Főmenü megnyitása

Boldizsár Iván (született Bettelheim Iván, később Bethlen Iván, 1934-től Boldizsár Iván) (Budapest, 1912. október 30.Budapest, 1988. december 22.) magyar író, újságíró. Fiai Boldizsár Gábor tanár, köztisztviselő és Boldizsár Miklós drámaíró. Lánya Boldizsár Anna.

Boldizsár Iván
Az 1974-es Körkép antológiában megjelent portréja
Az 1974-es Körkép antológiában megjelent portréja
Született 1912. október 30.[1]
Budapest
Elhunyt 1988. december 22. (76 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Tisztség
Sírhely Farkasréti temető

A Wikimédia Commons tartalmaz Boldizsár Iván témájú médiaállományokat.

Forrásértékű történelmi és kulturális újságokat, folyóiratokat szerkesztett. A Dániáról szóló 1940-ben megjelent faluszociológiai könyve híressé vált.

Tartalomjegyzék

Élete, munkásságaSzerkesztés

Fiatalkora, munkássága a második világháború előttSzerkesztés

Fiatalon részt vett a Nyugat harmadik nemzedéke lapalapítási kísérleteiben. Bethlen Iván néven versei jelentek meg, ám egyre intenzívebben érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, így hamar eltávolodott nemzedéktársai esztétikai elveitől.

Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben korábban felvett Bethlen nevet Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre politikai, Szabó Zoltán (1912-1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál.

Második világháború, Don-kanyar, szökés, átállásSzerkesztés

1940-ben (a második bécsi döntés idején) gyors póttartalékosi kiképzés után tizedesként alakulatában előbb az erdélyi bevonulásban vett részt. 1942-ben a 2. magyar hadsereggel vonult a Don-kanyarhoz. Harcoló alakulatban nem vett részt, a doni frontvonalban harcoló magyar csapatok mögött 8 km-re, az ellátó osztály (élelmiszer, ruházati) raktárát felügyelte őrmester („hadapród”) beosztásban. Ennek köszönhetően alakulatából a harcolók súlyos emberáldozataihoz képest sokkal többen (10 emberből 8) túlélték a doni harcokat és visszavonulást, melynek nagy részét ellátós tisztként gépkocsival tette meg. A visszavonulás során egy égő katonai kórházból társaival 27 magyar sebesültet mentett ki. A visszavonulás vége felé flekktífuszban megbetegedett, előbb helyben, katonai kórházban kezelték, majd tiszti vonattal szállították egy magyarországi kórházba (Esztergom) lábadozni. Alakulatához történő visszabocsátását meg nem várva megszökött a kórházból a további katonai szolgálat elől, Budapesten félillegalitásban, bujkálva várta be a szovjet csapatok megérkezését,[2] bízva baloldali kapcsolataiban. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága nevű szervezetben is részt vett, amelynek egyik gyűlésén 1944. november 22-én tartóztatta le a Nemzeti Számonkérés Szervezete Katonai alosztálya többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Kiss János altábornaggyal és Tartsay Vilmossal együtt.

1945 utáni közéleti tevékenységeSzerkesztés

Magyarországon 1945-től az ország tényleges politikai irányítását azonnal a szovjet megszálló erők vették a kezükbe, a velük kollaboráló magyar kommunistákat fokozatosan helyzetbe hozták a hatalomban, a kezdetben koalíciós partnerként működni engedett Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt gyors visszaszorítása mellett. Boldizsár Iván, a háború előtti baloldali, paraszt- és szegénypárti közírói munkásságának és kapcsolatainak köszönhetően gyorsan utat talált a szovjetek által kontrollált új „baloldali” hatalmi elitbe.

Az 1945–48-as „koalíciós években” a Nemzeti Parasztpárt képviselőjeként kezdte, ám a gyakorlatban jól együttműködőnek bizonyult az oroszok védelmét maguk mögött tudó kommunistákkal. Olyannyira, hogy az 1946-os, a világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon „baloldali újságíróként” a magyar kormányküldöttség propagandaszolgálatának vezetője volt, mint a Nemzeti Parasztpárt képviselője. Egyes források szerint valójában a kommunisták beépített bizalmasa volt, aki a szovjetek informátoraként naponta jelentett a párizsi szovjet nagykövetségen a magyar küldöttség belső információiról.[3] A küldöttségnek tagjai voltak ugyan parasztpárti és kisgazdapárti képviselők is (vezetője az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc), a gyakorlati vezetés azonban már ekkor a szovjet tárgyalófél kádereinek számító kommunisták és bizalmasaik (pl. Gerő Ernő) kezében volt, akik külön háttéregyeztetéseket folytattak a szovjet döntéshozókkal.

A kitelepítések idején, 1951-ben a kitelepített Kornis Gyula filozófus budai villájába költözhetett, ami a kommunista hatalommal való bizalmi együttműködését jelzi.[4] 1947-től külügyi államtitkárként tevékenykedett, és innentől az 50-es évek rákosista diktatúráját vezető elit tagja. Az 50-es években részt vett a személyi kultusz propagandájában a Magyar Nemzet szerkesztőjeként és újságíróként Rákosit és a személyi kultuszt támogató cikkeket írt.

A Sztálin halála után, 1953-tól felerősödő reformista hullám a magyar vezetésben is összezilálta az erőviszonyokat, Nagy Imre átmeneti megerősödésével és Rákosi pozíciójának meggyengülésével. Ortutay Gyula naplójában 1953 kényes személyi csatáiról emlékezve azt írja: „Boldizsár Iván képviselő, államtitkár, többszörös főszerkesztő igyekszik vissza Rákosi kebelére, mert fél, hogy túlexponálta magát a Nagy Imre-vonal mellett.”[5]

1945 utáni újságírói, írói munkásságaSzerkesztés

A háború végén a Szabad Szót (1945-1946) és az Új Magyarországot[6] (1945–1948) szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a Duna völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.

1951–55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.

A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) c. lapokat szerkesztette, de szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[7] Fordított angolból, németből, franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket, cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát, filmforgatókönyveket is írt.

A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját, türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt. Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat gesztusa lett.

Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán Kata szociofotóit.”[8]

1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945–1948) is körülvette, ahol a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a nyomdászok voltak.[9]

A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News - Neueste Nachrichten. A második világháború utáni évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.

Kötetei (válogatás)Szerkesztés

  • Móricz Zsigmond–Boldizsár Iván: Tiborc. Kálmán Kata fényképei; Cserépfalvi, Bp., 1938 (Szolgálat és Írás Munkatársaságának könyvei)
  • A gazdag parasztok országa;[10] Franklin, Bp., 1940
  • Nagy idők kis lexikonja; Franklin, Bp., 1941 (Magyar könyvek)
  • Megbűnhődte már e nép... Röpirat a magyar békéről és közös hazánkról, a Dunavölgyéről; Új Magyarország, Bp., 1946 (Az Új Magyarország röpiratai)
  • A másik Magyarország. A magyar ellenállási mozgalom története; Antiqua Ny., Bp., 1946 (Az Új Magyarország röpiratai) – angolul, franciául is
  • Fortocska : naplójegyzetek. Budapest : Cserépfalvi, 1948.
  • Téli párbaj : kisregény. Budapest : Athenaeum, 1949.
  • Magyarországi napló. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951.
  • Összeesküvés a magyar nép ellen.[11] Budapest : Szikra, 1952 (angolul, franciául, németül, oroszul is)
  • A toll fegyverével : cikkek, Budapest : Művelt Nép, 1952.
  • A béke hangja. A nemzetközi békeharc válogatott írásai; összeáll., bev. Boldizsár Iván; Művelt Nép, Bp., 1952
  • Oradour vádol : politikai publicisztika. Budapest : Országos Béketanács, 1953.
  • Békeharcos írások a sajtóban; Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Bp., 1954 (Újságírók szakmai előadásai és vitái)
  • A reménység üzenete; Művelt Nép, Bp., 1954
  • Reggeltől reggelig : regény. Ill. Bozóky Mária. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1955.
  • Tiborc új arca. Kálmán Kata fényképei; bev. Móricz Zsigmond, Móricz Virág, magyarázatok Boldizsár Iván; Művelt Nép, Bp., 1955
  • Magyarország. Útikönyv; szerk. Boldizsár Iván; Közlöny–Közdok, Bp., 1955 (angolul, franciául, németül, oroszul, szlovákul is)
  • Balatoni kaland : elbeszélések. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1956.
  • Éjfélkor : filmforgatókönyv. Társszerzők: Révész György, Bánk László. Budapest : Hunnia Filmstúdió, 1957.
  • Halálos felhők; Egyetemi Ny., Bp., 1957 (Mi van a nagyvilágban? Az Országos Béketanács külpolitikai füzetei)
  • Születésnap. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1959
  • Az éjszaka végén. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1962
  • Rokonok és idegenek. Franciaországi napló; Gondolat, Bp., 1963
  • Hongrie. Budapest : Corvina, 1964.
  • Zsiráffal Angliában. Útinapló; Magvető, Bp., 1965
  • Királyalma; Szépirodalmi, Bp., 1967
  • Az angyal lába; Szépirodalmi, Bp., 1969
  • A filozófus oroszlán. Esszék; Szépirodalmi, Bp., 1971
  • New York percről percre. Útinapló; Magvető, Bp., 1971
  • Halálaim; Szépirodalmi, Bp., 1974
  • A szárnyas ló; Szépirodalmi, Bp., 1975
 
Boldizsár Iván sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-62.
  • A félelem iskolája. Elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1977
  • Szépecske haza; Kozmosz Könyvek, Bp., 1978
  • A sétáló szobor; Szépirodalmi, Bp., 1978
  • Örökké élni. Elbeszélések; Magvető–Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1979
  • Tündér Viola és a bábuk; ill. Würtz Ádám; Móra, Bp., 1981
  • Don-Buda-Párizs. Visszaemlékezések; Magvető, Bp., 1982 (Tények és tanúk) ISSN 0324-797X
  • A korona napja. Cikkek, vázlatok; Szépirodalmi, Bp., 1983
  • Szülőföldünk, Európa; Szépirodalmi, Bp., 1985
  • Keser-édes. Elbeszélések, visszaemlékezések; Magvető, Bp., 1987
  • Miféle önéletrajz?; Helikon, Bp., 1987
  • Az ellentétek párbeszéde. Bécsi vita az európai kulturális örökségről; vitavezető Boldizsár Iván, François Bondy, magyar kiad. szerk. Boldizsár Iván; MTI, Bp., 1987
  • A lebegők; Magvető, Bp., 1989

FilmforgatókönyveiSzerkesztés

Társasági tagságSzerkesztés

  • a Magyar PEN Club elnöke (1970–)
  • az Országos Béketanács elnökhelyettese (1972–)
  • a Nemzetközi PEN Club elnöke (1984–)

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • A Magyar Szabadságrend ezüst fokozata (1947)
  • Munka Érdemrend (1955)
  • Rózsa Ferenc-díj (1967)
  • A Munka Érdemrend arany fokozata (1969, 1972, 1979)
  • József Attila-díj (1970)
  • Állami Díj II. fokozat (1975) – irodalmi-publicisztikai tevékenységéért, a magyar kultúra belföldi és külföldi terjesztéséért
  • A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1981)
  • A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1982)
  • Az Év Könyve Jutalom (1992)

EmlékezeteSzerkesztés

  • Alakja felbukkan Kondor Vilmos magyar író Budapest romokban című bűnügyi regényében, mint az oknyomozó újságíróként dolgozó főhős főszerkesztője.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. Boldizsár Iván visszaemlékezése, Sára Sándor: Krónika, dokumentumfilm, 7. rész
  3. Haas György: „Igazságot Magyarországnak” sorozat / A békekonferencia árnyékában Archiválva 2013. július 6-i dátummal az Archive.is-en
  4. Ungvári Tamás: Elvtárs és spicli jár a csöndben, önéletrajzi esszé
  5. Ortutay Gyula: Napló 1. [1938–1954] Kiadta az Alexandra
  6. Új Magyarország : A világpolitika és a magyar szellemi élet hetilapja.
  7. Boldizsár Iván: Harmincnyolc év. Kossuth Nyomda Üzemi Híradó, 1970. aug. 4. 15. p.
  8. Tiborc / Kálmán Kata fényképei / Móricz Zsigmond és Boldizsár Iván írása. Budapest : Cserépfalvi, 1937. (Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei; 3.)
  9. Kossuth Nyomda Üzemi Híradója i.m.
  10. Dániáról szól.
  11. Szervezkedés a kommunista rendszer ellen Magyarországon, politikai perek, 1945-1951.
  12. Filmtörténet online. [2009. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)

ForrásokSzerkesztés

  • N. Pataki Mária: A Kossuth Nyomda története. Lektorálta Timkó György. Budapest, Kossuth, 1984. Boldizsár Iván lásd 178-180. p.
  • Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 255. o. ISBN 963-05-6805-5  
  • A magyar irodalom története 1945-1975 III./1-2 Szerk: Béládi Miklós, Bodnár György, Sőtér István, Szabolcsi Miklós, Akadémiai kiadó, Budapest, 1990 [1]

További információkSzerkesztés