Diego Velázquez
Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (Sevilla, 1599. június 6. – Madrid, 1660. augusztus 6.) többnyire Diego Velázquez néven ismert spanyol festő.
| Diego Velázquez | |
.jpg) | |
| Diego Velázquez: Férfiportré (valószínű önarckép, 1630) | |
| Született | 1599. június 6. Sevilla |
| Meghalt | 1660. augusztus 6. (61 évesen) Madrid |
| Sírhely | Madrid |
| Nemzetisége | spanyol |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Diego Velázquez témájú médiaállományokat. | |
TanulóéveiSzerkesztés
Francisco Herrera el Viejo, majd Francisco Pacheco del Río tanítványa (és utóbb veje). Első, sevillai korszakát népies zsánerképek (bodegones) jellemzik, amelyek festési módja, sötét árnyékaikkal, a megvilágítás erős ellentéteivel, a népies típusok éles jellemzésével, a csendéletszerű részletek szeretetével közvetve Caravaggióra megy vissza. E máris erős realizmussal és hatalmas festői tudással kitüntetett csoport mesterművei: A vén szakácsnő (Richmond, Cook-gyűjtemény), A vízhordó (London, Apsley House), Étkező parasztok (Budapest, Szépművészeti Múzeum).
| Kezdő stílusa - zsánerképek | ||
|---|---|---|
.jpg)
|
|
|
| Az idős szakácsnő tojást süt (1618) National Gallery of Scotland |
Sevillai vízárus (1620) Apsley House, London |
Étkező parasztok (1620) Budapest, Szépművészeti Múzeum |
Madridi éveiSzerkesztés
.jpg)
1622-ben látogat el először Madridba, amelynek műkincsei, főleg Tiziano művei nagy hatást gyakorolnak rá, a következő évben IV. Fülöp király szolgálatába szegődik. Ekkor kezdődik élete végéig tartó képmásfestő tevékenysége, amely a királyi családról, az udvarhoz tartozókról, a spanyol szellemi arisztokráciáról páratlan arcképcsarnokot eredményezett. Spanyol tradíciókból kiindulva, de Tiziano, majd Rubens hatása alatt is Velazquez fejlődése a képmások e végtelen sorában tükröződik vissza, míg időnként egy-egy más tárgyú festménye jelzi a megtett utat. Az első képmásokban erős plasztika, mély árnyékok uralkodnak és a Bacchus és az ivók (Los Borrachos) híres képe is (Madrid, Prado) a fiatalkori zsánerképek pompás továbbfejlesztését jelenti.
Római útjaSzerkesztés
1629-31-ig Rómában tartózkodik. Itt festi meg Vulcanus műhelye című képét (Prado), amely rendkívüli festői finomodásról tanúskodik, itt keletkezik két tájképi tanulmánya, amely a maga fénytől áthatott frissességével egészen új törekvésekről ad számot.
Újra MadridbanSzerkesztés
Hazatérése után két évtizeden át ki nem mozdul Madridból. Az ekkor keletkezett képmások hosszú sorából kiemelkednek III. Fülöp, Ferdinánd bíbornok-infáns és a kis Don Baltasar infáns vadászképei, a király, a kis infáns és Olivarez herceg lovasképei, a királyi udvarhoz tartozó hölgyek, törpék, komédiások, udvari bolondok képei (túlnyomórészt a Pradóban). Hatalmas léptekkel halad festői fejlődése. Az alakok mind tökéletesebben olvadnak egybe a szabad térrel, a plasztikai mintázás mindinkább elenyészik és színes benyomás visszaadásának ad helyet.
.jpg)
Fejedelmi alakjai felülmúlhatatlanul komolyak, előkelők a maguk szenvtelenségében, a törpék stb. képeit rendíthetetlen tárgyilagosság jellemzi. E kornak nagy, reprezentatív alkotása a Breda átadását ábrázoló hatalmas kép (1639-41 (Prado), a kép ekonómiájában nagy szerepet játszó lándzsákról Las Lanzas-nak nevezve) – Velazquez második olaszországi tartózkodása az 1649-51 évekre esik. Rómában festi meg X. Ince pápa képmását (Róma, Doria-képtár), amely a színfoltok szabad felrakásával, a minden rikító eszközt kerülő jellemzés mélységével a képmásfestés legnagyszerűbb remekei közé tartozik. Velazquez utolsó évtizede a tökéletesség legmagasabb fokának elérését jelzi. Képmásai – kivált a gyermek-képmások a csodálatosan gazdag ruhákban – a festői tudás netovábbjai.
Utolsó nagy korszakaSzerkesztés
Művei mind színesebbekké, szabadabbakká, festőiebbekké válnak. Két nagy festmény jelzi Velazquez utolsó korszakát: A szőnyegszövő nők (Las Hilanderas) és Az udvarhölgyek (Las Meninas). Itt is, ott is, a belső térben elhelyezett alakoknak a környezettel való tökéletes együtthatása a fény érvényre juttatásának varázsa a legtökéletesebb festőmesterség diadala. Igazi jelentőségét a 19. század második felében ismerték fel, midőn a természet tisztán festői ábrázolására irányuló törekvések (impresszionizmus) rokonok voltak az övéivel és az ő művészetéből indultak ki (Manet). Velazquez dicsősége felülmúlta az akadémikus festés korában bálványozott Murillóét. Velazquez művészetén és művészettörténeti jelentőségén mit sem változtat, ha a modern művészi törekvések továbbfejlődésével a spanyol festészet történetének más nagy alakjai léptek előtérbe: Goya vagy El Greco.
MűveibőlSzerkesztés
| Galéria |
|---|
|
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
BibliográfiaSzerkesztés
- Stirling: Velazquez and his works (London, 1855);
- Curtis: Velazquez and Murillo (London és New-York 1883);
- Justi klasszikus műve: Diego Velazquez und sein Jahrhundert (Bonn, 1888, 2. kiad. 1903);
- Stevenson: The Art of Velazquez (London, 1895);
- Beruete: Velazquez (Párizs, 1898);
- Lafond (Paris, 1906); Baldry: Velazquez (New York, 1908);
- Calvert és Hartley: Velazquez (London, 1908);
- Gensel: Velazquez (2. kiad. Berlin, 1908)
- Passuth László: A harmadik udvarmester (történelmi regény, 1. kiad. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962)
