Don Sanche, avagy a szerelem kastélya

A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya Liszt Ferenc egyetlen befejezett operája (ezenkívül fennmaradt még a zeneszerző egy operatöredéke is Sardanapal címmel). A partitúra műfaji megjelölése szerint a mű opera ferie (tündéropera), két részben. A darab ősbemutatójára 1825. október 17-én került sor Párizsban, a Grand Opérában. A premier csúfos bukás volt, a Don Sanche mindössze háromszor került előadásra, majd hosszú időre feledésbe merült.

Don Sanche, avagy a szerelem kastélya (Don Sanche ou le château d’amour)
opera
A Don Sanche előadása a Miskolci Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretén belül, 2011-ben
Eredeti nyelv	francia
Zene	Liszt Ferenc
Szövegkönyv	Emmanuel Théaulon
Főbb bemutatók	1825. október 17.
A Wikimédia Commons tartalmaz Don Sanche, avagy a szerelem kastélya témájú médiaállományokat.

Az opera története

Miután 1824-ben Liszt több sikeres koncertet adott Franciaországban, a zeneszerző és karmester Ferdinando Paër (aki Liszt egyik zenetanára volt) arra biztatta a fiatal muzsikust, hogy komponáljon operát. Paër segédkezett a megfelelő librettó kiválasztásában és a hangszerelésben is. Liszt valószínűleg 1824 szeptemberében végzett a komponálással, majd a partitúrát benyújtotta a párizsi Grande Opéra vizsgálóbizottságának. A bizottság tagja volt többek között a korszak két elismert operakomponistája, Luigi Cherubini és François-Adrien Boieldieu is. A bizottság előadásra alkalmasnak találta a művet, de felkérték Rodolphe Kreutzert, a neves hegedűművészt és karmestert a hangszerelés kiegészítésére. A művet az ő vezényletével mutatták be, a férfi főszerepet pedig a korszak egyik legelismertebb tenoristájára, Adolphe Nourrit-re osztották. Ám ez nem volt elegendő a sikerhez. Az 1825. október 17-én lezajlott párizsi bemutatón a darab megbukott, a zeneszerző életében még mindössze háromszor került előadásra (1825. október 19-én, 21-én és 26-án).

1873-ban a Garnier operaházban tűzvész pusztított, a kottatár több partitúrája is a lángok martaléka lett, közöttük volt a Don Sanche kézirata is. Egészen 1903-ig úgy gondolták, hogy nem készült másolat a műről, így az odaveszett a tűzvészben. Aztán Jean Chantavoine, az operaház kottatárában végzett más célú kutatása közben véletlenül rábukkant két díszes kötésű füzetre, amelyek a Liszt-opera kéziratos partitúramásolatát tartalmazták. Ezután még több mint hetven évnek kellett eltelnie, hogy a darabot ismét előadják. 1977-ben egy londoni együttes vállalkozott a bemutatására. 1997-ben a Hungaroton elkészítette és kiadta az opera mindmáig egyetlen hangfelvételét CD-n.

A 2011. évi Tavaszi Fesztiválon a Liszt év alkalmából a Szegedi Nemzeti Színház vállalkozott a Don Sanche első magyarországi szcenírozott előadására. Szintén a Liszt év alkalmából került színre az opera a Miskolci nemzetközi operafesztiválon, ahol Katherina Wagner irányította színpadra állítását. A produkció a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft., Bayreuth és Eisenstadt közös produkciója volt, amelyet Miskolc után bemutattak a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is.

Az opera zenéje a fiatal Mozartot és Haydnt idézi. Liszt eredeti hangszerelése gyakorlott szerzőre vall, kiemelt szerepet juttat a hárfának és a fuvolának. A szólószámokat néhány együttes és egy induló egészíti ki.

Az opera szereplői

Szereplő	Hangfekvés
Don Sanche, lovag	tenor
Elzire hercegnő	mezzoszoprán
Alidor, varázsló	bariton
Apród, remete, egykor Gualterio házitanítója	szoprán
Zélis, Elzira udvarhölyge	mezzoszoprán
Egy hölgy	szoprán
Egy lovag	tenor

• Történik: mesebeli időkben, a szerelem kastélyában

Az opera cselekménye

I. rész

A szerelem kastélyába bárki beléphet, akinek van párja és már megismerte a szerelmet. Don Sanche érkezik a kastélyhoz, aki reménytelen szerelmet táplál Elzire iránt. Be akarna lépni a kastélyba, de apródja útját állja: a szerelem kastélyába csak szerelmespárok léphetnek be. A lovag elpanaszolja neki, hogy imádottja nem viszonozza az érzelmeit, így igazán nem az ő hibája, hogy még mindig magányos agglegény. Nemsokára megjelenik a kastély ura, Alidor is, aki elmeséli, hogy a kastélyt a saját szerelmei emlékére állította. Miután ő is megismerkedik Sanche történetével, megidézi az éppen Navarra felé tartó Elzire alakját, és megjósolja, hogy a hercegnő királyi sarjat fog választani. Ezután enged Sanche kérésének: szélvihart támaszt, amivel eltéríti a hercegnőt és kíséretét eredeti céljuktól, és a kastély felé vezérli őket. A hercegnő fáradtan, elcsigázottan érkezik meg. Szeretne menedéket lelni a kastélyban, de mivel nincsen még választottja, az apród őt sem engedi be. Kapóra jönne az ismét felbukkanó Don Sanche, de a hercegnő ismét kikosarazza. Elzire ugyanis mást szeret, most is ő hozzá igyekezett, de eltévedt. Zélise is arra biztatja úrnőjét, hogy fogadja párjául Sanche lovagot, de a hercegnő megmakacsolja magát, így hiába lesz egyre hűvösebb, végül az egész társaság a szabad ég alatt hajtja álomra a fejét.

II. rész

Megvirradt. A kastélyból kihallatszik a boldog szerelmesek éneke. Megjelenik Romualde, Elzire szerelme. Megtudta, hogy a hercegnő és kísérete eltért szándékától, ezért nem érkezettek meg hozzá. Elhatározza, hogy ha kell, erőszakkal viszi magával a lányt. Don Sanche nem hagyja annyiban szerelme inzultálását: párbajra hívja a lovagot. Bátorságát és önfeláldozását látva Elzire szíve megenyhül: Ámorhoz fordul segítségért, kéri, hogy Sanche-ot segítse győzelemre. De minden hiába: a címszereplő a viadalban súlyos sebet kap. Elzire ekkor arra utasítsa Zélise-t, hogy kérjen bebocsátást a kastélyba, ugyanis Sanche életéért kész felajánlani a sajátját. Ekkor megjelenik Alidor, és kiderül, hogy Romualde lovag és a párbaj csak színjáték volt, a szerelem próbája, amelyet mindketten kiálltak. Így már nincs semmi akadálya, hogy belépjenek a szerelem kastélyába. Don Sanche és Elzire örök szerelmet esküsznek egymásnak, és boldogan lépik át a kastély küszöbét.

Hangfelvételek

Don Sanche – Gérard Garino, Elzire – Hamari Júlia, Alidor – Gáti István, Apród – Farkas Katalin, Zélis – Komlósi Ildikó, Egy hölgy – Zádori Mária. Egy lovag – Kállay Gábor. Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara, a Magyar Rádió és Televízió énekkara, vezényel: Pál Tamás. A felvétel helye és ideje: Budapest, 1997. A kiadás éve: 1997. Hungaroton, HCD 12744-45, 2 CD DDD Stereo

Források

• Winkler Gábor: Barangolás az operák világában II. Budapest, Tudomány, 2006