Ernst Heinrich Weber

Ernst Heinrich Weber (Wittenberg, 1795. június 24. – Lipcse, 1878. január 26.) német orvos, őt tartják a kísérleti pszichológia megalapítójának.

Ernst Heinrich Weber
Született	1795. június 24. Wittenberg
Elhunyt	1878. január 26. (82 évesen) Lipcse, Németország
Állampolgársága	Szász Királyság
Foglalkozása	pszichológus orvos fiziológus anatómus fizikus statisztikus csillagász
Iskolái	Lipcsei Egyetem Luther Márton Tudományegyetem
Kitüntetései	A művészetek és a tudományok érdemrendje Foreign Member of the Royal Society (1862. június 19.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernst Heinrich Weber témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Weber a wittenbergi egyetem orvosi karán tanult. 1818-ban, a lipcsei egyetemen az összehasonlító anatómia docensévé habilitálták, és 1821-ben ugyanitt az anatómia és a pszichológia ösztöndíjas professzora lett.

Az 1840-es években Weber felfedezte, hogy a stimulus magnitúdójában bekövetkezett változás (mint például kicsiny súlyoknak a kezünkben tartása) „éppen észrevehető különbsége” (just-noticable difference – jnd) a stimulus magnitúdójával arányos (pl. 5%), nem pedig egy abszolút érték (pl. 5 gramm). Gustav Fechner az 1850-es években újból elővette ezt az összefüggést, és Weber arányos jnd-it integrálva felfedezte a fizikai és a pszichológiai (vagy érzékelt) magnitúdó közötti logaritmikus kapcsolatot. E törvényszerűség (melyet Fechner Weber-törvénynek nevezett, de ennek ellenére általában Fechner-törvényként vagy Weber-Fechner törvényként él a köztudatban) képezte az alapját a Fechner által létrehozott új tudományágnak, a pszichofizikának.

Weber anatómiai eredményei is ismertek, különösképpen az emlősök hím egyedeiben meglévő csökevényes méh felfedezése, de igazi hírnevét az érzékszerveink megismerésében folytatott úttörő tevékenységének köszönheti. A füllel és a bőrérzékeléssel – nyomásérzékelés, hőérzékelés, ill. amit akkoriban „térérzékelésnek” neveztek – kapcsolatos munkái adták meg a kezdő lökést a kísérleti mozgalom pszichológiába való beemelésének. Az a rendkívül fontos általánosítás, ami esetenként az ő nevét viseli, a pszichofizika első igazán megalapozott általánosításának tekinthető.

Weber fiziológiaprofesszorként 1866-ban, anatómiaprofesszorként pedig 1871-ben vonult vissza. Nagyjából ebben az időszakban fedezték fel testvérével, Eduard Friedrich Weberrel közösen a bolygóideg gátlóerejét.

Főbb művei

• Anatomia comparata nervi sympathici (1817)
• De aure et auditu hominis et animalium (1820)
• Tractatus de motu iridis (1821)
• Wellenlehre (1825)

Testvéreivel közösen kiadott munkái

• Zusätze zur Lehre vom Bau und von der Verrichtung der Geschlechtsorgane (1846)
• Die Lehre vom Tastsinn und Gemeingefühl (185l)
• Annotationes anatomicae et physiologicae (1851)

Kötete a magyarországi nemzeti katalógusban

• Tastsinn und Gemeingefühl / von Ernst Heinrich Weber ; hrsg. von Ewald Hering. Leipzig : Engelmann, 1905. IV, 156 p., [1] t. (Ostwald's Klassiker der Exakten Wissenschaften ; Nr. 149.)

A Weber-készülék

A Weber-készülék egy olyan anatómiai struktúra, amely az Ostariophysi öregrendjébe tartozó halfajok úszóhólyagját köti össze hallórendszerükkel. Maga a szerkezet apró csontok sokaságából áll, amelyek az embrióállapot során leghamarabb kifejlődő néhány csigolyából erednek. Később ezek a csontok kapcsolják össze fizikailag a hallórendszert – egészen pontosan a belsőfület – az úszóhólyaggal.

Szerkezeti anatómia

A teljes szerkezet az első négy csigolya szkeletális elemeiből eredeztethető. Az idetartozó elemek: a koponya szupraneurális csontjai; módosított neurális archus csontok, egészen pontosan a páros claustra és a scaphia; az intercalarium és a laterális nyúlványok; a tripus; az os suspensorium a negyedik csigolyából; az ötödik csigolya parapophysise, ill. maga a csigolya, plusz a csigolya megfelelő pleurális bordája. Mindez kiegészül azzal a szerkezettel, ami a Weber-készülék dorzális részének összefutó idegkötegeiből áll. A szerkezet együttesen elölről a koponya hallócsontocskáival, hátulról pedig a pleurális bordán keresztül az úszóhólyaggal érintkezik.

Működés

A Weber-készülék működése során auditoriális jeleket továbbít a gázhólyagból a Weber-csontocskákon át egyenesen a belsőfül labirintus-szerkezetébe. A szerkezet alapvetően olyan hanghullámok felerősítésére szolgál, amelyeket a belsőfül önmagában aligha lenne képes érzékelni. Az úszóhólyag járulékos rezgőkamra-funkciója révén ezek a jelek érzékelhető szintre erősödnek fel.

Evolúciós történet

A Weber-készülék első feljegyzett előfordulása a kora krétakori Santanichthys diasii hal fosszíliájában volt, amit Északkelet-Brazíliában fedeztek fel. A fent említett nem egyedében a Weber-készülék meglehetősen fejlett, van egy jól elkülöníthető intercalarium és tripus, amelyek sorrendben a második és a harmadik csigolyával ízesülnek. A harmadik csigolya neurális archusa már kiszélesült, csaknem a modern Ostariophysi öregrendbeliekéhez hasonlít. A claustrum viszont érzékelhetően hiányzik.

Etimológia

A Weber-készülék Ernst Heinrich Weber (1795-1878) német anatómusról és fiziológusról kapta a nevét. Történetileg a készüléket elsőként Weber írta le részletesen. Mindössze 4 csontot azonosított, ezek pedig egészen pontosan a claustrum, a scaphium, az intercalarium és a tripus voltak. E 4 csontról együttesen azt feltételezte, hogy részt vesznek az auditoriális működésben. A hidrosztatikai szabályozást tartotta a készülék valószínűsíthető funkciójának.

A Weber-teszt

A Weber-teszt a hallás egyik gyors szűrőtesztje. Az unilaterális (egyoldali) konduktív hallászavart és az unilaterális szenzorineurális hallászavart képes kimutatni. A teszt is Ernst Heinrich Weberről (1795-1878) kapta a nevét. A szűrőteszt hitelességét mára már megkérdőjelezték.

Végrehajtás

A Weber-teszt során egy vibráló hangvillát (256 vagy 512 Hz) helyeznek a páciens homlokának, állának, ill. fejének közepére, a fülektől egyenlő távolságra. A páciensnek be kell számolnia arról, hogy melyik fülében hallja a hangot hangosabban. Egészséges páciens esetén mindkét fülben ugyanolyan hangosan hallható a hang, vagyis nem lép fel lateralizáció. Azonban egy szimmetrikus hallászavarban szenvedő páciens is ezt az eredményt produkálja, így csak aszimmetrikus hallászavar esetén beszélhetünk diagnosztikai érvényességről. A lateralizáció azzal jár, hogy a páciens az egyik fülével hangosabban hall.

A konduktív hallászavar kimutatása

Egy unilaterális konduktív hallászavarral rendelkező páciens a hangvillát a sérült fülében hallja hangosabban. Ennek az az oka, hogy a vezetési probléma mintegy „eltakarja” a szoba környezeti zaját, míg a megfelelően működő belsőfül a koponya csontjain keresztül érzékeli a hangot, amit ezáltal hangosabbnak fogunk fel, mint az egészséges fülben. Egy másik elmélet azonban a Tonndorf által 1966-ban leírt okklúziós hatáson alapszik. Az alacsonyabb frekvenciájú hangok (pl. amit az 512 Hz-es villa vált ki), amelyek a csonton keresztül jutnak el a fülcsatornába, elhagyják a fülcsatornát. Okklúzió esetén azonban a hang nem képes elhagyni a fülcsatornát, és így hangosabbnak tűnik a konduktív hallászavarral rendelkező fülben.

A szenzorineurális hallászavar kimutatása

Egy unilaterális szenzorineurális hallászavarral rendelkező páciens az egészséges fülében hallja hangosabbnak a villa hangját, mert a sérült fül kevésbé hatékonyan érzékeli a hangot még akkor is, ha az közvetlen vezetés útján kerül a belsőfülbe.

Hiányosság

Ez a teszt azokban az esetekben bizonyul kifejezetten hasznosnak, amikor a hallás másként alakul a két fülben. Nem tudja bizonyítani a normál hallást, mert nem képes a hangérzékenység kvantitatív mérésére. A mindkét fület egyenlő mértékben érintő hallászavarok (mint pl. a Presbycusis), nyilván normál teszteredményt mutatnak.

Addicionális Rinne-teszt

Noha a formális hallásvizsgálatot nem pótolhatja, gyors szűrőtesztek esetén a Weber-tesztet kiegészíthetjük a Rinne-teszttel.

A Rinne-teszt unilaterális hallászavar esetén használatos, és segítségével meghatározható, hogy melyik fülben jobb a csontok vezetése. A páciens által érzékelt hallászavarral kombinálva eldönthető, hogy szenzorineurális vagy konduktív ok áll a háttérben.

Például, ha a Rinne-teszt alapján mindkét fülben magasabb értéket mutat a csontok vezetése (bone conduction – BC), mint a levegőé (air conduction – AC), és a Weber-teszt lateralizál valamely fülre, akkor szenzorineurális hallászavar áll fenn a másik (gyengébb) fülben. Konduktív hallászavarra utal a gyengébb fülben, ha BC magasabb értéket mutat, mint AC és a Weber-teszt az adott oldalra lateralizál. Valószínűleg kombinált hallászavarral van dolgunk, amennyiben a Weber-teszt az erősebb fülre és csontra lateralizál.

	Weber lateralizáció nélkül	Weber balra lateralizál	Weber jobbra lateralizál
Rinne mindkét fül AC>BC	Normál	szenzorineurális hallászavar jobb oldalon	szenzorineurális hallászavar a bal oldalon
Rinne bal BC>AC		konduktív hallászavar bal oldalon	kombinált hallászavar : konduktív és szenzorineurális hallászavar a bal oldalon
Rinne jobb BC>AC		kombinált hallászavar : konduktív és szenzorineurális hallászavar a jobb oldalon	konduktív hallászavar a jobb oldalon

Források

• Atkinson& Hilgard: Pszichológia, Osiris, 2005
• Sekular&Blake: Észlelés, Osiris, 2004
• B. Michael Thorne, Tracy B. Henley: A pszichológia története, Glória Kiadó, 2000
• Pléh Csaba: A lélektan története, Osiris, 2010

Kapcsolódó szócikkek

• Weber-törvény
• Pszichometria
• 11042 Ernstweber