Dalmáciai csatornacsata
A dalmáciai csatornacsata egy háromnapos összecsapás volt a Jugoszláv Haditengerészet három taktikai csoportja és a horvát parti tüzérség, valamint a Horvát Haditengerészet kommandósainak egy különítménye között 1991. november 14-16-án a horvátországi háború idején. November 14-én Brač szigetének közelében az Adriai-tengeren, a Spliti-csatornában a horvát kommandósok megtorpedózták a Mirna osztályú PČ-176 Mukos járőrhajót, aminek következtében még aznap jugoszláv haditengerészeti támadást indított Brač és Šolta szigetének partvédő egységei ellen. A sodródó Mukost horvát civil hajók mentették ki, és a Nečujam-öbölnél vontatták partra.
| Dalmáciai csatornacsata | |||
| Konfliktus | horvátországi háború | ||
| Időpont | 1991. november 14. – 1991. november 16. | ||
| Helyszín | Adriai-tenger, Split környéki szigetek | ||
| Eredmény | horvát győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 Dalmáciai csatornacsata
Pozíció Olaszország térképén
| |||
 é. sz. 43° 03′ 25″, k. h. 16° 51′ 23″Koordináták: é. sz. 43° 03′ 25″, k. h. 16° 51′ 23″ | |||
.svg){kind=small}
Másnap a jugoszláv haditengerészet hajóinak egy csoportja a „Kaštela” taktikai csoportba (TG) szerveződve a Split-csatornához vonult, és megtorlásul a Mukos elvesztése miatt bombázta Split városát. A „Kaštela” TG-vel a horvát parti tüzérség szállt harcba. A tüzérségi ütegek egy részének semlegesítésére a Jugoszláv Haditengerészet „Vis” TG néven Vis szigetéről egy másik hajócsoportot vezényelt a Šoltától délre fekvő vizekre, ahol több horvát tüzérüteg is harcolt. A „Kaštela” TG kelet felé vonult vissza, és csatlakozott a három aknavetőből álló „Ploče” TG-hez.
November 16-án az egyesített jugoszláv haderő áthajózott a Korčulai-csatornán – a Hvar és Korčula szigeteket elválasztó szoroson –, hogy a jugoszláv haditengerészet visi bázisán keressen menedéket. A hadihajókat ekkor a Korčulára és a Pelješac-félszigetre telepített horvát parti tüzérség vette célba, és két aknavetőt elsüllyesztett.
A csata a Jugoszláv Haditengerészet utolsó bevetése volt a dalmát csatornákon, valamint a horvát tengerparton szeptemberben bevezetett tengeri blokád feloldása előtt, egyúttal a Horvát Haditengerészet legnagyobb hadművelete volt a háborúban. A Horvát Haditengerészet később a birtokában maradt Mukost Šibenikbe vontatta, megjavította, és OB-62 Šolta néven újra szolgálatba helyezte. A csata során a Jugoszláv Haditengerészet állományának 22 főnyi legénysége, két horvát lövész és Splitben két civil tengerész vesztette életét. A horvát hatóságok a bombázással kapcsolatban harminchárom jugoszláv tiszt ellen emeltek vádat.
Előzmények szerkesztés
1990-ben, a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.[2]A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein[3], valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.[5]
A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.[10] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde – ZNG),[11]ám fejlődését hátráltatta az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) szeptemberben bevezetett fegyverembargója,[12] és a Jugoszláv Haditengerészet adriai-tengeri blokádja, melyeket szeptemberben vezettek be.[13][14]
A laktanyacsata után a ZNG jelentős fegyver- és lőszerkészletre tett szert,[15] köztük lefoglalta a Šibenikben horgonyzó 34 jugoszláv hadihajót.[16] A horvát erők Kaštela-öbölbe tengeri aknákat telepítettek, hogy a Jugoszláv Haditengerészet lorai bázisát megközelíthetetlenné tegyék.[17] Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,[18] és egy hónappal később a Horvát Nemzeti Gárdát Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska – HV) keresztelték át.[11] 1991 végén a háború leghevesebb harcai folytak az országban, melyek a JNA horvátországi hadjáratában, Dubrovnik ostromában[19] és a vukovári csatában csúcsosodtak ki.[20]
November első napjaiban a jugoszláv haditengerészet a blokádot érvényesítve Brač és Korčula szigetei között kétszer állította meg a Libertas konvojt. A „Slavija” komphajó által vezetett 40 kishajóból álló konvoj Dubrovnikba tartott, hogy a védőknek utánpótlást szállítson és kihozza a menekülteket az ostromlott városból.[21] November 11-én a máltai lobogó alatt közlekedő „Euroriver”t a partmenti horvát ütegek Šolta szigeténél elsüllyesztették.[22]
A szembenálló felek szerkesztés
A jugoszláv haditengerészet hajóinak szeptemberi elfoglalása ellenére Horvátország partmenti védelme a szárazföldön és a közeli szigeteken elfoglalt parti tüzérségre támaszkodott.[23] Ezek közé tartozott Közép-Dalmáciában három, Šibenik és Split közötti parti üteg, a žirje szigeti 90 mm-es, a zečevo szigeti 100 mm-es és a Primošten közelében a Smokvica-szigeten telepített 88 mm-es tüzérségi ütegek. Négy, a Split melletti szigeteken telepített parti tüzérségi üteget (Šolta szigetén a Marinča-fokon levő 88 milliméteres, a Brač szigetén telepített 85 mm-es Ražanj, és 88 mm-es Ražnjić ütegeket, valamint a korčula szigeti 85 mm-es Privala üteget) már úgy foglalták el az ellenségtől. A Žirjén és Šoltán lefoglalt tüzérségi eszközök egy részét eltávolították, és a spliti Kašjuniban és Duilovóban további parti tüzérségi ütegek felállításához használták fel.[16] További ütegeket állítottak fel a Lovište-hegyen, a Pelješac-félszigeten, [24], valamint a Korčulán fekvő Blacében és Črna Lukában, a Smokvicától és Vela Lukától északra fekvő tengerparton.[25] A Črna Lukára telepített 76 mm-es ütegnek M1942 (ZiS-3) ágyúi voltak. A horvát haditengerészet haditengerészeti kommandós különítményét Brač nyugati részébe telepítették. A parti tüzérség a Horvát Haditengerészet parancsnoksága alá volt rendelve, melynek parancsnoka Sveto Letica tengernagy volt.[24]
A Jugoszláv Haditengerészet visi és lastovoi bázisairól három, „Kaštela”, „Vis” és „Ploče” fedőnevű taktikai csoportot (TG-t) telepített Közép-Dalmácia partjaihoz. A „Kaštela” TG-t Splithez, valamint Šolta és Brač szigetétől északra vezényelték, és a VPBR-31 „Split” Koni-osztályú fregattból, a RTOP-401 „Rade Končar” nevű és a RTOP-403 „Ramiz Sadiku” nevű „Končar”-osztályú gyorstámadó hajókból, az RČ- 306 „Nikola Martinović” nevű „Osa” osztályú rakétavető hajóból, a TČ-220 „Crvena zvezda” és a TČ-224 „Pionir II” nevű „Shershen” osztályú torpedóvető hajókból, valamint két „Mirna” osztályú járőrhajóból, köztük a PČ-176 „Mukos” járőrhajóból állt.[24] A „Kaštela” TG egy további, „Osa” osztályú rakétavető hajót is tartalmazhatott.[26] A „Ploče” TG, amelyet a szárazföld és Brač közé, a Kaštela TG-től keletre vezényeltek, három aknavető hajóból, az ML-143 „Iž”, az ML-144 „Olib” és az ML-153 „Blitvenica” nevű hajóból állt. A „Vis” TG-t a Hvar sziget nyugati csücskénél telepítették,[24] és a VPBR-34 „Pula” „Kotor” osztályú fregattból,[27] egy „Končar” osztályú gyorstámadó hajóból, két „Osa” osztályú rakétavető hajóból és két „Mirna” osztályú járőrhajóból állt.[28] A Jugoszláv Haditengerészet flottaparancsnoka Nikola Ercegović ellentengernagy volt.[29]
A csata lefolyása szerkesztés
November 14 szerkesztés
November 14-én 17 óra 34 perckor a horvát haditengerészet kommandósai a Brač szigetéről kilőtt torpedóval megtámadták a Mukost.[30] A hajó legénysége a hajó orrában bekövetkezett robbanásról számolt be, és mivel süllyedni kezdett segítséget kért a Kaštela TG-től. A Kaštela TG a Pionir II-t vezényelte a helyszínre, amely nem sokkal később meg is érkezett Mukoshoz, és 18 óra 10 percre átszállította a sérült hajó legénységét. A Mukost teljesen víz alá merült orral és három halott tengerész holttestével hagyták Šolta felé sodródni. Ezután a Kaštela TG szinte egész éjszaka lőtte a Brač szigetén fekvő Milna és a šoltai Stomorska területeit, azzal a céllal, hogy a horvát tengerparti tüzérséget tüzelésre bírják. A célterületeken állomásozó parti tüzérség azonban nem viszonozta a tüzet. Ezalatt Visből további jugoszláv hajók futottak ki, de még a reggeli órákban visszatértek bázisukra anélkül, hogy áthaladtak volna a Spliti-csatornán, a Brač és Šolta szigetek közötti szoroson. Ekkorra a haditengerészet lövöldözése is elhalt. A Ploče TG a kijelölt járőrterületen maradt.[24]
November 15 szerkesztés
November 15-én 6 óra 42 perckor a Kaštela TG haditengerészeti támadást indított Split városa, valamint Brač és Šolta szigetei ellen. A támadási parancsot a VPBR-31 Split fedélzetén adták ki, és a támadásról a JNA Tengerészeti Katonai Szektor parancsnokságát és a JNA spliti bázisait is értesítették. A JNA spliti helyőrsége nem csatlakozott a támadáshoz.[24] Letica értesítette a támadásról a JNA Tengerészeti Katonai Szektor parancsnokát Nikola Mladenić vezérőrnagyot[31], de Mladenić azt mondta, hogy nem tudja irányítani a helyzetet, mert a főhadiszállásától megtagadták az áramellátást. Értesítést kapott az Európai Közösség megfigyelő missziója (ECMM) is; akik megígérték, hogy erőfeszítéseket tesznek a bombázás megállítására. Nem sokkal ezután Letica utasította a parti tüzérséget, hogy nyissanak tüzet a Kaštela TG hajóira. A parti tüzérségi tűz számos közeli találat mellett közvetlen találatot ért el a VPBR-31 Spliten,[24], amelyet ők a šoltai Marinča-fok ütegének tulajdonítottak.[32] Horvát források szerint a bombázást a Mukos elvesztésének megtorlásaként Mladenić rendelte el.[33]
A Jugoszláv Haditengerészet Šoltától és Bračtól északra elhelyezkedő hajóinak nehéz helyzetére reagálva, a Pula vezette Vis TG Vis szigetétől északra hajózott, hogy a Kaštela TG-ről a tüzérségi tüzek egy részét elvonja. Amikor a hajók Spliti-csatornához közeledtek, radarkontaktus jött létre egy hajóval, mely nagy sebességgel hajózott ki Splittől a nyílt tenger felé. A szeptemberben elrendelt blokád érvényre juttatására törekvő Pula rádión kérte a hajót, hogy álljon meg ellenőrzésre. A hajó nem reagált, mire a Pula több lövést adott le az orra elé, ekkor azonban a Pula parancsnoka észrevette, hogy az egy szárnyashajó, amely egy ECMM-csapatot szállít az Európai Közösség zászlaja alatt. Erre felhagyott az üldözéssel, és továbbment Šoltába.[27]
Amikor a Vis TG hajói 7-8 tengeri mérföld (13-15 km) távolságon belül megközelítették Šoltát a hajócsoportot a parti tüzérség tüze érte. A bejövő tűzre válaszul a Pula 76 mm-es orra szerelt lövegével Brač és Šolta célpontjaira lőtt. Horvát források szerint hozzávetőleg 800 lövést adtak le válogatás nélkül, polgári célpontokra csapva, míg Brčić szerint a parancsnoksága alá tartozó TG csak a lakott területen kívüli tüzérség ellen lépett fel. A Pula, miközben a szárazföldi ütegek hatótávolságán kívül volt, hogy a parti tüzérség figyelmét elvonja, rakétavetőjével négy RBU-6000-es mélységi bombát is kilőtt.[34]
A Kaštela TG körülbelül 8:00 órakor kezdett visszavonulni kelet felé, attól tartva, hogy a Visbe vezető legrövidebb útvonalat a Spliti-csatorna környékén elaknásítják. 8:30-ra elérte Brač keleti csücskét. 9 óra 28 perckor a Jugoszláv Légierő három, J-21-es Jastreb könnyű csatarepülőgépe repült el alacsonyan Brač és Šolta felett; de közülük percekkel később állítólag kettőt lelőtt a horvát légvédelem.[24] Brač és Šolta célpontjaihoz összesen hat jugoszláv sugárhajtású repülőgépet vezényeltek.[27] Az aznap reggeli haditengerészeti akciót követően a részben víz alá került Mukost horvát civil hajók Šoltáról a Nečujam-öbölbe vontatták és ott zátonyra futtatták. Délután a Kaštela TG és a Ploče TG Hvar szigetétől keletre találkozott.[24]
November 16 szerkesztés
November 16-án délelőtt 11 órakor a Kaštela és a Ploče TG-k a Korčula-csatorna keleti végén kezdtek gyülekezni. A Korčula-csatorna választja el Hvar és Korčula szigeteit, a Pelješac-félsziget legnyugatibb csücskében, a Lovište-foktól északra. Közben a Ploče TG-hez tartozó, viszonylag lassú Iž és Olib aknavetőket a Lovište-fokon állomásozó 76 mm-es ütegek részéről az orr-részen, illetve a géptérben találatok érték. Az aknavetők megsegítésére a Split megfordult, hogy a Lovište-foknál megára vonja a parti tüzérséget, miközben az aknavetők az egyre sűrűbb ködben észak felé, a Hvar partjaihoz közelebb húzódtak.[24]
Délután 3 óra 30 perckor a Kaštela TG még egyszer megfordult, hogy megtámadja a Lovište-fokot, de a közeli, Korčulán található part menti tüzérség harcba szállt velük. A lövöldözésben megsérült a Blitvenica, és a teljes haditengerészeti egység északnyugat felé indult Šćedro szigete felé.[24] Az Iž súlyos sérüléseket szenvedett és a hvari Torac-öbölben zátonyra futott, legénysége pedig elhagyta. Az Olib a Pelješac és Hvar között elsüllyedt.[35] Legénységét a csoport megmaradt hajói mentették ki. 19:00 órakor a flotta Šćedróból délre Korčula nyugati része felé hajózott, a megerősödött széltől menedéket keresve. Amint a hajók Korčula felé közeledtek, a črna lukai parti tüzérség a Privala-foknál rájuk lőtt, így Vis felé, nyugat felé kellett fordulniuk.[24] A Vis TG november 16-án nem vett részt az akciókban.[27]
Következmények szerkesztés
A jugoszláv haditengerészet vereséget szenvedett [36], és hajói nem hajóztak tovább a Spliti-csatornától északra. A csata volt a Horvát Haditengerészet legnagyobb csatája a háború alatt,[24] melyben összesen két horvát légelhárító lövész vesztette életét Brač szigetén.[37] Mladenić szerint a jugoszláv haditengerészet 22 tengerészt veszített, köztük hármat a Mukos aknavetőn és egy járőrhajón. A Jugoszláv Légierő két repülőgépet veszített el, de a pilótákat egy helikopter, amely Visről szállt fel, kiszedte a tengerből. Később a horvát haditengerészet búvárai kiemelték Mukost, és egy a Brodospas tulajdonában lévő vontatóval Šibenikbe vontatták.[24] Megjavították és átadták a horvát haditengerészetnek, ahol Ob-02 Šolta néven újra hadrendbe állt.[35] A spliti haditengerészeti bombázásban két civil meghalt és kilencen megsebesültek.[38] A bombázás megrongálta a spliti Régészeti Múzeumot, az Önkormányzat épületét, a Gripe sportkomplexumot, a Közegészségügyi Intézetet, a Műszaki Iskolát, valamint a „Bartol Kašić” és „Vladimir Nazor” komphajókat, amelyek Split kikötőjében voltak kikötve.[27] A két civil halálos áldozat a „Vladimir Nazor” legénységének tagja volt.[24]
A horvát hatóságok vádat emeltek a JNA 33 tisztje, köztük a Split, Šolta és Brac bombázása miatt a Pula kapitánya Ilija Brčić ellen, akit távollétben 15 év börtönbüntetésre ítéltek. Brčićet, aki később a Montenegrói Haditengerészet magas rangú tisztje lett, 2007 végén Nápolyban tartóztatták le, de nem adták ki Horvátországnak.[39] A többi megvádolt tisztet is távollétében fogták perbe. Tizenöt tisztet elítéltek, egyet felmentettek, tizenhét ügyben pedig a korábbi tárgyalások során elkövetett szabálytalanságok miatt a Horvát Legfelsőbb Bíróság rendelt el újbóli tárgyalást. [33]
Horvátországban az 1991. november 14-i és 15-i eseményeket spliti csata (Bitka za Split) [27] vagy a Split-csatorna-csataként (Boj u Splitski kanalu), [24] míg a november 16-i eseményeket Korčulai-csatorna csataként (Bitka u Korčulanski kanalu) ismerik. A dalmáciai tengeri csata mindhárom napját felölelő eseményeket adriai csataként (Bitka za Jadran) is említik.[40]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Hoare 2010, 117. o.
- ↑ Hoare 2010, 118. o.
- ↑ The New York Times 19 August 1990.
- ↑ Woodward 1995, 170. o.
- ↑ Hoare 2010, 118–119. o.
- ↑ Ramet 2006, 384–385. o.
- ↑ a b Hoare 2010, 119. o.
- ↑ Sell 2002, 373. o.
- ↑ The New York Times 3 March 1991.
- ↑ The New York Times 2 April 1991.
- ↑ a b EECIS 1999, 272–278. o.
- ↑ The Independent 10 October 1992.
- ↑ Brigović 2011, 428. o.
- ↑ The Independent 1992. október 10..
- ↑ CIA 2002, 95 –96. o.
- ↑ a b Reljanović 2001.
- ↑ Busuttil 1998, 43. o.
- ↑ Narodne novine 8 October 1991.
- ↑ Bjelajac & Žunec 2009, 249–250. o.
- ↑ The New York Times 1991. november 18..
- ↑ Mesić 2004, 389–390. o.
- ↑ Hooke 1997, 203. o.
- ↑ DoD 1997, sect. 8., 15. o..
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p Slobodna Dalmacija 2004. november 15..
- ↑ Rizmaul 2012.
- ↑ Bernadić 2006.
- ↑ a b c d e f Index.hr 2008. július 29..
- ↑ Urlić 2011.
- ↑ CIA 2002b, 163. o.
- ↑ Jane's 2005, 165. o.
- ↑ Brigović 2011, 438. o.
- ↑ Slobodna Dalmacija 2011. november 16..
- ↑ a b Slobodna Dalmacija 2013. július 31..
- ↑ Index. óra 2008. július 29..
- ↑ a b Nacional 2008. július 8..
- ↑ Marijan 2012, 109. o.
- ↑ Slobodna Dalmacija 16 2011. november.
- ↑ Brigović 2011, 437. o.
- ↑ Nacional 2008. július 24..
- ↑ Menges 2008.
Források szerkesztés
- Könyvek
- Bjelajac, Mile.szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. West Lafayette, Indiana: Purdue University Press (2009). ISBN 978-1-55753-533-7
- Busuttil, James J.. Naval Weapons Systems and the Contemporary Law of War. Oxford, England: Oxford University Press (1998). ISBN 9780198265740
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). OCLC 50396958
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995, Volume 2. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 978-0-16-066472-4
- Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London, England: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5
- Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge, England: Cambridge University Press, 111–136. o. (2010). ISBN 978-1-139-48750-4
- Hooke, Norman. Maritime casualties, 1963–1996. London, England: Lloyd's of London Press (1997). ISBN 9781859781104
- Mesić, Stjepan. The Demise of Yugoslavia: A Political Memoir. Budapest, Hungary: Central European University Press (2004). ISBN 978-963-9241-81-7
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8
- Jane's Fighting Ships 2005–2006. London, England: Jane's Information Group (2005). ISBN 9780710626929
- United States Department of Defense. Bosnia: Country Handbook. Collingdale, Pennsylvania: Diane Publishing (1997). ISBN 9780788147982
- Szakcikkek
- Brigović, Ivan (2011. október 1.). „Odlazak Jugoslavenske narodne armije s područja Zadra, Šibenika i Splita krajem 1991. i početkom 1992. godine” (horvát nyelven). Journal of Contemporary History 43 (2), 415–452. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 0590-9597.
- Marijan, Davor (2012. május 1.). „The Sarajevo Ceasefire – Realism or strategic error by the Croatian leadership?”. Review of Croatian History 7 (1), 103–123. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1845-4380.
- Újságcikkek
- Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10.
- Bernardić, Stjepan. „Admiral Letica je naredio: Raspali!”, Slobodna Dalmacija , 2004. november 15. (horvát nyelvű)
- Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3.
- Glavurtić, Tihana. „Junaci sa Šolte i Brača ratne brodove jugomornarice natjerali na bijeg”, Slobodna Dalmacija , 2011. november 16. (horvát nyelvű)
- Jadrijević Tomas, Saša. „Za napad na Split sudit će se dvanaestorici”, Slobodna Dalmacija , 2013. július 31. (horvát nyelvű)
- Kapetan Brčić: Moj brod nije pucao na EU promatrače, ispalili smo granate upozorenja (horvát nyelven). Index.hr, 2008. július 29.
- „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19.
- Šimičević, Hrvoje. „Talijanski sud oslobodio Iliju Brčića”, Nacional (weekly) , 2008. július 24.. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Šoštarić, Eduard. „Bitka za jedrenjak 'Jadran'”, Nacional (weekly) , 2008. július 8.. [2012. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Sudetic, Chuck. „Croats Concede Danube Town's Loss”, The New York Times , 1991. november 18.
- Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2.
- Egyéb források
- Bernadić, Stjepan (2006. szeptember 1.). „Prvi brod Hrvatske ratne mornarice” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (105), Kiadó: Horvát Védelmi Minisztérium. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
- (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53), Kiadó: Narodne novine. ISSN 1333-9273.
- Menges, Mirela (2008. április 1.). „Željko Seretinek: Bitka za Jadran: Razbijanje pomorske blokade jadranskog plovnog puta 14.-16. studenoga 1991., Korčula, 2007.” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (184), Kiadó: Ministry of Defence (Croatia). [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
- Reljanović, Marijo (2001. november 1.). „Hrvatska ratna mornarica u obrani Jadrana” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (77), Kiadó: Ministry of Defence (Croatia). [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
- Rizmaul, Leon (2012. november 1.). „Vremeplov 16. studenoga 1991.” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (408), Kiadó: Horvát Védelmi Minisztérium. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
- The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement (PDF). International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
- Urlić, Ante (2011. április 1.). „Vojnogeografska i strateška obilježja otoka Visa (II. dio)” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (341), Kiadó: Horvát Védelmi Minisztérium. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Dalmatian Channels című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
