Antimonit
Az antimonit (stibnit, elavult neve: piskolt vagy piskolc[1]) az antimon fontos érce, rombos kristályrendszerű szulfidásvány, a tetraedrit csoport ásványegyüttesébe tartozik. Rombos rendszerben kristályosodik. Leggyakoribb kristályalakja a hosszú prizma, gyakran hullámosan hajlott kristályok, sugaras tűs halmazok vagy finom tűk alkotta szövedékek.
Kémiai és fizikai tulajdonságai szerkesztés
- Képlete: Sb2S3
- Kristályalak: rombos-oszlopos.
- Sűrűsége: 4,6-4,7 g/cm³.
- Keménysége: 2,0 (a Mohs-féle keménységi skálán).
- Hasadása: az oszlopok mentén jól hasítható. Törési felületén keresztirányú sávozottság.
- Színe: ólomszürke, friss felülete enyhén zöldes árnyalatú.
- Fénye: fémes.
- Átlátszósága: opak.
- Pora: ólomszürke, eldörzsölve vörös.
- Elméleti antimontartalma: 71,4%.
Keletkezése szerkesztés
Magmás eredetű hidrotermás folyamatokban keletkezik. Hasonló ásványok: bizmutin, piroluzit. Kísérő ásványok: galenit, bizmutin, cinnabarit, pirit, arany, barit, kvarc.
Előfordulása szerkesztés
Hidrotermás keletkezésű érctelepek előfordulásaiban található. Nagyobb előfordulásai találhatók Japánban, Kínában, Borneó területén, Romániában (Kapnikbányán), Szlovákiában (Selmecbányán), Olaszországban Siena környékén, Franciaországban, Peruban, Mexikóban, Bolíviában, az Egyesült Államokban Kaliforniában.
Előfordulásai Magyarországon szerkesztés
A Börzsöny hegységben ritkaságként, Fertőrákoson, Gyöngyösorosziban kalcitba és kaolinba ágyazva, Mátraszentimrén kvarccal és pirittel közös telérben, Parádsasváron dácittufa repedéseiben, Telkibányán markazittal és szfalerittel, a Velencei-hegységben pedig galenittal közösen.
Különös tulajdonsága szerkesztés
Elektromosan nem vezető.
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Bognár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó. 1987.
- Koch Sándor: Magyarország ásványai. Akadémiai Kiadó. 1985.
- J.Arem: Rock and Minerals. Toronto. 1974