Csúd-tavi csata

a német lovagrendnek a novgorodi orosz seregek elleni ütközete, 1242. ápr. 5.

A Csúd-tavi csata vagy jégcsata (oroszul Ледовое побоище, észtül Jäälahing, németül Schlacht auf dem Peipussee) 1242. április 5-én a német lovagrendnek, a kardlovagoknak és a dánoknak a rusz seregei ellen vívott csatája a befagyott Csúd-tavon. A német lovagok első nagy és súlyos veszteséggel járó veresége, amelyet csak a grünwaldi csata múlt fölül.

Csúd-tavi csata
A jégcsata
A jégcsata

Konfliktus Novgorodi–lovagrendi háború
Időpont 1242. április 5.
Helyszín Észtország és Oroszország között, a befagyott Peipus (Csúd)-tavon
Eredmény Orosz győzelem a német lovagok felett
Szemben álló felek
Coat of Arms of Veliky Novgorod.png Novgorodi Fejedelemség
Coat of Arms of Vladimir (1781).png Vlagyimiri Fejedelemség
 Mongolok
Teutonic order COA drawing.png Teuton Lovagrend
Cross livonia.png Kardtestvérek rendje
 Dán Királyság (észak-észtországi tartomány)
Parancsnokok
Alexander Newski.jpg Alekszandr Jaroszlavics „Nyevszkij”
II. András vlagyimiri fejedelem
Gerhard von Malberg teuton nagymester
Kalavijuociai.jpg Dietrich von Grüningen livóniai nagymester és tartományfőnök
Tartu coat of arms.svg Hermann von Buxhoevden dorpati (tartui) püspök
Szemben álló erők
Kb. 5-6000 főKb. 2500 fő
köztük dán kereszteslovagok és észt segédhadak, valamint svédek
Veszteségek
Ismeretlen, de valószínűleg magas400 lovag
egyéb csapategységeké ismeretlen
Térkép
Csúd-tavi csata (Oroszország)
Csúd-tavi csata
Csúd-tavi csata
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 58° 14′, k. h. 27° 30′Koordináták: é. sz. 58° 14′, k. h. 27° 30′
A Wikimédia Commons tartalmaz Csúd-tavi csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

A 13. század végétől a nyugati keresztesek, a dánok és németek vették célba a Baltikumot, melynek balti és finnugor lakói még pogányságban és törzsi körülmények közt éltek. Ezt megelőzően nyugatról jött hittérítők próbálták meg békésen megtéríteni a pogányokat. Az ortodox orosz fejedelmek elhanyagolták a livóniai népek megtérítését, inkább kiszipolyozásukra törekedtek.[1] Most azonban az orosz területek is veszélyben voltak, mert a német lovagrendek, a svédek és a dánok próbálták meg kiterjeszteni uralmukat rá.

Svéd támadás Novgorod ellenSzerkesztés

Először a svédek próbálkoztak meg a gazdag kereskedő város, Novgorod meghódításával. Hajókon mintegy ötezer fős sereget küldtek Novgorod ellen. Parancsnokuk a XI. Erik király nevében uralkodó Birger Jarl (eredeti nevén Birger Magnusson) volt. Novgorodnak a mai Finnország déli részén is voltak birtokai, melyeket a svédekkel szemben nem egyszer kellett, hogy megvédjen. A svédek titokban a tatárokkal kötöttek szövetséget, ők nyugatról szorongatták az oroszokat. Alekszandr Jaroszlavics (Sándor herceg) serege, amely alig valamivel volt nagyobb az ellenségnél július 15-én tört a Névánál lehorgonyzott svédekre és megsemmisítő vereséget mért rájuk.

A Német lovagrend támadásaSzerkesztés

A svéd támadással egyidejűleg Livónia felől a teuton lovagok is betörtek az országba az észtországi dánokkal. Az orosz seregek északon való lekötöttségét kihasználva bevették Izborszk és Pszkov városát. Az elfoglalt területeken bevezették az inkvizíciót a katolikus vallás terjesztésére (tekintve, hogy a keresztesek szemében az ortodoxok, akik szakítottak Rómával hitehagyottak).

A fővárosban időközben a Sándor herceggel szemben álló németbarát frakciók kerekedtek felül, ezért a fiatal herceg elhagyta a várost. Ám amikor az oroszok 124041 folyamán újabb vereséget szenvedtek a dánoktól és németektől, és a mongolok közvetlenül fenyegették a várost, a novgorodiak visszahívták Sándort (1242).

A herceg ezt követően csakhamar visszafoglalta Pszkovot, a város környékét kifosztotta és felégette (igaz, mindezt utánpótlási gondjai magyarázhatják). Ekkor minden erejével megindult a lovagrendi–dán–észt fősereg ellen, mely újabb támadásra szánta el magát, ezúttal azzal a feltett szándékkal, hogy beveszi Novgorodot.

A jégcsataSzerkesztés

Dorpattól (ma: Tartu Észtországban) keletre a befagyott Csúd-tó vagy más néven Peipus tavon (észtül Peipsi järv) állta útját az ellenségnek Sándor 5-6000 fős seregével. A sereg magvát Sándor 1000 fős elit testőrsége alkotta. Az oroszok többi része a 2000 fős novgorodi milíciából, a Vlagyimirből jövő 600 íjászból, 1400 finn, vepsze és karél harcosból valamint ismeretlen számú mongol zsoldosból állt. A lovagrend serege úgy 2600 embert számlált: 100 teuton lovag, 800 német nemzetiségű kardtestvér és dán lovag, 300 dán gyalogos, 400 német gyalogos és egy 1000 főnyi észt segédcsapat, akik a dorpati püspökség erőit alkották.

A német roham a novgorodi milícia sorait érte első vonalban, amit sikerült áttörni. A második vonalban viszont Sándor herceg – aki jól ismerte az ellenség harcmodorát – parancsára a következő sorok szétnyíltak: az oroszok a maguk közé engedett ellenség mögött bezárták a réseket, ekképp az ék nem bírt kibontakozni. Az orosz bal- és jobbszárny a középhadba mélyen behatoló lovagokat gyűrűbe zárta, addig a mögöttük támadó gyalogosok a gyűrűn kívül rekedtek, s nem tudták a nagy túlerőben levő oroszok sorait áttörni. A lovagokat horgas kampókkal leszedték lovaikról, voltak akiket megöltek, mások feltápászkodtak, de kénytelenek voltak gyalog harcolni. Ennek ellenére a harc még nagyon egyenlőtlen volt, mert az oroszoknak aránylag nagyszámú, de gyengén felszerelt katonájuk volt. A bekerítésben küzdő német és dán lovagok teljes felszerelésben álltak és tapasztalt katonák voltak, ezért sokáig küzdöttek az oroszokkal, de végül kimerültek.

Az általános vélekedés ugyan még ma is az, hogy a tó jege beszakadt volna a lovagok alatt: folytonos mozgás miatt ugyanis latyakosra taposták a tó jegének felszínét és a paták, valamint csizmák dobogása következtében az repedni kezdett. A vízbe több lovag is belefulladt. A korabeli forrásokat vizsgálva azonban nem tartják valószínűnek ma a történészek, hogy a tó jege beszakadt volna. Ez a momentum sokkal későbbi forrásokban bukkan fel.

A kereszteseket végül felmorzsolta az oroszok túlereje. A csatában a rend száz tagja esett el, további háromszáz halt meg a bosszúállás során, ötvenen pedig fogságba kerültek.[2] A legnagyobb veszteséget talán a német hűbéres dorpati püspök, Hermann von Buxhoevden erői szenvedték el. A keresztesek gyalogsága még viszonylag nagy arányban el tudott menekülni a csatából, mivel jobbára a gyűrűn kívül harcolt.

Messzire hallatszott a töredező kopják recsegése, kardok csattogása. A jég betört a küzdők alatt, és nem lehetett látni a jeget, mert vastagon borította a vér. Én mindezt egy szemtanú szájából hallottam, aki ekkor ott tartózkodott.
– Szimeon évkönyve[3]

A csata következményeSzerkesztés

Ez a vereség meghiúsította a Német Lovagrend expanziós kísérletét Novgorod irányába. A német lovagrend országát 1241 és 1242 során több tatár támadás is érte, s az oroszföldi vesztés hatására tört ki a még pogány poroszok felkelése a rajtuk uralkodó keresztes lovagok ellen, amit csak 1253-ra sikerült leverni. 1244-ben a szentföldi keresztesek megsemmisítésével végződött gázai csatában a lovagrendnek vagy 400 embere esett el. A borzasztó veszteségek a rend fennmaradását veszélyeztették, melyekből csak külső segítséggel bírt kilábalni.

De a dánok és a kardlovagok még több mint két évtizedig nem tettek le orosz területek meghódításáról. 1268-ban történt vereségük során hagytak fel tervükkel.

A csata emlékeSzerkesztés

A győzelem az orosz hazafiasság jelképe lett azóta.

A csatáról Eisenstein készített (propagandaelemeket is tartalmazó) nagyszabású romantikus filmet A jégmezők lovagja címen. A film zenéjét a nem kevésbé jelentős orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev szerezte.

A filmben ez eredeti történelmi tények kissé eltúlzottak, főleg az oroszok mentalitása kapcsán, amelyben Nyevszkijt bölcs és igazságos, hazaszerető uralkodónak tünteti fel, aki meg akarja szabadítani hazáját a tatár igától, pedig a valóságban többször együttműködött a mongolokkal, ellenben tény, hogy az esetek többségében a honfitársai számára harcolt ki engedményeket.

Eisenstein filmjében is meghatározó mozzanat a jég beszakadása, ami a lovagok vesztét okozza. Valószínűleg a film is hozzájárult ezen tévhit elterjedéséhez.

A lovagrend tagjait és a dorpati püspököt féktelenül gonosz, félelmetes egyéneknek mutatja, akik kegyetlenül bánnak el az oroszokkal, s Róma nevében nem tűrnek semmilyen ellenállást. A németekben és a Róma nevében járó püspökben nem nehéz felismerni a fasiszta Német- és Olaszországot.

Vaszilij Grigorjevics Jan az utolsó, A jégmezők lovagja című regényét szintén a csata története alapján írta.

A csata fontos szerepet játszik Az előőrs című orosz–japán–kanadai animációs filmben, ahol a halott lovagok visszatérnek, hogy a náci Németországot támogassák a második világháborúban.

JegyzetekSzerkesztés

  1. A 13. századi Szimeon-féle évkönyvek is feljegyzik az oroszok rablóháborúit az észt, lett és lív népek ellen. Jóllehet a balti népek is olykor-olykor betörtek orosz területekre.
  2. Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban Kollégiumi füzetek 3. Sík Sándor Piarista Egyetemi Kollégium, Szeged, 1997. A tanulmány olvasható a kollégium honlapján Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  3. Európa és Közel-Kelet. IV-XV. század. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, középkor. 1/2. kötet, szerkesztette Sz. Jónás Ilona, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971, 606. oldal

ForrásokSzerkesztés

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona (Maecenas, 2000)
  • Vajda Tamás: A német lovagrend a Baltikumban