Főmenü megnyitása

Edward Gibbon (1737. május 8., Putney1794. január 16., London) brit történész. Elsősorban a Római Birodalom történetével foglalkozott, fő műve: The History of the Decline and Fall of the Roman Empire (A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története).

Edward Gibbon
Edward Emily Gibbon.jpg
Született 1737. április 27.[1]
Putney[2][3]
Elhunyt 1794. január 16. (56 évesen)[1][4][5][6][7][8][9]
London[10]
Állampolgársága brit
SzüleiEdward Gibbon
Foglalkozása
  • történész
  • politikus
  • ókortudós
Tisztség Member of Parliament in the Parliament of Great Britain
Iskolái
  • Magdalen Főiskola
  • Westminster School
  • Kingston Grammar School
Halál okahashártyagyulladás
Sírhely Anglia
A Wikimédia Commons tartalmaz Edward Gibbon témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Élete és munkásságaSzerkesztés

Gibbon jómódú családban született, hétévesen elveszítette az anyját. 1752-től Oxfordban tanult, ahol nagy hatással volt rá többek között Jacques-Bénigne Bossuet, így 1753-ban fölvette a katolicizmust. Ez azonban akkora botrányt okozott, hogy el kellett hagynia Oxfordot. Lausanne-ban a svájci kálvinizmus hatására látszólag visszatért a protestantizmushoz. A valóságban azonban teljesen szakított a kereszténységgel, és annak jelentős kritikusává vált. Lausanne-ban kezdte olvasni az antik szerzőket. 1757-ben apja megtiltotta tervezett házasságát, így nőtlen maradt egész életében. Még ebben az évben visszatért Angliába.

1763-ban Párizsba utazott, ahol találkozott többek között Denis Diderot-val, majd Rómába ment, ez szintén nagy benyomást tett rá. Saját leírása szerint az egyik nap a Capitolium tövében üldögélt, és a mezítlábas ferences szerzetesek énekét hallva és megdöbbenve az ókori és a középkori kontrasztján, támadt az a gondolata, hogy megírja a Birodalom hanyatlásának történetét.[11] Apja halála után, 1770-ben Londonba költözött. 1776-ban kiadta munkája első részét, amely szenzációt és erős vitákat keltett. 1788-ban jelent meg a teljes mű. 1783-tól újra Lausanne-ban élt, majd miután visszatért Angliába, 1794-ben, 56 éves korában váratlanul meghalt.

Történelemszemlélete és hatásaSzerkesztés

Gibbon szerint „A történelem valójában csak kevéssel több, mint az emberiség szerencsétlenségeinek, őrültségeinek és bűntényeinek a katalógusa”.[12] A hanyatlás mögött erkölcsi okokat kereső szemlélete hasonló a kortárs Montesqieu felfogásához - emiatt az a kritika érte, hogy műve nem elsősorban történettudomány, hanem saját korának akar vele görbe tükröt állítani. A könyv emiatt sokkal többet árul el a XVIII. század Angliájáról, azaz saját koráról, mint a római császárokról.[13]

Egy város felemelkedése és birodalommá terebélyesedése, ez a rendkívüli csoda, méltán foglalkoztatja a filozófia iránt fogékony szellemet. Róma hanyatlása ezzel szemben természetes és elkerülhetetlen következménye volt a birodalom mértéktelen nagyságának. A jólét megérlelte a bomlás folyamatát, a mind kiterjedtebb hódítások hatására a hanyatlást előidéző okok megsokasodtak, és amint az idő, illetve a véletlen kikezdte a birodalom mesterséges támasztékait, a hatalmas építmény önnön súlya alatt omlott össze. A pusztulás okai egyszerűek és maguktól értetődőek; ahelyett, hogy Róma összeomlásának okait vizsgálnánk meg, azon kellene inkább eltöprengenünk, vajon hogyan állhatott fenn ilyen hosszú ideig a birodalom. A győzedelmes légiók, akik a távoli háborúkban megfertőződtek az idegen népek és zsoldosok bűneitől, először a köztársaság szabadságát nyomták el, később pedig kikezdték a »bíborsávos« rend felsőbbségét. A császárok, aggódva saját biztonságuk és a közbéke miatt alantas eszközökhöz nyúltak, így megbomlasztották a hadsereg fegyelmét. A légiók ezután már nemcsak a külső ellenség, hanem az uralkodó számára is veszélyessé váltak. A katonai igazgatás erejét meggyengítette, végül pedig szétbomlasztotta az intézmények Constantinus által véghez vitt decentralizációja; a barbár hordák áradata pedig végleg elsöpörte a római civilizációt.
– Ernst Breisach: Historiográfia, 224. old.

Gibbon nem filozófiai okokat keresett a Birodalom bukása mögött, hanem ezt egy természetes folyamatnak fogta föl: szerinte ugyanis amennyiben a római civilizáció éltető erkölcsi alapjai, a rómaiság értékei elsorvadnak, akkor maga a civilizáció is összeomlik. Ennek csak egyik összetevője a polgárkatonák eltűnése, és a zsoldoshadseregek megjelenése. Gibbon ugyanis osztotta a késői antik pogány szerzők, pl. Symmachus nézeteit is, akik szerint a birodalom hanyatlását végső soron a kereszténység okozta azzal, hogy a transzcendencia felé terelte az emberek figyelmét, elvonva őket az államügyektől.

Gibbon műve az angol történetírás „kiemelkedő remeke, mely csak magával az angol nyelvvel fog elmúlni”.[14] Hatása emiatt nehezen felmérhető: még Churchill is őt követte az angolul beszélő népek történetének megírása során. Váczy Péter Gibbonhoz hasonlóan abban látta a bukás okait, hogy a Jézus második eljövetelét váró, és ezért sem a katonáskodással, sem a közügyek intézésével nem foglalkozó rómaiak helyét fokozatosan a barbárok vették át, ami miatt ezek súlya a tényleges hatalmat jelentő római hadseregben túlzottan megnőtt. A szenátori rend hanyatlásának és a birodalom bukásának az összefüggését vallja Gibbonhoz hasonlóan Bibó István mestere, Guglielmo Ferrero, aki az Ókori civilizáció bukása című művében az állandó trónviszályokat és emiatt a birodalom kivérzését annak tudja be, hogy a szenátus elveszítette azon funkcióját, hogy ő legitimálta az új császárt. Így a keresztény hitviták századaiban vallási legitimációt kereső császárok nem kaptak elég legitimitást, melyet a birodalom egésze elfogadott volna. Ebből aztán automatikusan következett a polgárháborúk végtelen sora, melyek a barbárok beözönléséhez vezettek. Gibbon – nem leragadva a 476-os dátumnál – a Római Birodalom bukásának történetét egészen Konstantinápoly 1453-as bukásáig mutatja be, ami termékenyítőleg hatott olyan szerzőkre is, mint Henri Pirenne, akinek híres tézise szerint a birodalom tényleges összeomlása, a Földközi-tenger, a római Mare Nostrum medencéjének végleges kettéválása a VIII. századi arab hódítás következménye. A mai történetírók kerülik a bukás kifejezést a Római Birodalom kapcsán – legjelesebb képviselőjük, Peter Brown azt hangsúlyozza, hogy a kereszténység nem megbuktatta a birodalmat, hanem átalakította, új tartalmat adott neki, míg a rómaiság ma is vállalható értékei továbbéltek.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Encyclopædia Britannica
  2. http://writersalmanac.publicradio.org/index.php?date=2001/04/27
  3. http://www.historyorb.com/people/edward-gibbon
  4. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  5. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. The Peerage. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  10. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Гиббон Эдуард, 2015. szeptember 28.
  11. http://www.c3.hu/scripta/buksz/98/2/10.htm
  12. Romsics Ignác: A történetíró dilemmája: megismerjük vagy csináljuk-e a történelmet? Mindentudás egyeteme, 2. kötet. helytelen ISBN kód: 963-09-45517-7 ISSN 1785-5020
  13. Baranyi Tamás Péter: Feltartóztatás és szétválasztás In: Kommentár 2011/2
  14. Edward Gibbon: The decline and fall of the Roman Empire. Wordsworth Classics of World Litterature. Hertfordshire, 1998, Introduction

MagyarulSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Edward Gibbon: The decline and fall of the Roman Empire. Wordsworth Classics of World Litterature. Hertfordshire, 1998. ISBN 9781853264993
  • Ernst Breisach: Historiográfia. Budapest, 2004, Osiris.
  • Mi okozta a Római Birodalom bukását? Múlt-kor történelmi portál, 2012. október 12. (Hozzáférés: 2013. február 15.)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés