugati szövetségesekre nehezedő nyomást. A támadás során az oroszok több mint százezer főt veszítettek, 12 000 katona a mocsárvidéken fagyott meg elevenen. A kudarc megtépázta parancsnoki hírnevét, így nem akart újabb offenzívában részt venni.

Április 14-én II. Miklós értekezletet tartott hadseregcsoport-parancsnokaival, amelyen megállapodtak, hogy nyáron nagy támadást indítanak északon, Mologyecsno mellett. A fő csapást a terv szerint Evert hadseregcsoportja méri, Kuropatkin Északnyugati Frontja pedig befelé fordul, és támogatja Evertet. A két parancsnok azonban csak kelletlenül egyezett bele a tervbe, annak ellenére, hogy Alekszej Bruszilov (Délnyugati Front) önként vállalta, hogy korábban a nyáron elterelő hadműveletet indít távolabb délen.

Május végén Bruszilov offenzíváját június 4-re, Evertét június 14-re tűzték ki. A Bruszilov-offenzíva sikeres megindulása után azonban a rossz időjárásra és a felkészületlenségre hivatkozva legalább négy napi halasztást kért, majd engedélyt kapott, hogy máshol, Baranavicsi mellett készítse elő az offenzívát, ami további késéshez vezetett. Amikor végül megindult a támadás, a németek gyorsan megállították. Bruszilov korai sikerei után attól tartott, hogy ha nem sikerül hasonló eredményeket elérnie, az újabb kudarc a leváltásához vezetne, ezért mondvacsinált indokokkal húzta az időt, hogy ne kelljen támadást indítania, és nem használta ki a lehetőséget. Parancsnoki beosztását szánalmas teljesítménye ellenére egészen a februári forradalomig megtarthatta.

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexei Evert című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Hivatkozások

szerkesztés
  1. Archivált másolat. [2012. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 25.)
  2. Morrow, John Howard. The Great War: An Imperial History. Routledge, 136. o. (2003). ISBN 0-415-20439-9. Hozzáférés ideje: 2008. május 8. 

Külső hivatkozások

szerkesztés