Cikkjelölt:Zulu Királyság
| Zulu Királyság | |||
| |||
 | |||
| Fővárosa | Ulundi | ||
| Legnagyobb város | uMgungundlovu | ||
| Államforma | törzsfőnökség | ||
| Hivatalos nyelv | Zulu | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | ismeretlen | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 207,000 (1822) km² | ||
.svg)
A Zulu Királyság, (Zulu Kingdom (angolul)), amelyet néha Zulu Birodalomnak neveznek, monarchia volt Dél-Afrikában. Az 1810-es években Saka Zulu modern, állandó hadsereget hozott létre, és megbékéltette a rivális klánokat, nagy birodalmat épített ki, amely Dél-Afrika széles kiterjedésű területét uralta, amely az Indiai-óceán partja mentén a déli Tugela folyótól az északi Pongola folyóig terjedt.
A 19. század közepén kitört polgárháború, amely a Cetshwayo és Mbuyazi testvérek közötti 1859-es ndondakusukai csatában tetőzött. 1879-ben egy Brit Birodalom haderő megszállta Zuluföldet, megkezdve az angol–zulu háborút. A januári isandlwanai csatában aratott kezdeti Zuluk győzelmet követően a britek újra csoportosultak, és júliusban, az ulundi csata során legyőzték a zulukat, ezzel véget vetettek a háborúnak. A terület Natal kolóniájába olvadt, majd a Dél-afrikai Unió részévé vált.
Történelem szerkesztés
Felemelkedés Saka zulu uralkodása alatt szerkesztés
Saka Zulu Senzangakhona, a zuluk főnökének törvénytelen fia volt, 1787 körül született. Őt és anyját, Nandit Senzangakhona száműzte, és a Mthethwánál találtak menedéket. Saka harcosként harcolt Jobe, majd Jobe utódja, Dingiswayo, a Mthethwa Paramountcy vezetője alatt. Amikor Senzangakona meghalt, Dingiswayo segített Sakának a zuluk királyává válni. Miután Dingiswayo 1818 körül, Zwide, a Ndwandwe királya által meghalt, Saka átvette az egész Mthethwa szövetség vezetését.[1]
Saka klánja eleinte nem haladta meg a néhány ezret, de végül 40 000-re nőtt, miután magába olvasztotta a szomszédos klánokat. Katonai reformjai között szerepelt az új harci technikák, a kiképzés és a kemény fegyelem, valamint a hosszú dobólándzsák lecserélése a hatékonyabb rövid szúró lándzsákra. A besorozott férfiakat elkülönítették a zulu társadalom többi tagjától, hogy amabutho nevű szervezett állandó hadsereggé képezzék ki őket. [2]
Az ő vezetése alatt álló szövetség túlélte Zwide első támadását a gqokli-hegyi csatában (1818). Saka Két éven belül legyőzte Zwide-ot a Mhlatuze Folyó melletti csatában (1820), és feloszlatta a Ndwandwe szövetséget, akik közül néhányan gyilkos hadjáratba kezdtek más nguni törzsek és klánok ellen, elindítva a Difaqane vagy Mfecane néven ismertté vált dolgokat., a ndwandwe maradványai elől menekülő törzsek Tömeges vándorlása a Zulu elől. A ngoni nép egészen Tanzániáig és Malawiig menekült. A halottak számát soha nem határozták meg kielégítően.
A zuluk leszármazottja, az amaNdebele, amelyet a Történelem jobban ismert, mint a matabele, Mzilikazi királyuk alatt még nagyobb birodalmat hozott létre, beleértve a Highveld és a mai Zimbabwe nagy részét.
Dingane uralkodása szerkesztés
Sakát a féltestvére, Dingane követte, aki összeesküdött Mhlanganával, egy másik féltestvérével és Mbopával, egy indunával, hogy meggyilkolják őt 1828-ban. Ezt a merényletet követően Dingane meggyilkolta Mhlanganát, és átvette a trónt. Egyik első királyi cselekedete az volt, hogy kivégezte királyi rokonait. A következő években Shaka számos korábbi támogatóját is kivégezte, hogy pozícióját bebiztosítsa. Az egyik kivétel ezek alól a tisztogatások alól Mpande volt, egy másik féltestvér, akit akkoriban túl gyengének tartottak ahhoz, hogy fenyegetést jelentsen. [3]
Összecsapások a Voortrekkerekkel szerkesztés
A Cape Colony -ban a holland telepesek és a brit Birodalom közötti fokozódó feszültség 1836-tól a búrok (más néven voortrekkerek) északi irányú migrációjához vezetett, hogy autonóm búr államokat hozzanak létre, amelyek függetlenek a brit ellenőrzéstől. A búr telepesek átvonultak az Orange folyón észak felé. Utazás közben először a Ndebele királysággal, majd Dingane zulu királyságával ütköztek. [4] 1837 októberében a Voortrekker vezetője, Piet Retief meglátogatta Dingane-t a királyi kraalnál, hogy tárgyaljon a voortrekkerek földjéről. Novemberben körülbelül 1000 Voortrekker vagon kezdett leereszkedni a Drakensberg -hegységen az Orange Free State -ből a mai KwaZulu-Natal területére.
Dingane azt kérte, hogy Retief és pártja szerezzen vissza néhány marhát, amelyet egy helyi főnök lopott el tőle a búrok földjéről szóló szerződés részeként. Ez a Retief és emberei 1838. február 3-án tértek vissza. Másnap aláírták a szerződést, amelyben Dingane átengedte a Tugela folyótól délre eső összes földet a Mzimvubu folyónak a Voortrekkereknek. Ünnepségek következtek. Február 6-án, az ünnepség végén Retief csapatát táncra hívták, és megkérték, hogy hagyják hátra fegyvereiket. A tánc csúcsán Dingane talpra ugrott, és felkiáltott: "Bambani abathakathi!" (isiZulu a "Ragadd meg a varázslókat"). Retiefet és embereit legyőzték, a közeli kwaMatiwane-hegyre vitték, és kivégezték. Egyesek azt állítják, hogy azért ölték meg őket, mert visszatartottak néhány szarvasmarhát, amit visszaszereztek, de valószínű, hogy az üzlet összeesküvés volt a Voortrekkerek legyőzésére. Dingane hadserege ezután megtámadta és lemészárolta a közelben táborozó 250 Voortrekker férfiból, nőből és gyerekből álló csoportot. A mészárlás helyszínét ma Weenennek hívják ( hollandul "sírni"). A megmaradt Voortrekkerek új vezetőt választottak, Andries Pretoriust, aki 1838. december 16-án a Blood River-i csatában megsemmisítő támadást vezetett a zulu erők és Dingane ellen, amikor 15 000 zulu impis (harcos) megtámadta a 470 fős voortrekker telepesből álló csoportot.
Vereségét követően Dingane felgyújtotta királyi házát, és északra menekült. Mpande, a féltestvér, akit megkíméltek Dingane tisztogatásaitól, 17 000 követővel disszidált, és Pretoriusszal és a Voortrekkerekkel együtt háborúba szállt Dingane ellen. Dingane-t a modern szváziföldi határ közelében gyilkolták meg. Mpande ezután átvette a zulu nemzet uralmát.
A Dingane elleni hadjáratot követően 1839-ben a Voortrekkerek Pretorius vezetésével megalakították a Natalia búr köztársaságot, a Tugelától délre és Port Natal (ma Durban ) brit településtől nyugatra. Mpande és Pretorius békés kapcsolatokat ápolt. 1842-ben azonban háború tört ki a britek és a Búrok között, aminek eredményeként Natalia brit annektálása történt. Mphande a britek felé fordította hűségét, és jó viszonyban maradt velük.
1843-ban Mphande elrendelte a birodalmában a disszidensnek vélt tisztogatást. Ez számos halálesethez és menekültek ezreinek a szomszédos területekre (beleértve a britek által ellenőrzött Natalba) való menekülését eredményezte. A menekültek közül sokan szarvasmarhával menekültek el. Mpande portyázni kezdett a környező területeken, és 1852-ben Szváziföld inváziójával tetőzött. A britek azonban nyomást gyakoroltak rá, hogy visszavonuljon, amit rövidesen meg is tett.[3]
Cetshwayo uralkodása szerkesztés
Ekkor csata tört ki az utódlásért Mpande két fia, Cetshwayo és Mbuyazi között. Ez 1856-ban csúcsosodott ki a ndondakusukai csatával, amelyben Mbuyazi meghalt. Cetshwayo ezután hozzálátott apja tekintélyének bitorlásához. Amikor Mpande 1872-ben öregkorában meghalt, Cetshwayo vette át az uralkodót.
Brit hódítás szerkesztés
1878. december 11-én, azzal a szándékkal, hogy háborút szítson a zulukkal, Sir Henry Bartle Frere saját kezdeményezésére és a brit kormány jóváhagyása nélkül ultimátumot terjesztett elő Cetshwayo zulu királynak, amely szerint nem tudott tartsák be: [5], hogy a zulu hadsereget feloszlatják, és a zuluk fogadjanak be egy brit lakost. A brit csapatok 1878 decemberének végén keltek át a Tugela folyón. Kezdetben a britek súlyos vereséget szenvedtek az isandlwanai csatában 1879. január 22-én, ahol a zulu hadsereg egyetlen nap alatt több mint 1000 brit katonát ölt meg.
Az isandhlwanai zuluk bevetés megmutatta azt a jól szervezett taktikai rendszert, amely sok évtizeden át sikeressé tette a zulu királyságot. Ez volt a legrosszabb vereség, amelyet a brit hadsereg valaha elszenvedett egy őshonos afrikai harci erőtől. A vereség a háborús erőfeszítések átirányítását késztette, és a britek, bár túlerőben voltak, kisebb összecsapásokat, majd később nagyobb összecsapásokat kezdtek megnyerni. A harc Ulundi, a zuluk fővárosának ostromával, majd a Zulu Királyság ezt követő vereségével tetőzött.
Dinuzulu uralkodása és száműzetése szerkesztés
Dinuzulu paktumot kötött a saját búrjaival, és földet ígért nekik segítségükért cserébe. A búrokat Louis Botha vezette. Dinuzulu és a búrok 1884-ben legyőzték Zibhebhut. Zuluföld mintegy felét egyénileg kapták meg farmként, és megalakították a független Vryheid Köztársaságot. Ez riasztotta a briteket, akik meg akarták akadályozni a búrok kikötőbe jutását. A britek 1887-ben annektáltak Zuluföldet. Dinuzulu később konfliktusba keveredett riválisaival. 1906-ban Dinuzulut azzal vádolták, hogy ő áll a Bambatha-lázadás mögött. A britek letartóztatták, és bíróság elé állították "hazaárulás és nyilvános erőszak miatt". 1909-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték Szent Heléna szigetén. Amikor megalakult a Dél-afrikai Unió, Louis Botha lett az első miniszterelnök, és ő gondoskodott arról, hogy régi szövetségese, Dinuzulu visszatérjen Dél-Afrikába, és száműzetésben éljen egy transzvaali farmon, ahol 1913-ban halt meg. [3]
KwaZulu Bantusztán szerkesztés
A KwaZulu egy dél-afrikai bantusztán volt, amelyet az apartheid kormány a zulu nép félig független hazájának szánt. A fővárost 1980-ban Nongomából Ulundiba helyezték át.
Az 1994-es megszüntetéséig Mangosuthu Buthelezi, a zulu királyi család vezetője és az Inkatha Szabadság Párt (IFP) vezetője vezette. Egyesítették a környező dél-afrikai Natal tartománnyal, így létrejött az új KwaZulu-Natal tartomány.
A kwaZulu név nagyjából azt jelenti, hogy a Zuluk helye, vagy formálisabban Zuluföld.
Modern Zuluföld szerkesztés
Az egykori Zulu Királyság területe jelenleg a dél-afrikai KwaZulu-Natal része, amely az ország kilenc tartományának egyike, és a terület nagy részét vadrezervátumok teszik ki, és jelentős bevételi forrás a turizmusból származik. a terület szavannával borított dombjairól ismert. Ez ad otthont a keskenyszájú orrszarvú újratelepítési projektjének, amely a "The Black Rhino Range Expansion Project" néven ismert a Zululand Rhino Reserve (ZRR) keretein belül. A ZRR egy 20 000 hektáros rezervátum, amely 15 egyéni tulajdonú gazdaságból áll, amelyek a további megőrzés érdekében leengedték kerítésüket. A zulu királyi család még mindig számos fontos szertartási kötelezettséget teljesít.
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
Hivatkozások szerkesztés
- ↑ Wilkinson: Shaka Zulu: Africa's Napoleon? (amerikai angol nyelven). HistoryNet, 2017. március 14. (Hozzáférés: 2020. május 27.)
- ↑ Meredith, Martin. The Fortunes of Africa : a 5000-year history of wealth, greed, and endeavour (angol nyelven). New York: Public Affairs, 237-238. o. (2014). ISBN 978-1-61039-459-8
- ↑ a b c Zulu Kingdom, 2016. október 17.
- ↑ Martin Meredith, Diamonds Gold and War, (New York: Public Affairs, 2007):5
- ↑ Knight, Ian. Zulu War. Osprey, 11. o. (2004)