Cezaropapizmus
A cezaropapizmus a világi és egyházi hatalom összefonódása, olyan politikai rendszer, amelyben az államfő vagy uralkodó az egyház feje is és a legfőbb bíró a vallási kérdésekben.[1]
Az uralkodó beavatkozik az egyház ügyeibe, és kiváltságos helyet foglal el az egyházi jogalkotás és teológiai szférájában. A monarchiák esetében teokráciáról is beszélhetünk.[2]
Max Weber alapján a cezaropapizmus a papság teljes alárendelését jelenti a világi hatalomnak.[3] A cezaropapista olyan világi uralkodó, aki az egyházi kérdésekben is gyakorolja a legfelsőbb tekintélyt.[4]
Etimológia szerkesztés
Összetett szó, a caesar (‘császár’) és a papa (‘atya, pápa’) elemekből.[5]
A cezaropapizmust kifejezés létrehozójának a német Justus Henning Böhmert (1674–1749) tekintik,[6] és leggyakrabban a késő római, bizánci és az újkori orosz politikai rendszerre használják.
Történelem szerkesztés
Egyiptom szerkesztés
Az ókori Egyiptomban a fáraók nemcsak világi uralkodók voltak, hanem egy istenség földi megnyilvánulása is. Az azonban, hogy a fáraók mennyire tudták irányítani a papságot, Egyiptom hosszú történelme során nagyon változó volt.
Római Birodalom szerkesztés
A Római Birodalomban Augustus óta a császár egy személyben egyesítette a politikai és vallási hatalmat. Pontifex maximus, a római vallás feje és főpap volt. Hatalma volt az állami kultusz felügyeletéért, és hogy a res publica (állam) nevében kommunikáljon az istenekkel.
Bizánci Birodalom szerkesztés
A késő ókori bizánci császárok egyre inkább "isteni jogokat" igényeltek. Erős ellenőrzést gyakoroltak az egyházi hierarchia felett, és a konstantinápolyi pátriárka nem tölthette be a tisztségét, ha nem rendelkezett a császár jóváhagyásával.[7] Az olyan császárok, mint Basziliszkosz, Zénón, I. Justinianus, Hérakleiosz és II. Kónsztasz több szigorúan egyházi rendeletet tettek közzé és politikai befolyást gyakoroltak a zsinatokra. [8] Összehívták a zsinatokat, kihirdették a végzéseket és biztosították azok végrehajtását.
Justinianus önmagát Isten választottjának, földi képviselőjének és helytartójának látta. Igyekezett helyreállítani a birodalom egységét és háborúiban az ortodox kereszténység védelmezője lett, és harcolt az eretnekség ellen. Tekintélyelvű módon foglalkozott az egyházi ügyekkel. Szabályozta az egyház helyzetét, a püspöki választásokat, a kolostorok igazgatását és felügyeletét. Még a római pápák is teljesen a cezaropapizmus hatalmába kerültek; a császár még hitelvi kérdésekben is rájuk tudta kényszeríteni az akaratát.[9]
A bizánci császár általában védte az egyházat és irányította annak igazgatását azáltal, hogy elnökölt az ökumenikus zsinatok felett, kinevezte a pátriárkákat és határozatokat hozatott. [10]
Anglia szerkesztés
A cezaropapizmus egy másik formája Angliában jelent meg, amikor a kora újkori VIII. Henrik a pápa helyébe az anglikán egyház élére nevezte ki magát és határozottan beavatkozott annak ügyeibe. A cezaropapizmus azonban lányával, I. Erzsébettel véget is ért, aki nem volt hajlandó beleszólni a teológiai kérdésekbe. Az angol uralkodó azonban hivatalosan továbbra is az anglikán egyház feje maradt.
Aztékok szerkesztés
Az azték uralkodók az istenektől leszármazottaknak hirdették magukat. Nem tisztázott, hogy uralmuknak ez a vallási elismertetése a papság tényleges ellenőrzéséhez vezetett-e.
Oroszország szerkesztés
Amikor IV. Iván 1547-ben felvette a cár címet, az orosz ortodox egyházat alárendelte az államnak.[11] Az újkori cezaropapizmus leginkább Orosz Birodalomban lett híres, és ennek szintje meghaladta a Bizánci Birodalomban jellemzőt.[12] 1721-ben Nagy Péter a moszkvai patriarchátust a Szent Szinódussal váltotta fel, amely teljesen neki lett alárendelve, és állami minisztérium módjára működött. A patriarchátust csak 1917-ben állították helyre.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Caesaropapism | political system (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2020. november 17.)
- ↑ Anne Girollet, « Initiation historique à l’étude de droit, de l’Antiquité romaine au milieu du XVIII e » Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául)
- ↑ Swedberg, Richard. The Max Weber Dictionary: Key Words and Central Concepts, Stanford Social Sciences Series. Stanford, California: Stanford University Press, 22. o.. ISBN 9780804750950. Hozzáférés ideje: 2017. február 2. „Caesaropapism entails 'the complete subordination of priests to secular power,' and it essentially means that church matters have become part of political administration [...].”
- ↑ Swedberg, Richard. The Max Weber Dictionary: Key Words and Central Concepts, Stanford Social Sciences Series. Stanford, California: Stanford University Press, 22. o.. ISBN 9780804750950. Hozzáférés ideje: 2017. február 2. „Weber's formal definition of caesaropapism in Economy and Society reads as follows: 'a secular, caesaropapist ruler... exercises supreme authority in ecclesiastic matters by virtue of his autonomous legitimacy.”
- ↑ cezaropapizmus | Magyar etimológiai szótár | Kézikönyvtár. www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. november 17.)
- ↑ Kenneth Pennington, "Caesaropapism," The New Catholic Encyclopedia: Supplement 2010 (2 Vols. Detroit: Gale Publishers 2010) 1.183–185 Archiválva 2013. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Latourette, Kenneth Scott (1975), A History of Christianity to A.D. 1500 (revised ed.), San Francisco: Harper & Row, pp. 283; 312
- ↑ Schaff, Philip (1974), History of the Christian Church: Nicene and Post-Nicene Christianity: A.D. 311–600 (5th ed.), Grand Rapids, MI: Eerdmans Publishing Company, pp. 135
- ↑ A pápaság története pp. 49.o. (magyar nyelven). mandadb.hu. (Hozzáférés: 2020)
- ↑ Encyclopædia Britannica, 1985, pp. 718–719
- ↑ Bainton, Roland H. (1966), Christendom: A Short History of Christianity, vol. I, New York: Harper & Row, pp. 119
- ↑ Billington, James H. (1966), The Icon and the Axe: An Interpretive History of Russian Culture, New York: Random House, pp. 67
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Caesaropapism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.