Edward Gibbon

Edward Gibbon (Putney, Surrey, 1737. május 8. – London, 1794. január 16.) brit történész. Elsősorban a Római Birodalom történetével foglalkozott, fő műve: The History of the Decline and Fall of the Roman Empire (A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története).

Edward Gibbon
Született	1737. május 8. Putney
Elhunyt	1794. január 16. (56 évesen) London
Állampolgársága	brit
Szülei	Judith Porten Edward Gibbon
Foglalkozása	történész politikus ókortudós író
Tisztsége	Nagy-Britannia 14. parlamentjének tagja Nagy-Britannia 15. parlamentjének tagja Nagy-Britannia parlamentjének tagja (1774–1784)
Iskolái	Magdalen College Westminster School Kingston Grammar School Oxfordi Egyetem
Halál oka	hashártyagyulladás
Sírhelye	Fletching
Edward Gibbon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Edward Gibbon témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete és munkássága

Gibbon jómódú családban született, hétévesen elveszítette az anyját. 1752-től Oxfordban tanult, ahol nagy hatással volt rá többek között Jacques-Bénigne Bossuet, így 1753-ban fölvette a katolicizmust. Ez azonban akkora botrányt okozott, hogy el kellett hagynia Oxfordot. Lausanne-ban a svájci kálvinizmus hatására látszólag visszatért a protestantizmushoz. A valóságban azonban teljesen szakított a kereszténységgel, és annak jelentős kritikusává vált. Lausanne-ban kezdte olvasni az antik szerzőket. 1757-ben apja megtiltotta tervezett házasságát, így nőtlen maradt egész életében. Még ebben az évben visszatért Angliába.

1763-ban Párizsba utazott, ahol találkozott többek között Denis Diderot-val, majd Rómába ment, ez szintén nagy benyomást tett rá. Saját leírása szerint az egyik nap a Capitolium tövében üldögélt, és a mezítlábas ferences szerzetesek énekét hallva és megdöbbenve az ókori és a középkori kontrasztján, támadt az a gondolata, hogy megírja a Birodalom hanyatlásának történetét. Apja halála után, 1770-ben Londonba költözött. 1776-ban kiadta munkája első részét, amely szenzációt és erős vitákat keltett. 1788-ban jelent meg a teljes mű. 1783-tól újra Lausanne-ban élt, majd miután visszatért Angliába, 1794-ben, 56 éves korában váratlanul meghalt.

Történelemszemlélete és hatása

Gibbon szerint „A történelem valójában csak kevéssel több, mint az emberiség szerencsétlenségeinek, őrültségeinek és bűntényeinek a katalógusa”. A hanyatlás mögött erkölcsi okokat kereső szemlélete hasonló a kortárs Montesqieu felfogásához - emiatt az a kritika érte, hogy műve nem elsősorban történettudomány, hanem saját korának akar vele görbe tükröt állítani. A könyv emiatt sokkal többet árul el a XVIII. század Angliájáról, azaz saját koráról, mint a római császárokról.

Egy város felemelkedése és birodalommá terebélyesedése, ez a rendkívüli csoda, méltán foglalkoztatja a filozófia iránt fogékony szellemet. Róma hanyatlása ezzel szemben természetes és elkerülhetetlen következménye volt a birodalom mértéktelen nagyságának. A jólét megérlelte a bomlás folyamatát, a mind kiterjedtebb hódítások hatására a hanyatlást előidéző okok megsokasodtak, és amint az idő, illetve a véletlen kikezdte a birodalom mesterséges támasztékait, a hatalmas építmény önnön súlya alatt omlott össze. A pusztulás okai egyszerűek és maguktól értetődőek; ahelyett, hogy Róma összeomlásának okait vizsgálnánk meg, azon kellene inkább eltöprengenünk, vajon hogyan állhatott fenn ilyen hosszú ideig a birodalom. A győzedelmes légiók, akik a távoli háborúkban megfertőződtek az idegen népek és zsoldosok bűneitől, először a köztársaság szabadságát nyomták el, később pedig kikezdték a »bíborsávos« rend felsőbbségét. A császárok, aggódva saját biztonságuk és a közbéke miatt alantas eszközökhöz nyúltak, így megbomlasztották a hadsereg fegyelmét. A légiók ezután már nemcsak a külső ellenség, hanem az uralkodó számára is veszélyessé váltak. A katonai igazgatás erejét meggyengítette, végül pedig szétbomlasztotta az intézmények Constantinus által véghez vitt decentralizációja; a barbár hordák áradata pedig végleg elsöpörte a római civilizációt.

– Ernst Breisach: Historiográfia, 224. old.

Gibbon nem filozófiai okokat keresett a Birodalom bukása mögött, hanem ezt egy természetes folyamatnak fogta föl: szerinte ugyanis amennyiben a római civilizáció éltető erkölcsi alapjai, a rómaiság értékei elsorvadnak, akkor maga a civilizáció is összeomlik. Ennek csak egyik összetevője a polgárkatonák eltűnése, és a zsoldoshadseregek megjelenése. Gibbon ugyanis osztotta a késői antik pogány szerzők, pl. Symmachus nézeteit is, akik szerint a birodalom hanyatlását végső soron a kereszténység okozta azzal, hogy a transzcendencia felé terelte az emberek figyelmét, elvonva őket az államügyektől.

Gibbon műve az angol történetírás „kiemelkedő remeke, mely csak magával az angol nyelvvel fog elmúlni”. Hatása emiatt nehezen felmérhető: még Churchill is őt követte az angolul beszélő népek történetének megírása során. Váczy Péter Gibbonhoz hasonlóan abban látta a bukás okait, hogy a Jézus második eljövetelét váró, és ezért sem a katonáskodással, sem a közügyek intézésével nem foglalkozó rómaiak helyét fokozatosan a barbárok vették át, ami miatt ezek súlya a tényleges hatalmat jelentő római hadseregben túlzottan megnőtt.

A szenátori rend hanyatlásának és a birodalom bukásának az összefüggését vallja Gibbonhoz hasonlóan Bibó István mestere, Guglielmo Ferrero, aki az Ókori civilizáció bukása című művében az állandó trónviszályokat és emiatt a birodalom kivérzését annak tudja be, hogy a szenátus elveszítette azon funkcióját, hogy ő legitimálta az új császárt. Így a keresztény hitviták századaiban vallási legitimációt kereső császárok nem kaptak elég legitimitást, melyet a birodalom egésze elfogadott volna. Ebből aztán automatikusan következett a polgárháborúk végtelen sora, melyek a barbárok beözönléséhez vezettek.

Gibbon – nem leragadva a 476-os dátumnál – a Római Birodalom bukásának történetét egészen Konstantinápoly 1453-as bukásáig mutatja be, ami termékenyítőleg hatott olyan szerzőkre is, mint Henri Pirenne, akinek híres tézise szerint a birodalom tényleges összeomlása, a Földközi-tenger, a római Mare Nostrum medencéjének végleges kettéválása a VIII. századi arab hódítás következménye. A mai történetírók kerülik a bukás kifejezést a Római Birodalom kapcsán – legjelesebb képviselőjük, Peter Brown azt hangsúlyozza, hogy a kereszténység nem megbuktatta a birodalmat, hanem átalakította, új tartalmat adott neki, míg a rómaiság ma is vállalható értékei továbbéltek.

Magyarul megjelent művei

• Gibbon Edvárd: A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története, 1-2. Kiadja Ráth Mór, Pest, 1868. Fordította: Hegyessy Kálmán. Letölthető: http://mediatar.rfmlib.hu/digitkonyvtar/romai_birodalom_hanyatlasanak_es_bukasanak_tortenete/romai_birodalom_hanyatlasa_es_bukasa_1.pdf http://mediatar.rfmlib.hu/digitkonyvtar/romai_birodalom_hanyatlasanak_es_bukasanak_tortenete/romai_birodalom_hanyatlasa_es_bukasa_2.pdf
• Konstantinápoly eleste 1453-ban; ford. Bozóky Alajos; Franklin, Bp., 1913 (Olcsó könyvtár) http://mek.oszk.hu/19300/19365/
• A hunok hódításai és Attila birodalma; ford., jegyz., utószó Óvári Csaba; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2016
• Mohamed élete és az iszlám születése; ford., jegyz., utószó Óvári Csaba; Attraktor, Máriabesnyő, 2018
• Az iszlám hódítások és a kalifák uralma; ford., jegyz., utószó Óvári Csaba; Attraktor, Máriabesnyő, 2019

Források

• Edward Gibbon: The decline and fall of the Roman Empire. Wordsworth Classics of World Litterature. Hertfordshire, 1998. ISBN 9781853264993
• Ernst Breisach: Historiográfia. Budapest, 2004, Osiris
• Mi okozta a Római Birodalom bukását? Múlt-kor történelmi portál, 2012. október 12. (Hozzáférés: 2013. február 15.)

Kapcsolódó szócikkek

• szendvics
• népvándorláskor