A műfaj (görög: genosz, latin: genus) a különböző típusú műalkotások csoportosítására szolgáló fogalom. Műfajokat egyrészt tartalmi, másrészt alaki sajátságok, különbségek és egyezések alapján állapítunk meg.

IrodalomSzerkesztés

Az irodalmi művek egy-egy csoportjára érvényes, koronként és területenként változó (idővel módosuló) kategória. Remekművekből elvont normarendszer, amely az egyes további alkotásoknak is például szolgál, illetve a megítélésükhöz, értelmezésükhöz támpontot nyújthat.

Elkülönítésében (változó súllyal és érvénnyel) formai és tartalmi ismérvek játszanak szerepet: a műnembe tartozás, jellegzetes terjedelem, a szövegforma, a nézőpont és a magatartás, a beszédhelyzet, a hangnem, a művészi cél, a jellemző téma vagy tárgykör, a sajátos ábrázolási mód, a szereplők, a világkép, a kommunikációs funkciók, a stilisztikai eszköztár, a szerkezet, a közlésmód (írás, szó, látás) stb. Jellegzetes ismérve még: eredete, virágkora, jelentős alkotói, kiemelkedő példái.

A megszülető mű módosíthatja, megújíthatja a mércét. A legtöbb műfaj besorolható a három műnemi kategóriába, de vannak ún. átmeneti műfajok is.

A műnemek mindegyikében vannak műfajok:

Nem tisztán szépirodalmi műfajok: visszaemlékezés, esszé, életrajz, tanulmány stb. Az egyes műfajok alcsoportokra is különülhetnek (pl.: dal, regény). A műfajok területenként és koronként is változhatnak (pl. az elégia ókori és mai meghatározása).

ZeneSzerkesztés

A genosz (→ műfaj) a görög zeneelméletben a diatonikus, kromatikus és enharmonikus hangfajok gyűjtőneve; a 18. századtól motetta, madrigál, vonósnégyes stb. értelemben forma.[1]

A műfaj és forma fogalmakat gyakran használják szinonimaként vagy elmosódott határvonallal, holott a műfaj elmélete megkülönböztethető a formatantól, mert egy bizonyos forma meghatározó ismertetőjegye lehet valamely műfajnak, de nem szükségszerűen az, ha pedig az, semmiképp sem az egyetlen.[1]

A zenei műfajok hagyományosult normák, amelyek közvetítenek a zeneszerző szándékai és stílustörekvései, valamint a zene bizonyos meghatározott fajtájával élő társadalmi rétegek követelményei és várakozási között: normák, amelyeket a zeneszerző magáévá tehet, megkerülhet vagy átléphet, de amelyek mindenesetre történeti realitást képviselnek, s nem történészek puszta konstrukciói.[1]

A 18. századig a (liturgikus, reprezentatív, társasági, szórakoztató) funkció, a szöveg felépítése (vers vagy próza) és a kompozíciós technika volt a műfaji besorolás alapja. Az újabb zenében az előadó apparátus, a forma és az esztétikai karakter a műfaji meghatározó tényezők.[1]

A műfaj jelentősége a funkcionális zenében nagyobb, mint az autonóm zenében.[1]

ForrásokSzerkesztés

  1. a b c d e Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon: műfaj