Főmenü megnyitása

Az elbeszélő költemény verses epikai műfaj, mely a balladánál terjedelmesebb, az eposznál általában rövidebb. Más elnevezésekkel: verses elbeszélés, költői elbeszélés, költői beszély. Különféle témájú, hangvételű, kompozíciójú verses formájú nagyepikai alkotások összefoglaló neve.

Régebbi meghatározásaSzerkesztés

A 19. század végi A Pallas nagy lexikona szerint:

  • mind az a verses elbeszélés, ami az eposz, epopeia, verses regény, ballada, románc, mese határozottabb fogalommal összekötött neve alá nem foglalható. Az eposztól világnézetének konkrétebb jellege és kereteinek szűkebb terjedelme különbözteti meg; benne is, mint a regényben egyesek sorsa és jelleme körül forog a dolog, de a verses regénytől is megkülönbözteti bonyodalmának egyszerűbb volta. A balladától az epikusabb, részletezőbb előadás különbözteti meg. Általán aféle mű, mint a prózai elbeszélés, csakhogy verses formáju. Terjedelme szerfölött különböző. Arany a Tolit is K.-nek nevezte, mig a Fülemile is K. A modern K. egyik iránya az, melyet Byron kezdett meg és Puskin is művelt: az alanyi elemekkel vegyített K., ami ismét lehet lirai (Arany: Katalin), vagy humoros (Arany: Bolond Istók, Gyulai: Romhányi), vagy szatirikus stb.[1]

TörténeteSzerkesztés

Magyarországon a 18. században jelent meg, virágkorát a 19. században élte, a 20. században elhalt. A műfaj legkiemelkedőbb képviselői a magyar irodalomban: Petőfi Sándor, Arany János, Erdélyi József, Illyés Gyula és Juhász Ferenc.

A magyar irodalombanSzerkesztés

Hosszabb terjedelműekSzerkesztés

Közepes epika körébe sorolhatóakSzerkesztés

  • Vörösmarty Mihály: Cserhalom (1825), Tündérvölgy (1826), A Délsziget (1826)
  • Garay János: Az obsitos (1843)

Modern változatSzerkesztés

A világirodalombanSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Nézd meg az elbeszélő költemény címszót a Wikiszótárban!