Főmenü megnyitása

Irodalmi műfaj. Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt (expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Léteznek magasztos hangvételű, dicsőítő, valamint csípős, humoros epigrammák. Az újkori költészetben a didaktikus és az antik hagyományokat ápoló költészet kedvelte különösebben: a humanizmus és a klasszicizmus.

Más meghatározás szerint: Az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).

Általában két elem van: valamilyen tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó, gyakran szellemes, ötletes megjegyzés, gondolat, csattanó. Ennek a két elemnek megfelelően van előkészítő része (előtagja) és lezáró része (utótagja), mely többnyire egy fordulat után következik. Gyakran jellemzi a műfajt ellentétek egységbe foglalása.

Az epigramma témája, hangneme, célja szerint igen változatos: megörökíthet gyászt, szerelmet, sokféle életmozzanatot; van tanító, harci, gúnyos (szatirikus) és politikai változata is.

Kedvelt versformája a disztichon, de más versformákban is gyakori.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Eredetileg az ókori görögöknél az epigramma egy verses feliratot jelentett sírköveken (sírfelirat) vagy más tárgyakon, majd az i. e. VI. századtól önállósult lírai műfajjá vált. A görögöknél még komoly, érzelmes hangulatú, majd később a rómaiaknál már csípős, szatirikus jellegű.

PéldákSzerkesztés

Szimónidész (Kr. e. 5-6. sz.) nevéhez fűződik a hősi epigramma leghíresebb változata:

 „Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
 Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

Kölcsey Ferenc: Huszt

 „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
    Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
 Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
    Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
 És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
    Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
 Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

SzerzőkSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés