Bokodi Béla

(1933–) magyar újságíró, televíziós szerkesztő, riporter, író

Bokodi Béla (Kispest, 1933. november 7. –) magyar újságíró, televíziós szerkesztő, riporter, író.

Bokodi Béla
Született1933november 7. (90 éves)
Kispest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • szerkesztő, riporter
  • újságíró
IskoláiMÚOSZ Újságíró Iskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

A Vörös Csillag Traktorgyárban kezdett dolgozni, mint lakatos. Itt ismerkedett meg az újságírással, később a gyár üzemi lapjához került, amelynek egy évig a szerkesztője is volt. Közben a sorkatonai szolgálatát a légierőnél, mint ejtőernyős töltötte, a Győztes sas című művével ekkor irodalmi díjat nyert, ez eldöntötte későbbi pályáját. 1962-ben került a Magyar Televízióhoz, TV Híradó szerkesztőségéhez, szerkesztő-riporternek. Vecsei Marietta operatőrrel sok évig készítették együtt a tudósításokat és dokumentumfilmeket. Nyomon követték a budapesti metróhálózat építésének évtizedeit. 1967-ben 30 napot töltött a Szemlő-hegyi-barlangban a föld alatt, barlangászok társaságában egy egészségügyi és táplálkozástudományi kísérlet keretében. Erről riportfilmet is késztett. 1968-ban az algyői gázkitörés és a mentési munkálatok alatt a helyszínen dolgozott, a napi tudósítások mellett dokumentumfilmet is készített az eseményről. 1971-ben, Salgótarjánban forgatott riportot A HÉT című műsor részére Balázs János cigány, naiv festőről, valamint Fock Jenő miniszterelnök finnországi látogatásáról és Losonczi Pál kongói tárgyalásairól is ő tudósított. Egy Scania-expedícióval eljutott az Északi sarkkörig. 1985-től Urbán Lajos Közlekedési és postaügyi miniszter hívására elvállalta a minisztérium sajtófőnöki beosztását. 1989-ben a MÁV sajtófőnöke lett.

Nyugdíjba vonulása után több könyvet írt. Köztük arról az útjáról, amikor keresztül kerékpározták Ausztrália sivatagjait Mészáros Jánossal. Évekig az újságíró labdarúgó válogatott tagja volt, azokban az években a SZÚR (Színészek és újságírók) mérkőzéseken 70-80 ezer néző szurkolt nekik.

MÚOSZ tag.

Egyik könyvében így írt magáról:

„Magaménak érzem a mondást, nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet”

.

Róla írták: „humora életet ment".

  • Bokodi Béla: 30 nap a föld alatt (Sport Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1967)
  • Bokodi Béla–eM. Soós György: Kerékpárral négy sivatagon át... (Dinasztia Kiadó, Budapest 1995)
  • Bokodi Béla–Szabó Attila–Szipola Antal–eM Soós György: Kenguruk, koalák, emuk és mi... (S. O. N. Ügynökség, 1995)
  • Bokodi Béla: Eisenbahn nostalgie in Ungarn (HungariaSport kiadó)
  • Bokodi Béla: Legendás szigetek, legendás történetek (Dinasztia Kiadó, Budapest 1996)

Publikációiból

szerkesztés
  • Brigádpanoráma (Táncsics Könyvkiadó, 1975)
  • Metró '76 (Lapkiadó Vállalat, 1976)
  • Metró '78 (Lapkiadó Vállalat, 1978)
  • KÉV Metró

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Miskolci Televíziós Fesztivál – Híradó kategória díja (1968)
  • Miskolci Televíziós Fesztivál – Híradó kategória díja (1969)

Filmográfiája

szerkesztés
  • 30 nap a föld alatt (1967) operatőr: Bokodi Béla, Schóber Róbert
  • Algyői fáklya (1968) operatőr: Vecsei Marietta
  • A barátság kék országútján (1968) operatőr: Vecsei Marietta
  • Dr. Huszár Teréz (1970) operatőr: Vecsei Marietta
  • Dunától a Kongó folyóig (1971) operatőr: Vecsei Marietta
  • Újabb évtizedek küszöbén (1974) operatőr: Vecsei Marietta
  • Vasút a város alatt (1976) operatőr: Vecsei Marietta
  • Vasút a város alatt (1979) operatőr: Vecsei Marietta
  • A tönk meg a széle (1984)
  • Falfúró (1986)