Főmenü megnyitása

Carl Stål

svéd entomológus volt; félfedelesszárnyúszakértő

Carl Stål (1833. március 21.1878. június 13.) svéd entomológus volt, aki a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) tanulmányozására specializálódott. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Stål”.

Carl Stål
Carl Stål 1833-1878.jpg
Született 1833. március 21.
Elhunyt 1878. június 13. (45 évesen)
Stockholm
Állampolgársága svéd
Foglalkozása
  • entomológus
  • zoológus
Iskolái Uppsalai Egyetem

Tartalomjegyzék

Élete és munkásságaSzerkesztés

Carl Stål Stockholm közelében, a Karlberg kastélyban született, 1833 március 21-én, és ugyancsak Stockholm közelében, Frösundavikban halt meg, 1878 június 13-án. 1853-ban felkerült az Uppsalai Egyetem listáira. Itt orvosit végzett, és 1857-ben letette az orvosi-filozófiai vizsgát. Azután 1859-ben Jénai Egyetemen az entomológia vagyis rovartan szakra ment, ahol megkapta a doktori címet. Ugyan ebben az évben Carl Henrik Boheman segéde lett, a stockholmi Svéd Természettudományi Múzeum (Naturhistoriska riksmuseet) állattani osztályánál. Itt, 1867-ben professzori címet kapott és az állattani osztály vezetője lett.

Mint entomológus bejárta Svédországot és egész Európát. Kielben Johann Christian Fabricius gyűjteményét is áttanulmányozta.

Habár Stålt tartják a félfedelesszárnyúak legnagyobb kutatójának, a tudós egyéb rovarokkal is foglalkozott. Egyenesszárnyúakról (Orthoptera), bogarakról (Coleoptera) és hártyásszárnyúakról (Hymenoptera) is vannak nyomtatásai.

1869-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia (Kungliga Vetenskapsakademien) tagjának is megválasztották.

Carl Stål által alkotott és/vagy megnevezett taxonokSzerkesztés

Az alábbi linkben megnézhető Carl Stål taxonjainak egy része.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Carl Stål című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  • Carl Stål in Nordisk familjebok
  • Reuter, Odo (1878). "Obituary, Carl Stål". The Entomologist's Monthly Magazine. 15: 94–96. Retrieved 2015-02-10.
  • Hofberg, Herman (1906). Svenskt biografiskt handlexikon (2 ed.). pp. 556–557. Retrieved 2015-02-10.