Claude-Victor Perrin

francia marsall, a napóleoni háborúk hadvezére

Claude-Victor Perrin (Lamarche (Vosges), 1764. december 7.Párizs 1841. március 1.), Belluno első hercege, francia marsall, a napóleoni háborúk hadvezére. Az 1815-ös Bourbon-restauráció után a Francia Királyság pairje, 1821–23 között hadügyminiszter, 1828–1830 között a legfelső királyi haditanács tagja. A júliusi forradalom után visszavonult a szolgálattól.

Claude-Victor Perrin
Claude-Victor Perrin francia marsall, Belluno első hercege
Claude-Victor Perrin francia marsall,
Belluno első hercege
Született 1764
Lamarche
(Vosges, Franciaország)
Meghalt 1841
Párizs
Sírhely
Állampolgársága francia
Nemzetisége francia
Fegyvernem tüzérség
Szolgálati ideje 1781–1830
Rendfokozata tábornagy
Csatái első koalíciós háború
napóleoni háborúk
Kitüntetései
Civilben hadügyminiszter
A Wikimédia Commons tartalmaz Claude-Victor Perrin témájú médiaállományokat.

Élete és pályafutása szerkesztés

1764. december 7-én született Lamarche-ban, apja Charles Perrin édesanyja Marie Anne Floriot. 1781. október 16-án lépett be a hadseregbe közkatonaként, 17 évesen a Grenoble-ban a 4. tüzér regimentbe, dobosként. Tíz éven keresztül szolgált, majd adósságát törlesztve leszerelt és Valence-ben telepedett le. Később beállt a helyi önkéntesekhez és az Alpok frontján tüntette ki magát a harcokban és zászlóalj parancsnokká léptették elő.

1791. május 16-án feleségül vette Jeanne Josephine Muguet-t, akitől négy gyermeke született. (Később kapcsolatuk elhidegült és elváltak). Toulon-nál tanúsított bátorságáért 1793-ban dandártábornoki rangot kapott. Ezek után a kelet-pireneusi hadseregben, majd az itáliai hadjáratban vett részt a harcokban 17961799 között. Mondovi, Rovereto és Mantova városokért folyó harcokban ismét kitett magáért, ezért hadosztály-tábornok lett.

Egy ideig Vendée-ben, a királypárti megyében irányította a köztársasági erőket, aztán ismét Itáliába került, a pápai alakulatban szolgált, és fontos szerepet játszott a marengói csatában. 1802-ben kis ideig Louisiana kormányzója, 1803-ban a batáviai hadsereg parancsnoka volt. 18051806 között nyolc hónapig Koppenhága teljhatalmú meghatalmazott irányítójaként ténykedett. Ugyanebben az évben másodszor is megnősült, Julie Vosch van Avesaat-ot (1781–1831)-ot vette el, akitől egy leánya született.

A negyedik koalíciós háború idején, amikor a franciáknak a poroszokkal kellett csatároznia, Lannes V. hadseregének vezérkari főnöke volt. A saalfeldi-, a jénai-, és a friedlandi csatában nyújtott teljesítményéért Napóleon marsallá léptette elő.

 

A tilsiti béke után Berlin kormányzója, 1808-ban Belluno hercege lett. Spanyolországba küldték, itt a spanyol függetlenségi háborúban a spanyolok ellen küzdött Blake tábornok ellen Espinosa-nál, később Talavera, Barrosa és Cádiz városánál. 1812-ben részt vett az oroszországi hadjáratban. Nagyon fontos szerepet játszott a francia hadsereg visszavonulásának biztosításában és a berezinai átkelésben. Aktívan részt vett az 1813–1814 évek csatáiban, az utóbbi év februárjától a balszerencse üldözte, amikor is Montereau-sur-Yonne-hoz túl későn érkezett. Ennek eredménye az lett, hogy a császárral összeveszett, és kiesett a császár kedveltjei közül, aki Gérard tábornok alá irányította.

Így, kegyvesztettként átpártolt a Borbonokhoz, 1814 decemberében XVIII. Lajos királytól megkapta a második hadsereg parancsnokságát. A száz nap alatt elkísérte a királyt Gentbe, a waterlooi csata utáni második restauráció idején a főrendi házba került képviselőnek. Ő lett annak bizottságnak az elnöke, ami azt vizsgálta, hogy kiket kell elbocsátani a hadseregből a Napóleon iránti szimpatizánsi ténykedéséért. Ő is megszavazta Ney marsall halálos ítéletét annak ellenére, hogy 26 éven keresztül társa volt a harcokban.

1821-ben lett hadügyminiszter és tisztségét két évig látta el. Előkészítette a spanyolországi francia intervenciós hadjáratot, de az expedíciós haderő parancsnokává való kinevezését Louis-Antoine királyi herceg, Angoulême hercege, Károly trónörökösnek (a későbbi X. Károly királynak) fia meghiúsította. 1824-ben Reimsben X. Károly koronázásakor Victor marsall vezette a katonai kíséretet. 1828-tól a király a Legfelső Haditanács tagjai közé helyezte.

1830-ban a királyi gárda főparancsnoka volt, a júliusi forradalom után nem esküdött fel az új uralkodóra, és visszatért a civil életbe. 1841. március elsején halt meg Párizsban.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Claude Victor-Perrin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.