Boskovics Jenő

(1928–2010) magyar sportújságíró

Boskovics Jenő (Budapest, 1928. október 9. – Budapest, 2010. április 23.) aranytollas sportújságíró, a Magyar Távirati Iroda Örökös tudósítója, a Magyar Sportújságírók Szövetségének Örökös tiszteletbeli főtitkára.

Boskovics Jenő
Született1928. október 9.
Budapest
Elhunyt2010. április 23. (81 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1928-ban egy szegény zuglói családba született, három testvér között az elsőként. Kereskedelmi iskolát végzett. Reményteljesen induló labdarúgó-pályafutását egy sérülés tette túl korán befejezetté. Később gyerekkori jó barátja, Hoffer József hatására és támogatásával lépett a sportújságírás útjára. 1952-ben lett az MTI sportszerkesztőségének a tagja, ahol 35 éven át, egészen 1987-ig dolgozott.

A Labdarúgás című folyóirat 1958-as indulásától annak állandó szerzője volt. Hosszú éveken át a Magyar Rádió sportriportereként is tevékenykedett.

1980-tól egészen 2010-es haláláig főszerkesztője volt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) World Weightlifting című nemzetközi magazinjának. Hosszú éveken át a Magyar Szó vajdasági lap állandó budapesti sporttudósítója volt. 1987-ben alapítója és főszerkesztője lett a rövid életű Foci magazinnak, majd az azt követő években a Nemzeti Sport főmunkatársa lett.

Pályafutása során 8 nyári olimpiáról (1972, 1980, 1984, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004) tudósított vagy vett részt mint a súlyemelő versenyek sajtófőnöke. Az újságírás mellett hazai és a nemzetközi sportújságírók életének szervezésében is aktívan és eredményesen tevékenykedett.

Boskovics Jenő a hazai sportújságírás „nagy öregjeinek” jeles tagjaként a régi újságíró-iskola tanítványa és híve volt. A sportstatisztikák elismert mestereként tartották számon. Vallotta: „adatok, tények, számok: ez mindennek az alapja”. Évszámok, nevek, események, dátumok, gólok, kilók – ezek az adatok mind fejében is voltak.

Avatott szakértőként fő területei a labdarúgás mellett a súlyemelés és az ökölvívás volt. Legendásan híres barátság fűzte a magyar sport kiemelkedő csillagaihoz, Papp Lászlóhoz és Puskás Ferenchez.

Életének 82. évében, 2010. április 23-án hunyt el Budapesten.

Halála után, 2011-ben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség lapja, a World Weightlifting "Jenő Boskovics Trophy” címmel emlékére megalapította a Boskovics Jenő-díjat, melyet minden évben az Év Súlyemelője és Súlyemelőnője vehet át internetes, az egész világra kiterjedő szavazás alapján.

Érdemei és tisztségei szerkesztés

  • A Magyar Sportújságírók Szövetségének hosszú éveken át főtitkára, majd alelnöke volt.
  • A Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnek (IWF) évtizedeken át volt a sajtófőnöke és szóvivője.
  • Azon kevés magyar sportújságírók közé tartozott, aki a nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) vezetőségében is rangos szerepet tölthetett be: 1997-2002 között az AIPS főtitkárhelyettesének, majd 2002-től 2005-ig kincstárnokának választották.
  • A szép emlékű Színész–Újságíró Rangadók, az egykori SZÚR egyik újra életre keltője és szervezője.
  • Ötletéből és szervezésében került sor 1999-ben Budapesten az egész világra kiterjedő Évszázad Sportolói választás díjátadó gála nagy nemzetközi visszhangot és elismerést kivívó megrendezése.
  • Nevéhez fűződik a hagyományos, hazai sportújságírók szavazatai alapján megvalósuló Év sportolója-választás (1957), majd abból a Sportcsillagok Gálaestje (1987-től).
  • A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének egyik ötletgazdája és alapítója.[1]
  • Több cikluson át tagja, majd tiszteletbeli tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Díjai, elismerései szerkesztés

Könyvei szerkesztés

  • Vasas! Ne hagyd magad!. Sportpropaganda Vállalat, 1981. ISBN 963-7542-49-3
  • The History of Hungarian Sport. Corvina, 1983. ISBN 963-13-1443-X
  • Sikerek piros-kékben. Vasas SC, 1984 (Boskovics Jenő, Ferenczy István, Fügedy Péter, Németh Gyula, Thaly Zoltán)
  • A Magyar Sport 40 éve. Sportpropaganda Vállalat, 1985 (Borbély Pál, Boskovics Jenő, Gáll András, Hegyi Iván, Kozák Mihály, Kő András) ISBN 963-02-4130-7
  • Sportcsillagok gálaestje, 2007. 50; szerk. Boskovics Jenő, Novotny Zoltán; Sportcsillagok Kft., Bp., 2007

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2017. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  2. http://www.vasassc.hu/kituntetettek
  3. http://www.iwf.net/focus-on-iwf/hall-of-fame/members/
  4. Archivált másolat. [2017. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  5. Archivált másolat. [2018. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  6. http://magyarkozlony.hu/dokumentumok/05562ee69de6f779ef6ae250498a1fbd6ec7b5f4/megtekintes
  7. http://sportujsagirok.hu/eletmu-dijasok/
  8. Archivált másolat. [2017. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 11.)

Források szerkesztés